Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-08 / 234. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 8. Kitekintő hirdetés A légitársaságok riadtan szemlélik, hogy a korábban ódivatúként lesajnált francia állami vasúttársasághoz milyen tömegben özönlenek az utasok Új népvándorlást indított el a TGV-összeköttetés Gérard Fertin életét két dolog alakította át. Először az inter­net. A világhálónak köszön­hetően grafikai stúdiójának ügyeit jelentős részben on-li- ne intézheti. A második válto­zást a TGV hozta. Igen, a francia szuperexpressz, amelynek immár a Földközi­tengerig nyúló szakasza, a Mediterrán TGV (TGV Médi- terranée) lehetővé tette, hogy Gérard családjával és vállal­kozásával leköltözzön Délre. DÉSI ANDRÁS A Párizs-Marseille közötti 800 ki­lométeres távolságot három óra alatt beszáguldó vonattal - ha a cég üzleti dolgai úgy kívánják - kényelmesen ingázhat provence-i lakhelye és a főváros között. Az út időben annyi, mintha a hetven ki­lométeres sugarú párizsi agglo­meráció keleti végéből elautózna a nyugatiba. Míg az utóbbi a for­galmi dugók miatt sokszor felér egy ideg-összeroppanással, a TGV gyors, kényelmes, arról nem is beszélve, hogy a fedélzeten a hordozható számítógépen is lehet dolgozni. A tavaly júniusban forgalomba ál­lított, 3,8 milliárd euróba került Valence-Marseille szakasszal új korszak kezdődött a francia tö­megközlekedés történetében. A 60 millió lakosú nyugat-európai állam északi ipari-kereskedelmi csomópontjából, Lille-ből a déli országrész központjának szerepé­re törő Marseille-ig négy óra alatt el lehet jutni. A változást jól érzé­kelteti, hogy az ötvenes években az 1200 kilométeres távolság megtétele vasúton több mint ti­zenegy órát vett igénybe. Húsz éve pedig - nem sokkal azt kö­vetően, hogy 1981-ben átadták a Párizst Lyonnal összekötő első TGV-vonalat - a Földközi-tengerre vágyó lille-i polgárnak még min­dig majd hat órát kellett zöty- kölődnie, ha a vasutat választotta. A Mediterrán TGV jelentősen át­rajzolja Franciaország térképét. A távolságok és az utazási idők meglehetősen viszonylagossá vál­nak. Az óránként csaknem 300 ki­lométeres sebességgel száguldó TGV-nek köszönhetően Párizsból ma sokkal közelebb van Marseil­le, mint a Szajna-parti metropo­listól csak ötszáz kilométerre fek­vő Strasbourg. A szuperexpressz soha nem ta­pasztalt versenyt indított el a sze­mélyszállításban. A légitársasá­gok riadtan szemlélik, hogy a ko­rábban ódivatúként lesajnált álla­mi vasúttársasághoz milyen tö­megben özönlenek az utasok. Több mint egy év leforgása alatt húszmillió ember választotta a Mediterrán TGV-t. Az Air France, valamint a fapados - vagyis minimális szolgáltatást nyújtó - légitársaság, az AirLib az ügyfelek visszahódításáért szé­dítő árversenybe kezdtek. Szupe­rolcsó tarifákkal - például bizo­nyos feltételekkel már 29 eurótól - kínálnak a Párizs-Marseille já­ratokra helyeket. A repülőút egy óra, de maga az utazás a re­pülőtéri kitérőkkel könnyen túl szaladhat a három órán. Némi számolgatás után kiderül: a má­sodosztályra szóló teljes árú TGV- jegy legdrágább változatban is 70 euró, ezért viszont nem kell át- szállni, az expresszvonat város- központból városközpontba visz. Komoly érv, ami meglátszik más statisztikákon is: tavaly a Pá­rizs-Marseille viszonylatban a vo­nat aránya a repülőhöz képest 60-40 százalékos volt, ugyanez a mutató 1991-ben még a légi köz­lekedés javára billent 68-32 szá­zalékban. A Mediterrán TGV társadalmi ha­tása sem elhanyagolható. Sajátos népvándorlás indult meg Francia- ország déli-délkeleti része felé. Szabadfoglalkozású értelmiségi­ek, kisvállalkozók, egyetemi okta­tók, vállalati középvezetők úgy döntöttek, hogy Provence-ba köl­töznek, s innen ingáznak ottho­nuk és munkahelyük, a cégköz­pont és a leányvállalatok, az ügy­felek és a beszállítók között. Szo­ciológusok szerint új réteg, új életmód kezd kialakulni. Francia kifejezéssel Travailleur a Grande Vitesse-nek, rövidítve TGV-nek (!) hívják azokat, akik modern mun­kaeszközeiknek, elsősorban a szu- perexpressznek, a mobiltelefon­nak és a laptop komputernek kö­szönhetően két különböző világ - a nagyvárosi-üzleti univerzum és a vidéki otthon - között mozog­nak. Anélkül, hogy bármelyiktől végérvényesen elszakadnának. A különleges acél- és alumínium­A TGV gyors, kényelmes, a fedélzeten a számítógé­pen is lehet dolgozni. csövek értékesítésével foglalkozó Philippe korábban szerelmes volt a repülőbe, a TGV azonban az ő fe­jét is elcsavarta. Lehet aludni, más utasokkal megismerkedni és az életkínálat is korrekt - meséli, hozzátéve, hogy a vonatot irodája és lakása kihelyezett egységének tekinti. Florence munka helyett in­kább olvasással tölti a vonatozást, az időnyereséget azonban ő is nagyra értékeli. A marseille-i galé­riát vezető hölgy Lyonban vagy Pá­rizsban egy nap alatt el tudja in­tézni azt, ami korábban legalább 48 órás kiszállást igényelt. A több­ségében még mindig öltönyös fér­fiből álló „homo TGV-cus” azon­ban furcsa lény, nem feltétlenül az udvariasság példaképe. Az itt gya­kori sztrájkok idején nemegyszer előfordul, hogy az első osztályon is ölre mennek az ülőhelyekért. Mindez nem csökkenti a szupe­rexpressz sikerét. Az Ipsos felmé­rése szerint a kontinentális Euró­pában a trikolóros nemzet amúgy is a legmobilabb nép. A franciák több mint a fele él családjától messze - egy másik régióban vagy egy másik országban. A 35 órás munkahét, a jelentősen meg­növekedett szabadidő, s persze a TGV hatására egyre több háztar­tásban gondolkodnak úgy, hogy a távolság egyáltalán nincs negatív hatással a családi kapcsolatokat. A 43 éves Laurent és felesége, Bri­gitte szintén Provence-t, egy Avignon melletti kis települést választotta lakhelyéül. A férj Lyonba, jó kétszáz kilométer tá­volságra jár tanítani az ottani egyetemre. A reggel kilenc órakor kezdődő előadásokhoz hatkor kell kelnie, de hála a személyre szabott tanrendbeosztásnak he­tente csak három-négy napot kell távol lennie. Az éves TGV-bérlet nem olcsó mulatság: csaknem né­gyezer euróba kerül, de megéri. A három iskoláskorú kislányt ne­velő pár az ingázást, s a csak félig közösen töltött heteket nem te­kinti a család szétszakadásának. Éppen ellenkezőleg. Laurent és Brigitte - a franciák többségéhez hasonlóan - kapásból az élet­minőséget sorolja a legelső hely­re. A nyugodt falusi környezet, a napos, meleg klíma és a tenger közelsége érdekében mobilnak kell lenniük, amit természetes­nek, a legrosszabb esetben is megtérülő áldozatnak fogják fel. Az internet, a mobiltelefon pedig segít elviselhetőbbé tenni a fizi­kai távolságot. Az sem elhanyago­landó szempont, hogy a franciák döntő része a családi szétszóró­dást egyfajta kulturális gazdago­dásként fogja fel. A Párizsból dél­re vándorolt Laurent és Brigitte is több identitással rendelkezik. Egyszerre érzik magukat párizsi­nak, lyoninak és egyre inkább provence-inak. Provence gazdasági fejlődéséhez a TGV újabb komoly felhajtóerőt teremt. Egyre több vállalat költö­zik le a Provence-Alpes-Cote d’Azur térségbe. Kereskedelmi cé­gek mellett az informatikában, a távközlésben, a médiában és a filmgyártásban érdekelt vállala­tok helyezik ide székhelyüket, s egyik fő indokként a TGV-t neve­zik meg. Aix-en-Provence-ban a helyi ipari és kereskedelmi kama­ra éves szinten ezer új munka­hellyel kalkulál. Marseille is újjá­éled, a mini gazdasági fellendülés nyomán a munkanélküliség 23 százalékról 17-re csökkent. A ki­lencvenes évek visszaesése hatá­sára sokan elköltöztek, most vi­szont visszatérnek. A délre költözők nagyszáma nyo­mán tovább emelkedtek az ingat­lanárak. Aix-en-Provence-ban és környékén - bár a vadonatúj TGV- pályaudvar 15 kilométerre van Cézanne városától - átlagosan 20- 30 százalékkal növekedtek a laká­sok és házak árai. Előrelátó és szemfüles befektetők még a TGV- szakasz építése előtt, 1998-ban rengeteg építési telket vásároltak fel, ezeket ma 50-60 százalékos felárral értékesítik. A turizmus is bőven profitál a szuperexp- resszből. Aix-ben Párizshoz ha­sonlóan egész évben szezon van. A Napórához címzett vendéglő fi­atal üzletvezetője szerint nagyon sok a visszatérő „északi” - a város képzeletbeli északi határán túlró származó - vendég, akik többször is levonatoznak egy-egy hétvégé­re. Autóba egyre kevesebben ül­nek, amit mutat, hogy a húsvéti, pünkösdi és nyári nagy népván­dorlásokat leszámítva - jóval ke­vesebb személygépkocsi közleke­dik a Rhone folyó völgyében futó A7-es sztrádán. Franciaország történelmében a Párizs-Lyon-Marseille tengely A franciák több mint a fele él családjától mesz- sze - egy másik régióban. mindig is fontos közlekedési-ke­reskedelmi útvonalnak, a gazdag és népes ipari régiókat a szegé­nyebb, ritkábban lakott agrárvi­dékektől elválasztó határnak szá­mított. Míg Lyont az autópálya és a TGV viszonylag korán közel hozta a mindenekfelett álló Pá­rizshoz, a bűnözés és a foci köz­helyeivel küszködő Marseille mindig is hátrányos helyzetben érezte magát. A szuperexpressz érkezése nemcsak elégtételt, ha­nem komoly fejlődési lehetőséget is nyújt a provence-i térségnek. Amit az új jobbközép kormány fe­je, Jean-Pierre Raffarin is figyel. A szintén vidéki származású, libe­rális konzervatív politikus a de­centralizációt, a régiók gazdasá­gi, oktatási és kulturális önállósá­gának erősítését tűzte ki egyik fő céljául. Párizs persze továbbra is a központ marad, Franciaország azonban a főváros körül „össze­húzódik”. Akik korábban a civili­zációs fejlődés elől költöztek Pro- vence-ba, már csak egyetlen hely­re menekülhetnek. A Massif Cent- ralba. A hegyvidék hatalmas fe­hér foltként terül el az SNCF által közzétett, képzeletbeli 2015-ös Franciaországi-térképeken. E táj­egység ugyanis kiesik minden TGV-fejlesztési tervből. Provence-Párizs, 2002. október A Párizs-Marseille közötti 800 kilométeres távolságot három óra alatt beszáguldó vonat (Fotó: internet) A Cours-Mirabeau fasor Aix-en-Provance-ban: felértékelődik a vidék (hoto: Nepszaoaasagj

Next

/
Thumbnails
Contents