Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-26 / 250. szám, szombat

Családi kör

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 26.

MINDENNAPI KENYERÜNK

Számba vétetünk

Ige: „Izrael fiai, akik családfők, ezredesek, századosok és elöljárók vezetésével a király szolgálatára álltak a csapattestek minden teendőjében, amelyek hónapról hónapra, az év minden hónapjában felváltva álltak szolgálatba, mindegyik csapattestben szám szerint huszonnégy ezren voltak.” (I. Krónika 27:1)

ÉDES ÁRPÁD

...és ezután következik a hosz- szú, ismédődő leírás az év tizenkét hónapjára, minden egyes alkalommal a csapat élén álló nevével és a huszonnégyezer megismétlésével. Még jó, hogy nem sorolnak föl minden katonát név szerint! Vajon miért van erre szükség? Hisz olyan távol vannak tőlünk ezek a dolgok mind korban, mind tartalmukban. Közel négyezer év telt el azóta! Sőt a lejegyzésekor is már vagy ötszáz éves adatok voltak. Olyan ez, mint ha mi most azt tartanánk számon és tanítanánk, hogy a mohácsi vész idején hogy hívták az egyes tizedeseket, századosokat. Kit érdekel ma már, hogy ki volt akkor az adott hónapban Dávid király ügyeletes hadseregparancsnoka? Vagy azok a véget nem érő nemzetségtáblázatok, melyeket a Krónikák könyve elején, de ugyanúgy a Biblia más helyein is megtalálunk. Ezek azok a részek, melyek fölött még a gyakorlott bibliaolvasó is csak átsuhan, aki meg először veszi kézbe, sokszor azt gondolja, hogy ennyi erővel akár egy telefonkönyvet is olvashatna.

Mégis azt vallom, hogy semmi sincs véletlenül, a Bibliában pedig még inkább szerepe van mindennek. Az egyik professzorunk mondta egy ilyen rész magyarázata kapcsán, hogy talán ma még nem értünk mindent, de szerinte egyszer feltárul a nevek jelentése is. Egy dologtól azonban óva intett, hogy ezek a nevek és számok öncélú spekulációk tárgyává legyenek! Inkább tartsuk szem előtt Pál apostol tanítását, aki óv a vég nélküli nemzetségtáblázatokról folytatott vitáktól, mélyek Isten üdvözítő tervének hit által történő elfogadását akadályozzák. (I. Timóteus 1:4) Nem sokkal később viszont azt mondja: „A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (II. Timóteus 3:16,17)

Milyen üzenete lehet mégis egy ilyen felsorolásnak akkor a mi számunkra itt és most? Először is szembe állítja egymással azt, ami volt Saul király idejében, aki első soron a saját dicsőségét kereste, aki országkormányzó döntéseit és sokszor csatáit is ennek a célnak rendelte alá, azzal, amit Dávid király tett. Neki fontos volt az Isten akaratának keresése, az Isten frigyládájának közelsége, csatáiban is megkérdezte az Urat. Ugyanilyen pontos névre szóló utasításokat adott a templomi szolgálattal kapcsolatban. Az új helyzetben, amikor a lévitáknak már nem az volt a feladatuk, hogy a szent sátor elemeit vállukon hordozzák, vállukra tette a templomi szolgálat rendjét az énekléstől a különböző hangszereken való játékon keresztül a kapuk őrzéséig. Az Istennek való szolgálat után pedig minden besorozott izraelitának kijelölte helyét az ország dolgainak rendjében. így az ország védelmében is! És máris helyükre kerülnek a nevek, az egyéni felelősségek az Isten népének közösségében. Isten ma is így szólít meg, elhív név szerint az ővele való közösségre, szolgálatra, de ezen keresztül a köz ügyei iránti felelősségre is. Hogy ebben is keressük és tegyük az ő akaratát. Amikor a választásoktól már- már csömörünk van (körülöttünk és nálunk levő parlamenti és helyhatósági választások kampányának zajától), ebben is ráébreszt felelősségünkre.

Végül pedig ezek a felsorolások előre vetítik számunkra az Isten rendjét. Azt, hogy őelőtte minden számon van tartva, sőt elévülési idő sem létezik, hisz nincs is semmi értelme az örökkévalóság viszonylatában. Itt egyedül a megbocsátás, a kegyelemből nyert igazság számít, amit Jézus Krisztusban készített el az ő örök rendje számára. A Szentírásból tudjuk, hogy ott is lesznek „felsorolások”. Amikor a Jelenések könyve 20:12 szerint „nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittatnak ki.” És még egy könyv, az „élet könyve” is kinyittatik! Jézus, mikor szélesebb tanítványi körét bocsátotta ki az emberek közé, s mikor ezek visszatérve örömmel újságolták, hogy az ő nevére még az ördögök is engedtek, azt mondta nekik: „ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lukács 10:20)

A szerző református lelkész

Miért talmi az, ami értéktelen?

Tallois úr a múlt század első felében élt Párizs városában. Divaték- szer-készítő volt. Világsikert ért el aranyos fényű, de értéktelen kacajaival, melyeket 90 rész rézből, 9 rész cinkből és egy rész aranyból olvasztott össze. Ez volt a népszerű Tallois-demi-or, vagyis Tallois mester „félaranya”; a piacon azután talmiorrá, majd talmivá rövidült, s lett a látszatértékek beceneve, (-net-)

A Kuckó játszóházban nemcsak a gyerekek szórakoztak, igazi közösségi élet zajlik ott, remélhetőleg még sokáig

Dióhéj

GAÁL LÁSZLÓ

ogyan lesz egy fél dióhéjból kisegér? A két keskenyebb végén bekenjük egy kis ragasztóval, az egyik végére keresztben három-négy rövidebb szál cérnát vagy horgolópamutot, a másik végére hosszában egy hosszabb cérnaszálat ragasztunk, és már kész is a kisegér bajsza meg a farka. Szemet a bajusz fölé akár filctollal is rajzolhatunk, és ha kétoldalról egy-egy fél pisztáciahéjat is ráragasztunk, ezeket a füleket még Miki egér is megirigyelné. A múlt hét vasárnapjáig én sem tudtam, hogy ilyen egyszerűen ilyen csinos egérke készíthető, de a Sellyéi Ifjúsági Klub (SÍK) által rendezett játszóházban sokféle ehhez hasonló trükköt megtanultam. Első nekifutásra nagyon jól sikerült a SÍK kezdeményezése. Ezután minden hónapban egy-egy vasárnap délután a gyerekes családoknak játszóházat szerveznek. Az újszülöttnek nevet is adtak: Kuckónak keresztelték. Az első Kuckó játszóház programján kézművesség szerepelt, ennek megfelelően egy hosszú asztalon az ehhez szükséges eszközök, nyersanyagok széles skálája várta a

kisegér, kóróhegedű

le más állatkákkal, gyümölccsel satöbbivel együtt, de ezt kombinálni is lehet például úgy, hogy egy lyukas papírkörte közepében cémaszálon egy papíregér függjön. Az egyik apuka néhány gyerek érdeklődő tekintetétől kísérve töklámpást fabrikált. Amelyik gyerek pedig csak később csatlakozott a lámpáskészítőkhöz, annak le kellett vermi a tökfej kalapját, hogy beleleshessen a lámpás belsejébe, mitől is világít az ijesztő fej. Jómagam egy kóróhegedű elkészítésére vállalkoztam. Útbaigazítást és nyersanyagot Vankó Teréziától, a deáki óvoda Czabán Sa- mu-díjas igazgatónőjétől kaptam, aki kolléganőjével, Száz Erzsébettel együtt a SÍK felkérésére vállalta a kézművesség oktatását. „Eddig nem vettünk részt hasonló rendezvényen, de az óvodában rendszeresen foglalkozunk ilyesmivel. Nem is tudtuk előre, hogy mi mindenre lesz itt igény, ezért sok mindennel készültünk, nemcsak rajzlapot meg színes ceruzát hoztunk, hanem kivarrókat is, ha nagyobb gyerekek is lennének.” Az óvónő egy minta-kóróhe- gedűt is mutatott, melyet a férje készített még régebben az óvodásoknak. Ennek alapján csináltam én is hároméves Laura lányomnak egy „kórómuzsikát”, de őt jobban érdeVolt miből válogatniuk a gyerekeknek

(Szőcs Hajnalka felvételei)

Vankó Terézia: „Minél jobban nyálazod, annál jobban szól a kóróhegedű'

kis kézműveseket: dió- meg pisztáciahéj, amiből az egérkék készültek, volt itt burgonya, amit ezúttal nem vágtak össze gulyásba, hanem jó néhány hurkapálcikával megtűzdelve csinos kis sündisznót készítettek belőle. Sünit színes papírból is lehetett kivágni, mindenfékelte az anyjával közösen készített krumplisüni. Később meg fogócs- kázni ment két nagyobbacska gyerekkel, mert még ha az elején nem ismert is senkit, a gyerekek gyorsan összebarátkoztak, és a második órában valódi családias hangulatban zajlott a játszóházi tevékenység. A

kóróhegedű elkészítésének leírására nem vállalkozom, csupán elmondás után magam sem tudtam volna elkészíteni a „hangszert”. Az elém tett minta alapján aztán egészen jól sikerült, de hogy meg is szólaljon, ahhoz az óvónő jó tanácsa is kellett: jól nyálazzam be a „húrokat”, akkor fog csak szólni. És minél jobban kiszárad a kóró, annál hatásosabb lesz a nyálazás. Valóban, ott helyben a frissen készült hangszeremet nem is sikerült megszólaltatnom, de néhány nappal később, otthon a négy hónapos kisfiamnak is be tudtam mutatni némi nyekergő hangot. Gondolom, már ebből a leírásból is kitűnik, hogy a Kuckót nemcsak a gyerekek élvezték, a szülők sem unatkoztak. Aki éppen nem fabrikált valamit, az egy másik szülővel beszélgetett. A SÍK vezetője, Mészáros Dezső szerint éppen ilyen céllal indították a játszóházat: amellett, hogy a gyerekeknek érdekes és hasznos szórakozást nyújtanak, a szülőknek is olyan fórumot teremtenek, ahol régi ismerősök jöhetnek össze egy kis tercierére, sőt új ismeretségek köttethetnek. Ez is egy alkalom arra, hogy a fogyóban levő vágsellyei magyarság összetartozását erősítsék, amire

szükség van, hiszen a huszonötezres városban, ahol a lakosság 17 százaléka magyarnak vallja magát, alig 15 család jött el a Kuckóba. Igaz, ez csak a kezdet volt, a jövőben remélhetőleg növekszik a létszám. Ugyanakkor a jó egymás mellett élést is erősíti a fórum, hiszen a tucatnyi gyerek között volt, akivel az anyukája szlovákul beszélt, de ez éppúgy nem jelentett akadályt, mint az életkor: a hároméves gyerek a kilencévessel is nagyon jól megértette magát. Gondolom, aki ezen a találkozón részt vett, örömmel várja a Kuckó játszóház következő rendezvényét is. Ezt november 3-ára tervezik, és a rendezők reményei szerint Écsi Gyöngyi meseszínházában szórakozhatnak majd a gyerekek. Az egyik anyuka elmondta, nagyon örül a SÍK kezdeményezésének, amivel bizonyára nincs egyedül, hiszen sokszor szerettek volna már a családdal valamilyen közösségi rendezvényen részt venni, de kisgyerekkel nem igazán lehet koncertre, író-olvasó találkozóra vagy filmklubba menni. A Kuckó játszóház éppen az a fórum, mely a kisgyermekes szülők társadalmi életéből hiányzott.

Mi van a tökfejben?

Ide nézz, körtében a kisegér!

EMBERNEVELŐ

Mikor iskolaérett?

VEKERDY TAMÁS

őrincz, Palkó és Petrován már a hatvanas években egy nagyobb vizsgálatban úgy találták, hogy a magyarországi gyerekek hatéves korukban még nem iskolaérettek, legalábbis az újabb követelményrendszer szerint. (A boldog emlékezetű régi elemiben ez nem volt baj, hiszen ennek az eötvösi hagyományú iskolának az első osztályai még nem

voltak olyan hajszásak, mint a mi évtizedeinké.)

És akkor valakiknek az jutott eszébe, hogy ha ez így van, akkor bizony valamit tenni kell, hiszen a törvény szerint a hatéves gyerek iskolaköteles! Ergo: meg kell vizsgálni a három-négy-öt éves gyereket, hogy hol tart, és fejleszteni kell - mintegy felpumpálni -, hogy hatéves korára, törik-szakad, iskolaérett legyen. Megdöbbentő gondolkodás, mely szerint a gyereket kell a törvényhez szabni, és nem a törvényt a gyerekhez!

Hála Istennek, ez ma már nem így van. Egyrészt az augusztus 31-ei határidőt - az eddig hatodik életévüket betöltő gyerekeket be kellett íratni, és mentek az iskolába, holott mindig újra kiderült, hogy a nyári gyerekek még nem bírják az iskolát - május 31-éré módosították. A nyári gyerekeket beíratni sem kell, majd csak a következő évben.

Másrészt: a beíratott gyermek felmentését is kérheti a szülő. És szavának döntő súlya van (kell, hogy legyen).

Viszont, ha valamelyik gyerek nagyon értelmesnek mutatkozik, akkor megfelelő szakvélemény alapján akkor is be lehet íratni az első osztályba, ha akár csak október 31- én tölti be a hatodik életévét. (Ezt nevezzük rugalmas iskolakezdésnek.)

Tudnunk kell róla, hogy a mai magyar iskolarendszerben „korán”, éretlenül menni iskolába nagyon nagy hátrányt jelent! A gyerek nemcsak két-három évig fog a saját színvonala alatt teljesíteni, hanem úgyszólván mindvégig, ameddig csak iskolába jár.

(Ilyenkor tehet „csodát” a pszichológus - aki egyébként csodatételre általában nincs képesítve. Felismerve, hogy a gyerek korán ment iskolába, a harmadikos vagy ötödikes, vagy akár hetedikes, nyolcadikos - netán középiskolás! - gyereket visszatartja. Rábeszéli a szülőt, hogy az iskolától iskolalátogatási igazolást kérjen, és ne bizonyítványt, s a következő évben a gyerek ugyanazt az osztályt kezdje még egyszer, bukás, buktatás nélkül. Ilyenkor ezek a vergődő, gyengén - eseüeg „rosszul” - tanuló gyerekek hirtelen „megtáltosodnak”, felszabadulnak, egyszer csak kivirulnak, jól érzik magukat, és jó - vagy legalábbis sokkal jobb - tanulók lesznek. Visszakerültek a saját életkori csoportjukba.)

Igaz, néha az ellenkező végletet is tapasztaljuk. A szülő - hallva, tudva a fentiekről - érett gyermekét sem engedi iskolába, visszatartja, mondván, az csak jót tehet neki. Nem egészen így van. Van az iskolába lépésnek egy ideális időpontja, amikor a gyerekben valódi kíváncsiság ébred újra a világ és az ember dolgai iránt, lehiggad és készen áll arra, hogy rajongásával egy családon kívüli felnőtt - őt rendszeresen tanító, orientáló felnőtt - felé forduljon.

Jó volna eltalálni ezt az időpontot, és jó volna megtalálni azt a tanító nénit vagy tanító bácsit, aki méltó e rajongás elfogadására. (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)