Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-30 / 253. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 30. FÓKUSZBAN: JOZEF MAJSKY - HIRDETÉS 3 Jozef Majsky nagyvállalkozó mindig is szeretett pengeélen táncolni A Sipox-birodalom és gazdája romba dőlt Szerette a fegyvereket, kereskedett és vadászott velük. Hogy megfélemlítésre használta-e őket, az nemsokára kiderül. (Cubos Pile felvétele) Nevéhez fűződik a szlovák vadprivatizáció egyik leghírhedtebb ügye Kiszipolyozta a báni gépgyárat Pozsony. Több mint 13 évnyi vállalkozói karrier után vizsgálati fogságban ül az ország egyik leggazdagabb embere, Jozef Majsky. Pengeélen táncolva sokáig sikeresen építgette vállalatbirodalmát, az utóbbi években azonban úgy tűnik, néhányszor melléfogott. TUBA LAJOS Majsky karrierje 1989-ben kezdődött, amikor SIPOX néven szövetkezetei alapított, amely százszámra importált állami vállalatok számára számítógépeket. Két évvel ezelőtt egy interjúban elárulta, hogy a termelés hatékonyságának növelésén kívül az akkoriban ötezer koronás fizetésű igazgatókat más is motiválta: a gépenkénti 300 ezer koronás nyereség egyharmada az ő zsebükbe vándorolt. Amikor a számítástechnikai boom alábbhagyott, Majsky váltott, a Petrimex külkereskedelmi vállalatban szerzett tapasztalatait tovább kamatoztatva Oroszországgal kezdett kereskedni, olajjal, nyersanyaggal, sőt fegyverüzletekkel biztosítva a további bővítéshez szükséges anyagi hátteret. A 90-es évek elején emellett megkezdte hazai birodalmának kiépítését. Az állami vagyon privatizációjából 1993-ban a báni (Bánovce nad Bebravou) Tatra üzem megvásárlásával vette ki a részét. Ez főként a koprivnicei Tatra vállalat számára gyártott futóműveket. Egy ideig összeszerelő üzemként is működött, de a KGST összeomlása után beszűkülő piac miatt ebből mára csak a szlovák hadsereg számára kis szériában gyártott tehergépkocsik maradtak. Majsky gépipari ténykedésével kapcsolatos hírek egy ideig csak kisebb kaliberű csalásokról szóltak. Ezeket főleg saját alkalmazottjai szenvedték meg, akiknek a fizetéséből ugyan levonta a társadalom- biztosítási díjakat, azokat azonban „elfelejtette” továbbutalni. Hivatalosan csak az idén került a bűnüldöző szervek látókörébe a vállalkozó, aki szinte soha nem tagadta, hogy céljai elérése érdekében sok mindent igénybe vett, főként korrupciót, médiabefolyást és politikai kapcsolatokat. Nem is sikertelenül, napjainkra valóban kiterjedt vállalatbirodalmat vezet közösen a második házasságából származó két fiával és lányával. A cégnyilvántartás szerint az évek óta folyó cégösszevonásai ellenére 15 különféle cégben van jelen közvetlen tulajdonosként. A holdingszerű birodalom gazdasági erejére jellemző, hogy napjaikban mintegy 13 500 embernek ad munkát. Bár igazán soha nem tagadta, hogy vállalkozói tevékenysége során minden joghézagot igyekszik kihasználni, korábban igazán csak egyszer került komoly összetűzésbe a nagypolitikával. Az első Dzurinda- kormány ténykedésének elején a meciari vadprivatizáció talán leginkább nehezményezett cége, a Nafta Gbely visszaszerzése során kísérletet tett a közellenségnek számító Vladimír Poór vagyonának „körbeutaztatására”. Ezzel kapcsolatban is évek óta pereskedik a Nemzeti Vagyonalappal, sőt járásbírósági szinten még a javára is döntöttek. Az utóbbi években azonban egyre többször derült ki, hogy Majsky veszélyes vizekre tévedt. Birodalma csehországi ágának kiépítése például látványos kudarcokat eredményezett. Bár megvásárolta és a SIPOX Holdinghoz csatolta a Liaz Liberec a Skoda Mnichovo Hradisté nevű cégeket, ezeket nem volt képes felfuttatni, így mindkettőre valószínűleg csőd vár. Az utóbbiban mindössze nyolc hónapig volt jelen, de miután több tízmilliós tartozást halmozott fel a cseh állammal szemben, az illetékes bíróság zároltatta a cég vagyonát. A csődeljárás csak azért nem kezdődhetett meg, mert a fő tulajdonos a részvénytársaság közgyűlése helyett inkább Afrikában vadászott. Rács mögé Majskyt azonban egy másik ügy juttatta, mégpedig a szervezett bűnözés, illetve terrorizmus hangzatos és rémisztő vádjaival. Az év kétségkívül legnagyobb botránya a pénzügyi szolgáltatók összeomlása volt. Közülük is első helyen a Horizont birodalomé, amelybe kétszázezer betétes legalább 12 milliárd koronája szorult. A csőd után azonnal feltűnt, hogy a Horizont értékes részei rendben Majskynál kötnek ki. Kezdődött ez a médiarészesedésekkel, élükön a Profit és a Lisiak című lapokkal, folytatódott a pozsonyi Duna utcai exkluzív székházzal, de itt kötött ki az angol buszgyár is. A viharfelhők már akkor is gyülekeztek, amikor a Horvátországban elfogott Horizont-tulajdonos, Vladimír Fruni közzétette egy telefonbeszélgetés magnófelvételét, amely azt rögzítette, hogy néhány nagyon sikamlós témát is átvettek Majskyval. A bomba azonban igazában a múlt hét elején robbant, amikor ' a Pozsony- Berg határátkelőn letartóztatták a nagyvállalkozót, miközben parlamenti képviselő felesége útlevelét kihasználva a diplomata sávon próbált meg Ausztriába jutni. Ekkor derült ki, hogy a Horizontban nagyobb boltja is van, mint a mazsolák kicsemegézése. Az már korábban ismert volt, hogy a kisemmizett betéteseiket egy, az állammal szembeni váltó érvényesítéséből szerzett pénz kifizetésével hitegették. Egy régi ügyről van szó, amely során egy kis cég szerződésszegés címén több száz milliárd koronát követel a Szlovák Távközlés Vállalattól. A nagyon kétséges és a végeláthatatlan per miatt nyilvánvalóan értéktelen követelés váltók formájában már többször gazdát cserélt. Egy 112 milliárd koronás része idén februárban a Horizontban is megjelent, miközben előtte Majskynál is parkolt egy ideig. A szimbolikus egykoronás vételár mellett egy nem kevesebb, mint 600 millió koronás jutalék is megjelent. Ez valószínűleg Majsky boltja volt, de a rendőrségi nyilatkozatokból egyelőre legfeljebb csak sejthető ilyen összefüggés. Bár az ügy összes részlete nyilvánvalóan még nem ismert, a rendőrség szervezett bűnözés, sőt terrorizmus gyanúja miatt folytat ellene nyomozás. Az elmúlt napokban eldőlt, hogy az illetékes bíró jóváhagyta a vizsgálati fogságba helyezését. De már az első napokban történt egy durva esemény is, az üggyel foglalkozó kassai ügyészt az utolsó pillanatban találták meg, amint kocsijában ülve a bevezetett kipufogógáztól fulladozott. Az eddigi sajtóreakciók szinte kivétel nélkül monstre pert várnak, mivel ez az egyik első eset, amikor az igazságszolgáltatás legfelső politikai kapcsolatokkal és legjobb ügyvédekkel rendelkező nagyvállalkozóval szemben próbálja bizonyítani, hogy ebben az országban mindenkire érvényesek a törvények. Sokan azt is hangsúlyozzák, hogy amikor évekkel korábban Csehország ért ebbe a megtisztulási fázisba, néhány hasonló kategóriájú vádlott leültetésével sikerült bizonyítani ennek a tételnek a valódiságát. Jozef Majsky 2000 szeptembere óta Ciprus szlovákiai tiszteletbeli konzulja. Sztavrosz Epaminon- dasz, Ciprus Bécsben székelő szlovákiai nagykövete már tud arról, hogy tiszteletbeli konzuljuk rácsok mögött van, azonban még egyelőre nem tette közzé a szigetországnak az üggyel kapcsolatos álláspontját. E funkció nem jár fizetséggel, azonban jól jelzi Majsky politikai ambícióit, aki mindig szívesen forgolódott a pártok háza táján; először a HZDS, majd az SOP berkeiben mozgott, később hirtelen a baloldal irányába húzott, közelebbi kapcsolatokat épített ki a szociáldemokratákkal és a Demokratikus Baloldal Pártja Weiss-féle szárnyával. A nagyvállalkozó korábban határozottan azt nyilatkozta, hogy már nem is any- nyira a pénz, mint inkább a társadalmi megbecsülés, a közéleti szerepvállalás és a jótékonysági cselekedetek vonzzák. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Majsky nevéhez fűződik a műszaki szempontból muzeális példánynak számító 1203-asokat gyártó nagy- szombati TAZ átvétele és felszámolása is. Amikor azonban idén augusztusban ügyészségi nyomozás indult ellene, kiderült, hogy a báni cég esete valószínűleg a szlovák vadprivatizáció mintapéldájaként vonul be a szlovák gazdaságtörténelembe. 1993-ban a Nemzeti Vagyonalap vezetősége a nyilvánosság számára máig érthetetlen motivációból egy szokványosnak nehezen nevezhető privatizációs szerződést írt alá Majskyval. Ennek értelmében ugyanis a szerződést később bármelyik cég felmondhatja, ha úgy érzi, hogy nem találja meg a számítását. Márpedig Majsky hamarosan ezt így érezte. Nem is nagyon törte magát, hiszen a 260 millió koronás vételár mindössze egytizedét fizette ki. Miután pedig keze alatt a cég nehéz anyagi helyzetbe került, javasolta a részvények visszaváltását. Ezt hivatalosan azzal indokolta, hogy időközben magántulajdonosoktól a va- gyonalapi ár egyötödéért felvásárolta a cég kinnlevő részvényeit, így nincs szüksége az államtól megszerzett csomagra (ez egyébként nem az ő ötlete, jó néhányan próbálkoztak vele, többen eredményesen). A vagyonalap akkori vezetősége viszont azon a véleményen volt, hogy a Majsky keze alatt elértéktelenedett részvénycsomag eredeti áron való visszavásárlásával megkárosítaná az államot, így tovább követelte az eredeti ár kamatokkal időközben egyre duzzadó kifizetését. Amint ez nálunk lenni szokott, az ügyben évekig húzódó pereskedésre került sor. A vagyonalap azután szánta magát el keményebb lépésekre, hogy 1998-ban Majsky a cég vagyonából 426 millió koronával megemelte egy másik cége, az Istro- kommerz alaptőkéjét. A vagyonalap vezetősége ezt vagyonkimentésként értékelte és az ügyészséghez fordult. A vádemelési fázisba idén került ügyet a szokásos nyári tanzániai vadászatán tartózkodó Majsky választási húzásnak minősítette. A báni ügyben sincs sok nagy remény a követelés behajtására, hiszen az 1993-as privatizációban részt vett eredeti SIPOX Kft. azóta már az SPX Trading nevű cég része. Ez éppen felszámolás alatt áll, persze miután nyakába vette a birodalom egy sor cégének a tartozásait, (ti) A banánhéjat a Horizont jelentette Jozef Majsky ugyan a Nemzeti Vagyonalappal is perben állt, azonban karrierjének végét a Horizont pénzügyi szolgáltató ügye szolgáltatta. Majsky Petrik Pachingerrel és Dávid Brtvával (őt még körözi az Interpol) 2001 novemberével bűnszövetkezetet hozott létre azzal a céllal, hogy átvegye a hatalmat a BMG Invest és a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatóban. Ez sikerült is a triónak, az eddig bizonyított általuk okozott kár legalább 600 millió korona. Ha a Majsky elleni vádak bebizonyosodnak, akkor 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, (ú) A TlPOS Rt. tájékoztatója A tippelők rohama növekszik, a jackpot ellenáll A LOTO + a prémiumos Joker feltételezett nyeresége több mint 60 000 000 korona A hónap utolsó sorsolása már ma. szerdán. 2002. október 30-án. Tekintettel arra, hogy a héten péntek, november 1-je ünnepnap, használja ki, hogy már most fogadást köthet vasárnapra. 2002. november 3-ra is. A fogadáshoz Szlovákia területén csaknem 1400 terminál áll rendelkezésére. Továbbra is érvényes a teljesen kitöltött szelvényre a tétkedvezmény, és folytatódik a prémiumjáték. Fogadni mindig érdemes, tehát játsszon és nyerjen. A helyes számok eltalálásához sok szerencsét kíván önnek a TIPOS, az ön szerencsés tippje VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORÚS IDŐ, HELYENKÉNT ESŐS, 11-16 FOK A Nap kel 06.35-kor - nyugszik 16.35-kor. A Hold 14.35-kor nyugszik. ELŐREJELZÉS A Duna vízállása - Pozsony: 375, 350, árad; Párkány: 280, árad. apad; Medve: 270, apad; Komárom: ■ Országszerte borús lesz az ég, számos helyen tartósan eshet az eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok, délen 11-16 fok körül alakul. A korábbi napokhoz képest enyhébb déli és nyugati, északnyugati irányú szélre számíthatunk. Éjszakára 2 és 6 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre jobbára felszakadozik a felhőzet, de a délutáni órákban észak felől újra vastagodni kezd a felhőtakaró. Eső csak helyenként lesz. Nappal 8-12, éjjel 0-4 fok várható. Pénteken derült lesz az égbolt, nappal 6-10 fok várható. ORVOSMETEOROLOGIA A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, valamint a reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küszködök is enyhébb fájdalmakra számíthatnak. Nagyobb veszélyt jelenthet a vérnyomás hirtelen ingadozása. Lassulnak a reakcióink, kevésbé vagyunk képesek összpontosítani, ezért munkavégzékor és a közlekedésben legyünk elővigyázatosabbak Az alacsonyabb vérnyomásúakat migrénes fejfájás gyötörheti. Holnap is a maihoz hasonló kedvezőtlen hatásokkal kell számolnunk.