Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-24 / 248. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 24. KOMMENTÁR Sötét léggömbök SZILVÁSSY JÓZSEF Zúdulnak ránk napok óta a pénzügyminiszter, az egészségügyi tárca új vezetője és más felelős tisztségviselők bejelentései: milyen áremeléseket és egyéb megszorító intézkedéseket terveznek a jövő esztendőben. Csaknem tudathasadásos állapotban fogadjuk ezeket a kísérleti, sötét léggömböket: elvben jól tudjuk, hogy amit az előző Dzurinda-kabinet nem teljesített, azt a napokkal ezelőtt megalakult régi-új miniszterelnök kormánya jövőre be akarja fejezni. Vagy - gondoljunk az egészségügy és a szociális szféra áldatlan állapotára - végre szeretnék megkezdeni a sokáig halogatott, ezért egyre égetőbb reformokat. Tudatosítják azt az alapvető politikai tételt is, miszerint a halaszthatatlan és népszerűtlenebb intézkedéseket a választási ciklus első esztendejében kell megtenni, mert - ha valóban jók a döntések - akkor van remény arra, hogy azok hosszabb távú, jótékony hatásai esetleg már két-három év múlva érződhetnek. Polgárként viszont - akik majd a saját, idő előtt kiürülő pénztárcájukon tapasztalják a jócskán megnövekedett kiadásokat - azt szeretnénk, ha azért némi levegőnk is maradna, miután újra kénytelenek leszünk még jobban összehúzni ama bizonyos nadrágszíjat. Ezért is hiányolom az eddigi bejelentésekből a hatásfelméréseket, vagyis a szigorítások várható gazdasági és szociális következményeit. Az egyetemi tandíj tervezett bevezetése kapcsán pedig a feltételezett társadalmi hatásokat. Az, aki a további ingyenes felsőoktatás mellett kardoskodik, vagy nem ismeri a valós helyzetet, vagy demagóg. Ugyanis már ma is fizetni kell - úgynevezett szponzori felajánlások és egyéb joghézagok révén - a levelező tagozaton. Egyetemeink informatikai és egyéb ellátottsága messze elmarad az átlagos nyugati felsőoktatási intézmények felszereltségétől. Az oktatók béréről nem is beszélve. Sok pénz kell a kedvező változásokhoz. Már csak ezért sem lehet semmi kivetnivaló abban, ha a hallgatók is bizonyos összeget fizetnek azért, hogy egyetemi végzettséget szerezzenek. Annál is inkább, mert új évszázadunk tudásközpontú társadalmában talán a legjobb befektetés, ha a műveltségre és az állandó továbbképzésre is áldozunk saját pénzünkből. Csakhogy a szlovákiai polgárok - és sok hazai magyar család is ebbe a kategóriába tartozik - többségének anyagi helyzete egyszerűen nem engedi meg, hogy akár csak egy gyermekük továbbképzésére minden tanévben tízezer koronát vagy ennél is többet fizessenek. Az is csak részmegoldás lehet, ha a tandíj egy részét maga a hallgató teremti elő. A jelenlegi helyzetben az állam tehát nem mondhat le a tehetséges, de rossz vagy gyengébb szociális helyzetű családban nevelkedő fiatalokról, hiszen ezzel az ország szellemi kapacitását szegényítené és boldogulását kockáztatná. Hazai magyar nemzeti közösségünkre még inkább vonatkozik ez a tétel. Ezért fogadtuk megnyugvással Szigeti László oktatási államtitkár szavait, aki szerint a Magyar Koalíció Pártja célirányos kompenzációs rendszer, szociális ösztöndíjak és diákhitelek nélkül nem támogatja az egyetemi tandíj bevezetését. Bűnös dolog lenne másként cselekedni, hiszen beláthataüan következményei lennének, ha nem az egyén tehetsége, hanem a szülők tehetőssége határozná meg, kijuthat be egyetemre. JEGYZET Európa közepe 1000 táján HOLOP ZSOLT Magáról a kiállításról most már nem írnék sokat, legfőképp, mert önmagáért beszélt vasárnapig a pozsonyi várban. Aki látta, tudja, aki meg nem, már sosem láthatja így, együtt ezeket a darabokat. Önmagáért beszélt, s elmondta, hogyan is nézett ki Európának ennek a fertálya ezer évvel ezelőtt. S még inkább önmagáért beszélt „ugyanez” a nemzetközi kiállítás Berlinben, Budapesten és Prágában, a „szükséges” kiegészítések és „még megengedhető” itteni betoldások nélkül. Hanem írnék inkább két édes kis fekete csillagról, mert nem tudtam levenni róluk a szemem. Öt percig, talán tovább is őket néztem az ezer év helyett. Két kis mágnes, csupa tűz, mégis fegyelmezett kislány, fényes gombszemek, csillogó, okos érdeklődés. Hét-nyolc évesek lehetnek, egymás közt szlovákul beszélnek, néha odafutnak anyjukhoz, hozzá anyanyelven szólnak. Vietnamiul. Elérünk a házakhoz. A királyiakhoz. A nagyobb iskolásfüzetet vesz elő, és gömbölyű betűkkel, gondosan írni kezd, a másik diktál: Magyar királyok: Szent István,... Aztán jönnek sorban csehek, lengyelek, németek. Ismerkednek most már közös múltunkkal. Európa közepe 2000 táján. FIGYELŐ Ideiglenesen plusz egy fő Szlovákiának EU-csatlakozása után 14 képviselője lesz az Európai Partementben, vagyis eggyel több, mint azt az Unió bővítéséről szóló nizzai szerződés feltételezi. Ennek az ideiglenes megoldásnak az az oka, hogy 2004-ben Románia és Bulgária mégsem válhat az EU tagjává. A két ország számára fenntartott összesen ötven képviselői helyet a 25 jelenlegi és leendő tagállam között osztják el aszerint, hogy egy-egy ország a lakossága számát tekintve mekkora súllyal bír az Unión belül. A mandátumok elosztásáról az EU-tagállamok külügyminiszterei kedden döntöttek, ám nem hozták nyilvánosságra, pontosan milyen módon. Ezt azért volna érdekes tudni, mert a nizzai szerződés alapján 20- 20, az újabb elosztás szerint pedig 21-21 helyet szerző Prága és Budapest tiltakozott, hogy a hasonló népességű Belgium és Portugália 24-24 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Németország adja a legtöbb, 99 euroképviselőt. Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország 78-78 képviselővel lesz jelen a testületben, míg a legnépesebb leendő tagállamnak, Lengyelországnak 54 képviselője lesz. A külügyminiszterek keddi louxemburgi döntését az Európai Unió állam- és kormányfőinek pénteki brüsszeli csúcsértekezletének kell jóváhagynia. A 27 tagállammal számoló nizzai szerződés értelmében az Európai Partementben eredetileg 732 képviselő foglalt volna helyet, mivel azonban Románia és Bulgária nem csatlakozhat az Unióhoz, számuk 726 lesz.- Ne csak itt söpörjön, hanem olyan hivatalokban is, amelyek még mindig hemzsegnek a korrupt vezetőktől! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ SME Választások utáni dél-szlovákiai hangulatképet közöl a lap. „A délszlovákiaiak többsége elégedett a politikai helyzet alakulásával. Az MKP újra kormányba került, egyes falvakban a művelődési házak felépítéséhez, a gáz bevezetéséhez és a szennyvíztisztító építéséhez remélnek segítséget. A Sme megszólaltatja Léli Imrét, Megyercs (Komáromi járás) polgármesterét is, aki bízik abban, hogy az 1200 lakosú község anyagi támogatást kap a kultúrház befejezéséhez, mert - mint mondja - kétli, hogy lenne még Szlovákiának hasonló nagyságú települése, ahol nincs művelődési ház. „Egyes helyiek szkeptikusabbak, azt mondják, az MKP az előző kormánynak is tagja volt és majdnem semmit nem ért el” - írja a lap. „Jaj, itt senki sem választotta az SMK-t, mindenki az MKP-ra szavazott” - válaszol szlovákul egy idősebb hölgy, akitől a Sme újságírója azt kérdezi, mit szól az SMK, vagyis az MKP sikeréhez. Laco Zrubec szlovák író szerint Petőfi Sándor azért lett nagy költő, mert tiszta szlovák vére volt Barguzin-mese, Petrovic-legenda Különös dolgozat jelent meg a Literárny tyzdenník október 17-i számában Laco Zrubec tollából, Álneve Petőfi (Pseudonym Petőfi) címmel. A szlovák író amolyan magyar szakértőnek számít olyan körökben, amelyekben komolyan veszik, hogy Dél- Szlovákiát és kivált annak szlovák lakosait magyar veszedelem fenyegeti. E. FEHÉR PÁL Ezúttal azokhoz csatlakozik, akik hitelesnek tartják a szibériai Bargu- zinban feltárt sírhoz kötődő budapesti legendákat. Sok komoly történész és irodalmár megpróbálta megírni az igazságot Petőfi haláláról. Elhallgattatták őket - olvassuk Zrubecnél a magyarországi Bargu- zin-hívők hisztériás érvelésének pontos átvételét. Tudományos érvei, persze, Zrubecnak sincsenek, ezek híján hamisít. Például Illyés Gyula (ő Illés Gyulaként emlegeti) Petőfi-könyvét. Laco Zrubec arról tájékoztatja a szlovák olvasót, hogy Illyés azt a véleményt alakította ki, hogy Petőfi nem esett el a Sighisoare melletti harcokban. Illyés természetesen arról írt, hogy bár rengeteg legenda szól arról, hogy Petőfi élve maradt, de el kell fogadni a keserű igazságot, noha a költő holtteste sohasem került elő. Furcsán olvas ez a Zrubec, mert azzal is Illyést gyanúsítja, azt írta a Petrovicolüól, hogy soha nem tanultak meg rendesen magyarul. Az anya egyáltalán nem beszélt magyarul. Ezzel szemben Illyésnél azt olvashatjuk, hogy a kis Hrúz Mária nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, viszont férje, Petrovics István csak magyarul beszélt jól. Érdemes olyan szamárságokra reagálni, hogy Petőfi a forradalmár Kossuth Lajos.sal barátkozott? Hiszen tudjuk, hogy Petőfi éppen nem tisztelte Kossuthot, a politikust, Kossuth pedig haláláig nem ismerte fel Petőfi költői nagyságát, s legfeljebb tudomásul vették egymást, de barátságról - már csak a kettejük közötti nagy korkülönbség miatt - szó sem lehetett. Zrubec szerint Petőfi Kossuth javaslatára jelöltette magát a magyar országgyűlésbe 1848-ban. Az ottani szlovákok azonban árulónak tartották és a választásokon elbukott. Ebből, ugye, csak a szomorú bukás igaz: engem mint orosz spi- ont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, jegyezte fel maga Petőfi, a helyi szlovákoknak pedig semmi közük nem volt az egész botrányhoz, annál több a helyi magyar református papnak, aki azért itatta le a választókat, hogy fiát juttassa be az országgyűlésbe. Zrubec azt vallja: egyetért azokkal, akik azt állítják, ha nem lüktetett volna Petőfiben tiszta szlovák vér, ilyen versek nem születtek volna meg. Ne firtassuk, kinek milyen vér folyt az ereiben, minden esetre, csak a rend kedvéért szögezzük le, hogy Petőfi esetében nem lenne szerencsés számításon kívül hagyni a szerb apát. Szlovák gyökereit, egyébként, soha senki nem tagadta. Neki magának volt baja azokkal a szlovákokkal, akikkel találkoznia adatott. Nemzeti türelmetlenségük miatt. Viszont erre a vallomásra azért van szüksége Zrubecnak, mivel az egész dolgozatában azt szeretné bizonyítani: Petrovic Alexandert a magyar szerkesztők kénye- kedve magyarosította Petőfi Sándorrá (a fiú nem védekezett, nem tudott védekezni). És Petőfi hősi haláláról is azért terjesztettek hamis híreket, azért titkolták el a bar- guzini sírt, mivel a politikusoknak volt erre szüksége, egyebek között, hogy letagadhassák a költő szlovákságát. Gondoltak-e ilyesmire a magyarhoni legendagyárosok, hogy az ő szélhámosságaikból, áltudományos érveikből ez fog kisülni? Hogy akad majd szlovák írástudó, aki azért idézi végig a magyar- országi sajtó sületlenségeit, hogy Petőfi szlovákságát bizonyítsa? Gondosan elhallgatva, hogy a magyar történészek egyetlen adatot sem találtak arra eddig, hogy 1849-ben a cári csapatok Szibériába hurcoltak volna bárkit (volt nekik elég lengyel, meg orosz rebellisük), és hogy Egyesült Államok-be- li szakértők szerint a barguzi sírból egy leány csontvázát ásták ki és ezért tartja feleslegesnek a további bizonyítási eljárást mind a budapesti akadémia, mind a magyar bíróság. És arról sem tud - vagy nem akar tudni - Zrubec, Zrubecnek azért van szüksége a legendára, hogy a magyarokat vádolja meg. hogy a Petőfi szibériai rabságáról szóló legendát a XX. században már a második világháború idején a nyilas sajtó elevenítette fel. Persze, hogy hallgat ezekről a tényekről, különben nem közölhetne ilyesmiket: A szemtanúk szerint a kezdetektől világos volt a közvélemény előtt, hogy Petőfi nem halt meg a hazáért a csatamezőn. Heroi- zálni kellett a magyar forradalmi történelmet és ezek a manipulátorok beszéltek és beszélnek arról, hogy Petőfit egy tömegsírba temették valahol Segesvár mellett, ahol síremlék és emléktábla található. Petőfi Sándor nélkül a hazafias magyar történelem elvesztené lendületét. Bizony, bizony, csóválhatjuk a fejünket, hogy a hazafias manipulátorok miket csináltak ezzel a rendes szlovák költővel, aki véleüenül magyarul és csak magyarul írta verseit. Am Zrubec nem bízik senki magyarban. Azt mondják - olvashatjuk dolgozatában hogy Barguzinban is írt verseket. Tételezzük fel ezt a lehetőséget. Tele volt energiával. Egyesek azt állítják, hogy oroszul és szlovákul írt. Igaz, bizonyíték, egyelőre, nincsen. Mi, valahogyan, nem foglalkozunk ezzel a témával. A dolgok vallják kárát ennek. Kétlem, hogy ha déli szomszédaink akár csak egyetlen oroszul vagy szlovákul írott verset találnának, érdekük lenne ezt publikálni. Ejnye, ejnye, Laco Zrubec! Ha már vette magának a fáradságot, hogy az Ulan Üdében megjelenő Bajkai cikkét idézze, akkor igazán figyelmet fordíthatott volna a budapesti Esti Hírlap ama közleményére, amelyben egy oroszul írott gyerekes klapanciát kiáltottak ki Petőfi-versnek. Ezek után miért lenne oka kételkedni abban, hogy majd azok a bizonyos szlovák költemények is előkerülnek. Ha meg nincsenek, majd csak akad valaki, aki Petrovicnak érezve magát és áldozatot hozva a szent ügy oltárán, megírja ezeket. Aztán elküldi Budapestre, hadd örüljenek ott is. Magyarországon, a legendagyárosok hol Habsburg-ügynökök művének, hol pedig kommunista ármánynak minősítik, ha valaki kételkedik a barguzini legendában. Laco Zrubecnek azért van szüksége erre a legendára, hogy a magyarokat vádolja meg egy rendes Petrovicot, lám, arra kényszerítettek, hogy Petőfi álnéven írjon. No és Szendrey Júliának ugyancsak érdeke volt, hogy a költő hősi halálát hivatalosan elismerjék, mert, mint ezt a gondos Zrubec nem felejti el megjegyezni, újra férjhez akart menni, noha titokban hitt benne, hogy Petőfi él. Ilyen a legendák sorsa. Azt azonban Laco Zrubecnek is illene tudnia, hogy az a tábornok, akinek oldalán Petőfi szárnysegédként szolgált, Józef Bem volt és nem J. Brém, ahogyan a Literárny tyzdenník 2002. október 17-i számának 8. oldalán olvasható. A pár poszton átalakított német kabinet névsora elárulja, hol szorít a legjobban a cipő: munkanélküliség és egészségügy Sziszifuszi munka előtt áll Schröder és csapata MTI-HÁTTÉR A szeptember 22-i választásokon Gerhard Schröder és kormánya második esélyt, újabb négy esztendőt kapott a nagyralátó reformtervek megvalósítására, ám a feladatok mérete azt sugallja, sziszifuszi vállalkozás előtt áll az SPD-Zöldek koalíció. A néhány poszton átalakított kabinet névsora elárulja, hol szorít legjobban a cipő. Élre kívánkozik a munkaügyi tárca: Walter Riester ejtése (ő minisztersége előtt a nagyhatalmú vasasszakszervezet, az IG Metall alelnöke volt) arra enged következtetni, hogy Schröder - választási ígéretei dacára - megnyirbálni készül a munkavállalók évtizedek óta csorbítatlan jogait. Ez a szándék egybevág a munkaügyi és a gazdasági minisztérium összevonásával, ahol vaskézzel kell érvényt szereznie a VW-menedzserből lett kormányzati szakértő, Thomas Hartz elképzeléseinek: miként szorítható 3,5 millió alá a munkanélküliek száma. A romló gazdasági feltételek láttán borúlátó megfigyelők már azt sem zárják ki, hogy egy éven belül meghaladhatja az ötmüliót az állástalanok létszáma. Ezért a kormány várhatóan feláldozza a felmondásvédelem több évtizedes intézményét, hogy rugalmasabbá tegye a munkaerőpiacot. Sürgős „műtétre” vár az egészségügy: az ellátás színvonala ugyan még EU-mércével is magas, ám ezért egyre magasabb járulékot kell fizetniük a dolgozóknak. A kormány takarékossági terve a kiadások drasztikus lefaragását célozza, elsősorban a gyógyszerek ártámogatásának differenciált kezelése révén. Ezzel együtt elkerülhetetlennek tűnik a keresők egészségügyi járulékának felemelése 14%-ról 14,2%-ra. A zsugorodó gazdasági növekmény (jövőre és az utána következő évre 2-2,3 százalékot jósolnak szakértők) zuhanó adóbevételekkel párosul. Emiatt Hans Eichel pénzügy- miniszter máris levágta Schröder egyik szent tehenét: jövőre a tervezettnél erősebben fog növekedni az államadósság, mivel a költségvetés hiánya 2,5 milliárd euróval meghaladja a korábban beütemezett szintet, a 15,5 milliárdot. Az adóreform áldásos intézkedéseinek későbbre halasztása várhatóan szintén fékezi majd a német gazdaságot. Ennek következtében az államháztartás hiánya jövőre bizonyosan meghaladja a maastrichti szerződésben előírt, GDP-arányos 3%-ot - ezért „intő” és tetemes bírság fenyeget Brüsszelből. A kormánykoalíciónak ráadásul minimális, kilencfős többsége van az alsóházban (Bundestag); sőt a Hamburgban, Türingiában és Szász- Anhaltban szerzett négy többletmandátum nem örökölhető: ha tulajdonosuk elhalálozna vagy kiválna a parlamentből, nem léphetne a helyére más SPD-politikus. A csekély parlamenti többség különösen külpolitikai témák megvitatásakor válhat veszélyessé. Felértékelődött ugyanis a Zöldek maroknyi pacifista képviselőjének a súlya, akik nevében Christian Ströbele jegyezte meg: nélkülünk megbénul a kormányzati frakció. A pacifisták egy tavalyi bizalmi szavazáson Schröder ellen voksoltak, kis híján megbuktatva a kormányt.
