Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-06 / 207. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 6. Kitekintő - hirdetés Gori hatvanezres város az ország kellős közepén, ahol a legtöbben ma is büszkék nagy szülöttjükre, Sztálinra; a mindennapok azonban nehezen telnek Grúzia hadi úton Grúz katonák a Pankiszi-szoros egyik ellenőrző pontjánál (Reuters-felvétel) Kazbegi a Kaukázus 4000- 5000 méteres csúcsai között fekvő kis falu, az orosz (pontosabban az ingus) határtól közúton 20 kilométerre. A csecsen határ a hegyeken keresztül mintegy 30 kilométerre kezdődik. Az egyik hajnalban katonai repülőgépek zaja ébreszt. BÁN CSABA Mint néhány órával később a helyi rádió orosz nyelvű adása bemondja, megint orosz gépek támadták a Grúzia északi határvidékén lévő Pankiszi-szorost, so- kadszorra az utóbbi napokban- hetekben. Kazbegi hű tehát nevéhez: bő kétszáz éve itt lépték át a cári Orosz seregek a Kaukázust, és építették meg a grúz hadi utat, ahogy a kátyús, 200 km hosszú útvonalat a mai napig is nevezik. A városka egyetlen aszfaltozott utcáján, a Sztálin úton egy 70 év körüli veterán kérdezi, honnan is vagyunk. „Ungret” - válaszolunk grúzul, mire oroszul folytatja: Sztálin szabadított föl benneteket! Meg egész Európát! Az egykori kaukázusi magyar hadifoglyok csak „Zsugás Viliként” emlegették a nagy bajuszú grúzt, akinek háromméteres szobra ma is ékesíti szülővárosa főterét. Gori hatvanezres város az ország kellős közepén, ahol a legtöbben ma is büszkék nagy szülöttjükre. A mindennapok azonban nehezen telnek. Naszi 35 év körüli orvosnő, aki a városban elszállásolt 7500 menekültet gyógyítja. A menekülteket az éppen tíz éve kirobbant abhá- ziai, majd a pár évvel későbbi dél-oszétiai fegyveres konfliktusok hajtották el hazájukból, és manapság országszerte a szebb napokat is megélt egykori Intu- riszt-szállodákban vannak elhelyezve. A hivatalosan most is Grúziához tartozó két autonóm körzet felett Tbiliszi valójában nem gyakorol fennhatóságot: területükön orosz „békefenntartók” tevékenykednek, és a boltokban sem a grúz lari, hanem az orosz rubel a fizetőeszköz. A jelenlegi, Pankiszi-szorosi konfliktustól pontosan ezért tart az ötmilliós, igen gyenge hadsereggel rendelkező Grúzia. Tbiliszi félelme az, hogy egy újabb orosz befolyású enkláve alakúk hat ki az ország határain belül, ezzel tovább csorbítva a területi egységet. Mint ismeretes, az orosz hadi gépezet azért bombázta az utóbbi időben Grúzia területén a csecsen határ közelében fekvő völgyet, mert állítása szerint ott csecsen fegyveresek, „terroristák” találnak menedéket. Moszkva jogot formál arra, hogy a „nemzetközi” terrorizmus fészkét kiirtsa, akár egy másik ország területén is, éppúgy, ahogy például az Egyesült Államok tette azt Afganisztánban vagy Izrael Ciszjordá- niában az utóbbi egy év során. Más megközelítésben Oroszország Washington hallgatólagos beleegyezését élvezi, miszerint Moszkva nem ellenzi a Bush-kor- mányzat esetleges Irak-ellenes akcióját, ha cserébe „rendet tehet” saját háza táján, a még mindig közel-külföldnek tekintett Kaukázusban. Helyi pletykák szerint Oszama bin Laden a Pankiszi-szorosban rejtőzködik, és Oroszország erre hivatkozva próbálja igazolni a bombázásokat. A peresztrojka ideje óta világszerte ismert grúz elnök, Sevardnadze erre így reagált: - Rendben, akkor abban a házban kezdjük Oszama keresését, ahol Igor Ivanov (az orosz külügyminiszter) született, és ahol anyja még mindig lakik - így ráébresztve Moszkvát a terroristavezérhez fűzött ürügy alaptalanságára. Grúziában mindenesetre nagy visszatetszést kelt a Nagy Testvér katonai beavatkozása, és általában minden, ami orosz. A nyelvet szinte mindenki beszéli, és itt-ott lehet látni európai vonású, magas és szőke helyi lakosokat. Az egyik este egy hórihorgas oroszra bukkantunk, akiről kiderült, hogy hosszú éveken át Székesfehérváron szolgált - feltételezzük, hogy az ideiglenesen nálunk állomásozó szovjet déli hadseregcsoport operatív tisztjeként. A közhangulat (el)nyomottságá- ra jellemző, hogy a szovjet eszt- rádműsor külsejét öltő, havonta jelentkező tévékabaréban a humor politikai szabadságfoka nagyjából megfelel a mi 1978-1980 körüli színvonalunknak: nagyon tompa célzások az oroszokra, még tompább célzások a belföldi politikusokra. Hiába szérzett valaki magas szintű képesítést, ügyvédként, orvosként (vagy bármi másként) csak akkor tud elhelyezkedni, ha előtte sok ezer dolláros kenőpénzeket helyez el megfelelő zsebekben - panaszkodik több 30-35 éves, egyetemi végzettségű, a helyzet kilátásta- lanságát ecsetelő fiatalasszony egy olyan országban, ahol a legális állással rendelkezők havi 25 dollár körüli összeget visznek haza. A legderűlátóbb vélemény szerint is legalább 10 évbe kerül, mire valami érezhető pozitív változás következik be. A legtöbben a „helyzet” változását egy eseményhez kötik: Sevardnadze távozásához, ami a vélemények szerint csak halálával következhet be. Sokan próbálnak szerencsét Oroszországban, bár itt kaukázusi kinézetük miatt sokszor hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Tbilisziben több felirat hirdet vízumot Oroszországba, mint ahány étterem van. A szerencsésebbek Angliába vagy akár Amerikába is kapnak vízumot, mint például a 45 év körüli Khatuna, aki Grúziában angoltanárként dolgozik, de sikerült összesen másfél éven keresztül az USA-ban takarítónőként, idősotthonban nővérként egy kis pénzt összeszednie családjának. Tbiliszitől 20 km-rel északra e sorok írója számára is szinte kézzelfogható valósággá vált a grúz hadi út hadi jellege, amikor két minibuszból legalább 10 fekete maszkos, géppisztolyos férfi pattant ki egy harmadik minibuszt közrefogva, de szerencsére a mi taxinkat gyorsan továbbengedték. Az izgatottság és a félelem csak harmadnap múlt el, amikor kiderült, hogy nem maffia-leszámolásról volt szó, hanem egy 21 éves fiatalember egyedül és elég ügyetlenül végrehajtott ékszerrabló és túszejtő akciójáról. Akár kaukázusi völgyek bombázása szerepel a hírekben, akár csendes őrültek száguldoznak az országúton kibiztosított gránáttal, Grúziában a fegyverek használata mindennapos dolog. Tbiliszi, 2002. szeptember Nem csak a gerilláknak állt érdekében a háborús káosz fenntartása, hiszen csak így tudtak meggazdagodni a csempészetből, az olajexport és a fegyverimport lefölözéséből Egyelőre még várat magára egy afrikai sikersztori GERGELY G. ANDRÁS Miből élhet az ember egy olyan országban, ahol a szántóföldek tele vannak aknákkal, nincs működő infrastruktúra, és az áruk nem jutnak el a városokba? Angolában jobbára fegyvert ragad és fosztogat - „hivatalos” katonaként, UNI- TA-gerillaként vagy a saját szakállára. A dél-afrikai ország tragédiája, hogy természeti kincsei elég ennivalóval nem, de rabolnivalóval bőven szolgáltak az állam fennállásának mind a huszonhét esztendejére. Nemcsak a gerilláknak, hanem az állami tisztségviselőknek is érdekében állt a háborús káosz fenntartása, hiszen csak így tudtak zavartalanul meggazdagodni a gyémántcsempészetből, az olajexport és a fegyverimport lefölözéséből. Idén azonban felcsillant a remény, hogy talán mégsem kell örökre Johannesburgból, Lisszabonból vagy Párizsból behozni a legalapvetőbb termékeket a polgárháború által teljesen megbénított országba. Az Angolába érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter már nemcsak az USA nyolcadik legnagyobb kőolajforrását ellenőrzi, hanem a békefolyamatról is igyekszik tárgyalni Eduardo dos Santos elnökkel, illetve az UNITA-lázadók vezetőivel. A gerillaszervezet az idén egyértelmű vereséget szenvedett: februárban a kormánycsapatok megölték Jonas Savimbit, az UNITA vezetőjét, majd a sarokba szorított és kiéhezett UNITA-har- cosok egymás után tették le a fegyvert. A bozótból csontsoványan és megtörtén előkerült gerillavezérek vert seregként gyülekeznek Luandában, és örülhetnek, ha jut nekik egy-két pozíció az államigazgatásban. A közkatonák internálótáborokban várják, hogy beolvasszák őket a hivatalos hadseregbe. De nem biztos, hogy bírják türelemmel, amíg új egyenruhát kapnak. A táborokban nincs elegendő Nem biztos, hogy bírják türelemmel, amíg új egyenruhát kapnak. élelmiszer, így csak idő kérdése, hogy ismét fellázadnak. Közben az országban még afrikai mércével mérve is nagy éhínség pusztít, és valószínűnek tűnik, hogy külső segítség nélkül Angola nem tud kikerülni a rombolás és szegénység ördögi köréből. A Biztonsági Tanács és az Angola felett gyámkodó Por- tugália-USA-Oroszország „trojka” mindenesetre újabb megfigyelőket küld az országba, akik a leszerelést és a nemzeti kiegyezést ellenőrzik. Tűzszünet és béketárgyalás már jó néhány volt Angolában, de ezek eddig csak arra szolgáltak, hogy az UNITA, illetve a kormánycsapatok erőt gyűjtsenek a további harcokhoz. Áz sem először fordul elő, hogy az UNITA-t bevonják az ország irányításába, igaz, Savimbi korábban többször hangoztatta, hogy nem hajlandó második emberként osztozni a hatalomban. Kofi Annan ENSZ-főtitkár azonban nemrég meglepően optimistán nyilatkozott az angolai állapotokról. Eddig ugyanis az UNITA csak úgy tette le a fegyvert, hogy selejtes puskákkal felfegyverzett civileket küldött saját emberei helyett, most azonban valóban megtörtént a fegyverek átadása, és úgy tűnik, egy nemzeti egységkormánynak is lenne esélye a túlélésre. A rendezéshez mindenekelőtt az ország központi irányítását kellene megerősíteni, ami a függetlenség kivívása óta „hiánycikk” errefelé. 1975-ben a portugál gyarmattartók - akik saját szegfűforradalmukkal voltak elfoglalva - olyan sietősen távoztak, hogy semmilyen tervet nem hagytak maguk után Angola jövőjére vonatkozóan. A helyükre Dél-Afrika azonnal benyomult volna, csakhogy a kubai csapatok kiűzték őket az országból, és hatalomra juttatták az MPLA nevű marxista csoportot. A kubai archívumokban végzett legfrissebb kutatások egyébként nem igazolják azt a nézetet, hogy Fidel Castro kubai vezető egyszerűen Moszkva utasításait követte, amikor csapatokat küldött Angolába. A kommunista MPLA és az amerikai támogatást élvező UNITA évtizedes harca azonban már Moszkva és Washington „kihelyezett” konfliktusai közé sorolható. Mivel a hidegháború után Afrika nagy részével együtt ez a hadszíntér is kikerült a nagyhatalmak látóköréből, a polgárháború középpontjába az olaj és a gyémánt került. A gyémánt nagy előnye, hogy könnyű belőle Európába juttatni egy akkora adagot, amiért cserében már elegendő fegyvert adnak az oroszországi és hasonló fegyverpiacokon. 1998-ban az ENSZ ugyan embargó alá helyezte az UNITA-t életben tartó drágakőexportot, de a polgárháborús káoszban lehetetlen volt ellenőrizni a szankciók betartását. A polgárháború befejezését így csak Savimbi halála, illetve a kormánycsapatok teljes katonai győzelme tette lehetővé. De továbbra is kérdéses, hogy az UNITA vezetése meddig tudja a „béke oldalán” tartani saját Az „afrikai világháborúban” eddig három- millióan haltak meg. tagságát. Angolában ugyanis nemcsak az állam gyenge, hanem az eddig fél országot irányító UNITA sem egységes. De ha mégis meg lehetne teremteni a jogállam, a piac- gazdaság és a központi irányítás alapjait, az jelzésértékű lenne az egész kontinensre nézve is. Minden borzalma ellenére ugyanis az angolai háborús konfliktus nem a legvéresebb Afrikában. A Kongóban pusztító „afrikai világháborúban” eddig hárommillióan haltak meg, és tíz ország, köztük Angola, csapatai is érintettek - anélkül, hogy mindez rendszeresen felkerülne a világsajtó címlapjaira. Bár olykor vannak biztató jelek (például Sierra Leonéban vagy most Angolában), de egyelőre várat magára egy afrikai sikersztori, amely azt mutatná: mégis lehetséges a tartós béke a krónikus polgárháború által sújtott országok egyikében. Mindössze hat héttel a legutóbbi tűzszüneti megállapodás után kiújult a polgárháború Szudánban. Omar al-Basir elnök a könyörület mellőzésére szólított fel a nagyszabású hadművelet kezdetén. A kenyai Machakosban tartott béketárgyalások akkor omlottak össze, amikor az ellenzéki SPLA elfoglalt egy fontos helyőrséget. Az SPLA a keresztény és törzsi vallású Dél- Szudán érdekeiért harcol a moz- lim irányítású kartúmi kormány ellen. Júliusban a kormány autonómiát és a mozlim törvények alóli mentességet ígért a délieknek. Az SPLA ezenkívül beleszólást kapott volna az állam egészének irányításába is. Ezek a tervek most hatályon kívülre kerültek a kiújult harcok miatt. A szudáni konfliktus hátterében az olaj áll. A különlegesen gazdag olajmezők az ország közepén, a déliek által ellenőrzött területen vannak. A kormány most ezt a területet szeretné ellenőrzése alá vonni. A rendkívüli érdeklődés miatt meghosszabbított akció! Használja ki az Egy újabb nyár BONUSSZAL akciót és fektesse be pénzét a BONUS nyílt befektetési alapba beléptidíj nélkül! Az akció 2002. szeptember 30-ig tart. PRVÄ PENZIJNÁ správ. spol., a. s. Grösslingova 45, 811 09 Bratislava tel.: 02/ 592 76 351, www.penzijna.sk A PRVÄ PENZUNÁ Vagyonkezelő Rt a kollektív Befektetések!-® szóló törvény alapján tevékenykedik A befektetés bizonyos kockázattal jár és az eddigi haszen nem garantálja a jövendő hasznot A társaság igyekszik olyan befektetési tehetőségeket választani, amelyek elfogadható szintre csökkentik a befektetéssel járó kockázatot Célja, hogy ügyfelei elvárasait úgy teljesítse, hogy rátalál az arany kozépútra a haszon és az elfogadható kockázat között. Tekintse meg a www.penzijna.sk weboldalt, és nyerjen 20 000 Sk értékű mini audiorendszert! S15 430 35
