Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-08 / 260. szám, péntek
15 ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 8. Kitekintő Bár manapság több fiatal lányt lehet látni feketébe öltözve, mint tíz évvel ezelőtt, az újságok címlapjairól éppannyi hiányos öltözetű lány mosolyog, mint mondjuk Londonban Törökországi törésvonal Az iszlám párt győzelmét ünneplő hívek Isztambulban (Reuters-felvétel) Törökország törésvonalon fekszik, de nemcsak földrajzi értelemben. Egy 99 százalékban mozlim ország az ata- türki hagyomány jegyében az elmúlt 80 évben mindent megtett azért, hogy a Nyugat befogadja őt. BÁN CSABA Ezért vezették be az 1920-as években a latin betűs írást, ezért aktív tagja az ország a NATO-nak immár fél évszázada, és ezért első számú külpolitikai törekvés az Európai Unióhoz való csatlakozás az utóbbi tíz-húsz évben. És ezért tilos a fejkendő viselete az iskolákban és a kormányhivatalokban. Most azonban a választók akarata elsöpörte az elmúlt évtizedek politikai elitjét, és egy mérsékelt iszlámista pártot hozott kormányalakítási helyzetbe. A dolog azért nem ilyen egyszerű. Az ellenfelei - vagyis az eddigi politikai elit - által iszlámistának bélyegzett AKP vezetője, Recep Tay- yip Erdogan a kampánygyűléseken órákon át beszélt a tömegeknek anélkül, hogy a vallásról akár egy szót is ejtett volna. A párt aktivistái tréfálkozva „mozlim demokratáknak” nevezik magukat, utalva az Európában teljesen bevett és elfogadott kereszténydemokrata pártokra. Az AKP hívei természetesen boldogan és lelkesen fogadták a győzelem hírét. Vasárnap éjszaka Isztambul egét a pártszékházról „fellőtt” hatalmas fénycsóvák pásztázták, a tévében leggyakrabban mutatott képen fiatal ankarai lányok - farmerben és blúzban - ujjongtak. Akik nem rájuk szavaztak, azok is elismerik Erdogan érdemeit: fiatal, dinamikus - és mindeddig nem sározta be magát a török közéletre jellemző korrupcióval. A felszínen megnyerőnek tűnhet az AKP programja: kitartanak az Európai Unióhoz való csatlakozás fontossága mellett, betartják az ország nagyon rossz állapotban lévő gazdaságának rendbehozatalára vonatkozó IMF-csomag előírásait. Sokan viszont attól tartanak, hogy Erdogan csupán ideiglenesen dobta sutba valódi nézeteit, a választási siker érdekében. Isztambul főpolgármestereként betiltotta az éttermekben az alkohol árusítását, és lehetővé tette a fejkendő viselését hivatalos helyeken. Ettől már megijedt a nyugati irányultságú elit, hiszen ez bizonyára ennél sokkal szigorúbb intézkedések előszele lehet. Törökország azonban nem Irán vagy Szaúd-Arábia - nyugtatnak meg a hétfői újságok. Bár manapság több fiatal lányt lehet látni akár teljesen feketébe öltözve, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, a színes újságok címlapjairól éppannyi hiányos öltözetű lány mosolyog, mint Londonban vagy Amszterdamban. Törökországban nem teljesen értik a nyugati média fenntartásait az AKP győzelmével kapcsolatban. Belpolitikai szempontból elsősorban azt tartják fontosnak, hogy végre véget ért az elmúlt évtizedek politikai elitjének uralma - egy sor korábbi miniszter, miniszterelnök és államfő mond végső búcsút a parlamentnek és vele együtt a politikának. Érett demokrácia lévén Törökországban teljesen természetes, hogy a vesztes pártok vezetői azonnal lemondanak: Bülent Ecevit, a török politika nagy öregje már hétfő délelőtt benyújtotta lemondását a miniszterelnöki tisztségéről, de lemondott pártja éléről Tansu Ciller és Mesut Yilmaz is, akik az elmúlt évtizedben miniszterelnöki tisztséget töltöttek be. Az AKP sok tekintetben rácáfol a fenntartásokra. A leendő parlamenti frakció például minden idők legképzettebb képviselőiből áll össze: 363 képviselőjéből 330 rendelkezik egyetemi végzettséggel, sorukban többtucatnyi professzor, orvos és jogász található. Talán erre is utal a párt jelvénye, egy világító villanykörte. Ebben egy kis szójáték is megbúvik, hiszen a párt nevének rövidítése AK, ami törökül világosságot, ártatlanságot jelent. Az ország egyelőre bizakodó. A tőzsde és a devizapiacok azonnal kedvezően reagáltak a választások eredményére: a tőzsdeindex 6 százalékot javított hétfőn, a török líra is némileg erősített a dollárral szemben. A pártelnök személye körül kialakult bizonytalanság - maga Erdogan nem lehet parlamenti képviselő, így miniszterelnök sem - az elemzők szerint nem befolyásolja jelentősen a politikai helyzetet, mivel akárki is vezeti majd az új, egypárti kormányt, Erdogan mindenképpen nagyon erős szürke eminenciás marad. Bülent Ecevit már a júliusi kormányválság idején ellenezte előre hozott választások kiírását, de a koalíciós partnerek nyomására mégis ez valósult meg. Most azonban, az eredményeket látva - Ecevit pártja, a Demokratikus Baloldal Pártja csak 1,2 százalékot szerzett - kijelentette: „politikai öngyilkosságot követtünk el”. Pedig inkább arról van szó, hogy az utóbbi 2-3 évben a gazdaság kis híján argentin mértékű összeomlásáért a választók mondták ki a halálos ítéletet. A munkanélküliség hivatalosan 14 százalék, de valószínűleg inkább 30 százalék körül van; a reálbérek két év alatt 25 százalékkal visszaestek, a hatalmas infláció miatt a török líra árfolyama három év alatt egynegyedére esett vissza. A gazdaság megmentésére az IMF szokatlanul magas, 31 milliárd dolláros programot állított össze. Az utca emberét persze nem nagyon érdeklik a számadatok. A választási eredményeken is nyugodtan veszi mindenki tudomásul. Vasárnapot megelőzően azonban élénk volt az élet. A választás előtti szombaton itt nem kampánycsend van, hanem kampányzaj, méghozzá elég hangos. A főbb utakon tíz-húsz kocsiból álló konvojok hirdetnek egy-egy pártot. Az autók minden látható felülete pártplakátokkal van kitapétázva, hangszóróból zene és csasztuskákba tömörített pártprogram szól. Ez a szombat kora esti zajongás csak az utolsó lépése a már nyár végén megindult kampányolásnak. Augusztus közepén a nagyobb városokban már ott díszelegtek az AKP villanykörtéi, egyetemista fiatalok a kommunista párt szórólapjait osztogatták. A választások előtt két nappal, a péntek déli nagymisén pedig a külvárosi mecsetek előtt várta a kiözönlő tömegeket a nyíltan iszlámista Boldogság Párt (ex-Erény Párt), e világi üdvözülést ígérve. Kicsivel arrébb a Szabadság és Szolidaritás pártja azt hirdeti, hogy „Amerikai katonák nem leszünk” - utalva arra, hogy Törökország nem szívesen támogatna egy Irak ellenes amerikai akciót. Egy plakátról Tansu Ciller néz le határozottan, az Igaz Út Pártot reklámozva: „Hazámat szeretem, a gondját viselem”. A választók azonban a jelek szerint az egyértelmű, mindenre kiterjedő üzenetekre voltak vevők: „Egyedül az élen - a munka élén” és „Mindenki Törökországért”. Ezek persze a győztes AKP jelmondatai voltak. Vasárnap délben még mindenki lázasan találgatja a lehetséges eredményeket. így Mehmet is, a 46 éves szikár kurd férfi, aki egy aluljáróban kalóz CD-ket árul. Szerinte a két nagy párton kívül bekerül a Fiatal Párt is - egy kis médiamogul próbálkozása arra, hogy a politika köntösébe burkolózva nagyobb mogul lehessen. Mehmetnek négy gyereke van, de ő az egyedüli kereső a családban. Természetesen a kurd pártra szavazott, de az országos 6 százalék arra sem lett elég, hogy a párt állami támogatást kapjon a jövőben (ehhez 7 százalékot kell elérni). Elif, a harmincas yuppie-lány idegenvezetőként dolgozik, de szombat este még nem döntötte el, hogy a szavazata hogyan hasznosul jobban: ha a Köztársasági Néppártra, a CHP-re szavaz, hogy ellensúlyozza az AKP fölényét, vagy a Ciller-féle Igaz Út Pártra (DYP), hogy ők is bekerüljenek a parlamentbe. A lényeg az, hogy nem az AKP-re szavaz. Igaz is, a korábbi miniszterelnöknőnek durván 200000 szavazat hiányzott a remélt 10 százalékos bekerülési küszöbhöz. A lakosság jelentős része azonban a jelek szerint úgy gondolkodik, mint Murat, az 50 körüli zöldséges, akivel az ázsiai oldalon, Üskü- darban futottam össze. - Miért szavaz az AKP-re? - Miért? Mert Erdo- gant mindenki szereti. Mert jó. Mert nekem ő jó. Egyszerű, nem? Az, hogy valóban jó lesz-e, hamarosan kiderül. Paul Burrell saját bevallása szerint azért vette magához a hercegnő értékeit, mert annak édesanyja és nővérei leveleket, fényképeket zúztak be „eltorzítva a történelmet" Véget ért Diana hercegnő megalázott komornyikjának kálváriája R. HAHN VERONIKA A napokban drámai körülmények között omlott össze Diana walesi hercegnő egykori komornyikjának pere. A most negyvennégy éves Paul Burrell huszonkét évet töltött a királyi család szolgálatában és „a világ legszebb asszonyának” sziklaszilárd támasza volt azután, hogy külön költözött Károly hercegtől. A lakáj kálváriája huszonegy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor a rendőrség hajnali razziát tartott cheshire-i otthonában. Végül a hercegnő hagyatékát képező négyszáztizenöt tárgy eltulajdonítása miatt emeltek vádat ellene. A végtelen hosszúságú listán ruházati cikkek, iparművészeti tárgyak, például egy díszkard, lemezek, ékszerek, bútorok, levelek, fényképek és más tételek szerepelnek, amelyeket a rendőrség 2000 augusztusában szemetes zsákokban távolított el Paul Burrell szerény házából, ahová a Kensington-palotából kényszerült költözni. A megalázott udvaronc látványa megdöbbentő volt mindenki számára, hiszen a közvélemény hosszú éveken át követhette a lapokból, milyen szoros személyi kapcsolatban állt Diana és a két kis herceg Burrell családjával. Nehezen volt elképzelhető, hogy a hűséges komornyik, aki halottas ruhájába öltöztette Dianát 1997. augusztus 31-i párizsi halálos autóbalesete után, majd hónapokig készítette hagyatéki leltárát és közben az Emlékbizottság oszlopos tagja volt, méltadannak bizonyult volna a hercegnő bizalmára. Még kevésbé volt hihető, hogy egyben tönkretette volna saját bimbózó, anyagilag is ígéretesnek tűnő jövőjét. A walesi hercegnő halálát követően ugyanis Paul Burrell saját jogán is híressé vált. Alkalmanként tízezer fontért tartott beszédet, többek között a II. Erzsébet luxustengerjáró hajó fedélzetén. Díszvendég volt az Oscar-díjak átadásán és bestseller könyvet jelentetett meg Entertaining in Style (Szórakoztatás stílusosan) címmel. A világszerte felfokozott érdeklődéssel kísért bírósági ügyben az ügyészség nyilvánvalóan biztosra kívánt menni és a rendőrség elit alakulatának nyomozói szavukat adták, hogy meggyőző bizonyítékok állnak rendelkezésre. A magát alacsony sorból, egy észak-walesi bányászfaluból felküzdő Burrell ugyanis - a közhiedelem szerint senkinek nem mondta meg, hogy Diana több száz, részben intim darabját tartotta magánál. Bár a komornyik ellen már 2001 augusztusában vádat emeltek, a nagy presztízsű Old Bailey bíróságon csak ez év októberében kezdődött meg a per. Az ügyészség mindenáron el akarta kerülni, hogy a robbanásveszélyes tárgyalás beárnyékolja az Aranyjubileum ünnepségeit, melyek egyébként a vártnál sikeresebbek voltak. A tárgyalás tizedik napján, amelyre a gyakori halasztások után csak múlt pénteken került sor, valóban beütött a krach. Mielőtt a védelemé lett volna a szó és annak koronatanújaként Paul Burrell megjelenhetett volna a bíróságon, a vád ejtette az ügyet. A bírónőnek ugyanis tudomására jutott, hogy a komornyik röviddel Diana halála után egy négyszemközti audiencia során tájékoztatta II. Erzsébetet. Elmondta egyebek mellett, hogy „biztonsági okokból” magánál tart Diana hagyatékának részét képező tárgyakat. Az azóta eltelt időben egyre több részlet került nyilvánosságra a „tévedések vígjátékából”. A találkozó ténye ismert volt mind a rendőrség, mind a védelem számára, de Paul Burrell értheteüen és megmagyarázhatatlan lojalitásból senkinek nem tárta fel annak tartalmát. A királynőnél, az „igazságszolgáltatás kútfejénél” senki nem érdeklődött az ügyben, ő pedig egészen a tárgyalás kezdetéig nem követte azt figyelemmel. Csak egy héttel korábban, amikor Erzsébet, az edinburghi és a walesi herceggel egy autóban utazott a Babban elkövetett terrorakció áldozatainak emlékére rendezett gyászszertartásra a Szt. Pál-székesegyházba, ekkor került szóba a kínos ügy. A trónörökös azonnal felfogta az információ súlyát, és végül ő indította el a per összeomlásához vezető eseményeket. Paul Burrell felmentése azonban - az ügy legalább másfél millió fontos költséget jelent az adófizetőknek - távolról sem tett pontot a sztori végére. A trónra lépés ötvenedik évfordulója újabb „annus horribilissá” vált. Az uralkodó most sokak szemében a valóságtól elru- gaszkodottnak tűnik. Alkotmányos szakértők felvetik, hogy meg kellene szüntetni azt az állapotot, miszerint a nevében (mint most Regina versus Paul Burrell) emeljenek vádat, és immunitást élvezzen a tanúként való meghallgatással szemben is. A közvéleménynek megrendült a bizalma a rendőrségben is, amely rosszindulatúan és szakszerűtlenül járt el. A fiaskó után a legfőbb kérdés: udvari összeesküvésről vagy ügyeden pancsermunkáról van-e szó. Az alattvalók nagy része úgy érzi, szándékosan fojtották bele a szót a lakájba, s alighanem az sem véletlen, hogy csak közvetlenül a védelem meghallgatása előtt jutott eszébe Erzsébetnek az öt évvel korábbi beszélgetés. A háttér felgöngyölítéséhez segítséget nyújt Paul Burrell, aki egyesek szerint árulásként, mások szerint kapzsiságból, hivatalosan „saját verziójának megismertetése céljából” három- százezer fontért (kb. 114 millió forint) adta el történetét a Daily Mirrornak. A „nép bulvárlapjának” szerdai számában megjelent első részlet bepillantást nyújt az ominózus audienciába. A háromórás találkozás során Erzsébet óvatosságra intette a komornyikot, mondván „soha senki nem került olyan közelségbe a királyi család egy tagjához, mint ő Dianához. Sötét erők működnek ebben az országban, amelyekről nincs tudomásunk.” A szenzációs történetből egyelőre a Spencer család kerül ki vesztesen. Burrell ugyanis saját bevallása szerint azért tartotta szükségesnek magához venni a hercegnő értékeit, mert annak édesanyja - akivel Diana halála előtt már hónapok óta nem beszélt - és nővérei óriási mennyiségben zúztak be leveleket, feljegyzéseket, fényképeket, „eltorzítva a történelmet”. Fivére, Spencer grófja pedig tucatszám mentett át márkás ruhákat althorpi kastélyába. Diana támasza kényes egyensúlyt próbál tartani. Miközben az igazságot igyekszik feltárni és saját szerepét szeretné tisztázni, nem akarja tönkretenni a hercegnő hírnevét sem. Ráadásul kínosan ügyel arra, hogy ne okozzon fájdalmat Vilmosnak és Harrynek. Burrell a különösen kényesnek tekintett részletek kivételével nyilvánosságra hozta a rendőrségen tett, de a bíróságon fel nem olvasott vallomását, amelyből kitűnik, milyen bizalmi feladatokat látott el a világ talán legismertebb sztárja mellett. Nevek említése nélkül, de az újságolvasók számára könnyen azonosíthatóan számol be arról, hogyan csempészte be gépkocsija csomagtartójában Diana „számos kapcsolatát” a palotába. Egyikükkel, a muzulmán szívsebész Hasnat Khannal a hercegnő „titkos házasságra készült”. Beszámol arról, hogy a hercegnő komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy hátat fordít Londonnak és megvásárolja a világhírű színésznő, Julie Andrews Los Ange- les-i otthonát. A sorozat első részében Paul Burrell tételes „elszámolást ad” a rendőrség szerint eltulajdonított darabokról. Ebből egyszersmind kiderül, mennyi felesleges ajándékot kapott Diana, amelyeknek jó részét sem megtartani, sem kidobni nem lehetett. A Buckingham-palota aggodalommal követi Burrell visszaemlékezését, amely kellemetlen leleplezésekkel fenyeget a walesi hercegi pár félrelépéseiről. Károly például hazugságra kényszerítette a lakájt: Diana előtt el kellett titkolnia, hogy amikor a hercegnő kitette a lábát a highgrove-i rezidenciáról, rögvest betoppant Camilla Parker-Bowles. A Spencer család viszont amiatt van feldúlva, amiért a lakáj „megszegte ígéretét”, és kiárusítja a hercegnő emlékét. A rendőrség belső vizsgálatot indít az ügy kezeléséről. A volt komornyik, aki mindenkinél közelebb állt Dianához (Reuters-felvétel)
