Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-26 / 250. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 26. FÓKUSZBAN: A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS 3 Egy asszony ikreknek adott életet, az első gyerek a nyári időszámítás bevezetése előtt, a másik utána született Az elsőszülött lett az utószülött Először Benjamin Franklin amerikai polihisztor javasolta a nyári időszámítás bevezetését 1784-ben, párizsi útja során. ÖSSZEÁLLÍTÁS A tudós „Egy gazdaságos tervezet” (An Economical Project) című esz- széjében próbált valamiképpen megoldást találni arra a problémára, hogy évszakonként változik a sötét és világos órák száma. Jóval később, 1907-ben egy londoni építész, bizonyos William Willett „Pazarlás a napvilággal” (Waste of Daylight) című röpiratában azt javasolta, hogy április minden vasárnapján mindenütt húzzák előre húsz perccel az órákat, aztán szeptemberben szintén minden vasárnap húzzák őket vissza szintén húsz perccel. A röpirat megszületését egy kora reggeli lovaglás segítette elő. Willet azon ütközött meg, hogy a házak redőnyeit lehúzva látta, jóllehet már teljesen felkelt a nap. Amikor megkérdezte kollegáit, miért nem tudnak egy órával korábban felkelni, tipikus hűvös angolszász választ kapott: „Olyat még elképzelni sem lehet”. Az említett röpiratban Willett ezt a következőképpen fejti ki: „Mindenki szereti a hosszú, világos délutánokat. Mindenki panaszkodik, hogy milyen gyorsan rövidülnek ősszel a nappalok, de arra senki sem gondol, hogy nyaranta a kora reggeli napfényes órákat is ki lehetne használni”. Körülbelül egy évvel a röpirat megjelenése után Sir Robert Pearce törvényjavaslatot nyújtott be a londoni parlament alsóházában. Mindenki megütközéssel fogadta a gondolatot. Igaz, Willett elképzelése korántsem tűnt egyszerűnek. A javaslatot csak jóval Willett halála után, 1916-ban fogadták el. A gyakorlatban óriási káoszt okozott a nyári időszámítás bevezetése. A Királyi Meteorológiai Intézet továbbra is a Greewichi idő szerint adta ki az apály és a dagály időpontját. A londoni közigazgatáshoz tartozó parkok figyelembe vették az új időszámítást, de például a Kew Gardens ezt egyáltalán nem tudta elfogadni. Skóciában még kirívóbb esetek történtek, az addig mindig pontosan egy időben megszólaló ágyúk össze-vissza tüzeltek a katonai tiszteletadásnál. Abból az évből származik egy érdekes eset: egy anya ikreknek adott életet, az egyiknek még az óra átállítása előtt, a másiknak később. így a gyerekek születési ideje néhány perccel felcserélődött, (szge) MEGKÉRDEZTÜK Bordás Sándor pszichológust Hogyan befolyásolja az ember agyműködését az óra előremeg hátrahúzása? Leszögezhetem, hogy alapbioritmust is befolyásolja. Ez legjobban akkor mérhető le, ha valaki három műszakban dolgozik, a pszichés hatásnak a változásai mérhetőek. Kimutathatóak például azzal, ha nem alkalmazkodik a szervezet, a termelékenység csökken. Természetesen emberként változik, ki mennyi idő alatt áll át. Az érzékenyebb idegrendszerű embereket jobban megviseli, ennek genetikai háttere van. Az utóbbi időben arról is sokat lehetett hallani, hogy meg kell szüntetni a nyári időszámítást, hiszen nagyon sok esetben nem hogy haszonnal nem jár, hanem inkább károsnak is mondható, hiszen csökken a dolgozók termelékenysége. (szge) A világ hetven országában állítják át az órákat Japán nem használja ÖSSZEÁLLÍTÁS „Nincs túl sok haszna a nyári időszámítás használatának” - ezt a nem hivatalos információt kapta lapunk a Villamos Művek zsolnai diszpécserközpontjától. A vita évek óta tart, Szlovákia használja a nyári időszámítást, ezzel is az Európai Unió ajánlásának tesz eleget. Jelenleg hetven államban állítják át minden tavasszal és ősszel az órákat. Japán az egyetlen fejlett állam, ahol nincs nyári időszámítás. Európában egy 1996-ban elfogadott uniós jogszabály vezette be az univerzális nyári idő fogalmát, pontosan meghatározva a nyári időszámítás kezdetét és végét. A világ többi részében korántsem ennyire egységes a kép. Az Egyesült Államokban például április első vasárnapján hajnali két órakor kezdődik és október utolsó vasárnapján szintén éjjel két órakor végződik. Egyiptomban április utolsó péntekén kezdődik, és szeptember utolsó csütörtökén végződik, Iránban a papok bevonásával számítják ki a nyári időszámítás időtartamát, Izraelben évente változik. Az ottani ultraortodox és világi pártok egyébként évtizedek óta ezen viaskodnak. A világiak lehetőleg meg akarják hosszabbítani, az ortodoxok pedig még a Jóm Kippur-i (engesztelés napi) böjt előtt át akarnak térni a téli időszámításra, hoyg a böjtöt (amely napnyugtáig tart) egy órával megrövidítsék. Az idén például október végén kellett bevezetni a téli időszámítást - a Jom Kippur viszont egy hónappal korábban lesz. Az ortodoxok, a hagyomány szerint ezúttal is javasolták, hogy ehhez igazodva már szeptember 13-án, a nyári hőség kellős közepén térjenek át a téli időszámításra, javaslatukkal hagyományos felhördülést idézve elő a világi társadalomban, (mti, szge) A Swatch óragyár remek megoldást kínál az időszámításra Mindenütt dél van, 500 Internet idő ÉRDEKESSÉG A múlt században hiába mondta meg valaki, hány mérföldre lakik, csak akkor lehettünk biztosak a távolságban, ha a mérföld fajtáját is tudtuk. A távolságmérés kuszaságát sikerült többé-kevésbé megszüntetni egy nemzetközi egyezménnyel, a metrikus rendszerrel. Nagyon kevesen tudják, hogy az idő mérésében hamarabb alakult ki a konszenzus, hiszen ha jobban belegondolunk, hihetetlenül nehézkes például két és fél órát másodpercekre átszámítani: a megszokott tízes számrendszer helyett a hagyományra épülő rendszert használunk. Ezt tovább bonyolítja, hogy a szárazföld időzónákra van felosztva, az idő így tényleg relatív fogalom, a dátum a helyzetünktől is függ. A Swatch óragyár forradalminak és tudományosnak látszó újítással próbálta átalakítani az időmérés filozófiáját, létrehozva egy időzónáktól és téli-nyári időszámítástól független' időmérést, az Internet időt. Az új időszámítás alapját a svájci óragyár központjában, Biel- ben mért idő szolgáltatja. A gyár filozófiája szerint az internetes világban fokozatosan értelmét veszti az időzóna, nem is beszélve a nyári időszámításról. A Swatch időszámítása szerint egy napot pontosan 1000 részre osztanak. Éjfélkor az idő 0, délben 500 és így tovább. A cég vezetői egyébként nem verték nagydobra, hogy az új időszámítás alapja, kiindulópontja a Swatch bieli gyárában mért idő, tehát az univerzális időftek számító Greenwichi idő plusz egy óra. Valószínűsíthető, hogy csak egy rosszul sikerült reklámfogásról van szó, az Internet idő azóta sem terjedt el - még az interneten sem. SsTÍ43. HÉT F Autó-motor I | Lakás J Ingatlan | | Elektro-Számítástechnika I | Háztáji (mezőgazd. termékek) | | Állatok Q Könyvek | | Egyéb (bútor, ruha, könyv stb.) | | Sport-Hobbi H Építkezés Ö ADAS ■ VETEL ] Bérbead | j Bérbevesz F~1 Csere-bere | Ajándékozás ]] Munkát keres HlfcfaM BÖRZE Szelvény az ingyenes lakossági apróhirdetési mellékletbe Kérjük, jelölje be, hirdetését melyik rovatban kívánja megjelentetni. A hirdetés szövege (kérjük olvashatóan, nyomtatott betűkkel írjon, hagyja ki a szóközöket) A hirdetésnek tartalmaznia kell címet, telefonszámot vagy faxszámot. Ne feledkezzen meg a körzet hívószámáról. A hirdetés szövege maximálisan 140 betűt tartalmazhat (lásd a táblázatot). A beérkezett szelvényeket nem őrizzük meg. Ha többször kívánja megjelentetni ugyanazt a hirdetést, új szelvényekre írja a szöveget. Egy szelvényre csak egy hirdetést írjon. A hirdetéseket beérkezési sorrendben közöljük, fénymásolt szelvényeket nem fogadunk el. Mások személyiségi jogait sértő és az alkotmányba ütköző hirdetéseket nem közlünk. A kiadó a hirdetésekért nem vállal felelősséget. A szelvény reklámcélokra nem használható, cégek és vállalkozók sem vehetik igénybe. Ezt a szelvényt a következő címre küldje: Petit Press a. s., ÚJ SZÓ BÖRZE, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava VARHATO IDŐJÁRÁS: HELYENKÉNT CSAPADÉK ES FAGY, 8-14 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 07.29-kor - nyugszik 17.42-kor. A Hold kel 20.41-kor - nyugszik 12.39-kor. A Duna vízállása - Pozsony:390, változadan; Medve: 275, apad; Komárom: 330, apad; Párkány: 260, apad. Borult lesz az égbolt, napközben azonban helyenként némileg felszakadozhat a felhőzet. Országszerte jobbára csak szórványos esőkre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok körül alakul, de délen 14 fokig is felmelegedhet a levegő. Éjszakára 0 és 5 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Az alacsonyabban fekvő területeken és a völgyekben fagyhat is. Vasárnap derűsebb időjárásra számíthatunk, de napközben nyugat felől egyre vastagabbá válik a felhőtakaró. Nappal 9-13, éjjel 4-9 fok lesz. A mai időjárás főként a reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küsz- ködőket viselheti meg. Gyakoribb lehet a hátgerincbántalmak miatti fejfájás. Nagyobb fájdalmat érezhetünk az ízületek tájékán és a régebbi sebek helyén is. A szív- és érrendszeri betegségek tünetei főként a változékonyabb időjárású területeken jelentkezhetnek. Az alacsonyabb vér- nyomásúak fáradékonyabbak lehetnek, kevésbé tudnak összpontosítani, ezért munkavégzéskor és a közlekedésben is legyenek elővigyázatosak! Holnap a mainál kedvezőbb hatásokra számíthatunk.- I TUNISZ 27^. Héftőn re o top: ív. XÁG MENTEK. EKEDMENYEK. CSÚCSOK ♦ Az I. és a II. labdarúgóligában történt ♦ Külföldi futballbajnokságok eredményei ♦ Bajnoki pontokért Holnap ugyanilyenkor ez az óra fél hármat mutat majd (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)