Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-19 / 218. szám, csütörtök
JJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 19. Kultúra \ történelem nemzetformáló ereje, holnapi döntéseinket is befolyásoló üzenete az, amiért nem lehet holt történelemmé nyilvánítani a másfél száz évvel ezelőtti időket Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára Kisfaludy Strobl Zsigmondi Kossuth (Képarchívum) V történelem, az egyetemes ;s a nemzeti történelem 21. »zázad eleji lehetséges értel- nezési kereteként az örök ímberi értékek érvényesülé- »ének szempontja mintha is- nét felerősödni látszanék. Is- nét fontosnak érezzük az igyén és a közösség szabadságjogait. SZARKA LÁSZLÓ \z egyes ember egyenjogúságának eret adó társadalmi igazságérzet negint helyet kér magának a nap tlatt. Mintha újra hinni szeretnénk íz emberi civilizáció fejlődőképestégében; és a posztmodern idők nindenben kételkedő, mindenevő bgyasztói társadalma számára sem /eszítették volna el teljesen vonze- -ejüket az értékekhez kötődő ideá- ok. ^edig milyen messzire jutott a világ ä szabadságért életét áldozó hősök uiltuszától vagy az egyéni érdekekül szemben feltéden elsőbbséget ilvező közösségi szabadság- és igazságeszményektől! S mégis még ma s képes lenyűgözni, lelkesíteni so- <akat az egykor ideális célokért cüzdő történelmi személyiség, a /állalását teljesítem csak részben tu- ió, tragikus sorsra jutott, számkive- :ettséget vagy a mártíromságot vál- aló hős! \ magyar történelmi közgondolkodásban, történed tudatban minden bizonnyal nem véledenül 1848-49 brradalma, szabadságharca jelend i legátfogóbb, legteljesebb történelmi élményt. A negyvennyolcas ha- yyománykörön belül Kossuth Lajos lörténetí emlékezete a meghatáro- só. Hiszen ő volt az, aki a magyar nemzeti társadalmat a felszabadí- :ott jobbágyok millióival kibővítet- :e, új polgári és régi nemzeti jogosért tíz- meg tízezreket mozgósított. \z ő történelmi szerepvállalása je- enti a modern magyar nemzet szü- etésének első nagy személyes teljesítményét. Vlindannyiunk számára élő tradíciók kötődnek nevéhez, mint ahogy él nennünk - sokszor évtizedeken, nemzedékeken keresztül, iskolai lankönyvek nélkül is - egy-egy nyer- :es vagy éppen vesztes csata emlékezete. A nemzeti és a polgári sza- nadságjogokban testet öltő ideálok, meg a Habsburg-világ rendíthetetlennek tűnő abszolutizmusa, Euró- na részvétíensége, a szomszéd nemietek ellenérdekeltsége - együtt a legtöményebb történelmi lecke, nekünk, 20. században sokat bukdá- :solt, rossz tanulóknak. 5 bizonyára nem lenne haszon nélkül való még ma sem mérlegelni, ériékeim a 19. században elkezdődött nemzeti szembenállások tanulságait, a konfliktusokon felülemelkedni képes gesztusokat, mint például az 1849 júliusában Szegedre visszaszorult magyar országgyűlés nemzetiségi határozatát, Közép-Európa első nemzetiségi törvényét vagy a zsidók emancipációját biztosító jogszabályt. S mégsem a tanulságok, hanem a történelem nemzetformáló ereje, tegnapi, mai próbatételeink idején is érződő hatása, holnapi döntéseinket is befolyásoló üzenete az, amiért nem lehet holt történelemmé nyilvánítani a másfél száz évvel ezelőtti időket, amelyeknek főszereplője a modern magyar történelem legnagyobb hatású személyisége, Kossuth Lajos. Az ő történeti alakja, politikai pályafutásának eredményei és kudarcai, nehezen megfejthető személyiségének varázsa, történelmi szerepének súlya, s persze a legendák, a mítoszok, azaz a nemzetnek reményt, a népnek erőt adó kultusz - ez mind és még ennél is jóval több a Kossuth- jelenség. «»« A pozsonyi országgyűlés, amelynek 1848 lázas márciusi napjaiban ő volt a gyújtópontja: a diéta alkotmányos forradalma az áprilisi törvényekkel, köztük a jobbágyok felszabadítását, az egyenlő közteherviselést, Magyarország és Erdély unióját kimondó törvénycikkel. A függeden magyar minisztérium, azaz az első felelős magyar kormány Batthyány Lajos elnökletével, amelyben Kossuth a pénzügy-, Deák Ferenc az igazságügy-, Széchenyi a közmunka-közlekedésügyi miniszter! Széchenyi korabeli naplóbejegyzései tanúskodnak talán a leghívebben Kossuth történelmi bátorságáról, amellyel Magyarországot és a magyarságot hatalmas áldozatokra késztetve átvezette a modem európai történelembe. „Mit lehet tenni? - kérdezte Széchenyi március 15-i naplóbejegyzésében. - Batthyány Lajost és Kossuthot kell támogatni!” A forradalmi napokat meghasonu- lás-közeli állapotában átélő „legnagyobb magyar” pár sorral lejjebb^ franciául a visszafordíthatadan történelemről is feljegyez egy önironikus mondatot: „Eladtuk az országot két Lajosért! Batthyány és Kossuth Lajos.” Négy nappal később, látva az események szédületes tempóját, nagybetűkkel jegyzi fel - a herderi jóslatban és a következő száz év magyar történelmének vesztes világháborúiban körvonalazódott - alternatívát, mintegy a bécsiek, pozsonyiak, pestiek által ünnepelt forradalom ellenpontozásaként: „Magyarország vagy inkább a magyar faj most van a fordulóponton. Vagy ragyogva élni fog, vagy bukik örökre” «90 Kossuth politikai pályájának kétségkívül egyik legellentmondásosabb, legtanulságosabb részét a magyar- országi, Duna-völgyi nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásai, döntései, tervei jelentik. Akadtak történészi próbálkozások, amelyek a kérdés iránti fogékonyságában, döntéseiben a családi háttér befolyását keresték. A Turóc megyei sajátságos szigetkultúrát alkotó, magyar, szlovák nyelvű kisnemesi világból a 18-19. század során a kiváló felvidéki iskoláknak köszönhetően sok száz tanult ifjú jutott be a megyei és az állami adminisztrációba, elkerülve így a teljes elszegényedés gyötrelmeit. Közéjük tartozott Kossuth László, Kossuth Lajos édesapja, aki Kossuthfalváról, ebből a 19. század végén Turócszentmár- tonba beolvadt kisnemesi faluból, zipszer német feleségével, Weber Karolinával együtt Zemplén megyébe költözött. A házaspár Monokon az Andrássyak tulajdonában lévő udvarházban lelt otthonra s alapított családot: ott született 1812. szeptember 19-én Kossuth Lajos is, aki magát apjával, felmenőivel együtt mindig is magyar nemesnek vallotta: őseiket a 13. századig tudták visszakövetni. Kossuth politikai magatartását, meggyőződését, habitusát sokkal inkább a korabeli magyar nemesi liberalizmus és a bécsi udvar ellenében a magyarság emancipációjáért kibontakozó liberális nacionalizmus sajátos ötvözete alakította. A19. század magyarországi nemzetiségi kérdéseit három szálon lehetne felgöngyölíteni: a Mohács után évszázadokon keresztül nem önálló és nem egységes állampolitikai szerkezetben élő Kárpát-medencei népességen belül a magyarság a 19. század elejére alig több mint egyharmadnyi magyarság csakis egy új nyelvi-nemzeti honfoglalás révén juthatott ismét vezető pozíciókba, amely Béccsel szemben is elérhetővé tette az egyenlő jogok kivívását. Ez a célkitűzés jelentette a hosszú 19. század magyar ellenzéki politikájának vezéreszméjét, ennek rendelődött alá minden parlamenti, megyei küzdelem, ambíció. Ezen a szálon a nemzetiségek számára a magyar nemzeti függedenségi mozgalommal való együttműködés vagy a szembenállás volt a választás. Ezt a szálat képviselte Kossuth a szabadságharc bukásáig. A másik szálat a Habsburg-monarchiához minden időkben többes áttétellel kapcsolódó ország modernizációja jelentette: itt az ország valamennyi nemzete, nemzetisége megtalálhatta a maga helyét, olykor eredeti lakóhelyétől nagy távolságra, vasutakat, városokat, ipartelepeket építve, gyarapítva, s ezzel párhuzamosan nagy tömegben a természetes magyarosodás útjára lépve. Ez a Széchenyi nevével jelzett szál. A harmadik vonal a nemzetiségi konfliktusokból a felgyorsítandó asszimiláció kívánalmát kiolvasó türelmeden nacionalizmus útja, amely a külső gyarmatosításhoz szükséges erő hiányában belül kívánt volna hódítani. Ez a Grünwald Bélák, Bánfíy Dezsők és a magyarosító oktatáspolitika által kínált alternatíva. o oo Kossuth történelmi örökségének, politikai pályafutásának egyik legmaradandóbb üzenete ennek a nagyobbrészt egymásba gabalyodott három szálnak a szétválasztása. A pozsonyi országgyűlés forradalmi törvényhozásába 1848 tavaszán még nem fért bele a nemzetiségi egyenjogúság biztosítása: a nem magyar nemzetek, nemzetiségek Bécs által támogatott szembefordulása a magyar kormánnyal, a horvá- tokkal, románokkal, szerbekkel, szlovák szabadcsapatokkal folytatott harcok, az erdélyi, vajdasági kegyetlen polgárháború borzalmai döbbentették rá Kossuthot a nemzetiségi kérdés fontosságára, a nemzetiségi egyenjogúság eszméjének erejére, a kölcsönös megegyezésen nyugvó megoldás keresésének meg- kerülhetetienségére. A szegedi nemzetiségi törvényt Kossuth már- már diktátori erőszakkal kényszerítette ki a mindent veszni látó, de a nemzetiségi egyenjogúság eszméjével megbékülni nem akaró parlamenti többségtől. Életfogytig tartó emigrációjában - különösen az 1851. évi kütahiai alkotmánytervezetben és a dunai konföderációra vonatkozó 1859. évi tervezetében - a kis nemzetek egymásra utaltságának és nagyhatalmi kiszolgáltatottságának az ellenszerét próbálta megtalálni, s a nemzetiségi béke alkotmányos kereteit megalkotva teret kívánt nyitni annak a modernizációs pályának, amely a régió nemzetei számára új együttműködési - ma talán azt kellene mondanunk: integrációs - lehetőségeket teremtett volna. Az emigráns Kossuth felismeréseire a 20. század nem igazán volt kíváncsi. A dezintegráció évszázada a történelmet csinálni, nem tanulmányozni akarta. Ma sincs sok okunk reménykedni, hogy a történelem alakítására vállalkozók tanulni akarnának akárcsak a történelemből. Pedig a községi és megyei önkormányzatokra, a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó kossuthi elképzeléseket jó lenne mai megyereformokban, nyelvtörvényekben utazók számára kötelező olvasmánnyá tenni. Mint ahogy a visegrádi felhőjátékok számára is meg lehetne próbálni a régió integrációs tapasztalatainak mérlegelésével valóságosabb dimenziókat találni. Részletek Kossuth alkotmánytervezetéből (1851) és Duna-konföderációs elképzeléséből (1862) Az egy nemzetiséghez tartozó honpolgárok nemzetiségi érdekeik előmozdítása végett társaságba állnak községenkint, képviselet útján kerületi egyleteket képezen- denek, s a kerületeket egy köz nemzeti egyletbe összeforrasz- tandják; adnak magoknak olly szerkezetet, a mint nekik tetszik; választanak nemzeti főnököt, címezendik ők vajvodának, hos- podámak, a mint tetszik; egyesí- tendik, ha úgy tetszik, nemzeti társas egyletükkel egyházuknak, iskoláiknak kormányzatát; csinálnak magoknak szabályzatokat, kor- mányozandják egyletüket ezen szabályok szerint, szóval társas ön- kormányzati teljes szabadsággal gondoskodandanak mind azon erkölcsi s társas érdekek elő mozdításáról, miknek öszvegét „nemzetiségnek” nevezzük. Ezen egyesületnek nincs semmi köze az állammal, s az államnak nincs semmi köze ő vele. Az állam nem kíván tölle egyebet, mint hogy gyűlései nyilvánosak legyenek. A község szabad és függeden községi ügyeinek igazgatásában. Szerkezete a közszavazat (suffrage universel) sérthetíen jogára van alapítva. [...] Minden község időszakonkint maga határozza meg, milly nyelven viendi a községi igazgatást; jelentéseit, levelezéseit a megyéhez, kérelmeit a kormányhoz, törvényhozáshoz azon nyelven intézi; válaszokat, határozatokat a megyétől s megye útján a kormánytól azon nyelven vészén, mellyet a megye magára nézve megállapított, de ha ezen nyelv nem ugyan az volna, melly a községé, a megye hasábosán fordítást fog közleményéhez csatolni. Azonban az alkotmány biztosítja a kevesebbség számára egyénenkint azon jogot, hogy panaszt, kérelmet a községhez saját nyelvén intézhessen s a községi bírák előtt magát saját nyelvén védhesse. A községi nevezet mellőzheden feltételei közé tartozik a legalább is egy elemi község-iskola alapítása. [...] Ezen iskola a község igazgatása alatt áll. Annál fogva a tannyelvet is a község határozza meg. De a tanítási és tanulási szabadságot biztosítja az alkotmány. [...] Minden egyes ember is joggal bír iskolát nyitni (nyilvánossági ellenőrség alatt), s mindenkinek joga van iskolát választani. [...] Akormány a községgel egyenesen nem közle- kedhetik, a községhez egyenesen nem intézhet rendeleteket. Az illető megye útján kell ezt tennie. Ez szükséges, miszerint a község oltalmazva legyen a kormány ré- szérőli minden kényuralom ellen. A megyék számát s határait a törvényhozás határozza meg. Ha csak fontos ok nem forog fen, a históriai felosztást nem tanácsos változtatni. [...] A megye áll a megyebeli községek által közszavazat útján választott képviselőkből, kik azonban megbízóik által mindig visszahívhatók. A megyei közgyűlés a választás utáni első összeüléskor többség által elhatározza, minő leszen a megyei közigazgatás nyelve a jövő választásig. Azon fog levelezni a kormánnyal (ha azon nyelv nem a magyar, magyar fordítást is ragasztván hozzá), s a kormánytól is hasonló módon vészén feleletet s rendeleteket. Eredetinek mindig azon szöveg vétetik, melly a megyének hivatalos nyelve. De a kevesebbség jogának itt is, mint a községben, tiszteletben kell tartatni. Mindenki szólhat saját nyelvén a megyei gyűlésekben, s panaszokban, kérelmeknél, ügyvédieméi a megye, megyei tisztviselők s megyei bíróságok előtt kiki saját nyelvét használhatja. A megyének a bíróságok számára tolmácsokról gondoskodni kötelessége. Dunai Konföderációs elképzelés (1862) Azon országok mindenkép sajáda- gos viszonyai, melyek a Kárpátok és a Duna, a Fekete és az Adriai tenger közt feküsznek, nagyon megnehezítvén egy egységes állam alakulását, kívánatos, hogy az e tájakon elterülő régi történeti államok egymással szövetségre lépjenek, melyet „Dunai szövetségnek lehetne nevezni. A közösen érdeklő tárgyakon kívül, miket a szövetségi hatóság intézne, minden állam törvényhozása, igazságszolgáltatása és közigazgatása teljesen függeden lenne.... Az új közjogi rend alapja a dunai tartományokban az egyes népek szabad beleegyezése volna, akár egy törvényalkotó gyűlés, akár az általános szavazat alakjában. így például Erdély lakói általános szavazattal fognák eldönthetni, vájjon hazájuk egy legyen-e Magyarországgal? vagy legyen politikailag egyesülve Magyarországgal, közigazgatásilag pedig különválva attól, vagy végre csak szövetségben legyen Magyarországgal és a többi szövetséges állammal, mint maga is autonom állam, teljes egyenlő- ségi alapon? Részemről csak egy föltételt kötnék ahhoz, ha Erdély autonom állam s a szövetségnek, mint ilyen, kívánna tagja lenni; azt tudniillik, hogy Erdély és Magyar- ország közt personalis unió létezzék a közös fő személyében.... Az esetre, ha a keleti kérdés a keresztyén népek függetíenségével találna megoldatni, kívánatos, hogy Szerbia s a többi délszláv országok szintén belépjenek a dunai szövetségbe, mely esetben a Kárpátoktól a Balkánig terjeszkednék s állana: Magyarországból, Erdélyből, Romániából, Horvátországból s a netán Szerbiához csatolandó« tartományokból stb. Közösen érdeklő ügyek lennének: a szövetségi terület oltalma, a külpolitika, a külképviselet, a kereskedelmi rendszer, oda értve a kereskedelmi törvényhozást, a vám, a fő közlekedési vonalak, a pénz, a súlyok és mértékek.... A törvényalkotó gyűlés fogja eldönteni azt is, vájjon a szövetségi gyülekezet (parlament) csupán egy kamarából áll- jon-e avagy kettőből, mint az amerikai Egyesült-Államokban. Utóbbi esetben a képviselőház választatni fog, az egyes államok népességi aránya szerint. A senatusban a nagy és kis államok egyenlő számú tagok által lesznek képviselve, a miben a kisebb államokra nézve kitűnő garantia rejlik. A végrehajtó hatalmat egy szövetségi tanács gyakorolja. [...] A szövetség hivatalos nyelve fölött a törvényalkotó gyűlés fog határozni. - A végrehajtó, úgy a törvényhozó hatalom gyakorlatában minden tag saját anyanyelvét használhatja. A szövetségi hatóság székhelye váltakozva majd Pesten, majd Bukarestben, egyszer Zágrábban, másszor Belgrádban lesz. Azon államnak, a hol a szövetségi hatóság tartózkodni fog— feje lesz egyidejűleg a szövetségi tanácsnak és a szövetségnek is ideiglenes elnöke. Minden egyes állam otthon oly alkotmányt ad magának, a minő érdekeivel leginkább megegyezik, természetesen azon föltétellel, hogy ez alkotmány elvei a szövetség által szentesített elvekkel ne ellenkezzenek.
