Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-12 / 238. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 12. Családi kör A WHO szerint a világon 151 millióra tehető a cukorbetegek száma, 2010-ig viszont több mint 210 millióan lesznek Ha cukorbeteg a gyermek PÉTERFI SZONYA lovákiában két évvel ezelőtt már több mint 250 ezren szenvedtek diabétesz mellitus- ban, mely nemcsak a felnőttek körében fordul elő, hanem gyermekkorban is. A cukorbetegség kordában tartása egyre komolyabb orvosi és társadalmi feladat. Az orvoslás sikere és a kezeléssel járó kiadások az érintett ember közreműködési készségének és cukorszintjének mértékétől függ. Az orvostudomány fejlődése, az új, hatékonyabb inzulinos kezelés lehetővé teszi a jobb ellenőrzést, a szövődmények kialakulásának visszaszorítását és a kezelési költségek csökkenését is. A korszerű gyógymód a beteget jobb együttműködésre ösztönzi, s ami szintén lényeges: javul életminősége - hangsúlyozza a felnőttek új, korszerű inzulinos kezelésének előnyeit dr. Juraj Vozár diabetológus. Kifejti, hogy míg a felnőtteknél gyakran szigorú diétával (34 százalék), vagy hagyományos tablettával (45 százalék) is kezelhető a cukorbetegség - tehát csak 21 százalékuk szorul az inzulin beszúrására - a gyermekkori cukorbaj kizárólag öninjekciózás- sal gyógyítható. - Az első típusú diabétesz mellitus ugyan megkeseríti a gyerekek életvitelét, de némi fegyelemmel életminőségük nem különbözik egészséges társaikétól. Persze, az inzulin injekciós formája nélkülözhetetíen - magyarázza dr. Dagmar Michalková professzor asszony, akinek szaktudását tavaly az Év tudósa cím odaítélésével jutalmazták. Gyermekkorban leginkább az I. típusú diabétesz fordul elő, bár napjainkban megfigyelhető az a trend is, hogy a II. típusú diabétesz megjelenése egyre korábbra tehető. Szlovákiában 100 ezer lakosra 13-14 megbetegedést jegyeznek, egyre gyakoribb az újszülötteknél, illetve a 4-5, valamint a 15-16 évesek körében. Kialakulásában az öröklött tényezőkön kívül bizonyos környezeti hatásoknak is szerepük van, például vírusfertőzések vagy a korai tehéntej alapú táplálás, valamint mérgező vegyi anyagok. Ezek hatására a szervezet önmaga ellen fordul, és saját hasnyálmirigyében elpusztítja az inzulintermelő, ún. béta sejteket. Ennek következtében a szervezetben inzulinhiány alakul ki. Az inzulin a cukor sejtekbe jutásáért és sejtekben tartásáért felelős hormon. Hiányával a májban fokozódik a tárolt cukor felszabadulása, valamint az aminosavakból való cukorképzés. Az izomszövetben fehérjebontás indul meg, mindezek hatására a vércukorszint emelkedik. Legszemléletesebben úgy képzelhetjük el, mintha sejtjeink ablakon keresztül néznének egy roskadásig terített asztalt, de nem férhetnek hozzá, tehát „terített asztal mellett éheznek”. A betegség tünetei Mivel a vér cukortartalma emelkedik, a vizeletben cukor jelenik meg. Ebből adódnak az észlelt tünetek, a nagyfokú vizeletürítés és szomjúságérzet, előfordulhat éjszakai ágy- bavizelés is. Az elvesztett vízmeny- nyiség miatt hetek alatt kialakuló fogyás jelentkezik. A folyadékvesztés vérnyomáscsökkenést okoz, ez az oka a szédülésnek, a gyengeségnek, a fáradékonyságnak. A kialakuló anyagcserezavar étvágytalanságot, hányingert és hányást okoz, ami a tünetek további súlyosbodását jelenti. Megjelenik a jellegzetes aceton szagú lehelet. Kezelés nélkül a folyamat nem áll meg, hanem súlyos anyagcserezavar, kóma alakul ki. Éppen ezért fontos a korai felismerés: ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk sokat iszik, sokat pisil, és fogy, sürgősen vigyük el a gyermek- orvoshoz. A betegség a vércukorszint mérésével, valamint a vizelet cukor- és acetonszintjének mérésével diagnosztizálható. Kezelés, gondozás Ha a gyanú beigazolódik, a friss cukorbeteg kórházba kerül, ahol először infúzióval és inzulinnal rendezik az anyagcserét. Ezután kerül sor a betanításra. A gyermekek szüleikkel együtt megtanulják a cukorbetegség kezelésének alapját, az inzulin adagolását, valamint a diétát. Az inzulint injekció formájában kell a szervezetbe juttatni, de szerencsére ma már rendelkezésükre állnak a különböző adagoló tollak. Életkor, együttműködési készség és egyéb megfontolások alapján napi 2-4 alkalommal kell az inzulint a bőr alá juttatni. A napi 4 alkalommal használt inzulin közelíti meg legjobban a természetes inzulinszintet, ám ez igényli a legtöbb odafigyelést, és persze szúrást is. Minden beteg kap egy vércukormérő készüléket, amellyel az inzulinbeadás előtt el-, lenőriznie kell vércukorszintjét. A vércukorszint állandó ellenőrzése nélkül nem képzelhető el a korrekt kezelés. A testre szabott diéta általában napi hatszori, a gyermek nemének, életkorának, testsúlyának, fizikai aktivitásának megfelelő mennyiségű és összetételű étkezés. Legfontosabb tudnivaló, hogy azokat az élelmiszereket, amelyek kristálycukrot, porcukrot és mézet tartalmaznak, nem szabad fogyasztani. Megengedett azonban a gyümölcscukor, a tejcukor és a keményítő, természetesen a napi megszabott adagon belül. Ezen felül azonban rengeteg tudnivaló van, amit a családnak el kell sajátítania, hiszen ők fogják otthon számolni a bevitt szénhidrát, illetve kalória mennyiségét. Egy idő után már ránézésre is meg tudják becsülni a feltálalt étel szénhidrát- és kalóriatartalmát. Fontos annak az elsajátítása is, hogy müyen tünetekkel jár a vércukorszint hirtelen csökkenése, a „hipózás”, hiszen ekkor azonnali beavatkozásra van szükség. Ha ugyanis a beteg gyermeknél éhségérzet jelentkezik szédüléssel, kettős látással, verejtékezéssel, szapora szívveréssel, az arc kipirulásával, remegéssel, zsibbadással, illetve egyensúlyzavarokkal, megváltozott viselkedéssel, agresszivitással vagy a felsorolták valamelyikével, ez a vércukor hirtelen csökkenésének a jele, és azonnal szőlőcukrot, kockacukrot kell neki adni, vagy megitatni vele egy pohár tejet. Ha már eszmé- leden, itatni nem szabad, azonnal kórházba kell szállítani. Amikor a gyermeknek és családjának szembesülnie kell a diabétesszel, a legnehezebb a betegség elfogadása. Hiszen a diagnózis döntő változást, szabályok és tiltások sorát hozza életükbe. Ennek feldolgozása rengeteg munkájába kerül mind a kis betegnek, mind szüleinek. A betegség megismerése, kiismerése azonban az egyetlen út a gyermek életének normális mederbe tereléséhez és a harmonikus családi élethez. A szabályok betartásával a modern inzulinoknak és az orvostudomány mai állásának köszönhetően a dia- béteszes gyermekek is teljes életet élhetnek, sőt a szövődmények kialakulása is megelőzhető vagy legalábbis erősen csökkenthető. Igen fontos azonban, hogy szülő és gyermek pontosan tisztában legyen a kezeléssel és diétával, hogy ismerjék meg betegségüket a szövődmények elkerülése érdekében - tanácsolja a szakértő. Életmódtanácsok A gyermekeknek fejlődésük érdekében fizikai tevékenységre is feltétlenül szükségük van. Amikor a mozgásnak a gyermek szervezetére gyakorolt hatását jól megismertük, az iskolai testnevelés alól nem kell felmenteni, kortársaihoz hasonlóan akár versenyszerűen is sportolhat. Helyes, ha az iskolába való visszamenetel előtt a szülő tájékoztatja az osztályfőnököt a betegségről, az akut hipoglikémia tüneteiről és elhárításának mikéntjéről. Az iskolai étkezés nem javasolt. A diabéteszes pályaválasztását is korán el kell kezdeni. Sok szakma közül választhatnak, de van olyan is, melyet rendeletek tiltanak, és olyan is, mely a beteg érdekében nem javasolható. Kerülni kell a szövődmények kockázatát, ne dolgozzon pl. az édesiparban, de ügyelni kell arra is, hogy az időbeosztás lehetővé tegye az inzulinada- golást, valamint a munka végzése közben fellépő esedeges rosszullét ne járjon súlyos következménnyel. A modern terápia nincs hatással a gyermekek serdülésére, a serdülés viszont hatással van a betegségre, emeli az inzulinigényt, az életmódbeli rendszertelenségek, a betegséggel szembeni ellenállás fokozottabban lép fel. Lányok esetében komolyan oda kell figyelni a fogamzásgátlásra, ugyanis a diabéteszes nő nem kívánt és nem tervezett terhessége mind az anya, mind a magzat fokozott veszélyeztetettségével jár. Mára tervezett terhesség előtt erre szakosodott központban kell jelentkezni, ahol a diabéteszes kismama terhességét gondozzák. Beváltak a speciális, cukorbetegeknek szervezett táborok, ahol a kis betegek nyaralás közben mélyíthetik ismereteiket, a gyakorlati tapasztalatokat a sorstársak adják át egymásnak, amit gyakran jobban elfogadnak, mint az egészségügyi személyzet tanácsait. DÉLELÖTTÖK SÚLYA Bő termésű szántóföldek helyén kavicsgödrök VAJKAI MIKLÓS zt a területet a kontinens második legnagyobb folyója csenegette össze. Ebből s abból keveset. Az évenként áradások által elhozatott és hozzákeresztelt hordalékanyag így vált csallóközivé. A termékeny réteg pedig sajátos távlatokkal kecsegtetett. S a róna alatt bővizű források... Fél évszázaddal ezelőtt az államilag szorgalmazott, mezőgazdasági beruházások idején öntözőcsatornákat vájtak Európa hordalékanyagába. E csatornák mélyéről kiváló forrásvíz bugyogott. Aztán elmúlt néhány évtized. És megint más „korhangulat” köszönt e területre. Az emberi találékonyság nyomán a mindenkori víz pedig visszakérte a hajdani szántókat. Az erdők és mezők, a bőséges térmésű szántóföldek helyén ma víztározó, hatalmas méretű kavicsgödrök éktelenkednek, na és itt az annyira csodált hajóút. A vizek felett pedig madarak. És hétmérföl- des csizmájával az adott jelen idő. A helyi náció pedig az új kor villanófényében. Akár a föld, e náció is befogadta és csaknem néma beletörődéssel elfogadta a kényszerű változásokat. Víz. Víz. Víz! És ahol valaha hajóút volt, talán évtizedek elmúltával bozótos lesz, esetleg erdő magasodik az ég felé. Történt pedig annak idején, amikor a tározó és a levezetőcsatorna megépült, s a partokon itt-ott még kavicshegyek magasodtak, hogy a vakáció kezdetén egy húsz év körüli fiatalasszony a vízbe fulladt. A levezetőcsatorna partján magasodó kavicshegyről csúszott a vízbe. - Az az ostoba! - mondta a férje mosolyogva a község polgármesterének. - Úszni nem tud, aztán ott eszi őt a nyavalya, ahol nem kéne... - s amint beszélt, a mosoly nem tűnt el az arcáról. - Most aztán megnézhetem magamat... - mondta. - Most aztán megnézhetem magamat. Itt a nyár. Mindenki a szórakozással törődik. Én meg uccu! Iramodhatok elintézni az ügyes-bajos dolgaimat! Mosolygott. És szidta a feleségét. Amikor végre jól kibeszélte magát, sziporkázva elsietett. A polgármester pedig így szólt:- El sem hinné, uram, kivétel nélkül mind ilyenek! Már a külcsínről felismerhetők. És a beszédükről... Mind ilyenek! Összeházasodnak. Élnek néhány esztendeig egymás mellett, de ők maguk is elcsodálkoznának, hogy miért. Igazából soha nem élik át azokat az élményeket, melyeket csak családban lehet. A lelkiviláguk?! Ők - azt hiszem - nem is tehetnek erről... Mert egyszerűen ilyennek születtek, ilyen távlatok adattak meg nekik... És így élnek. Úgy is öregednek meg, hogy a világ dolgai csak átszüremlenek tudatukon. Semmi, az égvilágon semmi nem hatja meg őket! Mint a mezőre kicsapott „vadak”, öntudatlanok. És sosem állnának meg ám, egy pillanatra sem, soha! Tesznek-vesznek, részcélokért, látszati semmiségekért bocsátják magukat áruba, és elhiszik magukban, hogy ez az élet rendje. Jól ismerem őket! Mert akadnak közöttük olyanok is, akik gondot okoznak. Bajkeverők, szédelgők, ismerem én ezeket! Nincs az a tragédia, ami okulásra bírná őket... Indulni akartam. Az ajtóban még utánam szólt:- Látta, hogy hogyan mosolygott?! Az a mosoly, kérem, az mindent elárult. Ilyen az ostoba és a pökhendi ember, kérem - mondta. Előttem víz. Mögöttem víz.- S az élet - mondtam. CSALÁDI KORBEN AZ ORVOSSAL Viselni kell a szemüveget Tompalátás jeligére: „Kislányom most 5 éves, és az egyik szeme tompalátó. A ■ kivizsgálás alkalmával a szemorvos azt ajánlotta, hogy takarjuk az egészséges szemét. Sajnos a kislány nem hagyja, és még a szemüveget sem akarja hordani. Azt szeretném kérdezni, hogy a tompalátás kezelésének van-e más módszere?" A tudomány mai állása szerint sajnos a tompalátás egyik alapvető gyógymódja • az egészséges szem takarása. A tompalátás ugyanis nem a szem betegsége, hanem az egészséges szem csökkent látásélessége. A külső fényingerek hatására a szem, a látópályák és a látóközpont fejlődése a gyermek hatodik életévének betöltése után fejeződik be. A tompalátás a fejlődés korai szakaszában (2-3 év) alakul ki. Az egyik oka a két szem között fennálló nagy fénytöréskülönbség (dioptriakülönbség). Ez az állapot általában távollátóknál okoz tompalátást. Mivel a gyermek az egyik szemével homályosabban lát, ezért innen gyengébb ingerek érkeznek a látóközpontba, nem alakul ki megfelelő mennyiségű látópálya, és a látóközpont is lemarad a fejlődésben. Abban az esetben, ha 6 éves korig nem javul a tompalátó szem látásélessége, később már nehezebb, vagy lehetetlen kezelni ezt a betegséget. A tompalátás kialakulásának másik oka a kancsalság. Mivel a két szem nem ugyanazt a tárgyat fixálja, ezért kettős látás keletkezik. A kettős látás kellemetlen, ezért gyermekeknél a kancsalító szemből érkező képet a látóközpont elnyomja. A tompalátás kezelésének lényege, hogy maximálisan kikorrigáljuk a szem fénytöréshibáját. A felírt szemüveget állandóan kell hordani. Tompalátás esetében csupán a fénytöréshiba javítása nem segít. A beteg továbbra is a jól látó szemét használja, ezért az érintett szemen a látásélesség nem javul. Annak érdekében, hogy a gyermeket rákényszerít- sük tompalátó szeme használatára, az egészségeset le kell takarni. Ha a takarás ellenére a látásélesség nem javul, speciális ortoptikai gyakorlatokat kell alkalmazni. A tompalátás kezelése nagyon komplikált, évekig tartó folyamat. Az orvos, a nővér, a szülő és nem utolsó sorban a gyermek szoros együttműködését igényli. Lényeges a türelem, a rendszeresség, a kitartás és a gyermek megfelelő motivációja. Látásromlást okozhat Herpesz jeligére: „Édesapámnak a homloka egyik felén, és a haja között ki■ ütések jelentek meg. A bőrgyógyász megállapította, hogy herpesze van. Szerencsére a kezelés hatására a pattanások elmúltak, de a doktornő figyelmeztetett, hogy visszakaphatja ezt a betegséget, sőt meg is vakulhat. Milyen jelei vannak a szemen ennek a betegségnek?" Í A herpes zoster mindig egyoldali kiütéses megbetegedés, amit a varicella-herpes • zoster (VHZ) vírus okoz. Ezzel a vírussal általában gyermekkorban fertőződik meg a páciens. A VHZ vírus először bárányhimlőt okoz, majd a betegség gyógyulása után az idegdúcokban lapul. A szervezet legyengülése, stressz, kimerültség vagy intenzív napsütés hatására az alvó vírus felébred, elkezd szaporodni és az idegszálakon keresztül a bőrig hatol. Gyakran a háromosztatú ideg, a trigeminus első ágát támadja meg. A kiütések megjelenése előtt pár nappal intenzív fejfájásra panaszkodnak a páciensek. Később láz kíséretében bepirosodik, megdagad a bőr, néha annyira, hogy a beteg nem bírja kinyitni a szemét. Pattanások, majd hólyagok keletkeznek, amelyek kifakadnak, és a bőr kifekélyesedik. A fekélyek gyakran maradandó hegekkel gyógyulnak. A gyulladás megjelenésekor a vírus elzsibbasztja az idegszálakat, és a bőr átmenetileg érzéstelenné válik. Gyógyulása után viszont hónapokig erős fájdalmak gyötörhetik a beteget. Az esetek felénél, kísérő tünetként akut kötőhártya- és szaru- hártya-gyulladás is kialakulhat. A szaruhártya felületén kis hólyagok keletkeznek, amelyek később kifekélyesednek. A szem piros, fényérzékeny, a látás homályos. A beteg általában fájdalomra nem panaszkodik. Nem veszi észre, ha belenyúlnak a szemébe, mivel a vírus érzéstelenné teszi, elzsibbasztja a szaruhártyáját. Komplikált esetekben a szaruhártya gyulladása kiválthatja a szivárványhártya gyulladását, ami a szemnyomás emelkedését okozza. Szerencsére a VHZ vírus azon kevés vírusok közé tartozik, ameDr. Farkas Beáta szemorvos lyek ellen már kifejlesztettek hatékony gyógyszereket. A szembe Triherpin cseppet, Zovirax vagy Virolex krémet alkalmazhatunk. Komplikált esetekben Virolex vagy Zovirax tabletta használata indokolt. A szaruhártya gyorsabb gyógyulása érdekében hámosító szemcseppeket csepegtethetünk. Idősebb korban a szaruhártya gyógyulása nehezebb, ilyenkor a gyulladás következtében a vérellátás rosszabb, és rendkívül nehezen gyógyuló fekély keletkezhet, amely homályos heget hagy maga után, és tartós látásromlást okozhat. Kerülni a nehéz munkát Aggódó férj jeligére: „Aggódom a feleségem egészsége miatt, mert nagyon ■ sokat dolgozik, még ebédszünetet sem tart. Szemfenékvizsgálatkor érszűkületet találtak nála. A fárasztó munka és a kimerültség miatt leromolhat a látása?" Í A munka nemesít, tartja a közmondás. Természetesen a fárasztó munka közben és • után is ajánlatos pihenni, valamint az egészséges táplálkozás és életmód betartatása is elen- gedheteden. Bizonyos műtétek után és szembetegségek esetében azonban kerülni kell a nehéz fizikai munkát. Ide tartozik a magas fokú rövidlátás, az ideghártya széli degenerációja, az ideghártya leválása, üvegtesti vérzések, az ideghártya sérülései. Kedves olvasó, egy fürdővárosban eltöltött hét a felesége számára biztos felüdülést jelentene, és egy időre elfeledkezne a munkáról is. Kedves Olvasóink! Neves szakorvosaink készséggel válaszolnak minden egészséggel kapcsolatos kérdésre. Jeligés leveleiket továbbra is a Családi Kör címére küldjék. Sz E d n ______, E