Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-23 / 221. szám, hétfő
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 23. Több ezren tüntettek szombat éjjel Rámalláhban és a Jordán nyugati partjának más palesztin településein, valamint a Gázai övezetben a rámalláhi palesztin főhadiszállás elleni izraeli ostrom miatt tiltakozva (Reuters-felvétel) Sáron szerint a palesztin elnök hatalmának vége, miután katasztrófába sodorta népét Arafat ostromgyűrűben A Felvidékről kitelepítettek első országos találkozója Nem lakosságcsere volt MTI-HÍR Francia csapatok érkezése Abidjan. Franciaország fegyveres alakulatokat küldött a nyugat-afrikai Elefántcsontpartra, ahol csütörtök óta folynak a kormányerők és a lázadók közötti összecsapások. A francia katonák tegnap már meg is érkeztek Abidjanba, hogy megvédjék az afrikai országban tartózkodó francia, illetve külföldi állampolgárokat. Szombat éjszaka két repülőgépen szállították a katonai erősítést az országba, mivel az Abidjanban eredetileg állomásozó 500 fős francia egység képtelen lett volt szavatolni a ' külföldiek biztonságát. A francia nagykövetség szerint az akció nem az afrikai állam bel- ügyeibe való beavatkozás, hanem szigorúan csak az országban tartózkodó külföldiek védelme. Az ország északi részén két nagyváros még a lázadók kezén van. (MTI) David Trimble ultimátuma Belfast/London. David Trimble észak-írországi kormányfő és protestáns vezető szombaton azzal fenyegetőzött, hogy pártja kivonul a katolikusok és protestánsok közös kormányából, ha a terrorista módszerekkel harcoló katolikus ír KöztársaságiHadse- reg (IRA) az elkövetkező három hónapban nem hagy fel a protestánsok elleni erőszakos támadásokkal. Trimble a protestáns Ulsteri Unionista Párt (UUP) egyik belfasti gyűlésén hirdette meg ultimátumát. Valószínűleg a pártjának jobb- szárnyán található bírálóinak akart a kedvében járni, akik már régóta követelik, hogy az UUP ne kormányozzon együtt az IRA-hoz közelálló Sinn Fein párttal. Jeffrey Donaldson, Trimble bírálóinak szószólója előzőleg az IRA-t és a Sinn Feint tette felelőssé az északírországi utcákon dúló erőszakért. (MTI) Zágráb védi Bobetkót Zágráb. Alkotmányellenes az a háborús bűnök miatti vád, amelyet Jankó Bobetko volt horvát vezérkari főnök ellen emelt a hágai ENSZ-törvény- szék - közölte szombaton Goran Granic miniszterelnök- helyettes. Granic emiatt jogi eljárás megindítását helyezte kilátásba a Nemzetközi Törvényszékkel szemben. Zlatko Tomcic, a horvát parlament elnöke ugyancsak szembehelyezkedett a 83 éves volt tábornok elleni vádirattal és minden lehetséges jogi eszköz igénybe vételét követelte kiadatásának megakadályozására. Bobetko vezérkari főnök volt, amikor 1993-ban Franjo Tudjman akkori elnök csapatai visszafoglalták a medaki beékelődést a fellázadt szerbektől. A vád szerint a horvát hadsereg háborús bűntetteket követett el szerb polgári lakosok ellen a hadművelet során: 38 szerb civilt mészároltak le és csaknem 200 lakóházat leromboltak. (MTI) Bobetko korábban azt mondta, hogy vádlottként őt élve nem viszik el Hágába (Reuters) Rámalláh. Az izraeli hadsereg szorosabbra vonta az ostromgyűrűt Jasszer Arafat rámalláhi főhadiszállásának még megmaradt épülete körül, s tegnap elzárta a palesztin vezetőt és híveit az ivóvíztől, az áramtól és a telefonösszeköttetéstől is. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az izraeli hadsereg szombat este lényegében ultimátumot intézett a főhadiszállás még épen maradt helyiségeiben tartózkodó, körülbelül 200 palesztinhoz. Arra szólította őket, hogy haladéktalanul hagyják el az épületet, mert különben felrobbantja azt. Ez - mondták akkor- vonatkozik Arafatra is,. A palesztin elnök visszaüzente, hogy nem kívánja elhagyni a körzetet. Az izraeli hadművelet parancsnoka azt mondta, Arafat bárhová mehet, nem kívánják akadályozni mozgásában. A cél a parancsnok szerint az Arafat ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Berlin. Az amerikai kormány szombaton is keményen bírálta, hogy Herta Däubler- Gmelin német igazságügy-miniszter állítólag összehasonlította George Bush módszereit Adolf Hitlerével. Condoleezza Rice, az amerikai elnök biztonságpolitikai tanácsadója a Financial Times Deutschlandnak (FTD) adott interjújában „mérgezett klímáról” Szabadka. Megalakult szombaton a Magyar Nemzeti Tanács, a vajdasági magyarság személyi elvű (perszonális) autonómiáját megtestesítő kisebbségi önkormányzat. A 35 tagú testületet a szabadkai sport- csarnokban tartott elektort közgyűlés választotta meg. A közgyűlésen vendégként részt vettek több ország Belgrádban akkreditált diplomatái, az EBESZ és az Európa Tanács képviselői, továbbá Rasim Ljajics szövetségi kisebbségügyi miniszter. Magyarországról többek között Göncz Árpád volt köztársasági elnök volt jelen. Ljajics miniszter szerint a szerbiai magyarság politikai érettségről és felelősségérFatah mozgalmához tartozó húsz ember kézre kerítése, őket Izrael terrorakciókban való érintettség gyanújával körözi. Äz ITAR-TASZSZ szerint a katonák tegnap felvonták az izraeli lobogót a főhadiszállás megmaradt épületére, miután néhány újabb épületet teljesen leromboltak. Arafatot híveivel együtt mindössze négy szobába szorították be. A főhadiszállás épületegyüttesének nagy része már szombaton megsemmisült. Az izraeli hadsereg megszüntette a főhadiszállás még meglévő épületeinek víz- és áramellátását, és megszakította a telefonösszeköttetést is. Egy magas rangú palesztin tisztségviselő azt közölte az AFP-vel, hogy nem adják ki a főhadiszálláson tartózkodó, Izrael által körözött palesztinokat. Az izraeli hadsereg buldózerei tegnap délelőtt már megkezdték a főhadiszállás romjainak eltakarítását. Katonai források elmondták: arra számítanak, hogy Arafat és környezete 48 órán belül megadja beszélt Németország és az USA között. A befolyásos tanácsadó szerint a problémák nem csak a Dáubler-Gmelin-ügyből fakadnak, Washingtonnak az sem tetszik, hogy Berlin bírálja az Irakkal kapcsolatos amerikai politikát. „Azt mondanám, hogy ezek nem voltak boldog idők a németekkel. Elhangzott néhány teljesen elfogadhatatlan dolog” - közölte Rice. Szerinte, ha csak a fele igaz azoknak a beszámolóknak, amelyek zetről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a jugoszláviai kisebbségek közül elsőként alakította meg ilyen testületét. A 35 tagú MNT-ben két vajdasági magyar párt - a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom -, történelmi egyházak, civil, művelődési és ifjúsági szervezetek képviseltetik magukat. Három kisebb párt - a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Kereszténydemokrata Európa-mozga- lom - nem vett részt az MNT megalakításában. A testület kisebbségi önkormányzati funkciót lát el, amely révén megvalósítható a vajdasági magyarság személyi elvű kulturális autonómiája. A kisebbmagát és elhagyja a főhadiszállás területét. Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter közölte: a hadsereg nem indít támadást Arafat irodája ellen. Az izraeli hadsereg közleményben erősítette meg, hogy Arafat nincs őrizetben, bármikor szabadon távozhat az épületből. A palesztinok tegnap az ENSZ BT, valamint az arab államok segítségét kérték. Az EU nyilatkozatban ítélte el a mindkét fél részéről tapasztalható erőszakot, s tárgyalásokra szólította föl a palesztinokat. Eközben a Hamász szélsőséges palesztin szervezet az intifáda kiszélesítésére szólított fel, tiltakozásul Arafat elszigetelése miatt. Ariel Sáron izraeli miniszterelnök tegnapi inteijújában kifejtette: Arafat maradhat ott, ahol jelenleg is tartózkodik. Izrael azt akarja megakadályozni, hogy ösztönözze a terrorizmust. Sáron azt mondta, Arafat hatalmának már régen vége, s reményét fejezte ki, hogy ezt a palesztinok is megértik, miután Arafat katasztrófába sodorta őket. megjelentek Däubler-Gmelin kijelentéseiről, már az sem lenne elfogadható. Däubler-Gmelin azóta is cáfol, az ellenzék az azonnali menesztését követeli, Gerhard Schröder levelet is írt Búsnak. Ennek ellenére a miniszter asszony engedett a nyomásnak, s tegnap délelőtt előre bejelentette, hogy a szavazóhelyiségek bezárása - tehát 18 óra - után benyújtja lemondását Schröder kancellárnak. (MTI, TASR) ségügyi törvény szerint a testület intézményeket alapíthat, dönthet, illetve részt vehet döntéshozatalban a nyelvhasználatot, az oktatást, a tájékoztatást és a kultúrát érintő területeken. Kasza József, a VMSZ elnöke, szerb miniszterelnök-helyettes kijelentette: a VMSZ történelmi hibát követett volna el, ha a jelenlegi zűrzavaros belpolitikai helyzet és a tisztázatlan államjogi viszonyok mellett nem él a kisebbségügyi törvény adta lehetősséggel és nem kezdeményezi az MNT megalakulását. Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti tanács létrejöttével, illetve a tartományi hatáskörök részbeni visszaszolgáltatásával megvalósul a VMSZ hárompilléres autonómiakoncepciójának két pillére. Komárom. A Felvidékről kitelepítettek első országos találkozóját szombaton rendezték meg a magyarországi Komáromban, a rendezvényt a Kecskés László Társaság kezdeményezte. „Felelősségünk, hogy 12 évvel a rendszerváltozás után, amikor mindent szabadon lehetne kutatni, pontosan megtudjuk, mi történt 1947-ben Magyarországon és Csehszlovákiában az úgynevezett lakosságcsere során” - hangsúlyozta KálMTI-HlREK Budapest. Összefogással, erős akarattal a harmadik köztársaság megvalósíthatja Kossuth álmait - mondta Medgyessy Péter szombaton a Kossuth-emlékévet, valamint a bicentenáriumi megemlékezéseket lezáró ünnepségen, az Országház előtti Kossuth téren. A miniszterelnök hozzátette, hogy kevés igazi közös hőse van a nemzetnek, de Kossuth Lajos közéjük tartozik. Előzőleg a kormányfő meghirdette kabinetjének újabb száznapos programját. A miniszterelnök beszédét néhány tucatnyian folyamatos bekiabálással és fütyüléssel zavarták. A magyar zászlókat lengető csoport MTI-HÍREK Bagdad/Washington/Kuvaitváros. Irak szombaton bejelentette: nem hajlandó az együttműködésre bármiféle olyan új ENSZ BT-határozat- tal, amely ellentétes a Kofi Annan ENSZ-főtitkárral kötött megállapodással. Bagdad a közelmúltban úgy döntött, előfeltételek nélkül visszaengedi az országba az ENSZ fegyverzetellenőreit, akiket négy éve késztetett távozásra. Washington és London viszont egy újabb BT-hatá- rozat elfogadását szorgalmazza - még mielőtt a nemzetközi ellenőrök Irakba utaznának -, amelyben teljesen szabad kezet követelnek az ellenőrzésekhez, s egyben szankciókat is megfogalmaznának arra az esetre, ha Bagdad nem hajlandó az együttműködésre. Szergej Ivanov orosz védelmi miMarosvásárhely. A jövő év február elsején és másodikén tartja VII. kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az erről szóló határozatot a szervezet vezetői testületéinek szombaton Marosvásárhelyen tartott ülésén hozták. A kongresszus rendezésére az RMDSZ területi szervezetei pályázattal jelentkezhetnek, a színhelyről október végén hoznak döntést. A kongresszusi küldöttek kijelölése december első felében történik, a szövetségi elnöki tisztre pályázóknak 2003. január 1-jéig kell jelezniük szándékukat a megfelelő nyilatkozat és támogató lista leadásával. Markó Béla elnök szerint az RMDSZ keretprogmán Attila, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke. Hozzátette: nem bűnösöket kell keresni, mert a gyűlölet gyűlöletet kelt, hanem őszintén el kell mondani a világnak, hogy mi történt több tízezer magyarral. A résztvevők nyüatkoza- tukban közölték: visszautasítják a meghurcolásukra ragasztott lakosságcsere kifejezést, amelyet a történelemírás ma is használ, s emlékeztettek: „akaratunk ellenére kényszerítettek bennünket otthonunk és szülőföldünk elhagyására”. tagjai hazaárulónak nevezték a kormányfőt, az ünnepi beszéd végén pedig a Vesszen Medgyessy! és a Hajrá magyarok! jelszavakat skandálták. A rendfenntartó szerveknek nem kellett közbeavatkozni. Orbán Viktor volt miniszterelnök szombaton arra kérte a Professzorok Batthyány Körét, hogy készítsék el azt a javaslata szerint Szent István nevét viselő tervet, amely a Magyarország előtt álló tizenöt év teendőit tartalmazza. Orbán hozzátette: nem kormányprogramot vár, hanem arra kérte a professzorokat, hogy állítsanak össze egy tervet, amely „iránytű és zsinórmérték” lesz a következő tíz-tizenöt év magyar közélete számára. niszter kész megvizsgálni az iraki fegyverprogramra vonatkozó bizonyítékokat. „Moszkva magatartása egy Irakkal szembeni katonai műveletet illetően azoktól az információktól függ, amelyeket az amerikai fél ad nekünk” - mondta Ivanov, aki George Bush amerikai elnökkel folytatott megbeszélései után nyilatkozott. Az amerikai központi parancsnokságot irányító Tommy Franks tábornok Kuvaitvárosban kijelentette, hogy csapatai készek bármikor háborúzni Irakkal, ha George Bush kiadja a parancsot. A központi parancsnokság ellenőrzi az amerikai katonai jelenlétet 25 közel-keleti, közép- és délnyugatázsiai, illetve észak-afrikai országban, beleértve a Perzsa-öböl térségét és Afganisztánt. Főhadiszállásának átköltöztetése Katarba egy hete kezdődött meg. ramján, távlati céljain nem kell változtatni. A kongresszus fő feladata a programadás abban az értelemben, hogy az európai integrációs folyamat fényében a szövetségnek bizonyos kérdéseket ismét át kell gondolnia. Kijelentette: az RMDSZ nincs válságban, a kongresszusnak tehát nem az a feladata, hogy belső válságot oldjon meg. „Azok vannak válságban, akik az elmúlt években folyamatosan tagadták, hogy az RMDSZ többsége által választott politikai út eredményre vezethet” - mondta. Viszont az RMDSZ-en belül működő Reform Tömörülés és a keresztény nemzeti frakció úgy véli, az RMDSZ jelenlegi vezetése nem az egység kongresszusát készíti elő, hanem a szakadásét. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2002. szeptember 23-án a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,193 Lengyel zloty 10,618 Angol font 68,072 Magyar forint (100) 17,760 Cseh korona 1,435 Svéd korona 4,745 Dán korona 5,814 Szlovén tollár (100) 18,917 Japán jen (100) 35,676 Sváici frank 29,477 Kanadai dollár 27,818 USA-dollár 43,831 Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó a Schröder-kormányt bírálta Däubler-Gmelin mégis távozik Vajdaság: megvalósul a VMSZ hárompilléres autonómiakoncepciójának két eleme Megalakult a Magyar Nemzeti Tanács MTI-JELENTÉS Új száznapos kormányprogram - Orbán Szent István-terve Provokálták Medgyessyt Szaddám Húszéin nem fogad el újabb BT-határozatot Készek a bevetésre Máris vitáznak arról, válságban van-e az RMDSZ Februárban kongresszus MTI-HÍR