Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-16 / 241. szám, szerda

14 Riport - hirdetés ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 16. Az Ullmann család visszavásárolta bélai kastélyt, jó kezekbe került a hatalmas vagyon: hamarosan európai színvonalú szállót, borászatot, istállót hoznak létre Űj élet a romok helyén Az ötvenes évek közepén börtön működött a bélai kastélyban. A szövetkezetbe belépést elutasítók fog­dája. Később raktárrá lép­tették elő, de mert az állam rossz gazdaként egy fillért sem fordított rá, lassan tönkrement. PÉTERFI SZONYA Zuhog az eső, az épületet keres­sük. Sehol egy ember, aki eligazí­tana. Szerencsére meglátjuk a táb­lát, rajta a felirat: Ullmann kastély. „A Németországban élő báró Ull­mann György és ikertestvére, az Angliában élő Krockow grófnő már 1989-ben érdeklődött a csalá­di vagyon iránt. Restitúció nem jö­sére. Kezdetben voltak, akik nem tudták elhinni, hogy valaki csak azért áldoz nehéz milliókat arra, hogy újra láthassa pompázni az apai vagyont, hogy élet költözhet az ódon falak közé. Most minden­ki látja, az átépítési, a felújítási munkálatok jól haladnak” - ma­gyarázta a kastély már felújított részében kialakított irodában Tóth Ignác ügyvezető, aki a munkálato­kat koordinálja. „Tudják mi min­den lesz itt?” - kérdezi a tervraj­zok fölé hajolva. Lelkesen sorolja: a fő szárnyban koncertterem - va­laha is volt -, étterem és szálloda lesz, a pince felett előadótermek épülnek és persze a család lakré­szét is helyreállítják. Nem azon­nal, hiszen több százmilliós beru­házásról van szó. Az összterület - két szinten - egy hektár, a belső 10 ezer liter rajnai rizling készült. Tóth Ignác nemcsak a pincét, a bort is meg akarja mutatni. Gond­ban vagyok, nem merem meg­mondani, hogy általában minden bort savanyúnak érzek. Nem fo­gom megsérteni a házigazdát, a felém nyújtott poharat elfogadom, a benne illatozó bort automatiku­san megkóstolom. A magas cukor- tartalmú rajnai rizling nyomban megtetszik. Hirtelen elhatározást teszek: ezentúl csak ilyet iszom. Amikor ezt kimondom, Tóth Ignác arcán mosoly jelenik meg. „Mond­ja, akkor is, ha egy 7 decis palack ára 8-10 euróba kerül?” Akkor alighanem kénytelen leszek le­mondani róla - legyintek, miköz­ben együtt nyugtázzuk: a régi fa­lak között új technológiával ké­szülő nemes ital nemcsak tájain­Nem csak a tulajdonos, a munkások is elégedettek hetett számításba, ezért a vissza­vásárlás mellett döntöttek: 1990- ben a német Európai Találkozás Alapítvány létrehozásával megtet­ték az első lépést. Múlt év végén az utolsó tulajdonos, báró Ullmann György gyermekei megvásárolták az épületet az állami gazdaságtól. Néhány hónapra rá pedig megala­kult az Ullmann - UKE Kft - a bá­lái kastély át-, de főleg újraépíté­udvar 14 áras, de a beépített terü­let 86 áras. A tulajdonosok a gaz­dasági udvar rendbehozatalát is tervezik, természetesen a nyolc hektáros angolpark helyreállítása mellett. A szálloda joggal számít­hat majd vendégekre, hiszen a környék híres borvidék. A tulajdo­nosok ezért elsőnek a borászatot támasztották fel. Indulásként késői szedésű, aszúsodott szőlőből kon, másutt is főleg ünnepi alkal­makra való. A rövid pincelátogatás után kísérőnk az eddigi munkát részletezi: mielőtt bármihez hozzá lehetett volna nyúlni, az udvart kellett alaposan kitakarítani. „Úgy képzeljék el, hogy itt mindenütt fél méteres magasságban tornyo­sult a hulladék. Elképesztően sok szemetet vittek el a teherautók, hétezer köbmétert.” Amerre vezet, Ott lesz a koncertterem, ahol valaha mindenütt serény munka folyik. Szak-és segédmunkások, a helyiek mellett a kürtiek, szőgyéniek, kö- bölkútiak, helembaiak jutottak megfelelően bérezett munkához, úgy tűnik, évekre. „A tulajdonosok nem nézik le az egyszerű mun­kást” - mondja az egyik villanysze­relő. „Tavaly karácsonykor össze­hívtak és megvendégeltek minket, így is kifejezve, hogy elégedettek a munkánkkal” - teszi hozzá. Tovább megyünk, Tóth Ignác egy gerendára hívja fel figyelmünket. „Valaha az ácsok a faszerkezetbe vésték az évszámot. Ezen 1777 ol­vasható. Hatalmas érték, igyek­szünk megmenteni, amit csak le­het. Vannak persze olyan részei az épületnek, amelyeket nem lehet tatarozni” - utal az épület besza­kadt sarkára. „Valaha szükséglaká­sokat alakítottak ki benne, ám a szennyvíz évtizedekig a pincében gyűlt. Nem csoda, hogy négy-öt évvel ezelőtt a falak ledőltek” - magyarázza. A falakon sok helyen leverték a va­kolatot, a csupasz téglafalak alap­ján nehezen tudtuk elképzelni, ho­gyan is nézhetett ki a kastély belse­je. Kísérőnk viszont olyan színesen beszél mindenről, s olyan is­merősen mozog az épületben, mintha itt élt volna. Csak nevet megjegyzésemen, s gyorsan más­ról beszél. A majdani sarokszobai étteremről, a parkba vezető barokk lépcsőről, de arról is, hogy úgy mint anno, nemsokára a télikert­ben csodálatos díszövényekben gyönyörködhetnek a vendégek, s a mesterséges víztartályban újra díszhalak úsznak majd. Persze ad­dig van még mit rendbe hozni, a valamikori angolpark helyén - vesszen a kapitalista csökevény jel­szóval - a múlt rendszerben foci­pályát létesítettek, a valaha nagy hozzáértéssel ápolt pázsitot buldó­zerek „egyengették”. Hány év kell majd ahhoz, hogy ismét azzá vál­jon? - kockáztatjuk meg a kérdést. „A kastélyhoz, lovak tartoznak, s persze hintó is. Lipicaiak állnak majd az istállóban, hiszen a család­nak versenylovaik is vannak. Öt éven belül itt nagyüzem lesz, működni fog a bormúzeum és a borakadémia is, ahol szakember­továbbképzés zajlik majd. Ugyanis az egyik családtag a Moser-Wilttin- gen bortermő vidéken elismert, rangos rajnai rizling termelő” - mondja Tóth Ignác. Az év végéig beindul a konyha, az étterem és a vendégfogadó, né­hány korszerűen berendezett apartmannal, a már említett kon­certterem, szó van a egy testépítő terem és úszómedence kialakításá­ról, hiszen a bélai kastéléyba ér­kező vendégnek mindazt meg kell kapnia, amit bármelyik európai kastélyszállóban. Persze, további évek és anyagiak is kellenek ahhoz, hogy minden olyan legyen mint valaha, a gyümölcsösben me­gerősödjenek és teremjenek a fák, az erdőben vadállomány várja a vadászokat. .Árulja el végre, hon­nan ismeri ennyire behatóan a letűnt világot?” - kérdezzük a kas­télyudvarra lépve Tóth Ignáctól. „A nagyapám 1920-tól nyolc éven át az Úlmann báróéknál dolgozott. A Magyar Hitelbank vezérigazgatója és családja Budapesten élt, de gyakran látogattak a bélai vadász- kastélyukba. A háborút követő éve­ket, a kastély pusztulásának látvá­nyát nagyapám nehezen viselte. Gyakran tartózkodott itt, kis srác­ként vele tartottam én is. Ő pedig mesélt a régmúlt időkről, miköz­ben a rombolás látványától majd megszakadt a szíve. Ez a platánfa az 1900-as évek eleje óta áll ezen a helyen, nagyapám is óvta, később arra vigyázott, nehogy valaki ki­vágja. Most én őrzőm, és hiszem, hogy a hamarosan idelátogató tu­risták még sokáig hűsölhetnek lombjai alatt. Újjáépül, megszépül itt minden, hiszen a kastélynak hozzértő tulajdonosai vannak. Hi­szek abban is, hogy kezdetben a külföldi vendégek, majd később a hazaiak is csodájára járnak majd a felújított kastélynak, s ennek a cso­dálatos vidéknek is.” A régi gerendákat is megmentjük - mondja Tóth Ignác A leomlott kastélyrész is újjá épül (Somogyi Tibor felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents