Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-05 / 206. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 5. TÉMA: BIG BROTHER Több millió dollárra rúgnak a „kukkolós" műsorok reklámbevételei, a különböző plusz szolgáltatások is népszerűek Mások élete jobban érdekel A kamera az intim pillanatokban is figyel (internetfotó) Nyugat-Európában már jól bevált recept a Big Brother, sok helyen már a harmadik szezonját éli. Az alapötlet egyszerű: zárj össze egy házba embereket, kame- rázd be, ajánlj fel magas nyereményt az utolsó em­bernek, és közvetítsd-a té­vében, hogy mit kezdenek egymással a játékosok. KORRIDOR Számos szociológus és médiakuta­tó foglalkozott már a reality show- k óriási népszerűségével, és sokan jutottak arra a megállapításra, hogy a mások életébe való folya­matos belátás, a kíváncsiság, a „kukkolás” lehetősége, valamint az ilyen jellegű helyzetekben törvény­szerűen kialakuló konfliktusok vagy éppen szerelmek bizony na­gyon is érdeklik a nézőket. Ez a faj­ta műsor még sehol nem bukott meg, így a Big Brother mára több, mint egy játék, a produkció óriási üzletté nőtte ki magát. Miközben sok embernek már Nyu­gaton is szinte a könyökén jönnek ki a BB szereplői - hiszen egy-egy széria alatt a bulvársajtó és a mar gazinok kedvenc és hálás témája a ház és a benne történtek - vannak akik még többet akarnak. Nem elégszenek meg azzal, hogy meg­nézzék a napi összefoglalókat, ha­nem mindent látni és hallani akar­nak, szinte már függővé válnak a szereplők életétől. Ha ez így van, akkor viszont máris megvan az a piac, amelytől pénzt lehet kérni a különféle extra szolgáltatásokkal: kulisszatitkokkal, plusz képekkel és információkkal, illetve újabban már magáért az interneten látható online közvetítéssel is. A különféle televíziók eltérő módon oldották meg ezt a kérdést: a német válto­zatban az úgynevezett „integrált adás” (ami az éppen a rendezők ál­tal fontosnak vélt történéseket mu­tatta) ingyenes volt, a további ka­merák eléréséért azonban már fi­zetni kellett. Az angol 4-es csator­na pedig az első két évben ingyen adta az online közvetítést, idén azonban már pénzt kértek a ház titkaiért. Bármekkora is volt az első felháborodás az üggyel kapcsolat­ban, az első néhány hétben nézők ezrei valósággal boldogok voltak, hogy havi 10 fontot (kb. 700 koro­na) kifizethettek azért, hogy min­dig tudják mi történik kedvenceik­kel. Óriási népszerűsége van a műsor­hoz kapcsolódó internet oldalak­nak is, amelyekre viszonylag könnyen lehet sok hirdetést eladni, ami további bevételeket hoz a konyhára. Felmérések szerint mi­közben az Egyesült Királyságban egy átlagos internetfelhasználó két percnél kevesebbet tölt egy-egy weboldalon, a Big Brother angol oldalán átlagosan tíz percet töltött el egy-egy látogató. A hivatalos ol­dal átíag napi 4 millió oldalletöl­tést ért el (ennyit itthon a vezető hírportálok sem sokszor tudnak el­érni). A műsorban kibontakozó ve­szekedések és szerelmi jelenetek környékén természetesen jóval erőteljesebb volt a látogatottság. A műsort gyártó Endemol adatai szerint a Big Brother közönsége évről-évre növekszik, 2002-re 50 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, ami jóval meghalad­ja a cég eredeti terveit. Ezek az adatok arra ösztökélik az Ende- molt, hogy a létező összes csator­nán eljutassa a Big Brother esemé­nyeit a nézőkhöz, ami jó alapot te­remthet a fizetős, 24 órás közvetí­tés elterjesztésére is. A jövő való­színűleg a két részre osztott infor­mációáramlás lesz: az infok egy ré­szét ingyen, az érdekesebb dolgo­kat pedig pénzért lehet majd elér­ni. A fizetős közvetítés bevezetése előtt az Endemol tervezői számol­tak az internetfelhasználók felhá­borodásával, ez azonban hamar el­ült. Az alapgond az, hogy az inter­netezők hozzászoktak ahhoz, hogy szinte blinden ingyen elérhető a hálón. Azonban a rajongás mégis erősebbnek bizonyul, és mind töb­ben nyitják ki pénztárcájukat azért, hogy folyamatosan nyomon követhessék a szereplőket. A reality show-k, így a Big Brother másik nagy technológiai sikere az SMS-hírek és -szavazások voltak. 2002-ben az előző évhez képest a szavazatok száma 52 százalékkal emelkedett, az SMS szavazatok aránya azonban az első hét 2%- ához képest a hatodik héten már 30%-osra nőtt. A mobiltelefon tu­lajdonosok számára élő hangadás is elérhető, amelyet várhatóan a most bevezetés alatt álló MMS technológiával is kombinálnak majd. Mindezek természetesen emelt díjas számokon bonyolítva további bevételeket jelentenek a műsor készítőinek. Az Endemol véleménye szerint jól működő és hamar népszerűvé váló precedenst teremtettek a televízi­óműsorokhoz kapcsolódó fizetős szolgáltatások bevezetésével, és úgy vélik: hamarosan sok hasonló jellegű követő jelenik majd meg az internet tengerében. BIG BROTHER SZABÁLYKÖNYV A Ház 1. Hermetizált tér. Információ se ki, se be. 2. Nincs mosógép, mosogató­gép, mikrosütő, villanyborotva. 3. Van vasaló, vasalódeszka, hajszárító, porszívó, seprű, la­pát, mosdótál (hal), napi 80 li­ter melegvíz. 4. Bevihető: 1 könyv, 2 szem­élyes tárgy, 1 sampon, 1 fogke­fe, 1 szemkrém, 10 doboz cigi, 12 db óvszer. 5. Nem bevihető: pénz, mobil, rádió, Walkman, számítógép, tv, naptár, óra, drog, fegyver, no­tesz, napló, alkohol, íróeszköz, aszpirin, játék. 6. Bárki szabadon elmehet. De akkor nem kap semmit. Nem is mehet vissza. A Titokszoba 1. Kéthetente itt jelölik ki azt a kétjátékost a lakók, akik közül az egyiket majd a közönség sza­vazza ki. 2. Itt faggatják őket érzéseikről, egymásról, a házról. Válaszolni kötelező! A többiek nem tud­hatják, mit mondott a másik. 3. Ha bármelyik házlakó el akar menni (pl. kikészül idegileg), itt kell jeleznie. 4. Betegség esetén is ezt a szo­bát érdemes meglátogatni. A kiesési procedúra 1. A lakók 14 naponta jelölnek ki maguk közül két embert, és ennek a két személynek az egyi­két szavazzák ki végleg a nézők (sms, telefon, internet). 2. A közönség által kiszavazott já­tékos még aznap elhagyja a házat. 3. Távozás után rögtön a titok­szobába vonul, ahol a játékkal kapcsolatos élményeiről mesél. Étel-ital 1. A tárolóhelyiségben lévő étel mennyiségét szakértők határoz­zák meg. 2. A tárolóhelyiséget kéthetente töltik föl. Napi egy óra van, hogy kipakolják, amit a követ­kező nap enni szeretnének. 3. Csak az alapvető élelmiszere­ket pótolják. 4. A költségvetés pontos összege a feladatok elvégzésétől függ. 5. Élvezeti cikkeket heti egyszer lehet rendelni. ( www.korridor.hu ) ÉRDEKESSÉGEK AZ INTERNETEN A tv2 Big Brother című műsorának hivatalos honlapja: www.bigbrother.vnet.hu Magyar nyelvű oldalak: www.valosagshow.hu www.valovilag.hu Angol nyelvű oldalak: www.orwellproject.com www.cbs.com/primetime/survivor4 George Orwell 1948 című könyvében szomorú jövőt fest egy olyan rendszerről, amely a hazugságra épül Őszintén szeretlek, Nagy Testvér! ÉRDEKESSÉG George Orwell, azaz Eric Arthur Blair művében, az 1984-ben tűnt fel először a Nagy Testvér a ké­pernyőkön. Az emberek azonban nem egy izgalmas valóságshow sze­replőit láthatták, hanem egy közép­korú férfi arcát, aki állandóan jelen volt életükben, hiszen a képernyő egyben kamera is volt. A könyvben leírt valóságshowban tehát kivétel nélkül az egész lakosság részt vett. Orwell 1948-ban írta meg ezt a művét, amikor számos európai or­szágban végbement a kommunista hatalomátvétel. Szomorú jövőt fest: a regény egy olyan rendszerről szól, mely kizárólag a hazugságra és a terrorra épül. Az emberek há­romféleképpen viszonyulnak hoz­zá: szenvednek tőle, de tudják, hogy a lázadás eleve lehetetlen, így apatikusak. Mások ugyancsak szen­vednek tőle és fellázadnak, bár tud­ják, hogy biztosan belebuknak. Vé­gül vannak olyan ostobák, akik nem szenvednek tőle, így hisznek benne. Az irányítók, a Belső Párt tagjai természetesen egészen más világban élnek. A történet főhőse a halálba induló lázadók csoportjába tartozik. Egyike a sok száz hivatal­noknak, akik a hivatásszerű törté­nelemhamisítást végzik. Először csak naplót ír, maga sem tudja ki­nek, mi célból. Fokozatosan egy szerelem erősokszorozó adomá­nyával jut el addig, hogy többé nem azt kutasa, mi volt régen, mit hami­sított meg a diktatúra, és hogyan működik az egész világra kiterjedő zsarnokság, hanem azt, hogy miért, kinek és mi öröme telik ebben. A bukás elkerülhetetlen, de nem is a testi kínzás bemutatása a legsokko- lóbb, hanem az a kegyetlenség, ahogy módszeresen elpusztítják a lélek önállóságát és a személyes ér­zelmet, s a fogoly nemcsak addig jut el, hogy szabad akaratából be­látja a 2+2=5 igazságát, nemcsak szerelmét tagadja meg, de módsze­res önneveléssel ráveszi magát ar­ra, hogy őszintén szeresse a Nagy Testvért, (szge, ú) MEGKÉRDEZTÜK Jozef Gogolát, a Markíza PR-menedzserét Terveznek a Big Brotherhez hasonló műsort? Nem, számunkra ez túlságo­san költséges lenne. A műsor viszonylag szűk réteget szólít meg, nálunk nem lenne akkora piaca, mint például Magyaror­szágon. A Big Brother licencét tehát nem vásároljuk meg, azt azonban elárulhatom, hogy a Markíza jövőre készít majd egy ebbe a kategóriába tartozó programot. Részle­tekkel egyelőre nem szol­gálhatok, ám belátható időn belül megkezdjük ennek a műsornak a propagálá­sát. (szge) Az oldalt készítette: Szabó Gergely A szervezők arra helyezték a hangsúlyt, hogy a résztvevők egy kis csapatot alkotva együtt éljenek, nem csupán a kukkolni vágyók igényeit akarták kielégíteni Az első műsor célja nem egymás életének meglceserítése volt ÖSSZEFOGLALÓ Magyarországon még újdonság a nyugaton már régóta hódító rea­lity TV. Az őrület lényege, hogy né­hány vállalkozó szellemű egyedet egy mesterségesen kialakított vi­lágba zárnak, ahol különböző fel­adatokat hajtanak végre, miköz­ben minden mozdulatukat kíván­csi kamerák rögzítik. Számuk egy­re fogyatkozik, hol a nézői ellen­szavazatoknak, hol az embertelen körülményeknek köszönhetően. Aki viszont a végéig bírja, az sok pénzzel térhet haza. Az első reality show az MTV-n (Music Television) debütált 1992- ben The Real World címmel. Ebben a showban hiába keresnénk a ma­napság divatos, feladatokkal, ki­eséssel és pénzdíjjal megbolondí- tott szereplőket. A Real World egé­szen más, mondhatni emberi ala­pokon működött. Egy kb. fél éves időszakra összeköltözött hét em­ber, akik általában az élet külön­böző területein tevékenykedtek. A lakásban voltak kamerák, de ko­rántsem mindenhol, a szervezők ugyanis arra helyezték a hang­súlyt, hogy a résztvevők együtt egy kis csapatot alkotva éljenek, ami­nek mi nézők is részesei lehessünk, és nem a kukkolni vágyók kíváncsi­ságát igyekeztek minél jobban ki­elégíteni. Nem voltak kiesők, nem zárták be a szereplőket. Mindenki élte a maga életét, ami hat társá­nak örömével és bánatával is kiegé­szült. Volt egy kijelölt „panaszko­dó” szoba is, ahol a felmerülő prob­lémákat igyekeztek elsimítani. Mindebből kiderül, hogy a The Re­al World célja nem egymás életé­nek játékos megkeserítése volt. Menekülés a Jailbreak-ben A Real World hatalmas nép­szerűségén felbuzdulva később sorban indultak a különféle reality show-k, amelyek közül az egyik le­gelső a Hollandiában elindított, aztán Németországban, Angliá­ban, Spanyolországban és még több európai országban is sugár­zott Big Brother (Nagy Testvér). Mára a különböző televíziós csa­tornák ezeknél sokkal izgalma­sabb helyzetekbe hozzák a kaland­ra és pénzre éhes jelentkezőket. A Jailbreak (Szabadulás a bör­tönből) című sorozat például arról szólt, hogy a tíz önkéntest három hétre egy börtönbe csukták, ahon­nan el kellett menekülniük. Egy másik példa a Survivor - A túlélő. A sorozatot tavaly több mint 45 millió amerikai tévénéző követte nyomon hétről hétre. 16 önkéntes hajótörött vetődik partra, egy ma­lajziai szigetre, hogy ott külön­böző kalandokat éljen meg és küzdjön a túlélésért. A versenyzők minden héten kiszavaznak egy ta­got maguk közül, hogy a játék vé­gén a legrátermettebb nyerje meg az 1 millió dolláros fődíjat. Túlélők A Túlélő sorozat a fizikai és mentá­lis képességek maximumát követeli meg a résztvevőktől, akiknek egy hajótörést követően a dél-kínai ten­gerben fekvő lakatlan, a civilizáció minden áldását nélkülöző Pulau Tiga nevű szigetre érkezve saját maguknak kell, gyakorlatilag a semmiből föl-, meg-, és kiépíteniük új otthonukat. A megpróbáltatások azonban itt még nem érnek véget, sőt a sorozat e pontnál vesz olyan fordulatot, amelynek vélhetően az egész produkció a hallatlan sikert köszönheti. Minden egyes epizód végén ugyanis egy embernek tör­vényszerűen ki kell esnie a 16 ön­ként jelentkező férfi és nő közül, hogy aztán a 13. rész végén csupán két ember nézzen szembe az egy­millió dolláros nyereménnyel. Ket­tejük és a hatalmas vagyon sorsa felől az erőteljesebb dramaturgiai hatás végett pedig ez esetben a volt csapattagok döntenek. A CBS tévétársaság tabudöntögető, médiatörténelem formáló Túlélő című sorozata sorra állította be a különböző rekordokat. A sorozat az elmúlt szezonban műsorsávjá- ban a legnézettebb szórakoztató adásnak bizonyult a tengerentú­lon. A résztvevőknek - a nyertese­ken túl - is óriási üzletet jelent a so­rozat. Azóta a legkülönfélébb ké­pes újságok címlapjaira kerültek fel (az egyik hölgy a Playboy szeptem­beri számában fog szerepelni), sportszergyártó cégek készítettek velük reklámokat, show-műsorok hívták meg beszélgetésre őket. A CBS természetesen folytatta a so­rozatot és az Ausztráliában lezaj­lott Túlélők 2. után már készítik elő a Túlélők 3. sorozatot Afrikában. Ez a rész a kenyai Shaba vadrezer­vátumban fog játszódni. Nem könnyű bekerülni a csapatba: a Túlélők 2. esetében ötvenezer je­lentkező közül válogatták ki a ti­zenhat játékost. A Túlélők 4. hely­színe egyelőre szigorúan titkos, a felajánlott nyeremény viszont nem: 1 millió dollár, (korridor, i-t) Fent a látható fény, lejjebb az inf­ravörös tartományban „dolgozó" kamera (Internet) Kép a Jailbreak című valóságshow-ból (Internet)

Next

/
Thumbnails
Contents