Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-28 / 251. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 28. KOMMENTÁR Terror, tények, tragédiák SZILVÁSSY JÓZSEF Zaklatott világunk valamennyi jóakaratú embere együtt érez a véres moszkvai túszdráma áldozatainak hozzátartozóival, s ha nem támogatja is, de azért némiképp megérti csecsenellenes indulataikat. Nagy hiba lenne azonban, ha a közvélemény akár csak hallgatólagosan elviselné azt a mindinkább terjedő szadista filozófiát, amely szerint ha megdobnak kővel, dobd vissza kézigránáttal. Ugyanis fekete-fehér látásmóddal semmi esélyünk a lényeg kihámozására. Aki életében már beszélgetett csecsen emberrel, az tudja, hogy Samil imám már több mint másfél évszázaddal ezelőtt szent háborút hirdetett az orosz hódítók ellen. És nyilván hozzájutott Anatolij Prisztavkin kiemelkedő regényéhez is, amely döbbenetes képet fest arról, hogy mekkora tragédiák érték ezt a népet is a sztálini kitelepítések idején. S minden bizonnyal sokszor rá- kattintott már a függetlenséget zászlajára tűző Csecsenföld orosz vagy angol nyelvű internetes honlapjára, ahol ugyanilyen szörnyű tényeket, adatokat olvashat a birodalmi hadseregnek az elmúlt évtizedben elkövetett kaukázusi népirtásáról. Válaszul nyilvánvalóan az oroszok is a véres moszkvai drámához hasonló kegyeden rajtaütések és terrorcselekmények tucatját tudnák felsorolni, amelyekkel igazolva látják eddigi és legújabb kíméleüen katonai fellépésüket. Ám az egyre tragikusabb konfliktusokba sodródó világunkat szemlélő kisember növekvő nyugtalansággal kérdezi: hova vezet mindez? Szíve és esze szerint önmérsékletre, államférfiúi bölcsességre intené azokat, akiknek jórészt a kezében életünk, civilizációnk jövője. Mert katonai erővel ma sem lehet mindent megoldani. Mert már nem lehet újra felosztani a világot amerikai és orosz érdekszférára, s az sem kecsegtet semmi jóval, ha a mostani véres dráma után Washington és Moszkva, még közelebb kerülve, csendőrködne mindenki fölött. Önkényesen megszabva, ki a jó, és ki a terrorista. Kétségtelen, hogy a bin Laden, Szaddám Húszéin és más elvetemült őrültek, milliókat manipulálva és bármilyen eszközt szentesítve, lefejezni akarják a demokratikus értékrendre épülő civilizációt. Hőstettnek minősítve a tavaly szeptemberi amerikai, a mostani moszkvai és más gaztettet. Ezért fogadnak fel a Sámil Bászájevhez hasonló véres kezű hadurakat, Movszar Barajevet követő fanatikusokat, s ezért támogatják pénzzel, ideológiával és terelik puskaporos zsákutcába azokat a népeket, amelyek valójában szuverenitásuk kivívása és mérheteúen szegénységük enyhítése érdekében katonai és gazdasági leigázásuknak vemének véget. Éles különbséget kellene hát tenni elvetemült gonosztevők és a függedenségükért harcoló csecsen, kurd, palesztin és más nép között. A diktátorok kézre kerítéséhez és felelősségre vonásához katonai eszközök igénybevétele is indokolt lehet. Népek, nemzetek szabadságvágyának letörésére semmiképpen. Ezért is várjuk az ENSZ BT következő ülését, amelyen az Irak elleni amerikai határozat-tervezet kerül napirendre. Mától pedig Koppenhágára is figyelünk, ahol az o- rosz kormány nyomása ellenére megrendezik a Csecsenföld-kongresz- szust. S ahol talán sikerül árnyalni Putyin szemléletét. Az orosz államfő szombati beszédében joggal hangsúlyozta: a terrorizmusnak nincs, Oroszországnak viszont van jövője. Tegyük hozzá: ez a távlat és értékrend csakis akkor válhat valóra, ha a csecseneknek és a világ minden nemzetének is lesz békés, szabad elhatározása által megteremtett jövője. Cseh politikai iskola TÓTH MIHÁLY A Prágában állomásozó külföldi sajtótudósítók a szélrózsa minden irányába ömlesztve árasztják a köztársaság első polgára kiválasztásának nehézségeit tükröző elemzéseket. A Masaryk, illetve Havel utóda megválasztását övező kíváncsiság a történelemben gyökerezik. Az már más dolog, hogy az újságírók meglehetősen féloldalasán közelítik meg a kérdést, és zömében a pártok elnökjelölési perpatvaráról, az állampolgárok általi közvetlen elnökválasztás bevezetése, illetve a parlament ilyen irányú jogköre érintedenül hagyása esélyeiről tudósítanak. Figyelmen kívül hagyják a még ezeknél a szempontoknál is fontosabbakat, nevezetesen, hogy Bohemiában milyen minőségű elnökjelöltek közül lesz lehetőség választani. Szlovákia és Csehország ahhoz túlságosan hosszú ideig alkotott egy államot, semhogy Szlovákia polgáraként most ne tennék összehasonlítást a két államban időről időre bekövetkező elnökválasztások között. A Prágában akkreditált tudósítók aggodalmairól olvasva mindig az jut az eszembe: hej, ha nekünk ilyen gondjaink lennének! Tény, a jelölési mechanizmust kísérő pártküzdelmek Csehszlovákia két utódállamában gyanúsan hasonlítanak egymáshoz. De ezzel véget is ért a hasonlóságok „felsorolása”. Az elnökjelölést megelőző procedúra fontos mozzanat. A közvetett, illetve az állampolgárok általi közveden választás kérdésének eldöntése is lényeges. De az államfőválasztásnak van egy, még ezeknél is fontosabb és lényegesebb szempontja: ajelöltek minősége. Nem a véleden műve, hogy szlovák állampolgárként nekem ez a szempont „ugrik be” elsőként. Mi, itt Szlovákiában, nagyon közelről látjuk, milyen könnyen előfordulhat, hogy egy államfő minőségét még az se tudja megemelni, ha közvedenül választják. Néhány esztendeje milyen fontosnak tartottuk, hogy őfelsége a nép közvedenül választhat elnököt, akinek ettől növekszik az önbizalma, népiesen szólva a legitimitása! Szlovákia esete bebizonyította, hogy őfelsége a nép is mekkorát tévedhet. Persze, a tévedés elkövetését a pártok is jócskán elősegítették. E kommentár címe mintha azt ígérte volna, hogy itt a csehországi viszonyokról lesz szó. Téijünk hát vissza Csehországba. Ahol szintén marakodnak a pártok. A két utódállam között az elnökválasztási küzdelemben „mindössze” az a különbség, hogy amíg Prágában a legordasabb pártharcok se végződhetnek méltatlan személyiség államfővé választásával, Szlovákiában eddig még minden elnökválasztást vajúdó hegyekhez lehetett hasonlítani, amelyek egeret szültek. Kisebb-nagyobb egeret. JEGYZET Szűréshatár HOLOP ZSOLT Egy túszdrámában minden drámai. Drámai a csend is, mert nem tudjuk, mi lehet odabenn, és drámai minden új fejlemény, mert csak újabb kérdőjeleket nyit. A csecsének kiengedtek minden gyereket. Pontosabban minden tíz év alattit, a többi maradt túsznak. Állatok. Aztán megmondták, miért. Csecsenföldön az orosz katonák minden tíz év fölötti gyerekre mint fegyverbíró harcosra tekintenek. A lányokra mint nőkre. Az ő esetükben a tíz év sem szigorúan alsó határ. A terror minden oldalon terror. Legfeljebb az egyik térfélen szervezettebb, mert állami. És már szombaton folytatódott. Csecsenföldön lassan megtelnek a „szűrőtelepnek” eufemizált koncentrációs táborok. Mindenki potenciális. Gyerekkor nem létezik. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER ZEITUNG Határozott igen az unió bővítésére és határozott nem a tényleges strukturális reformokra - ez a svájci lap kommentárja szerint az EU brüsszeli csúcsának mérlege. A bővítés finanszírozásáról megszületett megállapodás azt is jelend, hogy a tíz tagjelölt 2004-ben való felvételének nincs már lényeges akadálya. A pénzügyi csomagról született megállapodás ellenére azonban aligha vannak ünnepi hangulatban a tagállamok és a jelöltek. A reformországoknak ugyanis tudomásul kell venni, hogy a brüsszeli asztalt számukra nem terítik olyan gazdagon, ahogyan remélték. Ajelöltek természetesen igyekszenek majd még alkudni, de kisebb kiigazításokon kívül másról nem lehet szó. A mai tagállamoknak pedig tudomásul kell venniük, hogy a bővítés finanszírozásáról kötött megállapodásuk annyiban kétes jellegű, hogy az agrárpolitika régen esedékes átalakítása nem történik meg. 1552-től kezdve az orosz cároknak mindig voltak olyan alattvalóik, akik az iszlám hitet követték Az orosz-csecsen szembenállás a XVI. században kezdődött Az orosz-muzulmán szembenállás az azonos területeket érintő terjeszkedés miatt törvényszerűen alakult ki. Első gócpontja a Tatárföld volt, Rettegett Iván 1552-ben elfoglalta a mohamedán tatárok fővárosát, Kazanyt, ettől az időponttól kezdve az orosz cároknak mindig voltak az iszlám hitet követő alattvalóik. NOL-HÁTTÉR A déli irányú orosz terjeszkedés a XVIII. században érte el a Kaukázust. Maga Nagy Péter is vezetett hadjáratot a mai Dagesztán területére, elfoglalta Derbentet, a Kaszpi- tenger mellékének kulcsát. A hegyeket (a mai észak-kaukázusi köztársaságokat) a század végén érte el az orosz hódítás. A széttagolt törzsinemzetségi szervezetben élő itteni népek fiai időről-időre halálmegvető bátorsággal harcoltak a hódítók ellen, de legfeljebb részleges harci sikereket tudtak elérni. Egészében a terület orosz irányítás alá került, de az ellenállásnak számos góca maradt, és ezekből dzsi- hádok, szent háborúk indultak. A harmadik jelentős muzulmán vezér (Manszur Sejk és Ghazi móllá után), egyben a már kifejezetten csecsen ellenállás irányítója volt az 1796- ban született Samil imám. Samil az 1840-es években érte el legnagyobb katonai sikereit a hegyek közti gyors mozgásra épülő gerilla-hadviseléssel. Utolsó nagy csatája 1858-ban vereséggel végződött. A felkelt ingusok Nazrany környékén rátámadtak az orosz erőkre, és Samil segítségét kérték. Az imám le is ereszkedett mudzsahidjeivel a hegyekből, de az erős orosz ágyúzás megtizedelte, visszavonulásra kényszerítette őket. Egy évvel később, 1859- ben Samil utolsó, Ghonnilo falucskában lévő erősségét is bevették az oroszok, az imán fogságba esett, a Kurszkhoz közeli Marjino nemesi birtokán élhetett „tiszteletbeli fogságban” tíz éven át, míg száműzetésbe távozhatott, Törökországon át a Közel-Keletre. A csecsének Samilt tartják legnagyobb nemzeti hősüknek, a szabadságért vívott harc jelképének. Samil kultusza mindig erős volt körükben, de a harcok sokszor évtizedeken át szüneteltek. Kitelepítés, majd visszatelepülés a szovjet uralom alatt A csecsen nép történetében a második világháború hozott drámai fordulatot. Arra hivatkozva, hogy a csecsének kollaboráltak a hitíeri megszállókkal, a háború után Sztálin Kazahsztán sztyeppéire telepíttette ki az egész népet. Áz utazás során és a mostoha körülmények közepette tízezrek pusztultak el. Erről az időszakról szól Anatolij Prisztavkin zseSztálin Kazahsztán sztyeppéire telepíttette ki az egész csecsen népet. niális regénye, amelynek orosz címe Lermontov sorát idézve: Elszuny- nyadt egy arany fellegecske. A hruscsovi olvadás majd a brezs- nyevi pangás idején megindult a csecsének masszív visszatelepülése. Ez néha helyi villongásokat okozott egyes házak birtoklása miatt, de a brezsnyevi propaganda a legnagyobb titokban tartotta a nemzetiségi feszültségeket. A kilencvenes évek kezdetére a csecsen visszatelepülés lényegében befejeződött, a csecsének az észak-kaukázus egyik számában is jelentős, összetartó, politikailag akcióképes népévé váltak. Az I. és II. csecsen háború a Szovjetunió szétesése után A Szovjetunió szétesése idején jelentkezett határozottan a csecsének függedenedési törekvése. A törzsek vénei a szovjet légierő fiatal, energikus tábornokát, Dzsohar Dudajevet választották meg katonai vezetőjüknek, a csecsének össznemzeti kongresszusa elnökének. 1991 október 28-án Dudajevet elnökké választják, de ekkorra már fenyeget a háború, Csecsenföldön mozgósítják a férfiakat, építik a hadsereget. Az állandó politikai szembenállás, a kívül sem, belül sem állapot és az Oroszországot egyre inkább irritáló, Moszkvának hatalmas károkat okozó „csecsen kalózköztársaság” kialakulása ellenére a háború csak 1994 végén kezdődik, előtte Jelcin elnök rendelettel próbálja újra kezébe venni a köztársaság feletti hatalmat, majd rendkívüli állapotot is kihirdetnek, de a decemberi bombázásokig nem változik a Moszkva szempontjából tűrheteden helyzet. Az első csecsen háborúban az oroszok kezdeti sikerei után a csecsének rendezik erőiket, a hegyekből indított váradan támadásokkal egyre nagyobb veszteséget okoznak, majd Groznijt is visszafoglalják. Az orosz közvélemény egyre inkább háborúellenessé vált. Ebben közrejátszott a Samil Baszajev által 1995 nyarán vezetett csapatok bugyon- novszki betörése, az ottani kórház túszdrámája, majd később Szalmán Radujev (Dudajev veje) dagesztáni betörése a pervomajszki áttöréssel. Dzsohar Dudajevet 1996. április 22- én egy rakétatámadással megölték az oroszok. Az év augusztusa 31-én született meg a Haszavjurti békemegállapodás, amelyet orosz részről az azóta halott Lebegy tábornok, akkor a nemzetbiztonsági tanács titkára és elnöki megbízott, a csecsen oldalról Aszlan Maszhadov elnök írt alá. Maszhadov elnöki státusát Moszkva ekkor elismerte, de ez sem szüntette meg azt az állapotot, hogy a köztársaság Moszkva szempontjából de facto törvényen kívül létezett. 1999 nyara hozott újabb fordulatot. Ekkor - Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz elnök már miniszterelnök volt - Dagesztánban, Moszkvában és Kaszpijszkban máig részleteiben feltáratlan terrorcselekmények, sok polgári áldozatot követelő lakóházrobbantások voltak, amelyek mögött Moszkva meggyőző módon megtalálta a csecsen szálat. Puyin határozott fellépést ígért, és ezzel megalapozta népszerűségét. Megindult a második csecsen háború, 1999. szeptember 15-én az orosz erők már átíépték a Terek folyó vonalát. Az eredeti cél - kordont vonni a köztársaság köré, belül tartani a konfliktust - helyett ekkor már a teljes megszállás került előtérbe. Az orosz erők katonailag a köztársaság legalább nyolcvan százalékát birtokolják azóta is, de a béke nem teremtődött meg. Gyakoriak a rajtaütések, terrortámadások, orvtámadások és gerillaakciók a csecsen oldalon. Az orosz erők csaknem háromezer katonát vesztettek, orosz adatok szerint a csecsének nagyságrenddel többet. A második csecsen háború kezdete óta a legsúlyosabb Csecsenföldön kívül végrehajtott csecsen akció a mostani moszkvai túszejtés volt. Eddig Dagesztán, Ingusföld, Grúzia és a hozzá tarozó Abházia területét érintették szórványos csecsen portyák, de az ország szívét a gyakori fenyegetőzések ellenére a háború alatt még nem érték el a csecsének. A vallomás megerősíti a feltételezést, hogy az áldozatok többsége a gáz bénító hatása és erőssége miatt vesztette életét „Mintha egy tonna vodkát ittam volna” MTI-HÁTTÉR így jellemezte a csecsen fegyveresek fogságába esett egyik volt túsz annak az altatógáznak a hatását, amelyet az orosz, különleges erők vetettek be a moszkvai kultúrpalota szombat hajnali ostromakor. A férfi, az ÁFP francia hírügynökség munkatársaként dolgozó orosz Oleg Zsogonov vasárnap kórházi ágyáról számolt be a színházban szerdától szombat hajnalig fogolyként töltött három nap részleteiről. Elmondása szerint az épület bevétele előtt egyszer csak égett szagot árasztó ritka füstköd ereszkedett le a kultúrpalota plafonjáról: amint a túszok megérezték a gáz szagát, a padlóra feküdtek, s valamennyien felismerték, hogy megkezdődött az ostrom. Zsogo- novot társainál kisebb mértékben bénította meg a gáz, mert a nyakán lévő sállal eltakarta arcát, így kevesebbet lélegzett be a bénító erejű anyagból. Zsogonov ennek ellenére többször elvesztette eszméletét: a hatás olyan volt, „mintha egy tonna vodkát eresztett volna le a torkán”. Hozzá hasonlóan járt el egy orosz tanárnő is, aki az Interfax orosz hír- ügynökség szerint több tanítványa életét mentette meg lélekjelenlétével: gyorsan vizet locsolt egy zsebkendőre, amelyet diákjai arcára, orrára szorított, mielőtt maga is elájult. Zsogonov egyeden egy lőtt sebesülést szenvedett áldozatot sem látott, amikor az ostrom után kimentették az épületből. Az AFP hírügynökség szerint ez megerősíti azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az áldozatok többsége a kommandósok által bevetett gáz bénító hatása és erőssége miatt vesztette életét. A foglyok ugyanis, akik a túszdráma idején alig kaptak enni és inni, fizikailag nagyon legyengültek, és roppant feszült lelkiállapotban voltak, amikor a támadók a zárt helyiségben bevetették a bénító gázt. A csecsen fegyveresek viselkedéséről az újságíró elmondta, hogy kezdetben „elég udvariasan” viselkedtek foglyaikkal, ám néhányan hamar agresszívvá váltak. Amint felmerült valamilyen probléma, megfenyegették foglyaikat, mondván: ha az orosz hatóságok tovább „bosszantják őket”, néhány túszt lefejeznek. Zsogonovot megfigyelés céljából még kórházban tartják. Szerinte az orvosok mellékhatásoktól tartanak, bár a volt túszoknak semmit sem árulnak el a gázról. Beszámolóját egy orvos szakította félbe, aki a francia nyelvű beszélgetés hallatán korábban már arra figyelmeztetett: minden telefonbeszélgetést lehallgatnak a hatóságok.
