Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-04 / 231. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 4. Kitekintő A katonák idegesek és nagyon éberek, mintha veszélyt neszelnének, a kiránduló telepesek viszont el vannak ragadtatva Fegyveres kísérettel az ősatyák hebroni sírjához Lebombázott palesztin üzlet Hebron központjában (Reuters-felvétel) Kétszer egy évben, a húsvéti és a sátoros ünnep hetén vallásos zsidók ezrei járulnak a hebroni Ősatyák sírjához, és egyúttal ide-oda járkálnak a város megújuló zsidó negyedében. Mintegy hatszáz zsidó lakik a 130 ezres arab város kellős közepén. YEHUDA LAHAV Rivka és Becalel Cur a világért sem mulasztanák el, hogy az Ősatyák sírjánál imádkozzanak, hiszen „nincs olyan élmény, amely felérne az imádsággal” ott, ahol nemcsak Ábrahám, Izsák, Jákob és feleségeik temetkeztek el, hanem a monda szerint még Ádám és Éva is. Rivka Cur mélyen hisz a zsidók küldetésében és jogában erre a földre. Ezért telepedett le annak idején Yamit városban, a Sínai-félszigeten. Miután a félszigetet visszaadták Egyiptomnak, a Cur család Elon Sevut ciszjordániai zsidó településre költözött. Itt született hét gyerekük, s mindegyikük a máig is vitatott, 1967-ben elfoglalt területen él. Kis imakönyvével a kezében Hebron utcáin barangol az idős, töpörödött Nahson asszony is. Ő a Hebron szomszédságában alakult Kirijat Árba városkában lakik, de Hebront jobban szereti. „Itt még megszentelt légkör uralkodik. Kirijat Arbában ennek már vége, mert „gójokat“ telepítettek oda Ukrajnából, Oroszországból, meg Romániából. Légkondicionált, páncélozott buszokban szállították a sátoros ünnepi vendégeket Jeruzsálemből Hebronba. Az egyik buszban helyet kapott néhány katona is a 101. ejtőernyős ezredből, amely a hebroni zsidó telepesek védelmét látja el. Az egyik katona megszólította a mellette ülő tisztet: „Úgy gondolod, rendben van, amit mi itt az arabokkal csinálunk?” A tiszt nem válaszolt. A katona folytatta: „Engem zavar, hogy egy egész várost kijárási tilalommal sújtunk. Téged ez nem izgat?” A tiszt most sem válaszolt. A katona ismét megszólalt: „Nem vagyok képes vitatkozni egy arab gyerekkel, aki a kijárási tilalom idején az anyjához akar menni a város másik részében. Mit mondjak neki?” „Ez valóban probléma” - szólalt meg végre a tiszt. „S ez az én gondom is” - válaszolt a katona. „Tel- avivi barátaim amiatt ingerelnek, hogy állandóan sanyargatjuk a palesztinokat. Mit mondjak nekik?” „Mondd nekik azt, hogy katona vagy és parancsokat teljesítesz” - így a tiszt, mire a katona: „Minden parancsot teljesítenünk kell? A hadseregben nincs többé erkölcs? Minden csak politika?” Egy fiatal telepes, aki hallgatta a párbeszédet, közbeszólt: „Ha így érzel, miért nem kéred, hogy bocsássanak el a hadseregből?” A hadsereg-parancsnokság úgy döntött, hogy az ünnep alkalmából engedélyezi a telepeseknek és vendégeiknek, hogy látogatást tegyenek a Kaszbában, a hebroni belváros sikátoraiban. Hiszen az arabok számára kijárási tilalmat rendeltek el, a szűk utcák üresek. Mégis, nehogy a látogatók veszélybe kerüljenek, az ejtőernyősök minden oldalról körülvették őket. A bezárt házak ablakaiból ellenséges palesztin tekintetek kísérték a menetet. „Miért nem lehet részükre állandó kijárási tilalmat bevezetni?” - kérdezte az egyik kiránduló a turistavezető nőt, Tehilát. „Erről a kormányt kérdezd meg” - válaszolta Tehila. A Kaszbában több üzlet be- lakatolt vasajtóján Dávid-csillago- kat rajzoltak és héber feliratokkal „ékesítették” őket, emigyen: „Gyűlöllek benneteket, büdös arabok!” Az idelátogató jeruzsálemi ultraortodoxoktól jiddis nyelven visszhangzik a Kaszba - mintha egy háború előtti kelet-európai kisvárosban lennénk. „Ezen a szent helyen kétezer éve egy kő sem mozdult el. Hol van még egy hely a világon, ahol két nép fiai imádkoznak?” - mondja egyikük lelkesen. (Ábrahámot a mozlimok is ősatyjuknak tekintik, ezért az Ősatyák sírja nekik is szent). A kísérő katonák idegesek és nagyon éberek, mintha veszélyt neszelnének. A kiránduló telepesek viszont el vannak ragadtatva. Egyikük, Eliezer Afarszemon, áradozik: „Minden a miénk itt! Gondoltátok valaha is, hogy ilyen szabadon járunk majd a Kaszbában? Itt Hebronban érezzük, hogy győztünk. Más helyen még tart a harc, de itt már győztünk. Egész Hebron a miénk!” Egy egzaltált asszony szenvedélyesen ismételgeti: „Most látszik, hogy mi vagyunk ennek az országnak az igazi birtokosai, a többiek csak ideiglenes itt lakók”. Ebben a pillanatban sorozat dördül el az egyik sikátorból. A 47 éves Slomo Sapira vértócsában fekszik, holtan. Három gyermeke megsebesült. A rend felborul. A helyszínre mentőautók érkeznek sietve. A Kaszba nem turistalátványosság többé. Tel-Aviv, 2002. szeptember Az ország az életminőség-mutatóban dobogós helyen áll világviszonylatban, a korrupció gyakorlatilag nem létezik, és még emberi jogi mintaállamnak is tekinthető Norvég recept: lazac, olaj és „új gazdaság” SZŐCS LÁSZLÓ Fémfüvószenekar biztatja a nagyérdeműt a nyugat-norvégiai Bergenben: ugyan szállna fel a főtér mellett parkoló buszra. Nemhiába teszi: egyre többen és többen kapaszkodnak a narancssárga járműre. Pedig az - legalábbis itt és most - csak szimbolikusan megy bárhová is. Tégy a dugó ellen! - így foglalható össze a környezettudatos kampány, amelynek lényege: használja a polgár a tömegközlekedést (elvégre azért van), ne pedig a csúcs- forgalomban araszolgasson. A tüntetés csak megerősíti a riporterben kialakult képet: Skandináviában nem minden - a magyar szemmel nézve egyébként imponáló - statisztikai adatokon múlik, sokat nyom a latban a szemlélet is. Persze, azért a számok is árulkodó- ak. Az egy főre jutó GDP 2000-ben 317 051 korona volt, a munkanélküliség, a gazdasági növekedés és a fogyasztói árak emelkedése egyaránt három százalék körül alakult. A tetemes, az export harmadát is meghaladó olaj- és gázbevételek egyre gazdagabbá teszik a négy és fél milliós államot, de - s itt megint a szemlélet a lényeges - több tízmilliárd amerikai dollár gyarapítja már a kormány által létrehozott kőolajalapot, a külföldi befektetési alapok révén további profitot fialó spórkasszát. Ehhez hozzá kell venni, hogy a Transparency International nemzetközi összehasonlító indexe szerint a korrupció gyakorlatilag nem létezik, az ország az életminőségmutatóban is dobogós helyen áll világviszonylatban, és még emberi jogi mintaállamnak is tekinthető. Földi paradicsom - mínusz a mostoha időjárás. A titok a jelek szerint a maximális gazdasági hatékonyság, a kényelmes, de mégis dolgos életvitel, a szociáldemokrata és a lutheránus elvekből egyaránt fakadó társadalmi igazságosság, puritanizmus és bizalom. A norvég jólét például nem hivalkodó. Ismét csak szemlélet, nem pénz kérdése: Bergenben is szembetűnő, hogy az igazán jó környékeken s a városon kívüli zöldövezetben sem kacsalábon forgó, tornyocskákkal megspékelt palotákat, inkább tisztes méretű faházakat építenek maguknak mindazok, akik pedig megengedhetnék a feltűnősködést. Edvard Grieg, a nagy XIX. századi zeneszerző házánál értjük meg: a norvég családi fészek nem sokat változott az ő ideje óta. Egyszerű (fehér, zöld vagy bordó) színre festett, száz négyzetméter körüli „téliesített” faház fundamentumon vagy „lábon”. Ohne csicsa. A ház előtt viszont ott áll a nagy teljesítményű, márkás, új gépkocsi. Egyszerűen szükség van rá. Norvégiában ugyanis nemcsak a tél zord és hosszú - igaz, nem annyira az óceáni éghajlatú Bergenben, hanem különösen Trondheimtől északra -, a távolságok is nagyok. (Ketten is felhívják figyelmünket ugyanarra a földrajzi érdekességre: ha képzeletben „fejjel lefelé fordítanánk” a térképen az országot, Észak-Nor- végia Rómáig érne. Nem csoda: a tengeri partszakasz 3419 kilométer hosszú.) A Bergen melletti Bekkjarvik aligha híres bármiről is, ám kiválóan meg lehet ott érteni a norvég gazdasági hatékonyság titkát. A hatvan főt foglalkoztató Sjötroll vállalatnak a szárazföldtől negyven perc hajóútra fekvő halfarmján Kenneth Salmand haletető az idő nagy részében egyedül tartózkodik - pontosabban 732 ezer lazac társaságában. Mint tőle megtudjuk, a hét cellára osztott halak tíz dekáról három-négy kilóra gyarapszanak a halfarmon, majd továbbkerülnek feldolgozásra. Gép számolja és oltja be őket, az állatorvos kéthavonta minta alapján ellenőriz, s évente kijönnek a fogyasztók szövetségétől is. Ezt leszámítva csak az etetéssel kell törődni (azzal is csak nappal), amúgy a számítógépes vezérlésű gégecsőrendszer automatikusan - igaz, nagy csörgéssel - szórja a száraztápot a vízbe, annak hőmérséklete szerint szabályozva. (Ha hidegebb a víz, a lazac is álmosabb, kevesebbet eszik.) Mármost ha Salmand haletető elbír a 732 ezer lazaccal, aligha lehetünk meglepve, hogy az egész norvég halászat, amely - csak a nyers, friss vagy fagyasztott halat számítva - harmincmilliárd koronás termékexportot produkál, mindössze a munkaerő 0,7 százalékát, tizenhat és fél ezer főt foglalkoztat. Nyugat-Európától Ázsiáig kínálják az éttermek a norvég halat, de manuálisan először az osztrák vagy a japán szakács bajmolódik vele. A fő csapásirány persze régóta nem a lazac a norvég gazdaságban, sokkal inkább annak mondható a folyékony arany, valamint az „új gazdaság”. A skandináv ország a világ hatodik olaj- és gázkitermelője, továbbá harmadik nettó exportőre. - Néhány éve nem számítottunk igazán korszerű iparágnak, a képzett fiatalok inkább a divatos IT- szektort választották. Aztán kipukkadt a „dot-com lufi”, így megint jönnek hozzánk is - magyarázza Ivar Brandvold, a Statoil után a második legnagyobb norvég kőolajvállalat, a részben állami tulajdonú Norsk Hydro-csoport olaj- és gázüzemágának igazgatója, miután megismertette a magyar újságírókkal multimédiás bemutatójukat. Ezen overallos olajbányász alig bukkant fel, monitor előtt töprengő, nyakkendős fiatal elemző viszont annál több - s nem pusztán csak azért, hogy vonzó legyen az iparág az ifjabbaknak is. Inkább arról van szó: hiába hangzik imponálóan, hogy az Európa lakosságának kevesebb mint egy százalékát adó Norvégia rendelkezik a kontinens olajtartalékainak 75, gáztartalékainak pedig 45 százalékával, az energiát ki is kell tudni termelni, mégpedig a lehető leghatékonyabb módon. A Norvég-tengeren ma már korábban hihetetlen technológiai leleménnyel, tizennégy fúrótornyon dolgoznak a Norsk Hydro emberei. Öt év múlva tervezik egy új gázkitermelő technológia termelésbe állítását, ez 1100 méter mélyig rendkívüli időjárási körülmények között is képes az energia felszínre hozására és a víztől való elválasztására. Úgy számolnak, a A bergeni halpiac norvég olaj néhány évtizedig, a gáz száz évig tarthat ki. De a Norsk Hydro-csoport addig sem bíz semmit sem a véletlenre. Az Utsira- program egy sziget teljesen önálló és száz százalékban környezetkímélő energiaellátását hivatott demonstrálni - egyetlen szélmalom és egy üzemanyagcellás hidrogénhasznosító rendszer révén.- Negyven éve még mi is teljesen hagyományos fegyvereket gyártottunk. Azóta rájöttünk: a jövő a csúcstechnológiáé, s gyártani is csak a termék „lelkét”, a stratégiai értéket érdemes - de ezt már nem az olajiparnál halljuk. Jan Erik Korssjoen, a Kongsberg-csoport vezérigazgatója mondja. Cége Magyarországon is ismert: nemrég egy százmillió eurós honvédségi elektronikai tender győztesévé hirdették ki (180 millió eurós ellentételezési követelmény mellett), már csak az aláírásra várnak az (azóta) új magyar kormánnyal. A Kongsberg 191 millió koronás adózás előtti éves nyereségét 4012 alkalmazott termeli meg. Kétharmaduk ma már mérnök, végzős mérnökhallgató, illetve technikus. A 80-as években ugyanis a felük még kétkezi munkás volt. Bergen, 2002. október (Fotó: internet)
