Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-31 / 254. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 31. TÉMA: HALOTTAK NAPJA 9 Minden szentet november 1-jén írhonban és Angliában kezdtek ünnepelni a hétszázas években Az égi aratás ünnepe Halottak napján kegyelettel gondolunk azokra is, akik idegenben vagy is­meretlen helyen nyugszanak (Internetfotó) Mindenszentek azoknak az üdvöziilteknek a közös ün­nepe, akiket nem avattak szentté, akikről a kalendári­um név szerint nem emléke­zik meg. A halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előest­éje ez, így kapcsolódik össze a két nap. ÖSSZEFOGLALÓ Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak vissza. Szent Efrém szíriai egyházatya (373) és Aranyszájú Szent János (407) már tud Min­denszentek ünnepéről, melyet má­jus 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasár­nap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnik föl először ez az ün­nep, mikor május 13-án a „Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk” tiszteletére avatják föl a római Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem való­ban minden szentet november 1- jén írhonban és Angliában kezdtek ünnepeim a 700-as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett. A mindenszentek égi aratási ün­nep: „a pünkösd epifániája” ne­vét is kapta. Az elhaló búzamagból kinövő termést látjuk és csodáljuk. És ez az aratás még folyik: a szentek kara a teljesedés felé irányítja szemünket, a célhoz, amelyre Is­ten teremtett, rendelt. A hozzátartozók már októberben megkezdik a temetőjárást. Rendbe hozzák a sírokat, krizantémmal, őszirózsával, az elmúlás virágaival díszítik őket. Ilyenkor az ismeretlen holtakra is gondolnak az emberek. Mindenszentek estéjén az eltávo­zottak emlékezetére megszólalnak a harangok, és gyertyák gyúlnak. Ez alatt az idő alatt a lelkek jelképe­sen megpihennek. Az ősök sírjánál összegyűlik a rokonság, és a halot­tak üdvéért imádkozik. Azokra is kegyelettel gondolnak, akik idegenben vagy ismeretlen helyen nyugszanak. Mire besötétedik, a temető számta­lan gyertya és mécses fényáradatá­ban úszik. Meghatottság és tiszte­let hatja át a lelkeket. A halottak napja Szt. Odüó dunyi apáttól (962-1048, apát 994-től) ered, aki a Cluny anyaház alá tarto­zó minden bencésházba bevezette emléknapul. Ez a rendelete (998) mind a mai napig fönnmaradt. Ha­marosan a bencés renden kívül is megülték; a 14. század elejétől Ró­ma is átvette. A néphit szerint ilyen­kor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterí­tettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a te­metőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged kör­nyékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Szé­kely népszokás szerint egész kemen­cére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a temp­lom előtt gyülekező szegények kö­zött. Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, át­száll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy min­denszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak el­igazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a föl­deken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröl­tek, kukoricát morzsoltak. Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a han­gos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. Több mint ezeréves ünnep a mindenszentek, eredete és jelentése az első keresztény századokra nyúlik vissza IT FEKSZIKATB0CZVLET5 EGYEDiSZŐCZ ISTVÁN, KI HOLT MEG ELE'ENEK.XZ, esztendeieben jd* 9 lESZ'ENDÖBC.HVSVrr J I -NAPIAN DELOEN I Nagyjaink, elődeink tisztelete ISMERTETÉS Kik is a mindenszentek, akiknek ünnepét üljük ma? Kik azok a bol­dogok, akiknek Jézus a hegyi be­szédben megígéri az Isten orszá­gát, az üdvösséget? Mai formájában is több mint ezeré­ves ünnep a mindenszentek, ere­detében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény szá­zadokra. Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseik­nek isteni és félisteni címeket ado­mányoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítot­tak fel. Marcus Agrippa az összes istenek tiszteletére templomot építtetett Kr. e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az ösz- szes isten tiszteletére. A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távol tartották magukat a bálvá­nyimádó szokásoktól. Ezért töb­ben életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a fel­támadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálem­ben, hiszen ők vértanú haláluk­ban, véres életáldozatukban let­tek Krisztushoz hasonlóvá. Ünne­pük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken. (Péntek Jézus szenvedésének és halálának a napja.) IV. Bonifác pápa 610. má­jus 13-án keresztény templommá szentelte fel a Pantheont, a ke­resztény mártírok tiszteletére, „Sancta Maria ad Martyres” cím­mel. IV.Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet november 1-jére, amely lassanként az összes szentek ünnepévé vált. Nemcsak a szentek ünnepe ez, ha­nem estvéreink, barátaink, is­merőseink ünnepe is, azoké, akik üdvözültek. Sőt, a saját - remény­beli - ünnepünk is, mert mindnyá­jan arra vágyunk, hogy egykor a mindenszentek seregében éljünk a mennyben. Mindennap kell erre gondolnunk, örök célunkra, mint Szent Cyprián írja: „...amikor le­nyugszik a nap és véget ér napunk, kell, hogy újra imádkozzunk, és kérjük, hogy ismét felkeljen fölöt­tünk a fény, és kérjük azt is, hogy Krisztus eljövetele az örök élet ke­gyelmét hozza meg nekünk...” Jobb a koldus halála, mint az istentelen gazdagé Ég fedi be azt, akinek nincs hamwedre AURELIUS AUGUSTINUS Mind a hosszabb, mind a rövidebb ideig tartó múlandó élet végéről. Valóban sok keresztyént öltek meg. Közülük sokan a legkegyet­lenebb halálnemmel haltak meg. Ha mindannyionknak, akik világ­ra jöttünk, a halált fájdalmasan ki kell állanunk, akkor mindenkép­pen közös a sorsunk. Tudom azt, hogy senki sem halt még meg, akinek egyszer meg ne kellett vol­na halnia. A halál pedig mind a hosszú, mind a rövid élet végét egyformává teszi. Ami pedig már egyformán véget ért, az a másik­nál nem jobb, de nem is rosszabb a másiknál; se nem nagyobb, se nem kisebb. Mit számít az, hogy milyen halállal fejezte be valaki az életet, minthogy már annak többet nem kell meghalnia, aki egyszer bevégezte az életét. Mivel pedig az embert számtalan mó­don fenyegeti a halál az élet na­ponkénti forgatagában, egészen a halál órájáig bizonytalan, hogy milyen halálnem érkezik el. Azt kérdem, nem jobb-e egyet elszen­vedve meghalni, mint mind­egyiktől félve élni? Jól tudom, hogy milyen gyorsan készen van az ember a választással. Inkább választja azt, hogy sokáig éljen a halál különböző félelme között, mintsem hogy egyszer meghaljon és azután többé ne féljen. De egy­részt amitől a kissé félékeny testi értelem visszaretten, másrészt azt teljesen legyőzi a helyes belátás. Nem kell rossznak tartani azt a halált, amelyiket helyes élet elő­zött meg. Ugyanis a halált csak az teszi rosszá, ami a halál után kö­vetkezik. Ennélfogva nem azon kell sokat gondolkodnia a halan­dó embereknek, miként halnak meg, hanem inkább azon, hová jutnak a halál után. A keresztyé­nek ugyanis tudják, hogy jobb volt annak a kegyes koldusnak a halála, akinek a sebeit a kutyák nyaldosták, mint a bíborban és bársonyban levő istentelen gaz­dagé. Ugyan mit árthat a halál rettenetes neme azoknak a hol­taknak, akik helyesen éltek? ÖSSZEÁLLÍTÁS A halálra és a gyászolásra vonatkozó vallási törvények és gyakorlati előírások két alapelven nyugszanak: a minden emberi lénynek kijáró tisz­teleten és megbecsülésen (kibud há­mét) és a túlélő gyászolók lelki, ér­zelmi és szellemi közérzetének javí­tásán (nihum ávelim). A halottat gondosan meg kell mos­datni, majd fehér ruhába, táchri- chimba kell öltöztetni. Az egyszerű fehér halotti ruhát a talmudi időkben kezdték használni. A böl­csek gondot fordítottak a szegény halottak megbecsülésére is, s a fehér ruha bevezetésével hangsúlyozták, hogy a halálban szegény és gazdag egyenlővé válik. A halott férfiakra táÜitot is adnak, amelynek rojtjait - cicitjét - kibontják annak jelképéül, hogy a halottat nem terhelik többé földi kötelességek. Megbecstelení- tésnek számít nyitott koporsóban közszemlére tenni a halottat. A nyi­tott koporsóhoz nemcsak a barátok járulhatnak, hanem ellenségek is, akik becsmérléssel vagy gúnnyal il­lethetik a testet, és tiszteletlenül vi­selkedhetnek a halottal szemben. Tilos a hamvasztás. A halottat a föld­be kell eltemetni. Az előírás - „Bi­zony, por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (lMózes 3:19.) - hangsú­lyosabban is ismétlődik: „Okvetle­nül temesd el...” (5Mózes 21:23.) A halál beállta után lehetőleg már a következő napon el kell végezni a te­metést. Elhalasztani csak a halott megtisztelése érdekében szabad. Tilos szombaton és az ünnepek első napján temetni. A halottak őrzése, a temetésre való felkészítésük és a te­metés megszervezése szent, vallási feladat, amellyel csak a zsidó közös­ség legérdemesebb, legjámborabb tagjait lehet megbízni. A halál fölött érzett bánatot a ruha beszakítása jelzi. A beszakított ruhát - szombat kivételével - az egész gyászhét, a sivá ideje alatt viselik. A beszakításkor a gyászoló a követ­kező áldást mondja: (Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech Háolám, dáján háemet.) .Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Kirá­lya, az igaz bíró!” JEGYZET Az egyetlen, a hűséges GRENDEL ÁGOTA Két fehér galamb a fekete már- ványlap tetején. Az egyik oldalra néz, a párjára, amely holtan fek­szik, nyaka megnyúlt, szárnyai a testéhez simulnak. Krisztus a keresztfán. A legdrágább, a fe­lejthetetlen, a hűséges, az egyet­len fejfáján. A legdrágábbén, akit nem volt idő meglátogatni a kórházban, ...majd holnap, be­főttet is viszünk neki, könnyű csibelevest. A felejthetetlen, aki­nek a sírjáról a szomszéd nyug­helyét ápolók szedték le a ko­szorúkat egy hónappal a teme­tés után, ugyanők néha megiga­zítják a szétcsúszott dombot, ha­lottak napján azon is gyújtanak gyertyát, egyszer művirág ko­szorút találtak rajta, „Soha nem felejtünk, a gyermekeid” felirat­tal. Az egyetlen, akihez évente egyszer új egyetlen párjával megy ki hűséges férje. A külsőségek. Hogy mindenki lás­sa. Évente egyszer a legdrágább virág a legdrágábbnak. Megint a múlt kísért. A szép őszök, amikor az udvaron meg- kopasztottuk az örökzöldet, ab­ból készültek a koszorúk Juli né- ném, dédnagyanyám, nagyapám, akit sohasem ismertem, nagyné- nék és nagybátyák, akiket csak fényképen láttam sírjára, a korha­dó fakeresztekhez. Kiürült a kis­kert, elfogytak a krizantémok. Akkor még nem csapott meg a halál szele. Nekünk csak annyit volt, hogy végre mi is tolhattuk a kétkerekű kocsit. A nyarak. Nyá­ron csak öntöztünk, gyomlálgat- tunk. A sírok közt a nénikék, fej­kendősen, fekete ruhában - alko­nyaikor, kerékpárra akasztott ön­tözőkannával, kertjükben termett virággal a kezükben, kapát is vit­tek, hozzáfogták a kormányhoz. Mindig akadt gyom, gaz. És a sír­nak olyannak kellett lennie, ami­lyen a portájuk. Legszomorúbbak az angyalkák. Ott állnak, térdelnek a kicsi gye­rekek fejfáján, mint a kővé vált őrangyal, aki azért költözött oda, mert egy pillanatra elen­gedte a gyerek kezét. Tűzgyújtással, felvonulással ünnepelték a halottak napját Az első Halloween INFORMÁCIÓ Halloween az egyik legrégibb ün­nep, eredete évszázadokra vezet­hető vissza. Mai formája az évszá­zadok során több kultúra: a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesz­tivál és a keresztény mindenszen­tek napja hagyományainak kevere­désével alakult ki. Évszázadokkal ezelőtt a mai Nagy- Britannia és Észak-Franciaország területén éltek a kelták. A termé­szetet magasztalták, sok istent imádtak, de a napisten volt a leg­fontosabb, aki a munkát és pihe­nést jelképezte, tette gyönyörűvé a földet és növesztette a termést. A kelta újévet november 1-jén ün­nepelték egy nagy fesztivállal, mely a napszezon végét, a sötét­ség és hideg kezdetét jelezte. A kelta hagyomány szerint a napis­ten Samhain, a halál és sötétség istenének fogságába került ilyen­kor. Az újév előestéjén, október 31-én, a hiedelem úgy tartotta, Samhain összehívta a halottakat. A halottak különböző formában jelentek meg; a rossz lelkek, álla­tok figuráit öltötték fel, főként macskáét. Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tü­zeket gyújtottak, termény és állat áldozatokat mutattak be, és tűz körüli táncuk jelezte a napszezon végét és a sötétség kezdetét. Ami­kor eljött a reggel, a papok min­den családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak. Ezek a tüzek tartják melegen az otthonokat és űzik ki a gonosz szellemeket. November elsején az emberek ál­latbőrökből és állatfejekből készült kosztümökbe öltöztek, és a napis­ten, Samhain tiszteletére 3 napos fesztivált tartottak. Ez a fesztivál volt az első Halloween. Az első szádadban a rómaiak elfog­lalták Angliát. Sok hagyományt hoz­tak magukkal, melyek egyike a Po- mona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe, és no­vember 1. körül tartották. A követ­kező évszázadok folyamán a kelta Samhai fesztivál és a római Pomo­A halottak rossz lelkek, állatok figuráit öltötték fel, főleg a macskáét. na-nap hagyományainak keveredé­sével jött létre az első őszi ünnep. A következő hatás a kereszténység terjedésével érkezett. 835-ben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház no­vember 2-át is szent nappá, a ha­lottak napjává nyilvánította. Tűzgyújtással, felvonulással ünne­pelték, az emberek beöltöztek szenteknek, angyaloknak és ördö­göknek. A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi ha­gyományokat sem, folytatták a Samhain- és Pomona-nap ünnep­lését is, így az évek során minde­zen szokások összevegyültek. A zsidó törvények tiszteletben tartják az élőt és a holtat Szegény és gazdag egyenlő a halálban Dömötör Ede felvételi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents