Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-05 / 232. szám, szombat

Panoráma - börze ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 5. NAPTÁR Október 5 EGY GONDOLAT Legszívesebben azzal dicsek­szünk, ami hiányzik belőlünk. Akutagava Rjúnoszuke NÉVNAP Aurél Latin eredetű név, eredeti vál­tozata, az Aurelius igen elter­jedt volt az ókorban és a kora középkorban. Jelentése ara­nyos. Ma Attila és Etele, vala­mint Viera nevű ismerőseinket is köszöntsük! .^!.|.y.fPRDULÓINK 225 éve hunyt el Segner János András matematikus, orvos, egyetemi tanár. Igazi polihisz­tor volt, Pozsonyban és Debre­cenben orvosként dolgozott, a jénai, a hallei és a híres göttin- gai egyetemen pedig a fizika professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a merev testek és a folyadékok mecha­nikájának kutatásában; ő ve­zette be például a felületi fe­szültség fogalmát, s megszer­kesztette a reakciós turbinák ősét, a róla elnevezett Segner- kereket. Remek matematikus is volt; ő bizonyította be a Des- cartes-féle előszabályt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 85 éves Szabó Magda Kossuth- díjas írónő, költő. Első könyve - Bárány című verseskötete - ta­valy ötvenöt éve jelent meg, s az azóta eltelt több mint fél év­század alatt nagysikerű művek egész sorával jelentkezett, kü­lönösen regényei lettek nép­szerűek, az Abigél, az Okút, a Megmaradt Szobotkának és a Régimódi történet, s írásainak jó része tévéfümen feldolgozva is siker lett. Jó példa erre az Abigél című műve, amely ta­valy már a hetedik kiadásban jelent meg, a belőle készült nagyszerű tévéfilmet pedig az elmúlt egy évben két magyar tévécsatorna is ismételte. Ma ünnepel még: Václav Havel (1936) cseh író és politikus, az egykori ellen­zék vezéralakja, most a Cseh Köztársaság elnöke. NAPI VICC- Mennyi ideje vagy nős, papa?- Tizenkilenc éve.- És még mennyit kell letölte- ned? Csütörtök este óta ismét át lehet menni a Brandenburgi kapun: több százezer kíváncsi jelenlétében Willy Bog­ner müncheni divatdiktátor lehúzta a kaput takaró huzat két részét összetartó cipzárt, nagy üdvrivalgás közepet­te ismét eredeti szépségében tárult a világ elé az egyetlen megmaradt berlini városkapu. A Brandenburgi kapu újranyitása volt a német újraegyesítés 12. évfordulóján megtartott ünnepségek csúcspontja. (ÓTK/AP) Mindenki gratulál Putyin elnök koronát kap? Moszkva. Az orosz monarchia szimbóluma, az 500 éves Mono- mah-sapka másolatával kívánják megajándékozni az orosz ékszeré­szek Vlagyimir Putyin elnököt, aki hétfőn ünnepli 50. születésnapját. A koronát csütörtökön mutatták be Moszkvában. A másolaton 70 em­ber dolgozott, a rajta lévő drágakö­vek részben eredetiek. A Monomah- sapka másolatának értékét 50 ezer dollárra becsülik az ékszerészek. A népszerű elnöknek hírek szerint az ország minden részéből szándé­koznak ajándékot küldeni az ön- kormányzatok, a vállalatok, és a polgárok is. Valentyina Matvijenko miniszterelnök-helyettes viszont azt közölte a minap, hogy nem lesz közpénzből finanszírozott szüle­tésnapi bankett, és a kormányta­gok is csak virággal köszöntik fel az államfőt. (MTI) Kínos tévedés Túl korosnak nyilvánított szavazó Athén. Túl korosnak találtak az élethez Görögországban a hatósá­gok egy 113 éves férfit, nem gon­dolták, hogy még él, és ezért töröl­ték a közelgő helyhatósági válasz­tások szavazói listájáról. Az október 13-i választás közeled­tével a nyugat-görögországi Meli- szurgoj kisváros hatóságai elren­delték, hogy a voksolásra jogosul­tak listájáról húzzák ki mindenki­nek a nevét, aki 1890 előtt szüle­tett, mert ezek az emberek már nem lehetnek az élők sorában. A 113 éves Aleksziosz Karavaszilisz azonban kitűnő egészségnek ör­vend, ráadásul fontos is lenne szá­mára a szavazás, mert voksát szeret­né egyik unokájára adni, aki harcba száll az egyik városatyai székért. Mi­után kiderült, hogy Karavaszilisz tényleg él, a városatyák bocsánatot kértek a kínos tévedésért. (PAN) Egy telefonáló közölte: robbanóanyag van a Malév gépén A PÁTRIA RÁDIÓ BÖRZÉJE Bombariadó miatt visszafordult a gép MTI-HiR Budapest. Bombariadó miatt teg­nap visszafordult a Malév New York-i járata, a gép nem sokkal dél­után fél egy előtt leszállt a budapes­ti Ferihegyi repülőtéren. Krebsz Ad­rienn, a Malév szóvivője elmondta, hogy a Ferihegyi irányító központ­ba egy privát telefonról érkezett a fenyegetés, a telefonáló azt közölte, hogy plasztikbomba van a gép fed­élzetén. „A szokásos eljárásnak megfelelően ilyenkor a gépen újra el kell végezni a biztonsági vizsgá­latot” - tette hozzá a szóvivő. Arról is tájékoztatott, hogy a gép 122 uta­sa nyugodtan fogadta a kellemet­len hírt, hogy a gépnek vissza kell fordulnia. A tűzszerészek átvizsgál­ták a gépet, de nem találtak robba­nószerkezetet. Családi tragédiák, csalódások, válások Újra Vészhelyzet BLIKK Alig két hét múlva, október 15-én folytatódik az RTL Klubon minden idők egyik legsikeresebb kórházso­rozata, a Vészhelyzet. Az új évad is tartogat izgalmakat: visszatér a chicagói közkórház sürgősségi osztályára Lewis doktornő (Sherry Stringfield), aki hét évvel ezelőtt távozott. Érkezése nem lesz zök­kenőmentes, de idővel újra beil­leszkedik a csapatba. Annál komolyabb gondokkal küszködik majd Abby Lockhart (Maura Tierney), aki a legutóbbi sorozat yégén még boldog szere­lemben élt Kovac doktorral. Kap­csolatuk azonban nem marad felhőtlen, Abby az alkoholhoz nyúl. Benton doktor (Eric La Sal­le) is eleget küszködik kisfiával, Rees-szel. A koraszülöttsége mi­att halláskárosodott kisfiú egyre távolabb kerül apjától, aki a vé­gén bírósághoz fordul, hogy apai jogait gyakorolhassa. Még egy apasági tesztre is sor kerül. Érde­kes színfoltja lesz az idei évad­nak, amikor a két nagy sikerű amerikai sorozat, a Vészhelyzet és a Harmadik műszak egy rész erejéig összeáll. Lewis dok­tornőnek ugyanis bajkeverő húga miatt New Yorkba kell repülnie, ahol találkozik a népszerű soro­zat rendőreivel, Boscóval és Faith Yokasszal. Ám a legsúlyosabb tra­gédia Mark Greene-t (Anthony Edwards) és feleségét éri. Kislá­nyuk életveszélyes állapotba ke­rül, Greene előző házasságából született lánya, Rachel pedig ká­bítószeres lesz. A családi tragédi­ák az agytumorral küszködő Gre­ene halálával végződnek. Nem hallotta? Olvassa el! ♦ Egyszobás lakást vásárolok Duna- szerdahelyen. Tel.: 0908/173 150 ♦ Eladó őrölt, édes fűszerpaprika, 180,- Sk/kg. Tel./fax: 031/778 22 05 ♦ Albérlet kiadó lányok számára Pozsony-Ligetfalun. Tel.: 0903/576 143 ♦ Eladó Skoda Favorit GLX 136-os típusú személygépkocsi, 64 000 km-rel gyártási év 1993. Tel.: 0908/ 173 150 ♦ Dunaszerdahelyen eladó apró dughagyma, ára 25,- Sk/kg, továb­bá 10, 20, valamint 25 1-es boros- demizsonok, kedvezményes áron. Tel.: 0904/449 357 ♦ Vásárolok kisebb hűtőszekrényt, jó állapotban, továbbá eladó 41-es méretű görkorcsolya. Tel.: 031/55 85 383 - Dunaszerdahelyi járás ♦ Eladó fiatal bakkecske, ár meg­egyezés szerint. Tel.: 02/45 91 66 91 ♦ Vásárolok 150 m2-nyi használt hullámlemezt, valamint egy év kö­rüli mopsz vagy francia bulldog szuka kutyát. Tel.: 0903/426 861 ♦ Eladó 5 tonnás pótkocsi, 12 so­ros, hidraulikus, lóval vagy trak­torral is vontatható vetőgép, vala­mint 2 db eke. Tel.: 0907/695 997 ♦ Eladó új kofferes írógép 4 000,­Sk-ért. Tel.: 035/77 80 272 ♦ Nemesócsán háromszobás csalá­di ház (garázzsal, kerttel) hosz- szabb időre albérletbe kiadó. Tel.: 031/ 552 60 04 ♦ Eladó kb. 100 kg fekete otelló faj­tájú szőlő, szekrényes Lucznik vil­lanyvarrógép, 2 db bőrfotel, alkatré­szek diesel Lancia Prisma, Lada és Mazda 323 személygépkocsihoz. Ár megegyezés szerint. Ugyanitt vásá­rolnának Dolmar márkájú fűnyíróba gáz zsinórt. Tel.: 036/ 75 94 006 ♦ Eladó 20 m hosszú és 6 m széles üvegház Dunaszerdahelyen. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/552 2948 ♦ Vásárolok drótszőrű tacskó ku- tyakölyköt. Tel.: 0903/234 147, 0904/539 399 ♦ A Lévai járásban eladó felújított, félkomfortos, háromszobás családi ház, verandával. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/761 336 ♦ Bontásból származó téglát vásá­rolok a Dunaszerdahelyi járásból. Tel.: 0907/322 542 ♦ Nyárasdon eladó 4 db 6 m hosz- szú trapézpléh, továbbá 2x10 db öntöttvas radiátor, 2 db vasajtó 80x200 cm-es méretben. Tel.: 02/43 29 64 59 ♦ Eladó 1937-ben gyártott, kauká­zusi diófából készült kombinált szekrény ággyal együtt, de külön- külön is megvásárolható. Tel.: 0907/197 963 !■ RÁDIÓ Patria ♦ Eladó fehér színű Skoda 120-as személygépkocsi alkatrésznek 10 000,- Sk-ért. Tel.: 0903/685 457 ♦ Léván eladó Avia 31 N típusú ponyvás kisteherautó, továbbá hasz­nált pénztárgép. Tel.: 0907/912 954 ♦ Vásárolok vasból készült kukori­caszárítót. Tel.: 0905/386 721 ♦ A Komáromi járásban eladók alumíniumredőnyök (8 db) 56x140 cm-es méretben, ár: 250,- Sk/db. Tel.: 035/77 81 420 ♦ Eladó új Siemens C45-ös mobil- telefon 4 400,- Sk-ért. Tel.: 0908/412 882 ♦ Eladó alig használt Delícia típu­sú harmonika kezdők részére. Irá­nyár 4 000,- Sk. Tel.: 0903/643 899 - Vágsellyei járás ♦ Vásárolok beépített konyhaszek­rényt. Tel.: 02/63 82 53 95 ♦ Bálázott lucernát vásárolok, ki­sebb bálákban takarmánynak. Tel.: 031/558 66 45 ♦ Vásárolok Gamat gázkályhát, to­vábbá nyomdai papírvágógépet. Tel.: 031/780 24 55, 0903/234 667 HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: Legyen szívélyes a szom­szédaival, de ne legyen túl bizalmas. Ne beszéljen Szüleit orruknál fogva vezeti. Már gyermekkor­ban kialakul, mivel is velük sem személyes, sem pénz­ügyekről, hagyja, hogy titokzatos légkör alakuljon ki Ön körül. Bika: Némi feszültség kelet­kezhet a gyerekeihez fű­ződő kapcsolatában. Mindenképpen tegyen meg min­dent, amit elvárnak Öntől, és lel­je benne örömét is. Ikrek: szeretne foglalkozni, ezután éve­ken keresztül képes ezért küzde­ni, és bármit feláldozni. Szűz: Már egészen kicsi kora óta tudja, mit akar. Nem haragtartó, könnyedén túllép hirtelen fellobbant harag­ján. Van néhány ötlete, amiket szeretne megvalósítani. Mérleg: Jobb, ha megszokja, hogy társának határozott véle­ménye van, és ezt, ha kell, VI Valami miatt habozik. Jobban tenné, ha megra­gadná a bikát a szarvánál, JÁ ha nem, közölni is fogja, ráadásul vérig lesz sértve, ha nem úgy cse­lekszik, ahogyan Ő szeremé. Rák: és elintézné a dolgot. Ha nagyon határozottan, eltökélten cselek­szik, akkor igazán örülhet a végén. Skorpió: \VÁc Mindig a legjobb szeret­ne lenni, és ezért min­dent meg is tesz. Uralko­LUC A kilátásait illetően sem­mi ellenségesség nem vár Önre egy olyan üggyel dó személyiség, ez megnyilvánul mind munkahelyén, mind a ma­gánéletében. kapcsolatban sem, ami különö­sebben fontos lenne, és sikerül véghezvinnie a térvét. Nyilas: A hét vége felé a szere­lem, vagy inkább a vonza­lom is szerepet kap az éle­tében, de egyelőre semmi nem alakul ki belőle. Legyen türelmes, nem kilátástalan a helyzete. Bak: Realisztikusan szemléli az életet, mégis van egy pont, ahol elrugaszkodik a földtől, és mindent képes felborí­tani. Ez a szerelem. Gondolja vé­gig, érdemes-e mindent felrúgni? Vízöntő: Egy távol élő rokonával folytat beszélgetést tele­fonon, és ez végre nagy aggodalom terhét veszi le a vállá­ról. Jó dolog megbeszélni valaki­vel a problémákat. Halak: Ön az az ember, aki azt hiszi élete első részé­ben, hogy ha megháza­sodik, és a klasszikus módon mindent megtesz, azzal teljesí­tette a kötelességét. ♦ Eladók King fajtájú galambok, különféle színben, valamint 8 q jó minőségű búza. Tel.: 031/785 33 34 - hívható 20.00 óra után ♦ Eladó kétéves, metálzöld színű Ford Focus TDI típusú személygép­kocsi, 37 000 km-rel, ár megegye­zés szerint. Tel.: 0903/416 349 ♦ Vágsellyén eladó cserepes aszpa­rágusz. Tel.: 0907/561 897 ♦ Eladó 13 soros, hengeres vetőgép, lóval és traktorral is vontatható, to­vábbá borona és könnyűborona. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/75 87 163 - hívható 19.00 órától ♦ Vásárolok Skoda Favorit típusú személygépkocsit, 45 000,- Sk-ig az Érsekújvári-, Lévai-, Komáromi­vagy Galántai járásból. Tel.: 0907/797 192 ♦ Pulykák eladók megtisztítva, 110,- Sk/kg. Tel.: 036/759 31 39- hívható 19.00 óra után ♦ Eladó új, protektoros hátsó gu­miabroncs Crystal traktorhoz. Tel.: 0905/238 533 ♦ Eladó szárított sóvirág, nagyobb mennyiségben, 300,- Sk/kg. Tel.: 0905/553 332 ♦ Párkány környékén eladó mező- gazdasági munkákra alkalmas ló, szerszámmal és lovas kocsival. Tel.: 0905/891 335 ♦ Eladó jó állapotban lévő Miner­va típusú varrógép. Ára 2 200,­Sk. Tel.: 055/678 69 97 ♦ A Lévai járásban eladó nagy Ga­mat kályha. Tel.: 0905/560 370 ♦ Eladó Polski Fiat típusú személy- gépkocsi vontatóhoroggal, 2003 áprilisáig érvényes forgalmi en­gedéllyel, továbbá Jawa 350-es motorkerékpár, rendszám nélkül. Tel.: 035/778 12 95,0905/793 327 - hívható az esti órákban ♦ Eladó kis utánfutó, kerti traktor (Vari, Tera, Honda) után, ár meg­egyezés szerint. Tel.: 035/65 93 393 ♦ Pozsony-Ligetfalun albérlet ki­adó lány számára. Tel.: 02/524 937 52 ♦ Eladó Avia 30 L alváz, irányár 9 000,- Sk, továbbá egyéves mély- hűtőbox, 420 000,- Sk-ért. Tel.: 0903/697 194 ♦ Eladók öntvény asztalosgépek és 7211-es traktor. Tel.: 0907/245 334, 031/558 52 07 ♦ Eladó használt mélyhűtő 701-es, fémmegmunkálásra alkalmas esz­tergapad 50 000,- Sk-ért, kötőgép betanítással együtt 4 000,- Sk, to­vábbá 36 áras bekerített kert gyü­mölcsössel, (házépítésre is alkal­mas), ár megegyezés szerint. Tel.: 036/62 27 359 ♦ Eladók tömésre alkalmas ka­csák, átlagsúlyuk: 2,80-3 kg-os. Tel.: 037/656 53 32,0904/562 440 ♦ Vásárolok szennyvíztárolásra al­kalmas vastartályt. Tel.: 0907/217 736 - Párkány ♦ Eladó 16 db kismalac, 18 kg-osak 1200,- Sk/kg. Tel.: 031/562 60 59 ♦ Ógyallán eladók három hónapos pudli- és spitzkeverék kölyökku­tyák (3 nőstény és 5 kan), valamint két hónapos kiscicák. Tel.: 035/771 03 33 ♦ Vásárolok cirokseprűkészítésre alkalmas cirkot nagyobb menny­iségben. Tel.: 0908/137 958 - Du­naszerdahelyi járás ♦ Eladó 17 db kismalac 18-22 kg között, 1300-1500,- Sk-ig/db, to­vábbá vásárolok Zetor 3011-es traktort. Tel.: 0907/410 767 - Ga­lántai járás

Next

/
Thumbnails
Contents