Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-28 / 226. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 28. VENDÉG KOMMENTÁR Kinőtt szimbólumok BARAK LÁSZLÓ Megtörtént hát az aktus, Rudolf Schuster tegnap megbízta a kormányalakítással Mikulás Dzurindát, az SDKÚ elnökét. Mi tagadás, a köztársasági elnök ezúttal sem volt képes áüépni a saját árnyékát, hiszen Dzurindát „magáévá tehette” volna már öt nappal ezelőtt, nem sokkal a hivatalos választási eredmények kihirdetése után. Már csak azért is, mert számtalanszor hangoztatta a választásokat megelőzően: azonnal kormányalakítási megbízást kap tőle az a pártelnök, aki képes megnyugtató parlamenti többséggel rendelkező kormánykoalíció megteremtésére. Mindegy, ami történt, megtörtént, csak az elnök úr és Meciar a megmondhatója, mi volt az értelme annak, hogy az megvárakoztassa a hatalom előszobájában a régi-új miniszterelnököt. Még a gondolattól is lúdbőrös lesz az ember háta, ha Schuster EU- és NATO-kompatibilis kinyilatkoztatásai ellenére eljátszadozott a gondolattal Meciar esedeges kormányalakítási ambícióit illetően... Vagy netán a harmadik utas Ficónak szólt az elnöki gesztus? Mármint hogy az ő „téglájának” akart volna Schuster helyet csinálni a jobboldali falban? Majd megírja az emlékirataiban... Szóval, egyelőre lezárult ebben az országban is az a kor, amelyben demagóg néptribunok bitorolhatják a hatalmat a nép, de leginkább néhány bajkeverő, narcista politikus jóvoltából. Vonatkozik ez természetesen Meciaron kívül Robert Ficóra is, aki hagymázas álmaiban hónapokon keresztül a miniszteri bársonyszékben terpeszkedett. Aztán felébredt, s láss csodát, most egyelőre sokkal szalonképesebb ellenzéki képében mutatkozik, mint a választások finisében. Vajha normális ellenzékiként segédkezne a parlamenti munkában is... Ennek biztosítéka lehet, hogy vigyáznia kell majd minden egyes gesztusára, ellenkező esetben ugyanis vagy a HZDS ölében köt ki, vagy a parlamentbe a rendszerváltás óta első ízben betévedt kommunisták lesznek a hangos drukkerei. Mindebből az következik, hogy az előttünk álló kormányzati ciklus nagyságrendekkel kiegyensúlyozottabb lehet, mint Dzurinda elmúlt négy évben országló „öszvérkormányának” időszaka volt. Ehhez azonban az kell, hogy az alakulófélben levő jobboldali kormánykoalíció tagpártjai sem szédülnek meg a hatalomtól. Vagyis, sikerre csak abban az esetben számíthatnak az ország sokat próbált népével egyetemben, ha kormányra kerülő politikusaik nem saját pozíciószerzésükre összpontosítanak örökösen, hanem Szlovákia pozícióinak megerősítésén munkálkodnak majd. Magyarán, a sokatmondó és semmit nem jelentő szimbolikus politizálás módszereit teljes egészében átengedik Rudolf Schusternek. Akit mind alkotmányból eredő jogköre, mind pedig sajátságosjelleme kizárólag a szimbolikus politizálásra tesz alkalmassá. JEGYZET Festett vaskalap TALLÓSI BÉLA Akár szerethettem is volna iskolába járni, hiszen a nádpálcát már csak hírből ismertem, a testi fenyítésből a modern tanodában mindössze néhány nyaklevest szenvedtem el, hántolt kérgű pálcával kimért pár körmöst és favonalzóval leszámolt nem kevés tenyerest. A megaláztatásnak azonban más formáját is meg kellett élnem boldogult diákkoromban, úgyhogy tanítóim, tanáraim lelke rajta, minden júniusban Adyval zengedeztem, hogy pusztuljatok bilincses iskolák. Akár szerethettem is volna iskolába járni, ha a nevelőm-ta- nárom, akire rábízott a centrálisán irányított oktatási rendszer, nem fogta volna két ujja közé, és húzta, tépte volna a bőrömmel együtt a nyakamnál a hajamat, ha egy picit lenőtt, mert nem frissen jöttem a borbélytól, s nullás géppel nem akkor nyírtak kopaszra tarközépig. Akár még középiskolába is szerethettem volna járni, ha nem parancsolták volna le rólam a farmernadrágot, s erőltették volna rám az élre vasalt teszilt. (A lányoknak a tiltott körömlakkért, a szájrúzsért vagy a magas sarkú cipőért kellett pironkodniuk.) Akár szerethettem is volna iskolába járni, ha nem azzal a traumával léptem volna be minden reggel az iskola kapuján - pedig a küszöbön levettem a nyakamból a piros alapon fehér pöttyös kendőt -, hogy aznap vajon melyik tanár milyen külsőségen ütközik meg, állít fel a pádból, esetleg szólít ki a táblához, és teszi fel nebulótársaimnak a kérdést: mondják meg, így kell kinéznie egy gimnazistának? Irigykedve figyelem egy ideje, hogy a mai diákok akár szerethetnének is iskolába járni, hiszen elnézve őket, egyikük-mási- kuk az iskolakapuból egyenesen a kifutóra léphetne: manapság pedagógusszem nem akad fenn a tűsarkon, a körömlakkon, a szájrúzson, a szemhéjfestéken, sőt a festett hajon, a testékszeren és egyebeken sem. Miért is akadna fenn, hiszen a divattól, ahogy anno hitték, még senkiből se lett rosszlány. De úgy hírlik, az iskolák életébe valószínűleg több jelentős változást hoz, hogy az ön- kormányzat vált fenntartóvá. Az equusnak azt a bizonyos testrészét kezdtem emlegetni, amikor arról az eshetőségről értesültem, hogy amit pedagógusok eddig tűrtek, s nem irtottak tűzzel- vassal, mint az én időmben, azt ezek után majd nem pedagógusok - a rend fenntartása címen - szigorító intézkedésekkel megakadályozzák az oktatási intézményeken belül. Mondván olyanokat, hogy a gyerekek ne járjanak festett hajjal iskolába. Talán a kor túlhaladott már azon, amikor Illés-nótával kellett tudtára adni országnak-világnak, hogy az ész a fontos, nem a haj. S mily igaz, az észhossz ugyanúgy növekedhet festetlen vagy festett haj alatt. (De a vaskalap viszonylatában ez már nem érvényes.) NEUE ZÜRCHER ZEITUNG A svájci lap Kelletlen vita Magyarországon a múltról címmel közölte Andreas Oplatka cikkét. A szerző beszámolt arról, hogy az 1990 utáni kormányok tagjai esetleges titkosszolgálati múltjának vizsgálatára alakult Mécs-bizottság befejezte munkáját, és megjegyezte, hogy a jobboldal támogatta a testület megalakulását, majd alkotmányossági aggályok miatt nem vett részt a munkában. „Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottak listája kiszivárgott a sajtóba, semmi köze a diszkrécióhoz annak, hogy a testület a parlament elnök asszonyának küldött levelében nem említ neveket, de tíz lehetséges esetet felsorol. A lista megjelenése után arról volt szó, hogy az érintettek közül legalább két személy hitelesen cáfolta a vádakat. Politikai inszinuációs szaga van annak, ha most a levélben a tízes szám újra felbukkan” - írta Oplatka.- Remélem, ezt a vacakot csak beengedik. Két dollárért vettük az ungvári piacon, hadd örüljön a gyerekem... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ PRAVDA A lap szerint a HZDS-es politikusok egy csoportja Vladimír Meciar pártelnök leváltását kezdeményezi. A mozgalom járási és kerületi szervei a politikai erő rendkívüli küldött- gyűlésére készülnek, amelyen értékelnék a választási eredményeket és Meciar tevékenységét. Az elégedetlenek a Pravda értesülései szerint csak az országos pártvezetőség két hét múlva esedékes ülésén akarnak előrukkolni a kérdéssel. Meciar ellen a kelet-szlovákiai, a pozsonyi, a nagyszombati és a zsolnai kerületi pártszervek zúgolódnak. Peter Baco, a párt volt kampányfőnöke ugyanakkor nem tud arról, hogy bárki is meneszteni akarná Meciart. Az országos vezetőség ülésére azonban nem készül. „Háromhetes gyógykezelésre megyek. Most Trencsénben vagyok, én ezt befejeztem és már...” - mondta Baco, majd megszakadt a vonal. Baco azonban néhány nappal ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy továbbra is a HZDS tagja kíván maradni. HÉTVÉG(R)E Nosza rajta, koalíciós katonák A választások utáni hét a kormányalakítási tárgyalások jegyében zajlott. A nyilvánosság persze elsősorban a miniszterek nevét várja, a találgatások, kiszűrődött (néha hátborzongató) hírek mellett viszont kevesebbet beszélünk arról, mi vár az új kabinetre. LOVÁSZ ATTILA Mert hogy a posztokat nem hűbér- birtokként eddigi érdemekért, hanem az elvégzendő munka (és a leendő érdemek) reményében osztogatják. Legalábbis ezt hiszi a választó. A kormányt alakító négyes fogat egyik legnagyobb erénye a sokat emlegetett programközelség. Megszűnt az elmúlt négy év átka: a jobbbal határvonal kormányzatban való megjelenése, ami Dzurindából első kormányában (már ezt sem csak Meciarról írjuk) nem is annyira miniszterelnököt, mint egy (egyébként tehetséges) mediátort kreált. A kormányzatnak tehát minden mellébeszélés nélkül lehetősége nyílik megvalósítani azt, amit 1998-ban ígért, megtoldva némi időszerű elintéznivalóval. A kormányzatnak először is meg kell szüntetnie az „állam mint fejőstehén” gyakorlatát. Václav Klaus után szabadon: a polgár ne azzal törődjön, hol spórolhat, hanem azzal, hol kereshet. A kormányzat viszont ne azzal törődjön, hol lehet még valamit beszedni, hanem azzal, hol lehet a kiadásokat mérsékelni. Az úgynevezett szociális reform olyan volt az elmúlt négy évben, mint a jeti. Mindenki beszélt róla, de senki sem látta. Az a két törvény, amellyel az utolsó pillanatban a törvényhozás elindította a reform egyik részét, a nyugdíjreformot, még kevés. Tisztázni kell, milyen lesz a nyugdíjbiztosítás takarékos- sági része, tisztázni kell, milyen kommersz lehetőségeket kap a biztosított s azokat miként kezelheti adóalapjában. Tisztázni kell, szociális szférának minősül-e a táppénz, amely ugyan jár, de a szlovákiai átlagot keresők jelentős része nem veszi igénybe, inkább szabadsága rovására betegeskedik. A szociális reform azonban magával hoz olyan kőkemény lépéseket is, mint amilyen a munkanélküli-segélyek folyósításának leállítása a munka- ajánlatokat visszautasítok esetében vagy olyan személyeknél, akik ugyan alkalmi munkával, mégis megkeresik a ráutaltságot kizáró összegeket. S ha már a közpénzeknél tartunk, ideje lenne rendet tenni az adózásban is. A szlovák adórendszer mind az adóalap, mind az elvonások és kifizetések tekintetében bonyolult, kettős könyvelés esetében pedig lehetetlen szakértő nélkül adózni. Lehetséges megvalósítani az egyenlő adózás elvét (KDH- javaslat) még ebben a választási ciklusban? Szocialista örökséget hordoz a munkajog, amely lehetetlenné teszi a link munkavállaló eltávolítását, de nem véd meg a szélhámos munkaadótól. Az egészségügy még téma sem volt az elmúlt időszakban. Jobban mondva: téma volt ugyan, de nem rendszerét, pénzelését, hanem csak adósságait tekintve. Privatizációra várnak az egészségügyi intézmények, amelyeknek jelentős része a pénznyelő automatához hasonlóan fogyasztotta a költségvetést minden hatékonyság nélkül. Az oktatási reform a felsőoktatási törvényről szólt eddig. Tudjuk, milyen állapotban vannak az alap- és középiskolák? Tudjuk, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben lehetetlen iskolai reAz egészségügy még téma sem volt az elmúlt időszakban. formról beszélni? Sikerül-e végre elfogadtatni a diák és nem az intézmény (egyébként az ANO programjában található) pénzelését? Például az úgynevezett utalványi rendszerben, amelyben az iskolaköteles gyermek szülei kapják meg a költségvetési támogatást, nem pedig az ellenőrizhetetlen intézmény. Komoly gondot fog jelenteni az uniós tárgyalásokon a mezőgazdaság. Kérdés, lesz-e ebben a koalícióban elegendő akarat arra, hogy következetesen rendbe rakja a földtulajdonnal kapcsolatos nyitott kérdéseket, és a tisztázatlan tulajdonosú földek tulajdonjogát vajon az kapja-e meg, akinek a határában áll a föld. Vagy továbbra is állami hivatalnokok fognak dönteni jelentős földkérdésekről megkérdőjelezhető módon? S végül: az alakulgató kormánykoalíció képes lesz-e visszatérni a közigazgatási reform Viktor Niznansky-féle változatához? A reform előkészítése során szempontok tucatjait mérlegelve született meg az illetékességek elosztása és a 12 megyés rendszer. Megéri-e a reform újratárgyalásakor megnyitni a 13. megye kérdését, és ezzel megtorpedózni a Meciar-féle nyolcas modell megszüntetését? Sikerül-e megszüntetni a husáki nemzeti bizottságok utolsó mentsvárát, a járásokat? Bizonyára nem mellékes, ki fogja vezetni valamelyik tárcát. Nem mellékes, szakszervezeti gondolkodású szűklátókörű vagy politikai akaratot átültetni képes emberek vezetik-e majd a minisztériumokat. A legfontosabb viszont az, hogy a koalíció ne féljen élni történelmi esélyével, s mindjárt az elején, amikor még erre kívánatos ereje és négy év távlata van. Bokros-csomag talán nem kell, de minden intézkedésnek vannak vesztesei. Négy év a problémák jelentős részében elegendő arra, hogy a veszteség érthetővé, elfogadhatóvá és esetleg nyereséggé váljék. HETI GAZDA(G)SÁG Megvolt az útkeresés, jöhet a helykeresés TUBA LAJOS Itt van tehát, ami még nem volt. Az országnak olyan kormánya lesz, amelynek minden tagja hasonló nézeteket vall, így elvben felesleges fékek nélkül dolgozhat. Ez főként a gazdaságpolitikára igaz, a választások előtti nagyszámú elemzés a koalíció tagjait mind-mind egymás mellé rendezte (az MKP programjának nézzük el a balos beütéseket). Szerencsénk van, áradoznak sokan, épp a legérzékenyebb időszakban jutottunk történelmi esélyhez. Az örömmel azért várjunk még egy-két hétig. Elsőként a kormányprogram mutatja meg, mennyire is gondolják komolyan politikusaink a nagy változást. Mert más a választási program és a nagygyűlési retorika, s más olyan rendelkezések bevezetése, amelyek miatt esetleg évekig nem mehetnek nyugodtan végig az utcán. Ha ugyanis komolyan vesszük a másfél éven belüli uniós tagságot, akkor nyilvánvaló, hogy ezzel egyidejűleg vége a szlovák társadalom megoldatlan strukturális problémái 12 éve tartó céltalan görgetésének is. Bárki kerülne is hatalomra, két választása lenne: vagy kezeli őket, vagy lemond az integrációról. Ilyen szempontból valóban történelmi esély, hogy olyanok lesznek döntési pozícióban, akiktől a leginkább elvárható a reformigyekezet. Viszont egyáltalán ne irigyeljük őket és magunkat sem. Az említett szervezeti változtatásokkal kapcsolatban a Meciar- kormányok hamisítatlan struccpolitikát folytattak, de a Dzurinda- kabinet is legfeljebb egy szárnya- szegett madárka szintjéig jutott el. Jó-jó, béklyóként a lábukon csüngött a baloldal, de azért ritkán láttuk, hogy a történelmi felelősségük tudatában lázadtak volna a gyorsabb haladás érdekében. A sors fintora, hogy végül mégiscsak ők fejezik be a játszmát, és amit négy évig halasztgattak, most halmozottan rakják majd a nyakunkba. Kicsit meg is rettentek tőle, legalábbis erre utal az a hír, hogy a szociális ügyi minisztérium gazdájaként egyik párt sem szeretne bekerülni a történelemkönyvbe. Tény, hogy csatlakozó ország külügyminisztereként sokkal kellemesebb feladat Brüsszelben parádézni, mint a nyugdíjreformmal bíbelődni, de mi épp ezt várjuk tőlük és ezért szavaztunk rájuk. A parlamenti többség ugyan hajszálnyi, de legalább feltételezhető, hogy aki rájuk szavazott, tudta, mit tesz, és hajlandó elviselni az elkövetkező éveket. Ezeket pedig nevezhetjük a kettős megpróbáltatás időszakának. Ha a jobboldali koalíció komolyan gondolja a kormányzást, akkor a jövő év elején meg kell lépnie azt, amiről a Dzurinda-kormány az utolsó két évében lemondott. Nem csak az áremelésekről van szó, hanem egy sor egyéb intézkedésről is, szinte a közigazgatás minden területén. De bármekkora terheket jelent is ez, így még csak az uniós életre éveken keresztül folyamatosan készülő szomszédainkat közelítenénk meg. A kormányidőszak második felében ezt kövemé az uniós csatlakozás, amely bizony a hétköznapi életben egyáltalán nem csupán kellemes változásokkal jár majd. De ha másként nem, akkor legalább lélekben épp ennek a koalíciónak a szavazói készültek fel ezekre a csapásokra azért, hogy néhány év múlva úgy élhessenek, mint akármelyik határ menti osztrák falucska lakói. Azzal kapcsolatban, hogy a híres-nevezetes jobboldali koalíció valójában mire is lesz képes, szüveszterre egyértelmű választ kapunk. A kormány- programból kiolvashatjuk, mekkora tettekre vállalkoztak, a jövő évi állami költségvetés pedig egyértelműen bebizonyítja, hogy ebből mit is gondolnak komolyan. Ezek után pedig jöhet a munka, ők reformálni fognak, mi pedig igyekszünk megtalálni a helyünket a változó rendszerben. Unalomtól vélhetőleg nem kell tartanunk, sőt biztos, hogy az elkövetkező évek dinamikája legfeljebb a tíz évvel ezelőtti mozgásokkal mérhető csak össze. Most azonban az előttünk lebegő cél más. Akkor egy összeomlott, megbukott rendszer romjairól menekültünk. Most azonban egy működő rendszert kell megértenünk és megtalálnunk a helyünket benne. Az új rendszer nem feltétlenül lesz kellemes, de remélhetőleg nagyobb mozgásteret kínál minden igyekvő embernek, így évről évre többen lesznek, akik úgy érzik, révbe értek, és érdemes volt évekig küzdeni érte.
