Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-18 / 268. szám, hétfő

Digitália ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 18. A játék készítői szakítottak a pusztán történelmi háttérrel, és 3D-re cserélték a kétdimenziós grafikát is A kanadai ATI grafikuskártya-gyártótól szivárgott ki? rán mindhárom nemzetet tizenkét misszión keresztül vezethetjük győzelemre. A küldetések egyre nehezednek, de a legtapasztaltabb stratégákat a végső összecsapások sem fogják igazán nagy kihívás elé állítani. Ok választhatják a „randommap” módot, mely hason­latos az Age of Empiresben megis­merthez, viszont jóval több beállí­tási lehetőség, és egyidejűleg akár tizenegy, gép vezérelte ellenfél vár bennünket. Az egyjátékos küldetések, és a gép ellen vívott csetepaték mellett lehe­tőség van barátaink ellen játszani az Internet segítségével. Többfajta játékmód közül válogathatunk, és számos térképen tehetjük próbára ügyességünket. Szerencsére a fej­lesztők nem könnyelműsködték el a multiplayer rész fejlesztését, így az ellenfélen kívül nem kell meg- küzdenünk a kellemetlenebbnél kellemetlenebb búgokkal. A játék grafikája nagyon szép, a hanghatások pedig nagyon jól elta­láltak. Akárcsak a Warcraft 3-ban, itt is teljes 3D-ben láthatjuk a csa­tateret, illetve az egységeket, de utóbbiak és az épületek kevésbé el­nagyoltak, mint a W3-ban. Az iste­nek által a halandók kérésére a földre bocsátott varázslatok szin­tén impozáns látványt nyújtanak. A hangokat illetően ugyan mind­három nemzet képviselői angolul beszélnek - azért mégsem várható el a játékostól, hogy beszéljen óegyiptomiul -, de az adott nyelvre jellemző akcentussal. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az Age of Mythology az előd­nek tekinthető Age of Empires so­rozathoz hasonlóan szinte biztos, hogy a műfaj rajongóinak kedven­cévé válik, és komoly vetélytársa lesz a Warcraft III-nak, vagy a Battle Realmsnek. (o) Doom III kalózmásolatok Age of Mythology változatban is csak mellékes lehe­tőség lesz a deathmatch. Aki túlteszi magát Carmack szív­hez szóló kérésén, és mégis letölti az internetről a fájlt, a gyorsító­készlet kicsomagolása után ne kat­tintson vadul a letöltési linkekre. Ezek többsége ugyanis erotikus weboldalakra vezet. A The Inquirer online magazin in­formációi szerint az id Software munkatársa arról számolt be, hogy a Doom III alfa-változata a kanadai ATI grafikuskártya-gyártótól szi­várgott ki. Az alkalmazott szerint az id Software igen fel van papri­kázva az eset miatt, ahogy azt John Carmack a Slashdottal közölte is. Korábban, az id Software egyik fej­lesztőjének IRC-n elejtett félmon­data után már felröppent a hír, hogy az ATI volna felelős a kiszivá­rogtatásért. Ennek valószínűségét tovább erősí­ti, hogy a hálóra kidobott változat nyilvánvalóan egy ATI kártyákra optimalizált buildje a demónak. Eközben a tiltott gyümölcs egyre növekvő népszerűségnek örvend. Már megjelentek hozzá a különbö­ző hibákat kiküszöbölő, és na­gyobb teljesítményt előcsiholó nem hivatalos patchek is. (i) mogassák a választott civilizációt. Említettük, hogy a kegyet nem le­het a földanya méhéből kibányász­ni, nézzük hát meg, hogy miként juthatunk hozzá. Mindhárom nemzetnek eltérő módja kínálko­zik, hogy elnyerje az istenek kegye­it. A görögöknél a parasztokat küldhetjük el imádkozni, az egyip­tomiaknál monumentális épüle­tekkel adózhatunk a felső síkok la­kóinak, míg a normannok a hábo­rúk során nyerik el isteneik kegyét. Nem maradhattak ki a játékból a hősök sem. Mindhárom nemzet­nek eltérő hősei vannak: az egyip­tomiaknak a fáraó papjai jelentik a hősöket, a normannoknak félelme­tes harcosaik vannak, míg a görö­göknél olyan karakterekkel talál­kozhatunk, mint Achilles, vagy Hé- raklész. A görögöknek és az egyip­tomiaknak jóval kevesebb hős áll rendelkezésére, mint a norman­noknak, de ők nem a háborúk so­rán nyerik el az istenek kegyeit, és nekik jóval több mitológiai teremt­mény áll az oldalukra a csaták so­rán. A játék irányítása és a kezelőfelület végtelenül egyszerű, illetve áttekint­hető. Ha az egeret valamilyen egy­ség, vagy épület fölé visszük, azon­nal információt kapunk róla. Itt is megtalálható a technológia fa, mely segítségével könnyen megnézhet­jük, milyen épületekre van szükség egy adott egység toborzásához. Az egységek szerencsére igen jó „pathfindinggel” rendelkeznek, va­gyis nem tekeregnek össze-vissza a terepen, ha nagyobb távolságokra küldjük őket. Természetesen az AOM esetében is minden funkció­hoz hozzá lett rendelve egy forróbil­lentyű, melynek megnyomásával megspórolhatjuk a kíikkellgetést. Az egyjátékos küldetéssorozat so­JÁTÉKTESZT Age of Empires sorozat máig so­kak kedvence. Az egyetlen ok, amiért a straté­gák húzhatják a szájukat, a mára kissé idejétmúlt­nak tűnő 2D-s grafika. Nos, a soro­zat legújabb darabjával szemben már ez a kifogás sem áll meg, mivel az Age of Mythology teljes 3D-ben várja a stratégiák és az ősi mitoló­gia kedvelőit. Az Ensemble Studios újat is alko­tott, meg nem is. A játék új, hiszen a korábbi epizódokhoz képest sza­kítottak a pusztán történelmi hát­térrel, lecserélték a kétdimenziós grafikát teljesen 3D-sre, valamint nagyon figyeltek arra, hogy a játék aprólékos részletességével ejtse ra­bul a játékosokat. A másik oldalról nézve azonban egy tipikus valós­idejű stratégiával van dolgunk, és mivel szinte mindenki találkozott már valami hasonlóval, nem fog gondot okozni az irányítás elsajátí­tása, és egyáltalán az eligazodás az opciók és menüpontok között. Ami az alapfeladatot illeti, a lényeg most is a nyersanyagok kitermelé­sén, majd a bázis felépítésén, leg­végül pedig a hadseregek toborzá­sán és a csatákon van. Az épületek­hez, fejlesztésekhez, és egységek toborzásához most is szükség van aranyra, fára, valamint élelemre, melyeket az AOE sorozatból megis­mert forrásokból fedezhetünk, a kő helyett azonban a kegyet talál­juk a nyersanyagok sorában a ne­gyedik helyen. Na persze a kegy nem termelhető a földből, így nem lehet igazán a nyersanyag kategó­riába sorolni. A három civilizáció a hagyományos egységek mellett rendelkezik különleges, mitologi­kus lényekkel, illetve elnyerheti egy, vagy több, kisebb nagyobb is­tenség kegyét. A kegyre ahhoz van szükség, hogy ezen istenségek tá­JÁTÉKHÍR éhány napja a meg­szállott gamerek a fej­lesztés alatt álló Doom III akciójáték illegáli­san kiszivárgott bemutatóváltozatára vadásznak. A játékhoz nagyobb teljesítményt előcsiholó barkácsolt javítások is készül­tek már. Az id Soft­ware fejlesztőcso­portjának vezető­je, John Carmack most volt hajlandó állást foglalni az ügyben. A Slashdotnak nyi­latkozva a vezető fejlesztő csalódásá­nak adott hangot a „következő generá­ciós” játék demó- jának kiszivárgása miatt. Az eset kö­vetkezménye az lesz, hogy a jövő­ben alaposan meg­gondolják az együttműködést bizo­nyos cégekkel. Drasztikus változta­tásokra azonban nem kerül sor. A viharos gyorsasággal elterjedt demót eredetileg a játék Los Ange- les-i E3 játékvásáron való bemuta­tására szánták. Ott a játék számos kategóriában díjnyertes lett. Hogy az anyag hogyan kerülhetett a vi­lághálóra, John Carmack sem tud­ta vagy akarta megmondani. A több mint 300 megás demóvál- tozatban a játékos három pályát tölthet be, ezeket kimondottan az E3-as bemutatóra fejlesztették. A kiszivárgott változat félkész voltát jelzi, hogy a szinteket csak pa­rancssorból lehet elindítani. Újabb térképet csak egy különleges gyorsító adatcsomag letöltése után lehet játszani. A demóban nem le­hetséges a többszereplős játék, és a korábbi hírek szerint a végleges JÁTÉKHÍREK Hó végén érkezik a Dragon's Lair 3D November végén érkezik az üzle­tekben a UbiSoft jóvoltából min­den idők egyik legsikeresebb vide­ojátékának, a Dragon’s Lairnek felújított, háromdimenziós válto­zata. A Dragon’s Lair 3D-ben az eredeti játék szereplőivel találkoz­hatunk ismét. Csaknem húsz évvel ezelőtt jelent meg ajátéktermek- ben a Dragon’s Lair című akció ka­landjáték, mely az első lézerleme­zes, teljesen animált játék titulu­sával büszkélkedhet, és játékosok millióinak okozott örömteli perce­ket. Az UbiSoft egy bölcs gondo­lattól vezérelve felvállalta, hogy modern, 3D-s köntösben ismét ki­adja a népszerű játékot. Az új vál­tozat címe Dragon’s Lair 3D, és november végére várhatjuk az üz­letekbe. A főhős természetesen most is Dirk the Daring, akinek ti­zennyolc szinten át, mintegy két­százötven szobát átkutátva kell megtalálnia és kiszabadítania a gyönyörűséges hercegnőt. A já­tékról bemutatónkban olvashat­nak részletesebben, (o) Autós játék vakoknak Egy holland művészeti iskola né­hány hallgatója vakok számára fejlesztett ki egy hangalapú szá­mítógépes játékot. A programban egy versenyautót kell navigálniuk a játékosoknak. A 10 és 14 év kö­zötti gyerekeknek szánt program­ban egy képzeletbeli kísérleti gépjárművet lehet irányítani a billentyűzet és a változatos hang­effektusok segítségével. A teljes­séggel hangalapú szoftverben - a program futása közben a képer­nyőn mindössze egy felirat ka­pott helyet - a virtuális jármű egy rögzített úton halad, a játékosok feladata pedig az, hogy az útköz­ben felvehető gyorsítókat - ame­lyek közeledtét csipogás jelzi - felvéve és aktiválva a lehető leg­nagyobb sebességre gyorsítsák az autót. Ebben segít a számítógép által vezérelt, Bob névre hallgató segédpilóta. A Drive nevet viselő számítógépes játékot Sander Hiuberts, Richard van Tol, és Hugo Verweij a Bartiméus Vakok Intézetével együttműködve dol­gozták ki. A Drive-ban elért pont- szám-rekordokat közzé lehet ten­ni a program hivatalos weblapján, ahonnan egyébként maga a szoftver is letölthető két változatban, (o) Dűlőre jutottak a szikhek az Eidos-szal Megállapodás született az Eidos játékkiadó, valamint a szikh cso­portok között, melyek bírálták a cég Hitman 2: Silent Assassin cí­műjátékát. A megállapodás sze­rint a játék hivatalos oldaláról le­kerülnek, a GameCube-os válto­zatba pedig be sem kerülnek a szi­keket negatív fényben feltüntető információk, (o) Már az üzletekben a Haegemonia A Digital Reality legújabb játéká­hoz, a Haegemóniának alapki­adásához november 11-től min­den nagyobb áruházláncban és a szaküzletekben hozzá lehet jutni. Egy teljesen 3D-s űrstratégiáról van szó, ahol a nyersanyagok ki­termelésének legalább akkora szerepe van, mint egy politikai­lag jól felépített birodalom mű­ködésének. A játék inkább az űr­ben megvívott taktikai 3D csaták­ra helyezi a hangsúlyt - és nem a mikromenedzsmentre. Az ütkö­zetek részletes kidolgozottsága minden korábbi játékét felülmúl­ja. A Collector’s Edition kiadása a nagy érdeklődésnek köszönhető­en már szinte a boltokba kerülése előtt elfogyott, így aki biztosan szeretne belőle az jobban teszi, ha a Haegemonia honlapján meg­rendeli. (o) DIGITÁLIA AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/ 59 23 441; e-mail: digitalia@ujszo.com , linkpress@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Nám. SNP 30., 814 6 4 Bratislava 1 Azí N

Next

/
Thumbnails
Contents