Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-17 / 242. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 17. Gazdaság és fogyasztók ^ Ógyallán ezentúl évi 130 ezer, Szlovákiában pedig összesen 160 ezer tonna malátát állít elő a Heineken Vágtatni kezdett az amerikai Dow Jones ipari index Közép-Európában a legnagyobb Ógyalla. Évi 50 ezer tonna maláta előállítására alkal­mas új üzemrészleget nyitott meg a héten Ógyallán a Hei­neken Slovensko Rt. Ezzel évi 160 ezer tonnára növekszik a társaság által Szlovákiában előállított malátamennyiség, ami Európa élvonalbeli gyár­tói közé emeli a céget. Az ógyallai malátaüzemet pe­dig, ahol ezentúl összesen 130 ezer tonnát állítanak elő, Közép-Európa legnagyobb malátaüzemévé tette. - V. KRASZNICA MELITTA Spanyolország és Franciaország nem ért egyet a pozsonyi Volkswagennek nyújtott állami támogatással A 16,5 millió eurós beruházást igénylő új malátaüzemet 2000 vé­gén kezdték építeni, azzal a céllal, hogy elegendő nyersanyagot bizto­sítsanak a társaság szlovákiai és kül­földi üzemei részére, és hogy az egyéb exportigényeket is ki tudják elégíteni. Százhuszonhárom ezer tonnás malátakivitelével egyébként Szlovákia e termékféleség legna­gyobb európai exportőrei közé tar­tozik, és főleg Lengyelországba, Ma­gyarországra, Romániába, Ukrajná­ba, Romániába, Horvátországba és Szerbiába szállít. Négy szlovákiai sörgyárában mintegy 36 ezer tonna malátát dolgoz fel a Heineken. A keddi ünnepségen Jean-Paul van Hollebeke, a Heineken Slovensko Rt. vezérigazgatója kiemelte, hogy társaságuk az elmúlt hét évben több mint 90 millió eurót fektetett a szlo­vákiai maláta- és sörgyártás fejlesz­tésébe. Ez annak is köszönhető, hogy hazánk éghajlati adottságai a sörárpatermesztés szempontjából kedvezőek, és a malátakészítésnek Nem pezsgővel, hanem - stílusosan - árpával avatták fel Ógyallán az új malátaüzemet (Vas Gyula felvétele) is nagy hagyományai vannak. A to­vábbi minőségjavítás érdekében a társaság szorosan együttműködik a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem­mel. A tervezett 160 ezer tonna ma­láta előállítására - amelyből 130 ezer tonnát Ógyallán, a többit Nyit- rán és Rimaszombatban készítik - 200 ezer tonna sörárpára lesz szük­ség, amelyet kizárólag hazai ter­melőktől kíván felvásárolni a társa­ság. Ivan Oravec, a Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke a hazai mezőgazdászok számára is jelentős beruházásnak nevezte a most meg­nyílt malátaüzemet. Hiszen a gaz­dálkodók biztosak lehetnek abban, hogy a jó minőségű sörárpának to­vábbra is stabil piaca lesz hazánk­ban, és bátran invesztálhatnak a sör­árpa termesztésébe. A Heinekennel kialakított partneri viszonyt nagyon korrektnek nevezte. „Igaz, hogy na­gyon jó minőséget követelnek, de megfelelő árat adnak az árpáért, és ami szintén fontos, időben fizetnek beszállítóiknak - mondta. - Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a malátakivitel növelésével mérsékel­hetjük a mezőgazdasági termékek negatív külkereskedelmi mérlegét. Ahhoz azonban, hogy versenyképe­sek legyünk a külföldi piacon, to­vábbra is exporttámogatásban kell részesíteni ezt az árucikket.” A Heineken Slovakia Rt. részét ké­pezi egyébként az ógyallai, a nyitrai, a turócszentmártoni és a rimaszom­bati sörgyár. Ezzel a szlovákiai sör­piac 42,5 százalékát mondhatja ma­gáénak. Kínálatába tartozik a Zlaty Bazant, a Corgon, a Martiner, a Ge- mer, a Kelt, az Amstel, a Murphy’s, a Desperados és a Heineken márka. Holnap lezárhatj uk a versenyj og fej ezetét ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Akár már e héten lezárhat­juk a csatlakozási tárgyalások ver­senyjogi fejezetét. A diplomaták sze­rint ugyan Szlovákia ellen még több kifogás is van, ám ezt már az Euró­pai Unió nagyköveteinek mai talál­kozóján áthidalhatnák. Holnap pe­dig sor kerül a csatlakozási tárgyalá­sok újabb fordulójára, amelyen raj­tunk kívül várhatóan Magyarország­nak és Máltának is felajánlják a ver­senyszabályokról szóló joganyagfe­jezet lezárását. Magyarország azon­ban, az előzetes nyilatkozatok sze­rint, továbbra sem ért egyet az unió által szabott feltételekkel. Rendkívül kicsi az esélye azonban annak is, hogy Csehország lezárná most ezt a fejezetet, Lengyelország esetében pedig már most kizárható, hogy ez holnap sikerülne. Szlovákia ellen elsősorban Spanyol- ország és "Franciaország emelte fel a szavát, mivel nem értenek egyet a pozsonyi Volkswagennek nyújtott állami támogatással. Korábban ugyan már úgy tűnhetett, hogy a Volkswagen állami támogatásába belenyugszik az unió, a helyzetet azonban jelentősen bonyolította, hogy a Seat gépkocsik gyártásának egy részét áthelyezték a szlovák fővárosba. A diplomaták szerint a kassai U.S. Steelnek adott állami tá­mogatások ellen csak formai kifogá­sai vannak egyes EU-tagoknak. Az Európai Unió a kartellellenes és a vállalati fúziós politika területén általában kielégítőnek tartja a töb­bi tagjelölt előrehaladását is a jog­harmonizációban és az intézmé­nyi háttér megteremtésében. An­nál elégedetlenebb viszont a tagje­lölt országok többségének állami támogatási politikájával, amely számos pontban eltér az Európai Unióban alkalmazott gyakorlattól. Brüsszel szerint a tagjelölt orszá­goknak nem elég a csatlakozás előtt átvenni a versenyjogi szabá­lyokat, de azokat már alkalmazni is tudniuk kell. Az unió megközelí­tése szerint az érintett államok ha­tóságainak és gazdasági sze­replőinek időben hozzá kell szok­niuk a Közösségben megkövetelt versenypolitikai fegyelemhez, hogy belépésük ne okozzon zava­rokat a belső piacon. Hogy csak egy példát említsünk: az Európai Bizottságnak az új tagok belépését követően hivatalból el kellene jár­nia azokkal a nem EU-konform adókedvezményekkel szemben, amelyeket a tagjelöltek széles kör­ben alkalmaznak a külföldi működőtőke becsalogatására. A jogi érvek mögött jelen esetben ra­cionális gazdasági megfontolások állnak. A Bizottság szemében aggá­lyosnak tekintett állami támogatá­sok, mint amilyenek a nagyvonalú adókedvezmények vagy a különle­ges gazdasági övezetek (például vámszabad területek), a gazdasági növekedéshez szükséges közvetlen külföldi tőkebefektetésekhez segítik hozzá a tagjelölteket. A jelöltek ezért abban érdekeltek, hogy leg­alább a csatlakozásig fenntarthas­sák az EU által kifogásolt adóked­vezményeket, amikortól majd már a közösségi pénzek vehetik át a növe­kedés motorjának szerepét a külső tőkebevonástól. Nem elhanyagolha­tó azonban az sem, hogy a közép- és kelet-európai országok kormányai érthető okból nem szívesen húznak ujjat a nagy külföldi multinacionális vállalatokkal. Ha Szlovákiának holnap sikerülne lezárnia a versenyjog fejezetét, ak­kor megszabadulhatnánk az utolsó fejezettől, amely nincs közvetlen kapcsolatban az Európai Unió költ­ségvetésével. A csatlakozási tárgya­lásokon így már csak két fejezet áll­na előttünk: a mezőgazdaság és a költségvetési joganyag, amelyekről még az unió brüsszeli, október 24- én és 25-én tartandó ülésén tárgyal­nak majd. Szlovákia eddig 27 csatla­kozási fejezetet zárt le a 30-ból, mi­közben a decemberi koppenhágai csúcsig az összes fejezetet le szeret­nék zárni, (tasr, mi) Autóeladás az európai országokban A táblázatban feltüntetett adatok azt mutatják, hány személygépkocsi jut 100 lakosra az egyes országokban (Forrás: TASR) Az eladott gépkocsik száma az év első nyolc hónapjára érvényes, adatok 1000 darabban (Forrás: TASR) Látványos emelkedés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ New York. A Dow Jones ipari index az elmúlt négy kereskedési nap alatt 13,3%-kal emelkedett. Ekkora emel­kedésre utoljára 1933-ban volt pél­da. A közel 70 éve nem látott erős­ségű korrekciót megelőzően múlt szerdán a Dow közel ötéves mély­pontjára süllyedt. 10%-ot meghala­dó mértékű négynapos emelkedésre 1933 óta mindössze 12 napon került sor. Az első kettő 1938júniusában és októberében volt, a következő 1939. szeptember 7-e és 8-a között történt. Hasonló mértékű emelkedésre 30 évig kellett várni. 1970 júniusában azonban egy nap 12,5%-os drágu­lást mértek. A következő 30 év öt ha­sonló árugrást produkált, érdekes­ség: mind az ötöt októberben. Az első kettő 1974-re, az utolsó kettő 1987-re esett. A közbeeső egyedi ug­rás 1982-ben történt. 1987 óta öt év telt el. Idén már második esetben ta­pasztalhatunk ilyen erőteljes korrek­ciót. Az első, július 29-én 13,1%-os volt, a tegnapi nappal zárult négy­napos korrekció közel 70 éves rekor­dot állított be. (mti) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Emelkedtek a cseh átlagbérek Prága. A cseh havi bruttóbérek a 2002 második negyedévében 7,4%-kal nőttek, miközben a fo­gyasztási cikkek a vizsgált idő­szakban 2,3%-kal drágultak. így a reálbérek 5,1%-os emelkedést értek el. A magánszektorban 4%- os béremelést regisztráltak, a közigazgatásban 9,2%-osat. A nominálbér az első félév alatt 7,2%-os emelkedést produkálva 14 989 cseh koronára, az átlag­bér a második negyedévben 1080 cseh koronát erősödve 15 772 cseh koronára nőtt. (1 CZK = 1,364 SKK) (CTK) Engedélyezett szolgáltatások Pozsony. A CSOB az első pénz­intézet és egyben az első külföl­di szereplő a szlovákiai pénzpia­con, amelynek a pénzpiacokat felügyelő hivatal (ÚFT) engedé­lyezte a befektetési szolgáltatá­sok folytatását. Az ÚFT-hez szeptember végéig 52 kérvény érkezett értékpapír keres­kedőktől és 15 kérvény pénzin­tézetektől. Az ÚFT az első en­gedélyt a befektetési szolgálta­tások folytatására a Sympatia Financie társaságnak adta meg, amelyet teljes egészében a hol­land TBIF birtokol. (SITA) Kígyózó sorok Csehországban Prága. Óriási sorok kígyóznak a Cseh Takarékpénztár (CS) fiók­jai előtt. Az ok: a lakosság az utolsó pillanatra hagyta az ano­nim betétkönyvek felszámolását vagy nevesítését. A takarékpénz­tár már májusban kérte ügyfele­it, hogy nevesítsék takarékbetét­könyveiket, ám a felhívásnak ak­kor csak kevesen tettek eleget. Ma négyszer hosszabb ideig tart kérvényük elintézése, átlagosan húsz percet töltve a pénztárab­lak előtt. Az anonim betétköny­veket megszüntetéséről szóló törvényt az EU-csatlakozás mi­att fogadta el a cseh törvényho­zás, a jogszabály 2003. január elsejétől lép hatályba. (TASR) Búcsú a hazai keményítőtől Pozsony. Úgy tűnik, végérvénye­sen lemondhatunk arról, hogy az EU-csatlakozás után sikerül feltá­masztani poraiból a hazai burgo- nyakeményítő-gyártást. Brüsszel ugyanis - a korábbi évek hazai termeléséből kiindulva - olyan alacsony kvótát javasolt Szlováki­ának, amely nem fedi az ország tényleges keményítőigényét. Az iglói keményítőgyár csődje után már csak Chynoranyban gyárta­nak Szlovákiában keményítőt, éves szinten néhány száz tonnát. Szlovákia a csatlakozási tárgyalá­sokon 6 ezer tonnás éves keretet kért az EU-tól, az előzetes kínálat 730 tonnára szól. (TASR) A VSZ rendkívüli közgyűlése Kassa. A szeptemberi rendkívüli közgyűlés után ma újabb rendkí­vüli közgyűlést tartanak a Kassai Vasműben. A meghirdetett prog­ram szerint változik a társaság alapszabálya, új tagok kerülnek a felügyelő bizottságba, de dönte­nek a részvényesek az elnökség hatáskörének bővüléséről is. A közgyűlésre csak néhány nappal azután kerül sor, hogy az ameri­kai U.S.Steel Kosice társaság vé­gérvényesen eldöntötte, hogy el­adja a VSZ-ben birtokolt 24,5%- os részvénycsomagját a Penta Group társaságnak. Az USSK képviselői megválnak felügyelő­bizottsági posztjaiktól is. (TASR) Élelmiszeripari átlagbérek Pozsony. A 20 főnél nagyobb élelmiszeripari cégekben az első negyedévben 8,97%-kal emel­kedtek - a múlt év azonos idősza­kához viszonyítva - az átlagos nominálbérek, amelyek jelenleg 12 986 koronát tettek ki. Az élel­miszeripari dolgozók átlagbére elérte a nemzetgazdasági átlag­bér 96,19%-át. A foglalkoztatott­ság az ágazatban 5,33%-kal, az­az 2 392 fővel csökkent, az á- gazat GDP-je 2001 első félévéhez viszonyítva 18,3%-kal növekedve 14,25 milliárd koronát tett ki. (s) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,010 Lengyel zloty 10,343 Angol font 66,470 Magyar forint (100) 17,137 Cseh korona 1,359 Svéd korona 4,630 Dán korona 5,655 Szlovén tollár (100) 18,377 Japán ien (100) 34,457 Svájci frank 28,602 Kanadai dollár 27,001 USA-dollár 42,804 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,91-43,21 41,6044,00 1,33-1,39 16,15-18,15 OTP Bank 40,98-43,12 41,6443,94 1,33-1,39 16,49-17,76 Postabank 40,8643,16 41,44-44,16 1,33-1,39 15,34-18,94 Szí. Takarékpénztár 40,9742,96 41,6243,75 1,32-1,40 16,36-17,91 Tatra banka 40,0143,13 41,7543,91 1,33-1,39 16,44-17,80 UniBanka 41,02-43,12 41,76-43,90 1,33-1,39 15,44-18,82 Általános Hitelbank 41,0943,27 41,8644,09 1,32-1,40 16,37-18,25 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents