Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-11 / 262. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 11. KOMMENTÁR Modellmutató SZILVÁSSY JÓZSEF Agresszív, egymás iránt egyre türelmetlenebb világunkban még jobban örül az újságíró, ha olyan tanácskozáson vehet részt, amelyen a világ kis és nagy dolgait jórészt azonos értékrend alapján megítélő személyiségek cserélnek eszmét. Külön öröm, ha ők mindannyian középeurópaiak, s e régió identitásának karakterisztikus jegyeit, sajátosságait, mindezekkel együtt pedig más térségek lakosaira is jellemző azonos elemeit kutatják. Ennél is melengetőbb érzés, amikor ezek a közéleti személyek közük, hogy szlovákiai magyar partnerük, barátjuk kedvéért utaztak Pozsonyba. így nyilatkozott Göncz Árpád, aki elmondta: Szigeti Lászlónak, a Kalligram Kiadó igazgatójának a baráti meghívására jött el a Közép-európai Alapítvány tanácskozására. Ugyanígy volt ezzel Paul Lendvai is, hiszen ő meg arról beszélt, hogy ha nem becsülné nagyra Csekes Erika eddigi tevékenységét, s nem kap tőle olyan szép levelet, akkor bizony ki nem mozdult volna az előrehozott képviselőházi választásokra készülő, felbolydult Bécsből. Minden bizonnyal ők sem - miként a tanácskozás más neves vendégei sem - bánták a Fórum Szálló tanácstermében eltöltött napot. Hiszen egyéni és nemzeti sorskérdésekről zajlott a vita: vajon milyen is napjaink magyar, szlovák, cseh, lengyel identitása, mekkora a szerepe a nemzeti öntudatnak és a formálódó európai azonosságtudatnak, s melyek azok a közös értékek, amelyek révén szót értünk mi, közép-európaiak, magyarok és nem magyarok. Karl Schwarzenberg, a cseh államfő egykori tanácsadója a véres huszadik századot hozta fel mementóként. Amikor minden közép-európai nemzet legalább egyszer meg akarta semmisíteni saját kisebbségét, amikor véres diktatúrák igyekeztek eltaposni minden másként gondolkodót, mindent és mindenkit, ami és aki eltért az uniformizált és egyedül üdvözítőnek kikiáltott eszmétől. Nacionalista tébolyról beszélt, amely a közép-európai nemzeteket is - kivétel nélkül - megmételyezte az elmúlt évszázadban is. Ezekből a téboly- dákból már kirángattuk magunkat. De jure már a demokratikus vüág- ba tartoznánk. De facto azonban a közép-európai közösségekben előítéletek, különböző elfogultságok, hamis mítoszok, vélt és valódi sérelmek lappangnak. És rombolnak mindmáig, sok millió lélekben is - hangoztatta számos neves előadó. Ebből a felemás állapotból kellene előbbre araszolni, a tényleges közép-európai szolidaritás irányába. Ez a találkozó modellt is mutatott: többnyire angol volt az előadás és a társalgás nyelve, de senki sem ütközött meg azon, aki magyarul vagy csehül szólalt fel, senki még rosszalló pillantást sem vetett arra, aki az anyanyelvén társalgóit hangosan barátaival. Ez a nyelvi, tágabb értelemben kulturális sokszínűség is Közép-Európa és az egész kontinens olyan értéke, amelyet őrizni kell. A konferencia szervezéséből is jelesre vizsgázó rendezők minden bizonnyal gondoltak arra is, hogy az itt elhangzott előadásokat, magvas gondolatokat minél hamarabb és minél több híreszközben közkinccsé kell tenni. Hogy annyi véres és ostoba feneségek ellenére és ellenében erősödjék a közép-európaiság tudata. Szakszervezeti kurázsi TÓTH MIHÁLY Sok szó esik mostanában a szakszervezetek elbátortalanodásáról. A vizsgálódások csak ritkán taglalják az elgyávulás okait. Gúnyolódhatunk vagy sajnálkozhatunk azon, hogy a szakszervezetek által meghirdetett tömegdemonstrációkon legfeljebb néhány százan vesznek részt. A távolmaradás nem éppen annak a bizonyítéka, hogy „ahány szaki, annyi érdekvédelmi oroszlán”. Baloldali gondolkodású lévén, azt tartom, hogy amikor Szlovákia némely körzeteiben 30-40 százalékos a munkanélküliség, amikor ebben az 5,5 millió lakosú országban 500 ezer körüli a munkanélküli-segélyből vagy szociális támogatásból tengődök száma, a gyenge szakszervezet is jobb a semmilyennél. Vajon mitől legyen bátor egy munkavállaló, ha ott függ fölötte az elbocsátás Damoklesz-kardja? Már-már hasznosnak is tartom, hogy a melósok többségének nincs pénze napilapra; nem értesülnek róla, hogy az általuk megválasztott képviselők mennyire lelkesednek a munka törvénykönyve munkásjog-lefaragó módosításaiért. Ilyen viszonyok között a gyenge, de mégiscsak létező szakszervezet a munkavállalók csak egy töredékét, a közalkalmazottakat és a nagyvállalatiakat tudja megszólítani. Saktor, a szakszervezeti konföderáció elnöke a közelmúltbeli kormányintézkedések bejelentését követően kevéssé egyértelműen nyilatkozott a tiltakozások szervezéséről. Visszafogottsága remélem, abból a felismerésből ered, hogy egy rosszul sikerült tiltakozási kampány többet árt, mint használ. Ha tömegdemonstrációt ígérne, és a tömeg 180 tüntetőből állna, „szociálisan érzékeny” minisztereink ebből még akár azt a következtetést is képesek lennének levonni, hogy Szlovákiában a munkavállalóknak csak egy töredéke van olyan helyzetben, hogy szájába már-már belefolyik a drágítás előidézte áradat. A kormány kimutatása szerint egy háromtagú család havi költségvetését 400 koronával terhelik az intézkedések. A szakszervezeti elemzők szerint 1900 korona az áremelések következménye. Ha csak félig hihető a két számítás közötti differencia, már akkor is gyanítható a kormány fordított háryjánoskodása. Úgy tűnik, vannak kormánytagok, akik még csak elképzelni se tudják, hogy egy családfenntartó számára mit jelent a létfenntartási alap elvesztésétől való félelem. Saktorék talán felfedezik, milyen veszélyekkel jár egy kudarcos demonstráció, és mit jelent az erő jobb időkre tartalékolása. A háromoldalú egyeztetés sóhivatallá degradálására törekvő kormány viszont még nem fedezte fel, amit a nyugati demokráciákban már réges-rég tudnak: a nagy társadalmi feszültségeket csak erős szakszervezet képes lecsatomázni. WELT AM SONNTAG A védelmi tárca kiadásainak emelése Németországban nem lehetséges. Peter Struck védelmi miniszter amerikai látogatása után közölte: „Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel megvitattunk egy alapvető problémát: az USA azzal a kéréssel fordult az európai tagállamokhoz, hogy jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat. Mi ennek a kérésnek az ismert okokból nem tudunk eleget tenni.” Struck az „ismert okok” említésével arra utalt, hogy a német államháztartási hiány már így is túllépi majd a GDP három százalékát, ami az euróövezethez tartozó országok számára tilos. Németország is tudatában van annak, milyen jelentősége lenne a gyorsan reagáló, gyorsan bevethető különleges NATO-egy- ség létrehozásának. „Ennek az egységnek azonban - hangsúlyozta - nem szabad az Európai Ünióban létrehozandó hasonló erő konkurensévé válnia.”- Ki kellett cserélnem erre a pincsire a Bodrit, mert ő túl hosszú volt ehhez a hatalmas forgalomhoz! (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ ELPAÍS London és Madrid felfüggesztette a Gibraltár témájában folyó tárgyalásokat, miután a dél-spanyolországi brit enkláve lakossága 99 százalékos arányban utasította vissza a közös, brit-spanyol fennhatóság tervét a csütörtöki népszavazáson, amelyet azonban egyik ország kormánya sem ismer el törvényesnek - jelentette a spanyol lap. „A brit kormány folytatni kívánja a tárgyalásokat, de jelenleg inkább szünetet tartanak, hogy az érintetteknek lehetőségük legyen végiggondolni a történteket. A párbeszéd iránti elkötelezettség azonban nem jelenti azt, hogy a tárgyalások célja a közös, brit-spanyol fennhatóság lenne” - fogalmazott az El País. A lap emlékeztetett: Tony Blair brit kormányfő szóvivője csütörtökön elismerte, hogy a tárgyalások hónapok óta szünetelnek, és hogy nem lehet dátumot megjelölni az újrakezdésre. Peter Caruana gibraltári kormányfő elmondta: „Remélem, a brit kormány figyelembe veszi az eredményeket, és felhagy a közös fennhatóság tervével.” Az ötvenes évek óta most először uralják az Egyesült Államok törvényhozásának mindkét házát a republikánusok Voksolás után: jöhet Szaddám Az amerikai és az európai sajtó is Bush elnök győzelmének könyveli el a múlt heti amerikai időközi választásokat. Az európai média szerint Bush elnök lényegében jól kalkulált, amikor úgy látta: nincs vesztenivalója, tehát lényegében bármit megígérhetett. JARÁBIK BALÁZS Az ötvenes évek óta most először uralják az Egyesült Államok törvényhozásának mindkét házát a republikánusok. A populista politika bizonyult a nyerőnek egy olyan helyzetben, amikor a gazdasági recesszió nyilvánvaló, s az amerikaiak biztonságérzete törékenyebb, mint bármikor azelőtt. A választások következménye egyértelmű: senki sem vitatja, hogy Bush elnök az elért eredménnyel képes lesz végrehajtani nagyszabású védelmi terveit. Az amerikai sajtó találgatásai nem is a republikánusok, hanem a demokraták felé fordulnak: mihez kezdenek azután, hogy csak lemondásokra (Rick Gepardt kongresszusi vezér), valamint üres szólamokra futotta? Annyit Tom Daschle, a szenátusi vezér elismert: a demokraták legfontosabb témái - oktatás, szociális és egészségügyi reform, valamint a gazdasági recesszió - nem hozták meg a kívánt hatást. Elemzők szerint éppen a Gephardt és Daschle által fémjelzett kemény kritika nem kínált megoldásokat. Amerika szeptember 11-e után más ország, ezt a demokraták nem vették figyelembe. Jól mutatja ezt a georgiai szenátusi választások eredménye: Max Cleland, a vietnami háborúban két lábát és fél kezét elvesztő veterán demokrata szenátor meglepetésre alulmaradt a republikánus Saxby Chambliss-szel szemben. Az ok egyszerű: Cleland a szenátusban azon kevesek egyike volt, akik Bush elnök védelmi terve ellen szavazott. Mivel a szenátus az elnök legfontosabb ellenőrző szerve, a választások tétje tulajdonképpen az amerikai külpolitika alakulása is volt. A részvétel annak ellenére alacsony volt, hogy az amerikai sajtó, politikai pártok és nem kormányzati szervezetek részvételre buzdítottak, a kampányból azonban hiányzott a meggyőződés és az ötlet, illetve maradt a választások fontosságának üres és mechanikus ismétlése. Az Egyesült Államokban főleg a fiatalokat nem érdekli a politika, részvételi arányuk a többi választói rétegéhez viszonyítva választásról választásra csökken. Nem mindennapi kontrasztot mutatott a szlovák nem kormányzati szervezetek munkájának amerikai bemutatása és az ott éppen finiselő kampány. A látogatás pikantériáját az időzítés mellett növelte az a tény, hogy a szlovák szervezetek - egyebek között - amerikai segítséggel valóKezdi elveszteni intellektuális erejét és meglepetésszerűségét. sították meg a mozgósító kampányokat 2002 szeptemberében. Az amerikai külpolitika kezdi elveszteni intellektuális erejét és meglepetésszerűségét. Az Irak-ellenes lépések jól mutatják az amerikai politika brutális egyszerűségét. Az iraki válsággal kapcsolatban az USA-ban egyre többen emlegetik a John Kennedy által folytatott külpolitikát. Kennedy elnök 1962- ben, a kubai válság idején éppen a kitartásával és óvatosan kezdeményező politikájával érte el a válság békés kezelését. Annak ellenére, hogy a nyilvánosságra kerülő dokumentumok szerint a védelmi minisztérium és a CIA a háború mellett tette le a garast. A mostani helyzetben - elsősorban Európa, de egyes demokraták szerint is - az amerikai hadigépezetnek meg kell várnia a bizonyítékot az iraki tömegpusztító fegyverekről. Az időközi voksolás eredménye jelzi a 2004-es elnökválasztás lefolyását. Szinte bizonyosnak látszik, hogy a Republikánus Pártban nem lesz Bushnak ellenfele. Az elnök népszerű: az utolsó hétben 15 helyen kampányolt nagy sikerrel Amerika-szerte a republikánus jelöltek mellett. A demokratáknál ugyanakkor annyira nincs jelölt, hogy a legnagyobb esélyes A1 Gore volt alelnök, aki éppen Bushsal szemben bukott el 2000- ben. Az elnökválasztást így valószínűleg az iraki konfliktus lefolyása dönti el. Márpedig a republikánusok mostani győzelme zöld lámpát jelent Bush elnöknek. A kormánypártiak már nem kockáztathatják meg, hogy két komoly indulóval bontsák meg a szerbiai szavazótábort Elnökválasztási pótvizsga, avagy egység Seselj ellen SINKOVITS PÉTER A szerb politika az egyik pillanatban büszkén öncélú és mereven elzárkózó, rögtön utána viszont meglepően rugalmas. Ez utóbbi jegyében született meg a „tűzszünet” Kostunica államfő és Djindjics szerb miniszterelnök két tábora között, ugyanis a Szerb Radikális Párt a minap bejelentette, hogy vezére, Seselj ismét jelölteti magát a decemberi megismételt választásokon. Ő pedig veszélyes ellenfél - a kormánypártiak tehát már nem kockáztathatják, hogy két komoly indulóval (mint volt ez Kostunica és Labusz esetében) bontsák meg a szavazótábort. Az események lényege ismert: a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt korábban kiebrudalt tagjai visszatérhettek a szerb szkupstinába, a testület pedig minapi - teljes összetételű - ülésén december 8-ára írta ki az új szerbiai elnökválasztást, s az esetleges második menetben már nem szükséges az ötven százalék feletti részvételi arány a szavazás érvényességéhez. Úgy hírlik, a Milose- vicset leváltó Szerbiai Demokrata Ellenzék közös jelöltje Vojiszlav Kostunica, a jelenlegi jugoszláv köztársasági elnök lesz, ez esetben győzelme biztosra vehető. És hogy miben rejlik Vojiszlav Seseljnek (és politikájának) veszélye? Róla tudni kell, hogy nem csupán személy, hanem egy máig visszaszorítatlan áramlat, a ki nem teljesülő irracionális szerb nemzeti álmok megtestesítője. Ha szűkszavúan fogalmaznánk: amolyan második Milosevics. Eredményei pedig nem is rosszak. Az 1997. évi elnökválasztáson például több mint egymillió szavazatot gyűjtött be, aztán majdnem legyőzte a szocialisták színeiben induló Zoran Lilieset, végül csak csekély arányban maradt alul Milan Milutinoviccsal szemben. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy 2000. október 5-én, a fordulat napján diktátorként Milosevics azért bukott meg, mert a parlament és az állami televízió előtti több százezres forrongást „leszerelendő” saját népébe lövetett volna, ezt azonban a válságos pillanatokban mind a katonai vezetés, mind a rendőrség visszautasította. Azon a napon viszont máig titokzatos alku köttetett a puccsot végrehajtó kulcsemberek és a tüntetők politikai vezetői között, melynek folytán - sajátos módon - a katonaság és a titkosszolgálatok reformja elmaradt, hasonlóképpen nem feszegették a balkáni háborúk során a szer- bek által elkövetett bűntényeket, és a hágai nemzetközi bírósággal is csak ímmel-ámmal valósult meg a kötelező együtt-működés. Ez a felemás helyzet tette lehetővé Seselj pozíciójának folyamatos erősödését, különösen Milosevics likvidálása után. Tudni kell továbbá, hogy a szerbség úgy tekint a politikára, mint szórakoztató, de nem túl lényeges sportágazatra. A kávéházi traccsolásokhoz Seselj kitűnően megfelelt, hangzatos és közérthető kijelentéseivel. Másutt is tartottak azonban választásokat, s azok egyértelműen a jelenlegi szövetségi állam széthullását feltételezik. Montenegróban magabiztosan nyert a Milo Djukanovics elnök vezette koalíció, amely csak laza szövetséget tud elképzelni Belgrád- dal. Az említett politikust 1997- ben választották meg Crna Gora elnökévé, s rögtön meghirdette a tagköztársaság önállóságának tervét. Egy időben Djukanovics a Nyugat dédelgetett kedvence volt, később elfordultak tőle, az uniós centrumot és Washingtont ugyanis zavarná, ha a Balkánon két szuverén központtal kellene egyezkednie. Podgoricába utazott ezért Montgomery belgrádi amerikai nagykövet, és intőén figyelmeztetett: „A politika mégis a lehetséges művészete nempedig a balkáni gőg és kemény fejűség keveréke.” Ezzel azonban mindössze annyit ért el, hogy Montenegró kitölti a három évre tervezett „kényszerházasság” idejét - azaz eleget tesz a leendő államszövetség követelményeinek -, utána azonban a saját útjára lép. Koszovóban ugyanakkor az Ibrahim Rugóvá nevével fémjelzett Koszovói Demokratikus Szövetség győzedelmeskedett a helyhatósági választásokon, a kétmilliós - formálisan Szerbiához tartozó, nemzetközi protektorátus alatt álló - tartományban tehát szintén nincs változás: egyedüli célkitűzés a függetlenülés. A jobbára nemzetközi segélyekből, valamint a külföldön élő családtagok hazautalt megtakarításaiból élő tartomány helyzete ékesen példázza, hogy a balkáni politika című tantárgyból az Európai Unió az elmúlt évek során sokat tanult ugyan - de még nem eleget. Van olyan érzésünk, hogy a Nyugat pusztán kényelemből tartaná egyben a mai Jugoszláviát (holnap: Szerbia és Crna Gora unióját), s voltaképpen számításai is logikusak. Montenegró kiválásával ugyanis az államalakulat megszűnne, Koszovó pedig joggal követelhetné teljes függetlenülését, hiszen az ENSZ 1244-es határozata Jugoszlávia részeként ismerte el Koszovót. Széthullóban tehát a maradék ország, a szerbiai elnök- választás ilyen vonatkozásban pusztán Belgrád tárgyalóképes pozícióit erősítheti. A tét persze nem kevés. Hosszú idő után Szerbia gazdasága végre felfelé ível, az inflációt sikerült normális keretek közé szorítani, az életszínvonal fokozatosan javul. Szerbia tehát nem kockáztathat.
