Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-18 / 217. szám, szerda

jj SZÓ 2002. SZEPTEMBER 18. Közélet 5 Ján Carnogursky igazságügyi miniszter: „Ha nem módosul a státustörvény, Szlovákiának védekeznie kell." Marad is, nem is a politikában „Remélhetőleg az MKP-nak legalább akkora befolyása lesz a magyar kor­mányra, amekkora a törvény elfogadása előtt volt..." (Képarchívum) RÖVIDEN Schuster rádió- és tévébeszéde Pozsony. Rudolf Schuster tegnap este a közszolgálati televízióban, illetve rádióban beszédet intézett a választópolgárokhoz. Elsősor­ban a fiatalokat biztatta a hét végi voksoláson való részvételre, il­letve arra, hogy ne külföldön, hanem idehaza keressék a boldogu­lásukat. (TASR) A külföld bízik Szlovákiában Pozsony. Tegnap tanácskozott a voksólás előtt utoljára a Központi Választási Bizottság. „Elfogadtuk a Demokrata Párt döntését, hogy nem indul a parlamenti választásokon” - közölte lapunkkal Kertész Sándor, a testület tagja. Leszögezte: a választásokon a szokásosnál körülbelül 7500-zal több rendőr teljesít szolgálatot. „Erősödött a külföld bizalma, ez a megfigyelők számán is mérhető: csupán 6-7 külföldi megfigyelő érkezett Szlovákiába, s némelyikük már részt is vett tanácskozásainkon” - mondta Kertész Sándor, (szge) Carnogursky még nem jelenti fel Bánt Pozsony. Ján Carnogursky mindaddig nem tesz feljelentést a kassai maffiózók szabadlábra helyezését „tétlenségével” előidéző kerületi bíró ellen, míg az ügyben nem lesznek bizonyítékai. Dusán Kán bírót azzal gyanúsílják, hogy mulasztása miatt a vizsgálati fogság meg­hosszabbítását kérő bírói irat későn jutott el a Legfelsőbb Bíróság­hoz. Carnogursky egyébként már kidolgoztatta a Bán elleni fegyelmi eljárás tervezetét, de egyeztetni akar a kerületi bíróság vezetőjével, mert nyilván már az is előkészített egy hasonló javaslatot. (SITA) A leendő brazíliai nagykövet „pozitív" Pozsony. Az elnöki hivatal brazíliai nagykövetté Idnevezendő pro­tokollfőnöke, Milan Cigán a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata alapján nem kerülhet kapcsolatba titkosított iratokkal. Ezt tegnap Boris Gandel külügyi szóvivő erősítette meg. A dél-amerikai ország már korábban jelezte, hogy hajlandó fogadni Cigánt, ezért újabb vizsgálatoknak vetik alá, hogy nagykövetként betekintést nyerhet-e titkos dokumentumokba. (TASR) Újabb Lexa-ügy akadt meg Pozsony. Újabb Lexa-ügy bírósági vizsgálata akadt meg. A Pozsonyi Kerületi Bíróság ugyanis kiegészí­tő vizsgálatra visszaadta az ügyésznek azt az ügyet, amelyben a volt titkosszolgálati igazgatót és három volt beosztottját azzal vá­dolják, hogy a szolgálat pénzét fantomcégeken keresztül a saját kezükre játszották. Az ügyész a bí­róság határozatát megfellebbezte; a Legfelsőbb Bíróság dönti el, helyt ad-e a panasznak. (TASR) Ivan Lexa (Képarchívum) Kampányzárás - Meciar nélkül Nagyszombat. Vladimír Meciar tegnap a HZDS kampányzáró nagy­gyűlésén sem jelent meg - a szervezők szerint azért, mert a kisebb vá­rosokban tartott fórumokat részesítette előnyben. Mások állították, hogy távolmaradásának oka a párt pöstyéni fóruma, ahol a mozgalom regionális vezetői Meciar előtt vesztek össze. Azzal vádolták egymást, hogy ellenlábasuk át fog lépni Ivan Gasparovic HZD-jébe. (TASR) Szepsiben megkapják elmaradt bérüket Szepsi. Jozef Stank védelmi miniszter tegnap október elsejei hatállyal leváltotta a Katonai Karbantartó Vállalat igazgatóját. Stanislav Saranic vezetése alatt ugyanis a cég rossz anyagi helyzetbe került, olyannyira, hogy hitelt kell felvennie. Stank a vállalat szakszervezeti vezetőivel is tárgyalt, s megígérte, hogy az elmaradt júliusi béreket holnap, az augusztusiakat pedig csütörtökön kifizetik. (SITA) Feljelentést tett a Polgári Konzervatív Párt Fajgyűlölet a tévéből Ján Carnogursky igazságügyi miniszter távozik is meg nem is a politikából: nem szerepel a Kereszténydemokrata Moz­galom jelöltlistáján, nem kí­ván politikai funkciót betölte­ni, viszont - most már „szaba­don” - a politikai kérdések­hez továbbra is hozzá akar szólni. B. SZENTGÁLI ANIKÓ Néhány héttel ezelőtt egy lengyel- országi konferencián a visegrádi országok jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az együttműkö­dést Magyarország veszélyezteti. Ez annál is meglepőbb, mivel a V4-es kormányfők júniusi, eszter­gomi értekezletükön kijelentet­ték: mindent elkövetnek a kap­csolatok javításáért. Magyarország olyan szempontból a legnagyobb kockázat tényező, hogy a visegrádi négyek történelmi mér­legvonása eltérő, éspedig az első és a második világháború után Ma­gyarország a vesztesek, Szlovákia, Csehország és Lengyelország a győztesek táborában volt. Egyedül Magyarországnak van - Trianon formájában - mély történelmi sérel­me, amit megpróbál valahogyan helyrehozni. Ez Magyarországot Szlovákia, illetve a többi állam érde­keivel ellenkező állásfoglalásba „hajtja”. A történészek szerint Trianon már nem kérdés a magyar politi­kai életben, inkább annak követ­kezményei - a külföldi magyarok sorsa - foglalkoztatják a politiku­sokat. Nem vagyok biztos benne, hogy Trianon már nem kérdés, hiszen még ma is léteznek bizonyos erők - például a Csurka-féle párt vagy a Fidesz környezetében -, melyek Trianonra elsősorban negatív érte­lemben emlékeznek. Csak termino­lógiai játékról van szó. Ám legyen, elismerem, hogy csak a következ­mények foglalkoztatják a magyar politikát, a lényeg azonban ugyan­az, vagyis ez befolyásolhatja a vi­segrádi együttműködést. Ugyanak­kor remélem, nem negatívan. A szlovák-magyar kapcsolatokban csak a státustörvény okoz gondot, minden más probléma elenyésző és normális. » Nem vagyok r biztos benne, hogy Trianon mái nem kérdés. Most, hogy nyilvánvalóvá vált, el­lentörvény nélkül is orvosolható a státusprobléma, nem gondolja, hogy fölösleges és túlzás volt a KDH tervezete? Örvendetes, hogy lassan oldódik a helyzet. Nem hiszem, hogy rossz re­akció volt az ellentörvény kidolgo­zása, mert amikor a KDH előállt ja­vaslatával, a magyar kormány még nem akarta módosítani a jogsza­bályt. Vagyis Szlovákiának nem volt más választása, mint ellenintézke­déseket foganatosítani. Magyaror­szág csak az Európai Unió nyomásá­ra hajlik a módosításra, ami még nem történt meg. Vagyis nem zárja ki, hogy a KDH a jövőben ismét előállhat ellentör­vényével? Nem. Ha nem módosul a magyar törvény, Szlovákiának védekeznie kell. Pavol Hrusovskytól nem idegen a miniszterelnök által többször ki­fejtett gondolat, mely szerint a következő kormánykoalíció mag­ját az MKP-KDH-SDKÚ hármas alkothatná. Viszont az MKP és a KDH éppen a státustörvény elleni jogszabálytervezet miatt „hide­gült el” egymástól. Nem lenne okosabb a szemétkosárba hajíta­ni a tervezetet? Pártunk álláspontja koncepciósze- rűen igazodik az uniós vélemény­hez. Számunkra Szlovákia szuvere­nitása elsőrendű érték, azaz sokkal fontosabb a különböző, eseüeges kormánykoalícióknál. Ugyanakkor ha Szlovákia komo­lyan gondolja az integrációt, rendkívül fontos, hogy a követke­ző kabinet stabil legyen. Megvan az esélye annak, hogy jobboldali kormány alakuljon, melyben a kereszténydemokraták és a ma­gyarok is helyet kaphatnak, vi­szont az ellentörvény-tervezet miatt romolhat a két párt viszo­nya. Bízom benne, hogy az MKP politikai víziója európai lesz, és támogatni fogja, hogy a magyar kormány olyan szellemben változtassa meg az említett jogszabályt, hogy Szlo­vákiában ne kelljen ellentörvényt elfogadni. Azért vannak ilyen elvá­rásaim a magyar párttal szemben, mert a státustörvény elfogadása előtt az MKP küldöttsége Budapes­ten járt, és az akkori magyar kabi­nettel konzultált. Most azt szorgal­mazhatná, hogy Budapest az uniós irányvonallal összhangban módo­sítsa a vitás törvényt. Kérdéses, milyen befolyása lehet egy szlovákiai pártnak egy másik ország kormányára... Remélhetőleg az MKP-nak legalább akkora befolyása lesz a magyar kor­mányra, amekkora a törvény elfo­gadása előtt volt... Egyébként hogyan értékeli az MKP mint kisebbségi párt kor­mányszereplését? Jól. És a KDH kormánytagságát? Miniszterkedésem alatt sikerült né­hány eredményt elérni. Robert Fico ezzel szemben az ön tevékenységét teljes csődnek mi­nősítette. Robert Fico kijelentésein nem cso­dálkozom, mert ő akart lenni az igazságügyi miniszter, de nem sike­rült elérnie célját. Ficót visszahív­tam a Szlovákiát a nemzetközi em­berjogi bíróság előtt képviselő ügy­nök funkciójából, mert nem felelt meg. Fico úr soha nem dolgozott az igazságszolgáltatásban, ezért nem tudja, miről beszél. Részéről egyfaj­ta hiúságról van szó. A KDH képes lenne együttmű­ködni a Smerrel? Ez más lapra tartozik. A KDH és a Smer között - a személyemmel kapcsolatos megjegyzéseken kívül - mélyebb ellentét is van, de mivel már nem vagyok a párt tisztségvise­lője, erre nem válaszolok. Személy szerint milyen kor­mányt szeretne a választások után? Nem vagyok hivatott és nem látok okot erre válaszolni. Nem szerepel a KDH jelöltlistá­ján. Miért? Távozik a politikából? Fontosnak tartom, hogy szabadon fejthessem ki a véleményemet anél­kül, hogy a kijelentéseim miatt a mozgalmat bírálják. Idáig nem nyilatkozhatott szaba­don? Minden párt vezető politikusának szem előtt kellene tartania a párt hivatalos álláspontját. Előfordult, hogy például az orosz államadós­sággal kapcsolatos nézeteimet a párt ellen használták fel. Továbbra is kifejtem véleményemet, úgyhogy ilyen értelemben nem távozom a politikából. Indul az elnökválasztáson? Ez idő előtti kérdés, és a jelen pilla­natban egy ilyen jelölésnek nem lenne esélye. Frantisek Miklosko önt Jósolja” következő államfőnek. Frantisek Miklosko a KDH, sőt Szlo­vákia látnoka annak ellenére, hogy nem minden jóslata vált valóra. Egyszer azt mondta az újságírók­nak, hogy az orosz államadós­sággal kapcsolatban bármikor kérdezhetik' önt, mindig vála­szolni fog. Miért érdeklődik eny- nyire a deblokáció iránt? Alighanem cukkolni akartam az új­ságírókat, mert a deblokációval kapcsolatban nekem lett igazam. Amikor 1999-ben támogattam az adósságtörlesztést, sokan bíráltak, nem is olyan régen pedig nekem kellett lassítanom a dolgot. Nem személyes érdekekről van szó? A felesége a Metro cégen ke­resztül érdekelt az áruval történő törlesztésben. Szó sincs személyes érdekekről. A Metro pedig még egyetlen „deblo- kációs” fillért sem kapott. } Pavol Hamzík szerint a kormány­ban az orosz államadóssággal kapcsolatban legutóbb azért élt politikai vétójogával, mert így akarta elterelni a figyelmet az igazságszolgáltatás siralmas ál­lapotáról. SS Bővíteni kell r az ügyészség és az igazságügyi mi­niszterjogkörét. Hamzík inkább a Polgári Egyetértés Pártjának siralmas állapotáról be­szélhetne. Csakhogy az igazságszolgáltatás állapota nem éppen rózsás. Mindig lesz mit javítani, és nem is­merek olyan országot, melynek la­kosai elégedettek lennének az igaz­ságszolgáltatással. Amikor Lexát szabadlábra he­lyezték, azt mondta, nem marad sokáig „kint”. Még mindig nincs börtönben. Mikor kerül vissza a rács mögé? Ez a független bíróságokra tartozik. Tudom, de ki más, ha nem az igazságügyi miniszter tudja „el­intézni”, hogy a rossz elnyelje méltó büntetését? Bővíteni kellene az ügyészség és az igazságügyi miniszter jogkörét olyan értelemben, hogy rendkívüli esetben fellebbezhessenek a bírósá­gi döntés ellen. Ha ez megtörténne, akkor „elintézhetném”, hogy Lexa fogságba vételével másik bíróság is foglalkozzon. Szcientológusveszély Mitro nyilatkozik Pozsony. A szcientológus egyház Szlovákiában is társadalmi problé­ma és belbiztonsági kockázat - kö­zölte tegnap Vladimír Mitro, a tit­kosszolgálat igazgatója azzal kap­csolatban, hogy az utóbbi időben ez az egyház rengeteg szórólappal kí­nálja a saját kiadványait nálunk is. A szolgálat vezetője elmondta, hogy legújabban egyes kábítószer-ellenes tervezetek révén egyes iskolákba is bekerültek ezek a publikációk. Az egyház képviselői más európai or­szágokban is megjelentek. (SITA) ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Fajgyűlölet szítása miatt a Polgári Konzervatív Párt tegnap feljelentést tett Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt és Ján Slota, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt el­nöke, valamint a Szlovák Televízió ellen, mert a két párt választási hir­detése sérti a magyar nemzetet és a szlovákiai magyar kisebbséget. Malíkováék egy történetet mutat­nak be. Egy érsekújvári étteremben a szlovák vendégnek egy pincérnő csak magyarul válaszolgat. A hát­térből egy magyar pincér megkér­di, mit akar a vendég, mire a pin­cérnő megjegyzi: „Mit tudom én? Buta tót.” A hirdetésben a történel­mi Magyarország térképe is feltű­nik. Aztán megjelenik Malíková, s egyebek mellett a következőket mondja: „Ezt meg kell állítani! Éb­redjenek!”. A Ján Slota vezette párt egy iskolában forgatott. „Nem is volt olyan régen, hogy a tanító úr nádpálcával verte a buta tótokat. Ma már senki sem veri őket. Buta tótok nincsenek, de szlovák iskola se. Apponyi szelleme kiűzte a szlo­vák gyerekeket...” - hangzik el Slotáék hirdetésében, (korp) MEGKÉRDEZTÜK Farkas Ivánt, a Nyitra megyei képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnökét A megyei közgyűlésben mi­lyen, a dél-szlovákiai régió fej­lesztésével kapcsolatos javas­lat kerül terítékre? Kiemelt fontosságúnak tartjuk a Mária Valéria híd mellett egy újabb, a teherforgalmat lehetővé tevő párkányi híd megépítését. Erre akkor is égető szükség van, ha Komáromban a vasúti hidat a későbbiek során közúti forgal­mat is lebonyolító résszel bővítik ki. A Budapestet Esztergommal összekötő épülő M10-es gyors- forgalmi út, továbbá a magyar fővárost kikerülő, szintén épülő MO-ás körgyűrű nyújtotta inf­rastrukturális lehetőségeket ki kellene aknáznunk. Az M10-es folytatása az újabb párkányi hí­don haladhatna át, felfűzve Zselízt, Szentbenedeket, Turócszentmártont, Zsolnát és a többi települést egészen a len­gyel határig, emellett a Duna újabb átívelése a jelenleg kiak­názatlan párkányi teherkikö­tő számára is lökést adna, elég csupán az esztergomi Suzuki au­tógyár igényeire gondolnunk. Végezetül ne feledjük, hogy a nagy szívóhatású Budapesthez a legközelebbi, alig több mint 30 kilométerre fekvő határátkelő éppen Párkány. E tényezőket fi­gyelembe véve a megyei közgyű­lésben szorgalmazni fogjuk a párkányi teherforgalmi híd meg­építését. (shz) KÉT KÉRDÉS - KÉT VÁLASZ Ha a választások idején beteg lennék, szavazhat helyettem valaki? Nem. Mindenki személyesen lép a választási bizottság elé, egyetlen polgárt sem lehet „he­lyettesíteni”. Hogyan lehet mozgóurnába voksolni? A polgár megkérheti a lakhelye szerinti körzeti választási bi­zottságot, hogy küldjön a laká­sára urnát. Ilyen esetben két bi­zottsági tag házhoz szállítja a szavazólapot, a borítékot és az urnát, s a polgár otthon szavaz­hat, miközben a bizottsági ta­gok ügyelnek a voksolás titkos­ságára. (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents