Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-01 / 228. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 1 Tudomány A háztartási gépektől a távközlési hálózatokig a társadalmak valamennyi elektromos berendezését megbéníthatja Részletek a világegyetem egyik legbizarrabb alakzatáról Iraki bevetés előtt az e-bomba? Az új fegyver halálos csapást mér a számítógépes hálózatra (Képarchívum) Új amerikai szuperfegyver, az e-bomba fenyegeti Irakot - legalábbis a nemzetközi sajtó által felkapott hír szerint. Az elv állítólag nem sokban különbözik a háztartásokban használatos mikrosütőétől, ám a megvalósításhoz még sok mindent ki kell(ett) agyalni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az e-bombaként aposztrofált szerkezetről szóló beszámolók szerint az új hadikészség nemcsak az ellenfél területén működő, szinte valamennyi elektronikus készüléket (így a kommunikációt, a számítógép vezérelte fegyvereket és járműveket) bénítja meg, hanem mikrohullámú sugaraival szó szerint megpuhítja a gépeket kiszolgáló személyzetet is. Természetesen ez az eszköz - ha létezik egyáltalán - sem a semmiből jött, különösen, hogy a szakértők szerint a közönséges atombomba tulajdonképpen e- bombaként is működik. Erre jó négy évtizede figyeltek fel az amerikai tudósok, amikor a magas légköri atomrobbantásokkal kísérleteztek a Csendes-óceán felett. Az egyik, Starfish (tengeri csillag) kódjelű próbálkozáskor ugyanis, amikor a másfél megatonnányi töltetet 400 kilométerre a felszín felett robbantották fel, azt tapasztalták, hogy a menetrendszerű gombafelhőn és a radioaktív sugárzáson kívül a kísérletek színhelyétől mintegy ezer kilométer távolságban fekvő Hawaü egyik szigetén több helyen összeomlott a közvilágítási hálózat, meg- hibásodtak a riasztóberendezések, és igen nagy területen fél napon keresztül akadozott a rádió-összeköttetés. Állítólag részben az ezt követő ijedelemnek is köszönhető, hogy Mikrohullámú sugaraival megpuhítja az érintett katonákat is. egy évvel az ominózus kísérlet után, 1963. augusztus 5-én az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Bri- tannia addig példáüan sietséggel írta alá a magas légköri atomrobbantásokat (is) tiltó részleges atom- csendegyezményt. Ennek fényében különösen meglepő, hogy az ilyen különös „mellékhatásokra“ mindig oly érzékenyen reagáló katonai stratégák milyen késéssel kezdtek el érdeklődni az új lehetőség iránt. Persze előbb meg kellett érteni, mi is történt valójában. A tudósok végül arra jutottak, hogy a magas légköri atomrobbanáskor felszabaduló, amúgy is elektromágneses tulajdonságú gamma-sugarak más részecskékbe ütköznek, és bonyolult hatásmechanizmusok során hosz- szabb, rádió- és mikrohullámokká alakulnak át. Mindeközben óriási energiatömeg keletkezik, amely szétterjedve több száz kilométeres körben befolyásolhatja, akár tönkre is teheti az elektromos és elektronikus berendezéseket. Ehhez még elektromos vezetéket sem kell érinteni, e hatás oly erős, hogy a számítógépek, televíziók, mobiltelefonok, de még az újabb típusú, elektronikus alkatrészeket tartalmazó autók is használhatatlanná válnak a sokszoros túlterhelés miatt. A láthatatlanul jelen lévő és akár főzővizet forraló, húst sütő energia képességeivel pedig ma már a mikrohullámú sütők tulajdonosai is megismerkedhettek. így azután a mostanában az úgynevezett e-bombával kapcsolatos híreket illetően még hihetőnek is tetszik Vlagyimir Loborev vezérőrnagy, az orosz Honvédelmi Minisztérium Központi Fizikai és Technológiai Intézetének vezetője állítása, aki szerint csecsen harcosok 1995-ben feltehetően e- bombával hatástalanították egy orosz bázis elektronikus biztonsági rendszerét. Egyesek szerint nem kétséges, hogy az Egyesült Államok már rendelkezhet hordozható, akár többször is felhasználható elektromágneses fegyverrel. A washingtoni Insight Magazine szerint már évek óta folynak kísérletek a rendőrautókon alkalmazni kívánt, például a gyorshajtó gépkocsikat megbénító „elektromos csapda”, illetve az elfogó vadászgépeken a közeljövőben debütáló és az ellenséges repülőknek, ületve azok rakétáinak elektronikáját blokkoló, hasonló elven működő óriásimpulzus-generá- tor megvalósítására. Ha ez igaz, akkor az új kihívást immár nem a támadás, hanem a védekezés jelenti. Ha ugyanis egy fontos berendezésnek akár csak egy alkatrésze is, szakszóval „árnyékolás”, azaz sugárzásvédelem nélkül marad, akkor e gyenge ponton keresztül megtámadható az egész rendszer. A biztonságot persze csak akkor lehet garantálni, ha sűrű szövésű ráccsal vagy tömör rézlemezzel borítják be a védeni kívánt berendezést, de még az eseüeg különáramot biztosító áramfejlesztőt is, mivel Veszély- forrást jelenthetnek a bejövő elektromos vezetékek is. Természetesen ajánlatos lenne egy megfelelően sűrű szövésű rézketrec az emberek számára is, mivel az új szupergyilok a katonákat is „megsüti”. Híradás- technikai szakértők azonban azt mondják, igencsak rafinált masinát kellett szerkeszteniük azoknak, akik egyszerre kívánnák elérni a gép- és emberölő hatást. A nyomtatott áramköröket ugyanis az emberre csak kevéssé káros, a másodperc törtrészéig tartó rádió- és mikrohullámok veszélyeztetik, míg az embereket csak a számítógépekre tökéletesen ártalmaüan, hosszan tartó, alacsony sugárzással lehetne „megmikrózni”. Ilyen e-bombakísérletekről azonban mind ez idáig nem publikáltak semmit. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem folytattak ilyen irányú kutatásokat. Ezért aztán a most a hírekben szereplő sokadik generációs e-bombá- val kapcsolatosan maradnak a találgatások. Annyi azonban már előre borítékolható, hogy még ilyen fegyverbirtokában is tartogathat meglepetéseket a bevetés. A technika ugyanis korántsem mindenható amint azt a nemrégiben lejátszódó amerikai Millennium Challenge hadgyakorlat is igazolta. A mintegy 13 ezer katonát és rengeteg hadi- technikai újdonságot felvonultató „háborús játék” egy közel-keleti diktatúra elleni harc mozzanatait modellezte. Igen ám, de a legújabb fejlesztésű harci eszközökkel támadó amerikai sereg nem számolt az ellenséges csapatfőnök szerepet kapó Paul Van Riper nyugalmazott altábornagy kreatív ravaszságával. Riper ugyanis sutba vágta a számára biztosított kincstári mikrohullámú és műholdas kommunikációs rendszert, s helyette a müezzinek reggeli imádságszövegeibe „kódolta” és a vallási vezetők üzenőláncára bízta a csapatait mozgató utasításokat. így már az első napon kínos vereséget mért az USA „igazi” hadseregére. (HVG, ú) A természetes agresszivitás idegrendszeri szabályozás alatt áll, melynek kialakulásába a hormonok is beleszólnak Kockázatos és költséges vállalkozás a verekedés Az agresszió ismert emberi tulajdonság, amely számos esetben tragédiához is vezethet (Somogyi Tibor felvétele) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az agresszió a „küzdőképesség” fogalmával körülírható emberi tulajdonság egyik összetevője, amelynek számtalan társadalmilag elfogadott formája létezik. Ellenben vannak olyan formái is, amelyeket a társadalom nehezen tolerál, és ezért egy részüket kórosnak tekintjük. Az állatok magatartáskészletének ugyancsak természetes eleme az agresszivitás. A számukra fontos erőforrások korlátozottak, s ez versenyhelyzetet teremt, ahol az érvényesülés egyik fontos eszköze az agresszió. Kórosnak tekinthető agresszió spontán módon túlságosan ritkán jelentkezik az állatvilágban ahhoz, hogy tanulmányozni lehessen, bár meglétét néhány esettanulmány bizonyítja. Ezzel szemben a természetes agresszió laboratóriumban könnyen „előállítható” és tanulmányozható, ezért igen gazdag az irodalma. A fentiekből következik az a furcsa helyzet, hogy a természetes agresz- szió idegrendszeri és hormonális hátteréről sokat tudunk, viszont a kórosnak nevezhető agresszióról gyakorlatilag semmit, jóllehet az agressziónak ezt a formáját talán fontosabb volna ismerni, mint az előbbit. Naivitás azt hinni, hogy a kóros agressziónak egyetlen formája van, és az egyeden okra vezethető vissza. A természetes agresszivitás összetett idegrendszeri szabályozás alatt áll, ugyanakkor a hormonok is beleszólnak kialakulásába. Egy ilyen bonyolult szabályozó rendszer több ponton is „elromolhat”. Embernél az egyik ilyen „hiba” a stresszhormo- nok termelésében keresendő: bizonyos pszichikailag rendellenes, agresszív páciensek vére - némileg meglepően - krónikusan kevés stresszhormont tartalmaz. Hogy az ember esetében ennek van-e köze az agresszivitáshoz, egyelőre megvála- szoladan kérdés. Megvizsgálták, mi történik, ha kísérletileg elnyomják a laboratóriumi patkányok stressz- hormon-termelését. Meglepetésre ezeknek az állatoknak az agresszivitása nem fokozódott vagy csökkent, ellenben megváltozott az agresszivitás jellege. A kezelt állatok felhagytak a fenyegetéssel, és támadásuk az ellenfél fejére irányult. E két változás következményei valószínűleg súlyosabbak annál, mint amit az agresszivitás egyszerű fokozódása idézett volna elő. A verekedés kockázatos és költséges vállalkozás: felemészti az energiaraktárak készleteinek jókora részét, és sérülés veszélyével is jár. Ráadásul az eredménye is kétséges. Az evolúció folyamán bizonyára ezért erősödtek meg az olyan magatartási stratégiák, amelyek elkerülhetővé teszik a fölösleges agressziót és csökkentik az elke- rülheteden agresszióból adódó kockázatot. A közvetlen fizikai agressziót kölcsönös fenyegetés előzi meg, ez lehetővé teszi, hogy az állatok felmérjék egymás szándékait és erejét. Az esélytelenebb többnyire visszahúzódhat anélkül, hogy támadásnak tenné ki magát. Ha mindkét fél lát esélyt a győzelemre, megkezdődik a küzdelem, de a „lovagiasság” bizonyos szabályait ekkor is megtartják. Az állatok egymás hátát és oldalát támadják, így - bár kétségtelenül sebeket osztanak és kapnak - létfontosságú szerveik (a szem, az orr, a torok, a has) nem sérülnek. A rivalizáló hímek agressziójának ugyanis nem az a célja, hogy az ellenfelet elpusztítsák, hanem, hogy a vitatott erőforrásért folytatott küzdelem feladására kényszerítsék. A megvert állat úgynevezett megadási pozíciót vesz fel: testének sérülékeny részeit a győztes felé fordítva gátolja meg a további agressziót. E stratégiák különösen fontosak az olyan szociális állatoknál, mint a házi patkány, mert a küzdelmek nagyobb része a csoport tagjai között zajlik. Ha elpusztítanák egymást, magának a csoportnak a léte is veszélyben forogna. Ha kísérletileg úgy alakítjuk az állatok hormonális hátterét, hogy kizáijuk e stratégia érvényesülését, elmarad a támadást megelőző fenyegetés, emiatt az ellenfél nem láthatja előre az agresszor szándékait és nem tudja felmérni az erejét. Ráadásul az agresszor sérülékeny testfelülteket támad, így támadásának kockázata ugrásszerűen megnő. A kóros emberi agresszió hormonális hátterét modellezve tehát abnormális agressziót idéztek elő laboratóriumi patkányban, amivel lényegében létrehozták a patológiás agresszió első laboratóriumi modelljét. (ÉT) Csillagok füstkarikája ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Bár már évtizedekkel ezelőtt felfedezték, az első képeket csak most készítette róla a Hubble űrteleszkóp. A világegyetem egyik legbizarrabb alakzatáról van szó, aminek kialakulása körül még ma is sok a rejtély. „Akár egy füstkarika egy másik füstkarikában” - jellemezték a Hoag Galaxis alakját. Ä Hubble sikeres felvételei talán segítenek, hogy megtudjuk, hogyan alakult ki ez a furcsa bolygórendszer. A galaxis belső, kisebb gyűrűje körülbelül százhúsz ezer fényévnyi átmérőjű, ez egy kicsivel nagyobb, mint a mi Tejútrendszerünk. A két rész közül az egyik távolról kéknek látszik, ez főleg fiatalabb csillagokból áll, míg a másik, sárga színű gyűrűt idősebb égitestek alkotják. A bizarr képződményt még 1950-ben fedezte fel Art Hoag csillagász szakember. Először azt hitte, egy a Naphoz hasonló egykori csillag maradványait látja. Tüzetesebb vizsgálatok után Beilleszkedik az ózonlyuk és , Mi az ázsiai ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az ázsiai barna köd is beilleszkedik a terjeszkedő ózonlyuk és a sarki jéghegyolvadások - a klíma- változás vagy drámaibban, éghajlati katasztrófa - slágerei közé. A New Scientist szaklap szerint mintegy 1 millió ember hal meg Indiában évente a barnaköd-kórok, azaz súlyos légúti betegségek miatt. A barna köd közrejátszik a szumátrai és nepáli (eseüeg az ausztráliai?) erdőtüzekben. A Himalája-hegység csúcsai fölött gomolyog sűrűn a barna köd, vaskos foszlányai pedig India, Nepál, Afganisztán, Burma, sőt Délkelet-Kína és egyes indonéz szigetek/ölött is feltünedeznek. De mi is a barna köd? Nem új fizikai jelenség, már régóta közismerten jelen van a világ egyik legnagyobb hegysége felett. Kérdés, milyen kémiai elemek alkotják, mennyiben vannak forrásai a levegőben, a vízben, eseüeg az altalajban. Valójában nem tudjuk, mi a barna köd. Azt se nagyon, mennyiben van reális összefüggése az erdőtüzekkel, nem ismerjük fizikai mozgási törvényeit. Eddig délkelet-ázsiai ösz- szefogás sem született meg a kutatásban. A brit lap idézi Suwido Limint, Borneo közép-kalimantáni egyetemének kutatóját, aki hosszú idő óta vizsgálja az indonéziai erdőtüzek okait. Stábjával a tőzeges erdei mocsáros altalaj felső és mélyebb rétegeit vették szemügyre, amelyekből viszonylag gyorsabban illan, párolog vagy hajszálgyökereken a korábban ismerttől eltérő rétegekbe vándorol a korábban meglévő éltető talajvíz. Pedig ez a nedvesség őrizte meg eddig az ázsiai fenyveseket és akadályozta meg a gyakori erdőpusztulásokat. Ugyanazonban feltételezte, hogy egy galaxisról van szó. Ezt az elméletet azonban csak húsz évvel később sikerült igazolni, bár a felfedezőjéről elnevezett, tőlünk hatszázmillió fényévre található képződmény keletkezése körül még ma is sok tisztázni való van. Létezik például egy „rés” a gyűrűk között, erről csak később derült ki, hogy egyáltalán nem „üres”, de ezen a részen olyan csillagok vannak, melyek fénye túl gyenge ahhoz, hogy a Földrőí látni lehessen őket. Ráadásul ebben a résben a Hubble felvételei alapján még egy a Hoaghoz hasonló alakú másik bolygócsoport is van. Ilyen alakú galaxisok egyébként vannak még a Hoagon kívül is, a csillagászok szerint többféleképpen is kialakulhatnak, például úgy, hogy két bolygórendszer összeütközik valamilyen módon, ebben az esetben azonban nincs nyoma egy „idegen” galaxis maradványainak. A Hoag korát egyébként hárommilli- árd évre teszik a kutatók. (BBC) sarki jéghegyolvadás sorába barna köd? ez a kutató kétségbeesve panaszolja, hogy nem csak az erdei tőzeges talajvizek apadnak, hanem azok a kormányzati támogatási pénzek is, amelyek korábban reményű nyújtottak arra, hogy az egész indiai szigetvilágra kiterjesszék a csakugyan globális jelentőségűvé váló interdiszciplináris kutatásokat. Limin megjegyzi, sok millió dolláros projektek során mérték fel az erdőtüzek okozta károkat, ellenben fikarcnyi se jutott a tűzvészek keletkezésének, valamint a lángok terjedésének talajkémiai és geofizikai okainak kinyomozására. Más helyütt a lap jelzi, hogy a száraz évszak karakterisztikus jelensége olyan koromfelhők megjelenése, amelyek több hatalmas szomszéd ország városait beborítják időről- időre, s még mindig nem tudják róluk pontosan, mennyiben okozzák helyi ipari szennyeződések, és mennyiben nehezen fékezhető erdőtüzek gomolygásai. Megfejteden tehát egyelőre a barna felhő titka, de nem megfejtheteüen, derül ki a cikkekből, riportokból. A New Scientist, jó szokása szerint, a téma átfogó, több tudományágat felölelő megközelítése mellett foglal állást, jelezve azonban, hogy a felhő terjedése lehet ugyan globális probléma, de egyelőre sokkal inkább a regionális ázsiai összefogás segíthetne a talány megfejtésében, nem lehet Londonból vagy Washingtonból megoldani ezt a problémát. A projektek finanszírozásából viszont a gazdag országoknak ki kell venniük a részüket. Más oldalról viszont a folyóirat azt is jelzi, hogy bármenynyire is szörnyű szám az egymilliós felhőhalál Indiában, ez a milliárdos lakosú ország korai haláleseteinek csak töredéke. (MH) Ellenálló baktériumok lehetnek a Vénusz légkörében Nem reménytelen hely ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Mars után élettel „gyanúsítják” a Föld másik bolygószomszédját, a forró Vénuszt is. A légkör magasan lévő felhőiben olyan kémiai anyagok nyomára bukkantak, amely az élet jelenlétét sugallja. A Vénusz maga a pokol: felszíni hőmérséklete közel 500 Celsius-fok, s 98%-ban szén-dioxidból álló légkörében kén- savfelhők úsznak. Az élet számára nehéz ennél barátságtalanabb helyet elképzelni a Naprendszerben. Mindezek után igen meglepő az a bejelentés, amellyel a University of Texas (USA) kutatói álltak elő a napokban. Dirk Schulze-Makuch és Louis Irwin véleménye szerint a Vénusz légköre „viszonylag barátságos” hely, s nem kizárt, hogy nagy mennyiségű baktériumnak ad otthont. A Vénusz légkörében lévő víz- cseppek (ártalmának kémiai összetételében különös dolgot találtak: a hidrogén-szulfid és a kén-dioxid egyszerre van jelen. Mivel a két ve- gyület jól reagál egymással, egyazon helyen általában nem mutathatók ki, hacsak „valami” nem termeli őket folyamatosan. További érdekesség, hogy az erős napsugárzás és a villámlások éllenére alig van jelen a szén-monoxid, ami arra utalhat, hogy „valami” kivonja a légkörből ezt a gázt. Lehetséges, hogy mindezek hátterében olyan baktériumok állnak, amelyekhez hasonlók a Földön is előfordulnak például a mélytengeri füstölgők környékén. Schulze- Makuch és Irwin szerint a Vénusz asztrobiológiai szempontból tehát nem reménytelen hely. Lehetséges, hogy a felszínt egykor óceánok borították, de a radikális üvegházhatás miatti felmelegedés után az élet a felhőkbe költözött. A legtöbb kutató azonban egyetért abban, hogy e pokoli bolygón nincs értelme az általunk ismert élet nyomait kutatni, (o-o)
