Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-03 / 230. szám, csütörtök

Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 3. KOMMENTÁR Elzárnák a pénzcsapot SIDÓ H. ZOLTÁN Ahogy közeledik Szlovákia a célszalag, azaz az Európai Unió felé, úgy válik egyre zötyögősebbé az út. A csatlakozási fejezetek lezárá­sának üteme lassul, a kritériumok egyre szigorodnak, napjainkban például a gazdasági versenyről szóló fejezet nyugvópontra jutása okoz komoly fejtörést szinte valamennyi társult „éltanulónak”, töb­bek között Csehországnak, Máltának és Magyarországnak. Az unió bőségszaruja kiapadóban, ennek jeleként Brüsszel már koráb­ban figyelmeztette a belépésre várókat, hogy számoljanak az agrárdo­tációk radikális lefaragásával. Később javaslat szintjén az is felmerült, a várhatóan 2004-től csatlakozó új tagállamok kezdetben ne tölthes­sék be a félévenként változó elnöki posztot; ezzel kimondatlanul is kis­korúságunkat, alkalmatlanságunkat érzékeltették. Az éppen most el­nöklő Dánia pedig a minap azzal rukkolt elő, hogy a belépést követően az új tagok alig részesüljenek közvetlen pénzinjekcióban, ehelyett in­kább a célirányos szerkezetváltó alapok forrásaiból merítsenek. Talán nem mindegy, melyik zsebből fizetnek? Legkevésbé sem, mivel az újabb megszorítás - pesszimista forgatókönyv szerint - azt eredmé­nyezheti, hogy az új uniós tagok esedeg nettó befizetőkké válnak. A Brüsszellel folytatott tárgyalások során eddig kimondottan békés hangot megütő Szlovákia is nemtetszését fejezte ki; Eduard Kukán külügyminiszter szerint az sem kizárt, hogy egy évvel a belépésünk után máris többet fizetnénk be, mint amennyit kapunk a közös kasszából. Ami teljesen abszurd helyzethez vezetne, hiszen így a vitathatatlanul fejletlenebb országok olyan tagokat támogatnának, mint a közös kasszából a befizetettnél többet kapó Nagy-Britannia vagy Franciaország. Brüsszel agyafúrt eurokratáinak csavaros az észjárása, de ilyen fordulatot hozó javaslatot azért senki sem várt tőlük. Az Unió most azzal védekezik, hogy a strukturális és felzár­kózási alapból jóval többet kaphatunk, mint közvetlen támogatás formájában. Ha csak a számokat vesszük alapul, akkor ez igaz, vi­szont tudni kell: az említett alapokból csak precízen kidolgozott koncepciókon alapuló programokat finanszíroznak. Ismerve az előcsatlakozási alapok eddigi kihasználtságát, Szlovákia biztosan nem fogja tudni kimeríteni az elvileg rendelkezésre álló kereteket, s ez részben vonatkozik a többi közép- és kelet-európai társult tag­ra is. Vagyis az unió látszólag többet nyújtana, de valójáhan keve­sebbet adna. Olyan, mint a népmesék furfangos parasztlánya, aki lovon is jön, meg nem is, ajándékot hoz is, meg nem is. Hogy mi ebből a tanulság? A társult tagok uniós főtárgyalóinak egyre in­kább tudatosítaniuk kell, hogy itt már nincs mese, csak kőkemény pozícióharc, könyöklés, érdekkijárás és lobbizás révén érhetjük el, hogy méltósággal, megalázó feltételek nélkül léphessünk be az Eu­rópai Unió kapuján. JEGYZET tudják, meddig tart nyitva a szomszédos bevásárlóközpont, a pizzéria sem ad pótkereket a bajba jutott konkurens pizzafutárnak. Ez teljesen ter­mészetes és abszolúte érthető. Állok a sorban, és azon gondol­kodom, vajon mit csinált volna a szókimondó pultoslánnyal az a kínai étteremtulajdonos, akit a minap ítéltek halálra. Az úriem­ber féltékenységből patkány­mérget kevert a konkurens étte­rem ételeibe, mert nála pangott az üzlet. A rizsgombóccal há­romszáz embert mérgezett meg, harmincnyolcán nem élték túl a konkurenciaharc ilyetén kicsú- csosodását. A dühös tömeg a bí­róság épülete előtt követelt pél­damutatóan súlyos ítéletet, nyil­ván attól féltek, emberünk diva­tot teremt. Apróbb húzások per­sze mindenütt vannak, a Merkúr takarítói például telente a kon­kurens kifőzde ajtaja elé söprik a havat, a rivális mobilcégek „véletlenül” eltakarják egymás reklámfeliratait, a tévécsator­nák egy időben vetítik a két va- lóságshow-t. Ám egymás klien­seinek kigyilkolására azért senki sem vetemedett még nálunk. A saját konyháját viszont minden­kijói ismeri. Vajon mit tudhat ez a lány? Hátha jobban tenném, ha én is átugranék a Merkúrba... rutát kell megtennünk, amíg végre hozzájuthatunk. Ugyanis a csomagot csak az említett he­lyeken rakták le. Az nyilván megterhelő és külön költség lett volna a cég számára, hogy a szállítmány egy részét elhozzák Nagykaposra, Királyhelmecre. Igaz ugyan, hogy ingyenes info- tel-információjukból megtud­hatjuk, hol lehet átvenni még az ingyenes telefonkönyvet. Pén­zért. Mert az utazás száz korona Nagymihályba, 160 Terebesre, 200 Kassára, 360 Rozsnyóra, tö­megközlekedési eszközzel. És akkor még más kiadásokat nem is számoltuk. A váraüan hely­zetre egyedül egy ung-vidéki polgármester reagált, aki úgy vágta át a gordiuszi csomót, hogy hazahozatta az egész falu telefonkönyvét. A kaposiaknak és helmecieknek valószínűleg nem telik teherautóra... A vendégűző pultoslány JUHÁSZ KATALIN „Átugrom kajálni a Merkúrba!” - kiáltotta kollégájának délidő­ben egy fiatal nő, aztán levette köpenyét és kilépett az ajtón. Az eset szót sem érdemelne, ha nem egy gyorsétteremben hang­zott volna el a fenti mondat, egy pultoslány szájából, aki a szom­szédos talponállóba ugrott át, ha úgy tetszik, a konkurenciá­hoz. Márpedig a lány a szom­széd főztjére kapott gusztust, és e tényt a sorban állók füle halla­tára közölte kollégájával. „Sze­rencséje van, jobb helyen ilyes­miért kirúgják az embert” - dör- mögte mögöttem egy öltönyös úr, aki nyilván evett már ,jobb helyen”, tudja, miről beszél. Én meg arra gondoltam, hogy a lány helyében elvből sem járnék a szomszédba, még akkor sem, ha ott jobban főznének. Esetleg igyekeznék ellesni a trükköt a konkurenciától, már ha egyálta­lán beengednének a konyhájuk­ba. A „mekinél” ezért bizonyára főbelövés jár. A taxiscégek sem adják meg a konkurencia tele­fonszámát, a sarki boltban sem Költséges újítás D. VARGA LÁSZLÓ A találmánynak köszönhetően több helyszín közül választha­tunk. Kelet-Szlovákiában öt városban - Kassán három, Rozs­nyón, Nagyrőcén, Tőketerebe- sen és Nagymihályban pedig egy-egy helyen - vehető át a táv­közlési vállalat legfrissebb tele­fonkönyve. Csupán azt kell mér­legelnünk, melyik út kerül keve­sebbe. Ugyanis a még mindig monopolhelyzetben levő szol­gáltató legújabb praktikája az, hogy magához rendeli ügyfeleit. Igaz, a telefonkönyvet ingyen kí­nálja, csakhogy nagyon drága. Érthetőbben: az ingyenes tele­fonkönyvért kelet-szlovákiai kö­- Bánom is én, mikor alakul meg a második Dzurinda-kormány! Nekem az új szeretőm sokkal több örömet szerez, mint bármelyik új vagy már rég megunt politikus! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ SME Ludovít Kaník a Szlovák Demok­ratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) egyik esélyes jelöltje a munkaügyi minisztérium élére. Csakhogy Kaník a Demokrata Párt (DS) elnöke. A lap informá­ció szerint az alakuló kormányko­alíció néhány tagja már jelezte: nem feltétlenül kell egyetérteniük ezzel az elképzeléssel, hiszen a négyes koalíció így könnyen kibővülhet még egy taggal. A DS egyébként nem került a parla­mentbe, még a választások előtt azt javasolta szimpatizánsainak, szavazzanak az SDKÚ-ra. Éppen erre hivatkozik az Új Polgári Szö­vetség (ANO) elnöke is: Pavol Rusko szerint nem lehet akkor ötös koalícióról beszélni, ha Ka­ník pártja nincs is a törvényhozás­ban. A cikkíró szerint nem lesz le­ányálom a munkaügyi és szociális tárca irányítása, az új minisztert egy nagyon fontos dolog várja majd: meg kell kezdenie a nyug­díjreformot. Ján .Langos, Kaník elődje a pártban megjegyezte: kö­zel már a DS beolvadása az SDKÚ-ba. A „kis történelmet" nevezhetjük Uniós gondolatnak is, hiszen a régiók szerepének fontosságát bizonyítja Július Satinsky, a presporák A kitűnő színész és show­man, Július Satinsky össze­állított egy kiváló kötetet a Bratislavské noviny (Pressburger Zeitung, Po­zsonyi Újság - ahogyan a fővárosi szlovák lap fejlé­cében olvasható) hasábjain közreadott tárcáiból. A Du­na utcai srácok (Chlapci z Dunajskej ulice) hetek óta a könyvesboltok legkereset­tebb könyvei közé tartozik. Csak a szerző varázsa e si­ker oka? E. FEHÉR PÁL „Gyakorlatilag egész életemet a Duna utcában éltem le. Ezt az ut­cát egyetlen rezsim sem keresztel­te át...” így kezdi Július Satinsky pozsonyi krónikáját, amelyben egyszersmind ifjúságának is em­léket állít. Meg a háromnyelvű vá­rosnak, amelyről első emlékei úgy négy esztendős korából valók. Mert 1945-ben kerültek a romos Duna utcába szülei, és amikor fel akartak jönni a légiriadó után a pincéből és nem nyílt az ajtó, há­rom nyelven kiabáltak: „Pomóc! Hilfe! Segítség! „Mivelhogy echt pozsonyiak voltunk...” - magya­rázza a többnyelvűséget a szerző. A bevonuló szovjet katonák vi­szont nem tudták, hogy mit jelent echt pozsonyinak lenni, s a német szóból arra következtettek, hogy Satinskyék németek lennének, ezért nyomban a falhoz állították a családot. Szerencsére a pápának volt egy 25 literes hordó rumja és „szegény oroszok valószínűleg csak Berlin alatt józanodtak ki”. Az előszót, a baráti ajánlást fogal­mazó írónak, Pavel Vilikovskynak tökéletesen igaza van: „Létezik a nagy történelem - A Caesarok, a Napóleonok, a nagy októberi forra­dalmak és az ezeresztendős biro­dalmak históriája -, amelynek csak a következményei érintenek ben­nünket, de közvetlenül nem ve­szünk részt benne. És létezik egy község, egy negyed vagy egy utca történelme, amelyet hétköznapi, szokásos életünkkel magunk írunk. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de hozzám közelebb áll ez a második történelem, amely arról tanúsko­dik, hogy a nagy történelem fordu­latainak idején miként élt a valóság­ban az úgynevezett egyszerű em­ber...” És Vilikovsky nem feledkezik meg Satinsky Duna utcájáról sem: az első pozsonyi szocialista mun­kásegylet, a Napred-Vorwarts- Előre székházáról, Rudolf Man- derla hentesről és serfőző Stein- testvérekről. „Elmondhatjuk, hogy amíg a nagy történelem hallgat ró­luk, Pressburg, Pozsony, Prespork és Bratislava kis történelmében ki­emelkedő, egyenesen reprezentatív szerepet játszottak.” Ezt a „kis történelmet” akár ne­vezhetjük Európai Uniós gondo­latnak is, hiszen a régiók szerepé­nek fontosságát bizonyítja, arról szól, hogy a kisebb közösségek munkája nélkül a nagy térségek sem lehetnek sikeresek, tehát egy város, egy régió, akár egy utca, netán csak egy-egy épület múltjá­val is tisztában kell lenni, ha a nagy térség való sikerére szeret­nénk törekedni. De állíthatjuk azt is, hogy ennek a „kis történelem­nek” a felfedezése a modern törté­nettudománynak éppen úgy kö­szönhető, például Lubomír Lipták várostörténeti tanulmányainak, mint az olyan emlékezéseknek, mint amilyen Satinsky anekdota­füzére. És a szlovákiai magyar ol­vasó könnyen párosíthatja hozzá a helyi magyar elődök nem min­dig és nem eléggé élő hagyomá­nyát, mert vagy negyven éve Balogh-Kessler Edgár a Sarlóról szóló emlékezéseiben ugyanazt a háromnyelvű várost idézi, amely­ről aztán később olyan nosz­talgikusan emlékezett meg Peéry- Limbacher Rezső-Rudolf. (Szán­dékosan írom együtt eredeti né­met és önként felvett magyar ne­vüket, mert ez is a városi tradíció­ra utal, hogy ebben a városukban, ebben a régióban hogyan éltek együtt a nemzetek, miként váltot­tak nyelvet és nem is akartak meg­feledkezni az ősökről.) És ennek a „kis történelemnek” a felfedezése fordulatot jelent mind a szlovák, mint a magyar múlt-tu­datban. A háromnyelvű Pozsonyt mintha sokáig szégyellték volna a szlovákok, mivel nemzetiségük sokáig kisebbségben maradt e vá­rosban, ezért aztán a múltat sem igazán érezték magukénak, ami­nek egyik, de pótolhatatlan vesz­teségeket okozó következménye a belvárosi rekonstrukciónak neve­zett rombolás lett. A magyarok csak a magyar hagyományra sze­rettek a leginkább emlékezni, ta­lán védekezésképpen, de akárho­gyan történt, mindenképpen ön­csonkítás volt ez is. A németek pe­dig mintha teljesen elfeledték vol­na ezt a várost, amelyből kiűzet­tek, s mivel eltűntek - senki nem kívánt rájuk emlékezni egészen a legutóbbi időkig. Meg nem is na­Létezik egy utca történel­me is, amelyet hétköz­napi életünkkel írunk. gyón lehetett. A soknyelvű zsidó Pozsonyt pedig még Tiso állama irtotta ki, s a maradék emlékek feltámasztására mostanában tör­ténnek sikeres kísérletek. Ám az előbb díszletraktárrá silányított, aztán az Új híd (SNP-híd, hogy ezt a tradíciót se felejtsem el) építése miatt a föld színével egyenlővé tett, fölöslegesnek minősített zsi­nagóga fel nem támasztható. A szlovák múlttudat pedig felfede­zi, hogy - akármi volt az évszáza­dok során - ez a háromnyelvű vá­ros mégis a saját történelem része. Eddig a magántörténelem része le­hetett mindenféle agyament teóri­ák szomorú következményeként, de fokozatosan kezdik összekötni ezt a magánhistóriát („kis történel­met”) a nemzet, a táj, a régió múlt­jával, amely egyszersmind - a sok­sok részlet összeadásával - Közép- Európa igazi történelme lesz. Csak azt ne gondoljuk, hogy valami spe­ciálisan szlovák jelenségről van szó... Ez a közép-európai régiót mérgező általános kór mindenütt igaz, de nem mindenhol azonos mérték­ben. Mondjuk Budapesten sem sok nyoma található ma annak, hogy a magyar fővárosnak (a monarchia második legfontosabb városának) szlovák múltja is van. Nemcsak a névtelen múlt tartozik ebbe, példá­ul azoknak a szlovák napszámosok­nak a munkája, akik a Parlament büszke palotáját építették, hanem a parlament épületében sokszor fel­szólaló szlovák képviselő, Milan Hodza politikai életművének nem jelentéktelen darabja is. Hagyjuk azonban a szlovák, a magyar példá­kat, gondoljunk ezúttal az évtize­dek óta szociáldemokrata vezetés alatt álló és nemzeti vonatkozás­ban igazán türelmesnek minősíthe­tő Bécsre. Nem is olyan régen emlé­keztettek a cseh lapok arra, hogy amíg Washingtonban Václav Havel avathatta fel Tomás Garrigue Masaryk szobrát, addig Bécsben nem engedélyezték egy kis utca el­nevezését Masarykról, aki parla­menti képviselőként, egyetemi ta­nárként évtizedekig lakott e város­ban. Persze Masaryk-szobor Po­zsonyban sincs, mint ahogyan nin­csen Hodza-emléktábla Budapes­ten és hiába keresnénk emlékmű­vet, emléktáblát a városban oly so­kat szerepelt magyaroknak, Köl- cseynek, Kossuthnak, netán Szé­chenyinek. (Kisfaludy Károly sze­rény emléktábláját, a Kozia utcá­ban nem sokan ismerik, s csak a magyarok értik, már ha tudják, hogy ki volt, de szlovákul semmi útmutatás nem található.) És jó lesz, ha a Medikus-kertbe ke­rül Petőfi szobra, méltóbb helyen lesz, mint korábban, Ligetfalu­ban. Ez az aktus is annak a folya­matnak része, amelyre most Júli­us Satinskynak a régi várost idéző könyve kapcsán is szeretnék fi­gyelmeztetni. LEVELBONTÁS Választottunk, ismét választunk Lezajlottak a parlamenti választá­sok. A szlovákiai magyarság most egységesebb volt, mint négy évvel ezelőtt. A mostani választási eredmények a felvidéki magyar­ság szempontjából igencsak re­ménykeltők. A Szlovák Demokra­tikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Kereszténydemokrata Mozga­lom (KDH) és az Új Polgári Szö­vetség (ANO) olyan pártok, ame­lyekkel a .Magyar Koalíció Pártja szót tud érteni. Sokkal jobban, mint a meciaristákkal, a ficóistákkal és a kommunistákkal. Éppen ezért nem szabadna meg­feledkezni korábbi indítványaink­ról: a Komárom megyei önkor­mányzat, a magyar egyetem, a gazdátlan földek rendezésének szorgalmazásáról. A parlamenti választások ered­ményei hatással lesznek majd a decemberi helyhatósági választá­sokra is, amikor képviselőket és polgármestert kell választanunk a helyi önkormányzatba. Nem lesz mindegy, hogy kiket válasz­tanak a polgárok a lakhelyükön. Még több mint két hónap áll ren­delkezésünkre, hogy mérlegel­hessünk és biztos tudattal szavaz­hassunk a választottunkra. El kell mennünk a tájékoztató gyűlések­re, figyelni kell a média közérde­kű tájékoztatásait. Nagy feladat hárul az MKP helyi vezetőire, hogy meggyőzzék a polgárokat a képviselőjelöltek al­kalmasságáról. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy az MKP jelöltjei közismertek, közügyeinkért dol­gozni akaró, szilárd akaraterejű és tettre kész személyiségek le­gyenek, akik eleget tesznek a kö­vetkező alapfeltételeknek: 1. Az előző években képességei­hez és lehetőségeihez mérten a szlovákiai magyarság érdekében cselekedett. 2. A magyar nyelv szabályainak megfelelően használja nevét szó­ban és írásban is. 3. Gyermekét magyar alap- és kö­zépiskolába járatja, tehát nem sír­ásója a magyar nyelvű oktatás­nak. 4. Kiváltotta a magyarigazolványt. 5. Legyen feddhetetlen erkölcsű és szellemileg magasan képzett személyiség, nehogy haszonleső karrieristák kerüljenek tisztségbe. Dr. Kovács János Komárom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents