Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-11 / 262. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 11. Nagyszünet A szlovákiai magyar egyetemisták nem élnek vissza az ösztöndíjjal, többségük visszatér a szülőföldjére. Az ösztöndíj segítséget nyújt, de nem kivándorlási tényező Kijátsszák a főiskolások a támogatásokat? A szülőföldjükre hazatért hallgatóknak az otthoni elhelyezkedéshez a Magyarországon megszerzett diplomájukat többnyire honosíttatni kell. (Illusztrációs felvétel) Évek óta túljárnak a magyar állam eszén a határon túli magyar diákok, állította a múlt héten Németh Zsolt fideszes ellenzéki képviselő. Utalt arra, hogy az érintettek annak fejében kaphattak magas ösztöndíjat, állami juttatásokat és ingyenes kollégiumi ellátást, hogy tanulmányaik befejezése után hazatérnek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Németh Zsolt hangsúlyozta, ehelyett a diákok tömegesen az anyaországban maradnak, ami elfogadhatatlan, ugyanis a magasan szakképzett diplomásokra a szülőföldön nagy szükség van. Magyar Bálint oktatási miniszter elismerte, hogy sokan kijátsszák a támogatásokat. Kijelentette, a minisztérium megszüntette a kedvezményeket és támogatásokat, amelyeket a határon túli diákoknak biztosított. Mint mondta, az iskolák sem kaphatnak költségvetési támogatást a nem magyar állampolgárságú diákok után. (Egyes iskolák ugyanis úgy próbáltak pénzhez jutni, hogy az osztályokba határon túli tanulókat „csábítottak” át.) Bohony Pál nyitrai egyetemi oktató, aki egyébként a szlovákiai magyar ösztöndíjtanács elnöke, cáfolta Németh Zsolt állítását. Bohony szerint a szlovákiai magyar egyetemisták nem játsszák ki a budapesti támogatási rendszert. Kijelentette, többségük visszatér a szülőföldjére. Értesüléseink szerint a legnagyobb visszaélések a kilencvenes évek közepén történtek, amikor még a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a Magyar Koalíció Pártjának szakemberei javasolták a magyarországi ösztöndíjak odaítélését. Azóta megalakult a budapesti Agora információs és szolgáltató iroda, amelynek a határon túli magyarság valamennyi nagyobb településén működnek ki- rendeltségei, megváltozott a helyzet, 1999 óta szigorodtak az ösztöndíj odaítélésének a feltételei. Más a helyzet az erdélyi diákokkal, hiszen a magyarországi posztgraduális programokban résztvevő erdélyi fiatalok több mint 90 százaléka tanulmányai után nem tér visz- sza szülőföldjére. A fiatalokat elsősorban a magasabb magyarországi kereseti lehetőségek marasztalják az anyaországban. Horváth Tamás, a Márton Áron Szakkollégium főigazgatója így vélekedik erről: „A lényeg az, hogy az interpelláció kizárólag a középiskolákra vonatkozott, mert ott a fejkvóta rendszer miatt nagy az elszívó hatás. De még egy 2001-ben beterjesztett közoktatási törvéhyja- vaslat értelmében csak az jogosult normatív finanszírozására, akinek a szülei is Magyarországon élnek, így a dolog méregfoga ezzel talán ki van húzva. Ez most lépett - az új tanévvel - hatályba, így a „hogy ki kérdez kit, vagy ki támad kit - ez jó kérdés“. A lényeg, hogy elvileg átingázni középiskolába már ebben az új rendszerben, legalábbis állami támogatással nem lehet, azt gondolom egy igen fontos, de talán nem túl nagy dobra vert információ.“ A nem magyar állampolgár akkor tanköteles Magyarországon, ha menekült, befogadott vagy ideiglenes menedéket élvez, illetőleg bevándorlási engedéllyel vagy huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A feltételek meglétét igazolni kell a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél. Az a nem magyar állampolgár, aki az Oktatási Minisztérium meghívólevelével rendelkezik, az ellátást a magyar állampolgárokkal azonos feltételek szerint veheti igénybe. Az, aki nem tartozik a fent felsoroltak közé, az óvodai, iskolai és kollégiumi ellátásért, továbbá a pedagógiai szakszolgálat igénybevételéért díjat fizet. A közoktatási intézmény vezetője a díjat a fenntartó által meghatározott szabályok alapján csökkentheti, illetve elengedheti. A ‘90-es években a határon túli hallgatók részvételét a magyarországi felsőfokú tanulmányi intézményekben nem tartották követhető módon nyilván. Miközben egyre népszerűbbé váltak a magyarországi továbbtanulási lehetőségek a határon túli régiókban, úgy növekedett a Magyarországra érkező hallgatók száma, ezzel egy időben egyre nehezebbé vált annak követése, hogy a diplomázás után hol keresik megélhetésüket a végzett hallgatók, azaz hazatelepednek-e vagy sem. Informális becslések a hazatérési szándékot a végzettek körében - egzakt adatok, kutatási eredmények hiányában - 5-10%-ra tették. Ezért vált szükségessé egy egységes nyilvántartási rendszer létrehozása, mely adatokat szolgáltat a hallgatók hazatérési tendenciájáról is. A többévi hiányos adatok miatt hozzávetőlegesen megbízható adatokat csak az elmúlt három év kimutatásai alapján szolgáltathatunk. Ezek szerint a szülőföldre történő hazatérés még mindig alacsony, de emelkedő tendenciát mutat. Úgy kaphatunk pontosabb képet a végzett hallgatók szülőföldre történő hazatérési hajlandóságáról, otthoni munkavállalásukról, ha a rendelkezésünkre álló összes információ alapján együttesen vizsgáljuk a jelenséget. Hazatérési ösztöndíj A hazatérési ösztöndíj bevezetése a hazatérni vágyó és a hazatérést fontolgató hallgatók számának növekedését idézte elő. 2001-ben 23, 2002-ben eddig 30 hallgató igényelte a hazatérést megkönnyítő, és az otthoni honosíttatást elősegítő támogatást, ami az ösztöndíjas végzett hallgatók 20-25%-át jelenti. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a végzett hallgatók nem minden esetben telepednek haza azonnal szülőföldjükre tanulmányaik befejeztével, nagyon gyakran egykét év „szerencsepróbálás” vagy továbbtanulás után (Magyarországon és nyugati államokban) határoznak a végleges hazatérésről. Diplomahonosítás A szülőföldjükre hazatért hallgatóknak az otthoni elhelyezkedéshez a Magyarországon megszerzett diplomájukat többnyire honosíttatni kell. A határon túli magyar szervezetek felvállalták a hazatérő hallgatók diplomájának honosításában való közreműködést. Mivel a végzett hallgatók nem törvényszerűen a végzést követő évben fordulnak honosíttatási kérelemmel az otthoni szervezethez, ezért nehéz arányí- tani az adatokat az adott évben végzett hallgatók számához. De a honosíttatást végző szervezetek munkatársainak véleménye szerint egyre nagyobb arányban fordulnak honosíttatási kérelemmel hozzájuk a végzett hallgatók, mivel az utóbbi években a kérvényezés és elbírálás időtartama nagymértékben felgyorsult és leegyszerűsödött. Becslések szerint a honosíttatást kérelmező végzett hallgatók aránya 10- 15%-ra tehető. A munkavállalás szempontjából nem minden régióban szükséges a magyarországi diploma honosíttatása, így szép számban vannak olyan szülőföldre hazatért hallgatók is, akik még nem folyamodtak honosítási kérelemmel a szervezethez. Milyen számban jönnek haza a felvidékiek? A Selye János Kollégium 2000-ben készített felmérést, melyben a 92- 93-as tanévben érettségizett, és magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételt nyert hallgatók hazatérését vizsgálta. Az eredmények azt mutatták, hogy a hallgatók 28%- a hazatért szülőföldjére a diplomázás után, 37%-a Magyarországon maradt, 35%-a pedig továbbtanult, vagy egy harmadik országba utazott munkavállalás, tanulás céljából. A Márton Áron Szakkollégium kutatása A budapesti Márton Áron Szakkollégium 2000-től kezdődően nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szülőföldre hazatérő végzett hallgatókról egyre pontosabb és megbízható adatokat gyűjtsön. Ezt szolgálta a 2000-ben elkezdett mélyinteijús vizsgálata is, melynek keretében 120 Magyarországon végzett hallgatót kerestek fel. Mivel a kutatás nem reprezentatív minta alapján készült a hiányos nyilvántartások miatt, így a végzett hallgatók hazatéréséről csak tendenciákat tudott megállapítani, egzakt adatok nélkül. A tendenciák szakmák, régiók és életkor szerint eltérőek. Erdély esetében megállapítást nyert, hogy azokat a szakmákat illetően, melyek hiányszakmának számítanak otthon, illetve melynek képzése nem megvalósított a szülőföldön, magasabb a hazatértek száma. A hazatértek korcsoport szerinti vizsgálata azt mutatja, hogy az idősebb generáció képviselői sokkal ki- magaslóbb arányban hajlanak a hazatérésre, ami azt a feltevést látszik erősíteni, hogy nem feltédenül a diplomázást követő években térnek haza a szülőföldre a végzett hallgatók. Vajdaság esetében rendkívüli módon befolyásolta a vizsgált személyek hazatérési hajlandóságát az akkor zajló háborús, bizonytalan helyzet. Áz amúgy magas hazatérési szándékot mutató vajdasági közösség tagjai elmondták, hogy állapotukat átmenetinek tekintik Magyarországon, készen arra, hogy pozitív változások esetén hazatérjenek. Kiemelendő, hogy a vajdasági hallgatók esetében igen erős a szülői befolyásolás is, mely majd minden esetben hosszabb távon a hazatérésre ösztönzi a gyerekeket. Kárpátalja esetében mutatott talán a hazatérési szándék becslése a legtisztább sort. A kárpátaljai ajánló szervezetek már évek óta előnybe részesítik az otthon „konvertálható”, hiányszakmát jelentő tanári, hitoktatói és lelkészi szakmákat. Elmondható, hogy a megkérdezett fiatalok közül a íelkészi hivatást választók kivétel nélkül haza is tértek szülőföldjükre, és szakmájukban helyezkedtek el. A felvidéki megkérdezettekről kiderült, hogy ők azok akik a legnagyobb mértékben veszik igényben az otthoni szülői vagy ismeretségi kapcsolatrendszert az elhelyezkedésük alkalmával. Népszerűbb körükben a pedagógiai és bölcsész képzésben való részvétel, mely diplomával könnyebben el tudnak helyezkedni otthon. Esetükben az átlaghoz képest magasabb hazatérési szándékról beszélhetünk. A kutatás legfontosabb következtetése, hogy a határon túli hallgatók a magyarországi trendeket követik a szakmájuk megválasztásakor. Tehát nem annyira az ösztöndíj megszerzése az, ami a választásukat befolyásolja, hanem a szakmának a presztízse és az érvényesülési lehetőségek. Ebből a szempontból elmondható, hogy az ösztöndíj fontos segítséget nyújt a tanulmányok alatt, azonban nem feltétlenül a kivándorlást elősegítő tényező. Mindezek figyelembevételével elmondható, hogy a ‘90-es évek hiányos adatai után sikerült egy olyan nyilvántartási rendszert felépíteni, mely sokkal pontosabban képes a hazatérési szándékot nyomon követni. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a végzett hallgatók szülőföldre történő hazatérését pozitív irányba lehet befolyásolni. Ennek ismeretében nagymértékben jósolható a Magyarországon végzett határon túli hallgatók hazatérésének lassú, de emelkedő tendenciája. (horv, o, Agora) VISSZHANG Az állami ösztöndíjakról és a hazatérésről FEHÉR KRISZTA Az ELTE doktori programjának a diákja vagyok. Úgy vélem, a helyzet megkívánja, hogy szóljon az is, aki részese ennek a rendszernek, így belülről, avagy a saját bőrén szerez tapasztalatot az ösztöndíjrendszerről. Szeptember 31-ig alá kellett írnom a szerződést, melyben arra kötelezem magam, hogy a képzés után majd legkésőbb egy éven belül otthoni munkaviszonnyal rendelkezem. A támogatási rendszer, mint minden rendszer, tökéletlen. A baj véleményem szerint nem is ezzel van, hanem hogy több, még kevésbé tökéletes rendszerrel kénytelen együttműködni. Úgyhogy Németh Zsolt kijelentései mögött egy sor olyan problémára bukkanunk, melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a magyar állami ösztöndíjrendszert miért nem lehet összehasonlítani a más országokban működő egyetemi támogatási formákkal. Most csak arról beszélek, amit valóban tudok, így maradok a Felvidéknél. A diákok többsége szívesen tanul Magyarországon, mert magyarul tanulhat. Az anyanyelven való tanulás természetes igény; de gondoljunk csak azokra a tudósainkra, akik Németországban, Angliában, Amerikában szereztek oklevelet. Valószínűleg ők sem magyarul hallgatták ott az órákat. Azaz kereshetünk egy elég erős indokot az államnyelv gyenge ismeretében is, amiért az otthoni oktatási rendszer is okolható - hogy sokan 13 év alap- és középfokú tanulás után sem rendelkeznek olyan nyelvtudással, mely lehetővé tenné a szlovák egyetemeken való minden gond nélküli tanulást. Aki ilyen indokokból jelentkezik magyarországi felsőoktatási intézménybe, az biztos, hogy megpróbálja kijátszani a törvényt azért, hogy ne kelljen visszatérnie. De szerencsére sokan vagyunk olyanok, akik nem látjuk ennyire pesszimistán a világot. A Magyarországon tanuló egyetemisták négy-öt év alatt nem foglalkoznak államnyelvükkel. Nekik rossz belegondolniuk, hogy tudásukat több mint valószínű, az államnyelven kell majd érvényesíteniük, s ebben egyelőre nem segíti őket kétnyelvű szakirodalom, szakszótárak, stb. (Ezek hiányáról nem itt kellene szót emelni, arról viszont, hogy a gondokat néhányan orvosolni próbálják, talán igen.) Hogy ne kelljen elmenni a szülőföldről, megoldást jelenthetne a magyar egyetem. Nálunk, Szlovákiában most próbálják megteremteni Komáromban. De gondoljunk csak Erdélyre, ahol nem is egy magyar nyelven oktató egyetem van - mégis rengeteg az onnét érkező diák. Esetükben az, hogy fizikailag sokkal távolabb vannak a hazájuktól, mint a felvidékiek, az esetek többségében azt hozza, hogy azon munkálkodnak, hogyan maradhatnának Magyarországon. És a jobb helyzetben lévő ország is erősen csábítja az embert. A szlovákiai tanulók is tudják, hogyan lehet a szerződésben vállalt hazatérés elől kibújni. Erre az egyik legjobb „recept” a magyarországi házastárs keresése. Egy üyen társsal „jár” az állampolgárság, ezáltal a magyarországi tartózkodásának esélyei jelentős mértékben javulnak. Mindez az általam tapasztalt dolgok általánosítása, ami nem mérvadó és nem hivatalos álláspont. Kivétel akad, és nem is kevés. A következőkben viszont a saját hazatérésem körüli nehézséget mondanám el. Miért is választottam az ELTE doktori iskoláját? A pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszéke sajnos erősen korlátozott létszámban tud doktoranduszokat fogadni. Az oklevelemet Nyitrán szereztem; öt év elég volt ahhoz, hogy egyértelművé váljon, az ottani magyar tanszékre bizony erősen ráfér már a minőségi javítás. Mivel kétszer voltam részképzésen, a budapesti oktatásról szerzett tapasztalataim indokolják „hűtlenségem” egyetememhez. Mindaz szép és jó, hogy most Magyarországon tanulhatok, van ösztöndíjam, szállásom, de mi lesz majd, amikor vissza kell jönni? Amivel a jövőben a kenyerem keresni szeretném, az értelmiségi szakma. A legnagyobb baj az, hogy nagyon kevés az ilyen munkahely Felvidéken. Nem azért, mert a magyarság nem tart igényt a fiatal értelmiségiek munkájára, hanem pont a fent említett, otthoni rendszer tökéletlensége miatt. Az állam nem teremt olyan munkahelyeket, ahol tudásunkat érvényesíthetnénk. Például: tagja vagyok a Szlovákiai Magyar írószövetségnek. Szívesen vállalnám a szervezet működése körüli teendők ellátását, de nincs mód az ilyen állás betöltésére. Az ilyen, és hasonló szervezetek nem kapnak működési költséget, azaz nincs miből fizetni az alkalmazottakat. így is nagyon kétes hasznot hoz az a pályázati rendszer, amiből nálunk a szervezetek, kiadók és egyéb kulturális intézmények éldegélnek, ahol több munkaviszonyt kell vállalniuk az alkalmazottaknak, hogy családjukat el tudják tartani. Ezért, ha a magyar fél azt szeretné, hogy az ösztöndíjasok hazamenjenek, munkahelyet is kellene teremteni. Támogatást kellene adni az oktatásügynek, valamint létre kellene hozni egy sor, a Fórumhoz hasonló intézményt komoly munkahelyekkel, ahol itteni vagy magyar- országi diplomával, magyar közegben, magyarul dolgozhat az ember. Egy szuszra ennyi. Sok dolog kimaradt írásomból; de a maradásvisszatérés problémáját nem is lehet egy ember szemszögéből megnézni. Eleve más a természettudományi és a bölcsészettudományi karok tanulóinak a hozzáállása, és akkor a többieket (jogászok, közgazdászok, orvosok stb.) nem is említettem. Az biztos, hogy a kérdésből nem lehet sarkított problémát csinálni. Sajnos sokan 13 év alap- és középfokú tanulás után sem rendelkeznek jó szlovák nyelvtudással (Internetfotó)
