Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-28 / 251. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 28. Közélet 3 Fákat csavart ki a szél Már-már orkán tombolt Pozsony. Fákat csavart ki és tört derékba, épülteket rongált meg a hétvégén az erős, helyenként már- már orkánerejű szél a Kisalföldön és a Vág völgyének északabbi sza­kaszán is. A széllökések helyenként elérték az óránkénti hetven-nyolc- van kilométeres sebességet is. Po­zsony belvárosában a szél három autóra és egy lakótömb bejárata elé döntött fákat, Pozsonyhidegkúton pedig cserepeket sodort le több családi házról. A Galántai járásban a szél kisebb- nagyobb károkat okozott: fák dőltek ki, egy autó megrongálódott. Nagy­szombatban a helyi Ján Koniarik Galéria területén egy fa egy autóra zuhant, másik kettő pedig hosszabb időre elzárta a Nagyszombat és Pöstyén közti utat. Személyi sérülés sehol sem történt. A meteorológu­sok szerint holnapig hasonló időjá­rásra számíthatunk, bár a széllöké­sek már nem lesznek akkorák, mint az elmúlt két napban. (TASR) Csehországban is tombolt, Tachov környékén háztetőket tépett le a szél (CTK-felvétel) Keszegh Margit helyett Békési Pétert javasolja a Magyar Koalíció Pártja komáromi járási szervezete Ki lesz az új járási elöljáró? Komárom/Pozsony. A Ma­gyar Koalíció Pártja komáro­mijárási elnöksége nem java­solja, hogy újra Keszegh Mar­git töltse be a járási elöljáró posztját a most kezdődő vá­lasztási időszakban. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „Négy évvel ezelőtt független szak­értőként kérték fel őt erre a feladat­ra, de az óta sem lépett be a pártba. Nem volt felhőtlen az együttműkö­dés az eddigi elöljáróval. Ez politi­kai funkció és Keszegh Margit még csak nem is tagja az MKP-nak” - in­dokolta Bastrnák Sándor, a párt já­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vágsellye. „Minden szerző más­más műfajt, más színt képvisel, et­től színes ez az antológia. Roppant izgalmas szellemi üzenete, kisu­gárzása van” - mondta pénteken este a Sellyéi Ifjúsági Klub (SÍK) ál­tal szervezett „irodalmi kávéház­ban”, a „Pf 2002 - fiatal prózaírók antológiája” című kötet bemutató­ján Haraszti Mária. A gyűjteményt megjelentető AB-ART Kiadó képvi­selője elmondta, az egyik kritikus a következőképpen jellemezte a kö­rási elnöke a döntést. A járási elnök­ség a Keszegh Margit által készített, a hivatal négyéves munkáját elem­ző beszámoló alapján döntött, mondta Bastrnák. „Az anyag tartal­mazta azt is, hogy a járási hivatalo­kat nem szabad megszüntetni, ez a felvetés viszont nem egyezik az MKP programjával” - fűzte hozzá a járási elnök. Keszegh Margit szerint az ügy hát­terében az áll, hogy ő is indul Komá­rom polgármesteri posztjáért, és a párt helyi vezetőinek nem tetszik, hogy saját jelöltjének, Bastrnák Ti­bornak újabb riválisa akadt. Ezt a feltételezést lapunk megkeresésére az érintett légből kapottnak tartot­ta, mert meggyőződése szerint a tetet: könnyű olyan fiatal művészek antológiáját kiadni, akiknek már önálló kötete is megjelent. Csak­hogy, amint azt Haraszti Mária el­mondta, a kritikus igencsak mellé­lőtt, hiszen az antológiában szerep­lők közül néhánynak ugyan van sa­ját kötete, de egyiknek sem prózai műve. A bemutatás után Lacza Ger­gely, Csizmadia Gabriella, Fehér Kriszta és Zirig Árpád olvasott fel egy-egy részletet az antológiában szereplő saját írásából, valamint új alkotásából. Kantár Csaba egyik novelláját is felolvasták. Fehér polgárok jó programra és hiteles személyre voksolnak, nem tisztség- viselőkre. A volt elöljáró így folytat­ta: „Nem azt kifogásolom, hogy nem jelölnek újra, hanem a mód­szert, ahogy ez történt. Az elmúlt Az eddigi járási elöljáró a város polgármesteri székéért indul harcba. hét végéig nem értesítettek arról, hogy számítanak-e munkámra a to­vábbiakban. Nem hívtak meg a munkámat értékelő ülésre sem. Az általam készített beszámoló egyéb­ként csak annyit tartalmaz, hogy a Kriszta elmondta, a kötetben sze­replés egyik feltétele az volt, hogy a szerző fiatal legyen. így aztán akadt, aki jó írást küldött be, és önálló kötete sem jelent meg eddig, mégis kiesett a rostán, mert már el­múlt harmincéves. A SÍK pénteki irodalmi kávéházában bemutatko­zó fiatalok huszonévesek. Haraszti Mária szerint ez az antológia a leg­jobb bizonyíték arra, hogy a szlová­kiai magyar íróknak van utánpótlá­sa. A bemutatón részt vett Szabó Jutka is, akinek a rajzai az antológi­át ülusztrálják. (gaál) járási hivatalokat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni; ezt egyébként igazolja az iskolák elhú­zódó átadása is. Keszegh nem ta­pasztalta a járási elnök által említett súrlódásokat. „Ha hívtak, szívesen részt vettem az elnökség ülésein; a jelenlegi döntés hátterében egyér­telműen a polgármesteri jelöltsé­gem áll” - véli a járási elöljáró. Az MKP országos elnöksége tiszte­letben tartja a párt járási szervei­nek javaslatait, mondta Bárdos Gyula alelnök, várható tehát, hogy - ha a kormány is jóváhagyja - az új komáromi elöljáró a járási elnökség által javasolt Békési Péter lesz, aki jelenleg a hivatal vállalkozói főosz­tályát vezeti, (vkm) Családi perpatvar volt az ok Felgyújtotta magát Trencsén. Családi veszekedés köz­ben tegnap benzint öntött saját testére és felgyújtotta magát egy 54 éves férfi. Azután lángoló ruhá­val a lakás elé vánszorgott, ahol a családtagok, a szomszédok és a ri­asztott tűzoltók csak együttes erő­vel tudták eloltani a tüzet. A férfi testfelülete négyötödén különböző fokú égési sérüléseket szenvedett. A trencséni kórházból a pozsonyi ruzinovi kórházba szállítják át. Tette konkrét oka egyelőre isme­retlen. (TASR) Vágsellyén mutatták be a „Pf 2002 - fiatal prózaírók antológiája" című kötetet Irodalmi kávéház a SIK-ben A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata Az egyház is készül az európai uniós tagságra ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Hanva. Az új diakóniai központban ma kerül sor a Szlovákia Reformá­tus Keresztyén Egyház VII. Zsinatá­ra. A nyitó istentiszteletre, amely délután egy órakor kezdődik a hanvai református templomban, ahol hajdan Tompa Mihály is szol­gált, nagy számban várják a gömöri híveket. A zsinaton az elmúlt hat év egyházi életéről és a VI. Zsinat hat­éves ciklusának munkájáról Erdélyi Géza püspök számol be, a zsinat pe­dig megvitatja a beszámolót. A zsi­nat egyben tisztújító, tisztségben megerősítő is, hiszen püspököt, püspökhelyettest, főgondnokot, fő- gondnokhelyettest is választanak. Előkészítik és megvitatják a VII. Zsi­nat munkatervét is. Külön figyelmet érdemel az a programpont, amely az egyház szerepét elemzi az átala­kuló társadalomban. A programponton belül fontos sze­repet kap az európai uniós tagság és annak hatása az egyházi életre, valamint az egyház és az állam vi­szonyában beállt változások, az egyház finanszírozásának kérdés­köre. Szó lesz az egyházi ingatla­nokról, a református egyház által működtetett iskolákról, a műemlék templomokról és parókiákról, vala­mint az egyház ifjúságpolitikájáról és a társadalmi életben betöltött szerepéről is. A szlovákiai reformá- tusság közösségi és hitéletének fon­tos eseménye, a VII. Zsinat holnap érvéget. (szász) Először látogattak szülőföldjükre a kitelepítettek Kopjafaállítás és hálaadás ÚJSZÓ4HÍR Zselíz. Tegnap a helyi református templom kertjében leplezték le azt a kopjafát, amelyet Huszár Gál refor­mátus prédikátor emlékére és a zselízi templom alapkőletételének évfordulójára készített Orosházi La­jos oroszkai fafaragó. Az ünnepsé­gen Bellái Zoltán tiszteletes vezeté­sével kaposvári vendégek is részt vettek. Bellái elmondta, a zselízi gyülekezettel gyümölcsöző a kap­csolatuk, a küldöttségben sok olyan hívő van, akik az 1947-es kitelepítés óta először látogatja meg szülőföld­jét. A kaposváriak egy videomagnót és egy intarziás református címert adtak át a zselízieknek, akik az aján­dékot Szűcs László tusrajzával viszo­nozták, amelyen a zselízi református templom látható, (buch) Szakmai konferencia a pedagógusképzés színvonaláról Módszer és gyakorlat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS . Losonc. Ma szakmai konferencián találkoznak a szlovákiai magyar kö­zépfokú pedagógusképzés szakem­berei és a magyarországi vendégelő­adók Losoncon, a Pedagógiai és Szo­ciális Akadémián. A konferencia a szlovákiai iskola- és oktatásrend­szert, valamint a losonci Pedagógiai és Szociális Akadémia szerepét és helyét elemzi a rendszeren belül. Összehasonlításképpen a magyaror­szági szlovákság nemzetiségi képzé­séről hallható előadás, amely a szar­vasi főiskola módszereit és tapaszta­latait mutatja be. Két szekció is dol­gozik a konferencia ideje alatt. Az érdeklődők a zenei és tánckultú- raképzés problémáival és gyakorlati kérdéseinek megoldásával foglal­koznak a zenei szekcióban. A nyelvi szekció a szlovák nyelv tanításának gyakorlati módszereivel ismerkedik a losonci Kármán József Alapiskolá­ban, ahol szlovákórán vesznek részt és megismerkednek az óvodai inten­zív szlováknyelv-oktatással, a loson­ci Füleki úti magyar tanítási nyelvű óvodában. Az egész napos szakmai találkozóra a széles régióból várják a pedagógusokat, (sz. z.) Az eddigi esetekhez viszonyítva ők kevesebbet ittak Ittas rendőrök balesete SITA- és TASR-HÍR Galánta/Árvaváralja. Szombaton újabb két ittas rendőr okozott közúti balesetet. Egy 21 éves sopornyai rendőr barátja Kawasaki Zephyr motorkerékpárjával egy kanyarban kisodródott és egy parkoló Skoda 120-asnak ütközött. A rendőr agy­rázkódást és lábsérülést szenvedett, utasa (a Kawasaki tulajdonosa) megúszta kisebb sérülésekkel. A rendőr vérében 0,56 ezrelék alko­holt mértek. Szombaton reggel Ár­vaváralján egy rendőr-szakközépis­kola diákja Skoda Favoritjával az árokba futott, majd az úttestre visz- szatérve a szalagkorlátnak ütközött. Utasai közül egy súlyosabban, ő és másik két társa könnyebben megsé­rült. Az alkoholszondás méréssel 0,65 ezrelék alkoholt mutattak ki a vérében. A belügyminisztérium mindkettejük elbocsátását javasolja. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: HELYENKÉNT CSAPADÉK, 10-14 FOK A Nap kel 06.32-kor - nyugszik 16.39-kor. A Hold kel 21.41-kor - nyugszik 13.24-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 298 Dobson-egységet mértek, ami 4 százalékkal több a sokéves átlagnál. Az ultraibolya-sugárzás alacsony. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Változóan felhős lesz az égbolt, dé­len, délnyugaton azonban napköz­ben fokozatosan felszakadozhat a felhőzet. Csapadékra csak helyen­ként számíthatunk. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok körül alakul, éjszaka pedig 2 és mínusz 3 fok közé süllyed a hőmé­rő higanyszála. Kedden derűsebb időjárás valószínű, csak szórvá­nyos esők lehetnek. Napközben 9- 13 fok várható, míg éjjelre 2 és mí­nusz 3 fokig hűl le a levegő. A szer­da országszerte jobbára felhőtlen lesz, de hidegebb: nappal 7-11 fok valószínű. A mai időjárás leginkább a reu­más és mozgás- szervi panaszok­kal küszködőket viselheti meg. Gyakori lehet a hátgerincbántal- mak miatti fejfájás és nagyobb fáj­dalmat érezhetünk az ízületben és régebbi sebek tájékán. Az alacso­nyabb vérnyomásúakat migrénes fejfájás gyötörheti. A szív- és ér­rendszeri megbetegedésekben szenvedőket főként az időjárás hir­telen változása viselheti meg. Egyes bőrbetegségek, a hajnali és délelőtti órákban pedig légúti és asztmás betegségek tünetei is je­lentkezhetnek. Holnap KUJ'T VHM Y:;/, If jin1 ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek

Next

/
Thumbnails
Contents