Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-30 / 253. szám, szerda
Nézőtér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 30. Abszurd, szatirikus, váratlan de véresen komoly fordulatok Szex és Lucia BEMUTATÓ ucia (a Penelope Cruz jj egzotikus szépségét és a Audrey Tautou báját j egyesítő újonc Paz m Vega magával ragadó alakításában) pincérnő egy forgalmas madridi kávézóban. Mikor a szemközti kocsmában meglátja rajongásának tárgyát, a fiatal regényírót, Lorenzót (Tristán Ulloa), bátorságot gyűjtve meghívja asztalához, és feltárja érzéseit. A szenvedélyes, átbulizott éjszakából hosszan tartó, vitáktól és félreértésektől sem mentes kapcsolat szövődik. Nem mernék olyan találgatásokba belemenni, mennyiben a Mindent anyámról meglepetésszerű sikerének tudható be, de számadatokkal alátámasztható tény: a spanyol filmek egyre jelentősebb részét teszik ki a térségbeli filmkínálatnak. Térhódításuk az elmúlt egy év során oly mértékűre duzzadt, hogy lassan felvehetik a versenyt gall társaikkal - igaz, a Goya díjak terén elég bőkezűen mért Más világot leszámítva, egyelőre csak az Art mozihálózat szintjén. Pedig a szóban forgó művek az esetek jelentős részében éppoly nézőbarátok, mint az egyelőre jóval populárisabbnak számító amerikai társaik. Fájó, de a Szex és Lucia sem fogja különösebben megrengetni a hazai box office-t: történetének vázlatos ismerete alapján könnyen abba a hibába eshetünk, hogy kismil- liószor látott románcnak tituláljuk, holott a hazai közönség számára sem ismeretlen Julio Medem (Földön egy angyal, Az északi sarkkör szerelmesei) munkájában szerencsére jóval több rejlik ennél. A különféle műfajok határmezsgyéjén pengeélen táncoló alkotás hemzseg az almodovari abszurd, szatirikus, egyúttal váratlan de véresen komoly fordulatoktól, melyek a kelleténél kicsit hosszabbra nyújtott játékidő egésze alatt lekötik a néző figyelmét. Erőteljes, roppantmód átgondolt rendezését gyönyörű operatőri munkával és pár szürreálisba hajló megoldással fűszerezi, melyeket Alberto Iglesias zenei aláfestésével megtámogatva a vetítőtermet elhagyva sem felejtünk el egyhamar, (mn) Szex és Lucia, (Lucia y el sexo, Sex and Lucia), színes, francia-spanyol film, 128 p., R.: Julio Medem, Sz.: Paz Vega, Tristán Ulloa, Dániel Freire, Elena Anaya, Najwa Nimri Pozsony, Palace Au Park Minden pozitívuma ellenére sem tud eredeti, egyéni mozi lenni, és a velőtrázó félelem és borzongás érzése sincs jelen A vörös sárkány BEMUTATÓ __ annibal Lecter vissza| | tér! Azaz: Hannibal Lecter ismét visszatér! I 1 Illetve tulajdonképpen nem is tér vissza, mert ez a nulladik felbukkanása. A nulladik felbukkanása, amit már másodszor filmesítettek meg... Bonyolult? Hadd magyarázzam el. Arra a kérdésre, hogy melyik film az, amelyikben először tűnt fel Hannibal, a kannibál, tíz emberből húsz rávágná, hogy A bárányok hallgatnak. Rossz válasz! 1986- ban ugyanis Michael Mann rendező már egyszer megfilmesítette Thomas Harris Red Dragon c. regényét (amelynek története A bárányok... előtt játszódik) Az embervadász címen. Az eredményt a szakma is, a közönség is, a kritika is fanyalogva fogadta, Brian Cox Hannibal-alakítása sem írta be magát aranyozott betűkkel a filmtörténet nagy könyvébe. Még az író sem volt elégedett a művéből készített filmmel, szerinte ugyanis Mann túlságosan is sokat változtatott az ő írásán. Korántsem alaptalan kritika. Mann messze földön híres arról, hogy szabadon kezeli az irodalmi alapanyagot, lásd a rendező nagyszerű, de jóformán az egész regény cselekményét megváltoztató Az utolsó mohikánadaptációját. így hát nem csoda, hogy amikor öt évvel később, Jonathan Demme irányítása alatt elkészült A bárányok hallgatnak (a mai napig az egyetlen Oscar-díjas horrorfilm), az emberevő doki szerepe azonnal egybeforrt Anthony Hopkinsszal (nagyjából olyan mértékben, ahogy anno James Bond karaktere forrt össze betonkeményen Sean Conneryvel), és az előzmény szinte teljesen elfelejtődött. A folytatás, a sokak által - tegyük hozzá, jogosan - megkérdőjelezett minőségű Hannibal (Ridley Scott kevés mellényúlásainak egyike) csak tovább erősítette ezt a Hopkins = Hannibal kultuszt. így hát korántsem kell csodálkoznunk azon, hogy most a nulladik Hannibal-epizódot is „hopkinso- sítják”. Hogy ez jogosan, jobb minőségben elkészített feldolgozás (mert az alapmű szerzője elégedetlen), vagy az álomgyár kacifántos pénzki- facsarási módszereinek egyike (mert azért ‘86 nem volt olyan rég), az ízlés dolga. A keret nagyon jó. A Hannibálban megemlítik, hogy a doki annak idején megette a helyi szimfonikus zenekar egyik fúvósát, mert nem játszott elég jól. Na most, A vörös sárkány ennek az anekdotának a-megfilmesítésével nyit (és hál’ Istennek mellőzi a túlzottan gusztustalan képi hatásokat), úgy, hogy van benne elegancia és morbid humor. A befejezés pedig csodálatosan összeér A bárányokkal (inkább nem mondom el konkrétan, mert nem lövöm le a poént)... De ami a kettő között van, az sajnos nem több egy nagyfokú technikai profizmussal elkészített tucatthriller-nél. Pedig ebben a történetben benne volt a lehetőség ennél többre. Will Graham FBI-ügynök, aki Hannibal Lectert elkapta, most egy Fogtündérnek becézett sorozatgyilkos után nyomoz. Mivel Graham sok hasonlóságot lát a Fogtündér és Lecter módszerei között, megkéri a dokit az együttműködésre, hátha az ő észjárásával hamarabb el lehet kapni a gyilkost. Csak később derül ki, hogy a bebörtönzött Hannibal nemcsak Grahamnek, hanem a Fogtündémek is segít, ezzel meglehetősen kiélezett versenyt robbant ki az ügynök és a gyilkos között. És közben a Fogtündér szerelmes lesz egy vak nőbe... A vörös sárkány látványvilága - leszámítva az első öt percet - nem a Hannibálra, hanem A bárányokra emlékeztet. Az a vizuális bravúr pedig, ahogy a kékesszürke szűrőt használja az operatőr, Dante Spinotti, igazán dicsérendő - így ré-' giessé teszi a felvételeket, és abszolút hihető lesz, hogy amit látunk, ti- zenvalahány évvel ezelőtt játszódik. Minden pozitívuma ellenére sem tud eredeti, egyéni mozi lenni A vörös sárkány, és az igazi, velőtrázó félelem és borzongás érzése sincs jelen. Bár egy fokkal jobb, mint a Hannibal, akkor is hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami igazán jó filmmé tenné, (mn) A vörös sárkány (Red Dragon), szín. am. f., 115 p., Rendező: Brett Ratner, Szereplők: Anthony Hopkins, Edward Norton, Ralph Fiennes, Emily Watson, Harvey Keitel, Mary-Louise Parker, Philip Seymour Hoffman Cinema City Győr Plaza; Hollywood Multiplex Miskolc; Hollywood Multiplex Nyír Plaza; Pozsony, Palace Au Park; Pozsony, Ster Century Pólus A film közepén megtudjuk, hogy a „mumus" valójában nem is ember, és azért zabálja meg szerencsétlen áldozatai különféle testrészeit, mert azokból regenerálja saját magát Aki bújt, aki nem... BEMUTATÓ arryl (Justin Long) és Trish Jenner (Gina 1 ■ Phillips) az egyetemi J év befejeztével szüle- ikhez indulnak. A kietlen országúton meggyűlik a bajuk egy őrült sofőrrel, de szerencsére sérülés nélkül megússzák az incidenst. Később újra látják a korábbi járművet vezető férfit, amint egy összekötözött, véres zsákot hajít le a csatornában. Mikor a teherautó ismét megelőzi őket, Darryl meggyőzi nővérét, hogy forduljanak vissza az elhagyatott templomhoz: ha nem a szemük káprázott, talán valaki segítségre szorul. A fiú egy véletlen folytán beleesik a csatornába, s hátborzongató felfedezése rádöbbenti arra, micsoda szörnyeteggel állnak szemben. A Jeppers Creepers a konkurens tucattermékekkel szemben még csak nem is törekszik arra, hogy különösebb meglepetéssel szolgáljon - talán ez egyben legnagyobb pozitívuma is, hiszen így nyoma sincs a görcsös igyekezetnek, hogy a befejezésre valami meglepő fordulatot tartogassanak. A kezdés mindenesetre a stílushoz képest meglepően jó: a valóban feszült első félórában a szereplőkkel együtt fedezzük fel, hogy mi vár ránk a későbbiekben, olyan klasszikusokból szemezgetve, mint a Párbaj, az Országút fantomja, vagy később a Texasi láncfűré- szes mészárlás. A film közepén azonban megtudjuk, hogy a „mumus” valójában nem is ember (bár amilyen intenzitással csapkodja le a rendőrök fejét, ez nem meglepő), és azért zabálja meg szerencsétlen áldozatai különféle testrészeit, mert azokból regenerálja saját magát. „Ha látni akar, szemet eszik, ha járni, lábat” - nagyjából így hangzik a röhejes és felesleges magyarázat. A mészáros küétének tudatában a feszültség és az érdeklődés egyaránt szertefoszlik, és rádöbbenünk, hogy tulajdonképpen egy újabb, klisékkel tömött tinifilmet nézünk. Amikor pedig a Jeppers Creepers két szerencsétlen főhőse reménykedve meséli az időközben hozzájuk csapódó látnok öregaszszonynak, hogy a gyilkos démonon legalább ötször áthajtottak autójukkal, a legkevésbé megnyugtató választ kapják: „Annyi szívet evett már, hogy nem lehet elpusztítani”. Innentől pedig azt hiszem, a befejezés senki számára nem lehet kérdéses. Az viszont annál inkább, hogy a filmet íróként is jegyző Victor Salva (az Arc című Jeff Goldblum-os rettenet fűződik még a nevéhez) miért gondolta, hogy totális reménytelenségükben is izgulni fogunk szerencsétlenül járt hőseiért. Inkább beletörődünk elkerülhetetlen sorsukba, és magunkban eldöntjük, hogy a még idén debütáló folytatást biztosan nem nézzük meg. (mozinet) Aki bújt, aki nem (Jeepers Creepers), színes, amerikai film, 90 perc, R.: Victor Salva, Fsz.: Gina Philips, Jonathan Breck, Justin Long Hamarosan a mozikban...
