Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-16 / 215. szám, hétfő

2002. szeptember 16., hétfő 13. oldal I. LABDARÚGÓLIGA, 9. FORDULÓ . Továbbra is veretlenek a kassaiak, új vezetőedzővel sem megy a trencséni együttesnek Slovan-siker a pozsonyi rangadón Pozsony. A bajnokság 9. for­dulójának eseménye volt a pozsonyi rangadó, amelyet a Slovan klasszis különbséggel nyert meg az Inter ellen. To­vábbra sem megy a játék a Trencínnek, pedig már Anton Dragún ült a kispadon. Foly­tatták jó szereplésüket a kas­saiak, idegenben győztek, s egyetlen csapatként veretle­nek a mezőnyben. SITA-JELENTÉS ♦ Jó mérkőzést hozott a Pú- chov-Trnava összecsapás. A hazai­ak együtteséből hiányzott a játék­mester Strba, s ez megmutatkozott teljesítményükön. Felváltva tá­madtak a csapatok, az első félidő legnagyobb lehetősége Pernis előtt adódott, aki győzetesen ke­rült ki a kapus elleni párharcból, de lövését az egyik nagyszombati védő a gólvonalon mentette. In­kább a vendéglátók támadtak, Breska kétszer is nagy helyzetben hibázott, egyszer egyedül ment kapura, de nem tudott eredmé­nyes lenni. Ez elsősorban Belie ka­pusnak köszönhető, aki többször is kiválóan hárított. ♦ A Trencín-Kosice mérkőzésen a kelet-szlovákiaiak kezdtek jobban, Obsitník és Cifranic szerezhetett volna vezetést az első negyedórá­ban. Később kiegyenlítődött a já­ték, de a gólhelyzetek során kevés­bé voltak határozottak a játékosok, így elmaradt a gól. A 35. percben egy villámgyors támadás után Lá­zár lőtte az első gólt. Már három perc múlva egyenlíthettek volna a hazaiak, de Ivana 16 méterről lea­dott lövése a kapus kezébe tartott. Az első félidő utolsó percében Ko­zák növelhette volna csapata előnyét, tíz méterről a kapufát ta­lálta el. Röviddel a második félidő megkezdése után Fabus közvetett szabadrúgását követően Smelko elé került a lepattanó labda, amit a hálóba pofozott. Fölénybe kerültek Gáspár (balról) és Hyll kapus közös erővel szereli Vitteket, a Slovan csatárát a pozsonyi derbin (TASR-felvétel) a trencséniek, de a befejezéssel ba­jok akadtak. Mindkét csapat az eredmény tartására törekedett, s úgy tűnt, döntetlenül ér véget a ta­lálkozó, amikor a 85. pereben a ha­zai védők rosszul helyezkedtek, és Sovic megszerezte a győztes gólt. ♦ A rózsahegyiek már 8. percben mattolták a bajnok Zilinát: Urban elhúzott a jobb oldalon, az ötösre érkező beadásánál Bédi találta fel magát legjobban, s közelről küldte hálóba a labdát. Érdekes, hogy a bajnok az első 45 perc során egyet­len gólhelyzetet sem dolgozott ki. A 20. percben a második gólt is be­kaphatta volna, Helbich azonban kétszer is százszázalékos helyzet­ben hibázott. A félidő utolsó per­cében ismét Helbich hibázott, lö­vését az egyik zsolnai védő blok­kolta. Szünet után is a hazaiak lá­bában volt a második gól, Bédi előtt adódott lehetőség. A vendé­gek fokozatosan kiegyenlítették a játékot, s a 68. percben Mintái be­adását Sninsky fejjel értékesítette. A hazaiak még alig ocsúdtak fel az egyenlítő gólból, amikor Gottwald pontos passzát Mintái rúgta a há­lóba. A 77. percben egyenlíthettek volna a vendéglátók, Rák lövését a zsolnai kapus csak kiütni tudta, de a kínálkozó lehetőséget nem tud­ták kihasználni a hazaiak. Már rá­játszásban járt a mérkőzés, amikor a hazai védők hibáztak, Barcík ele­gánsan Rusnák elé passzolta a lab­dát, s a rutinos cserejátékos beállí­totta a végeredményt. A bajnokság állása: 1. Trnava 9 5 3 1 15:7 18 2. Slovan 9 5 2 2 13:7 17 3. FC Kosice 9 4 5 0 15:10 17 4. Zilina 9 5 1 3 16:10 16 5. Púchov 9 4 2 3 11:12 14 6. Dubnica 9 4 0 5 10:10 12 7. Inter 9­3 1 5 11:18 10 8. Petrzalka 9 2 3 4 10:13 9 9. Ruzomberok 9 2 1 6 12:19 7 10. Trencín 9 2 0 7 9:16 6 A következő forduló párosítása, szeptember 21., 16.00: Pú­chov-Zilina, Ruzomberok-Slo- van; 18.00: Inter-Dubnica, Trencín-Trnava. Szeptember 22., 10.30: Petrzalka-Zilina. A mazsorettek diktálták az iramot a rangadón Élvezhetetlen futball TOMI VINCE Pozsony. Annyira lehangoló volt a 77. Slovan-Inter derbi, hogy a meccs utáni nyomott hangú sajtó- értekezleten az újságírók egyetlen kérdést sem intéztek az edzőkhöz. Minek is, szót sem érdemel a játék. De hát tudósítani kell... A meccs előtt (és közben is) mazsorettek produkálták magukat, s naivan kezdtük hinni, fiatalos lendületük­kel kedvet csinálnak a labdarúgók­nak. Nem. A sok pontatlanság, gyermeteg megoldás, szabályta­lanság következtében hihetetlenül tempótlan volt a játék, nem akadt ember, aki elképzelést vitt volna a csapatok futballozásába, már a kezdet kezdetén vagy a második passz után elhaltak a kezdeménye­zések. Negyedóra után átvették a mérkőzés irányítását az égszínké­kek, de kevésbé jól megkomponált, fésületlen támadásaik nem jártak sikerrel. Az Inter megpróbált gyor­san futballozni, a mezőnyben elsőre szépen meg is játszotta a labdát, a második passz azonban már címzettet tévesztett, így a fia­talok lelkes futkosása, loholása a semmibe veszett. Még így is előttük adódott a találkozó első nagy helyzete, Czinege kiugratta Halenárt, Dzúrik csak tisztes távol­ságból tudta kísérni, de a sárga-fe­keték kilencese korán szánta el ma­gát lövésre és Prole kiütötte a lab­dát (30.). Élvezhetetlen volt a nem kevés faulttal tarkított játék, az In­ter kapkodott, a Slovan, ha lompo- san is, de ment előre és a 45. perc­ben megszerezte a vezetést: a cseh Homolác védelmi hiba után talált közelről ä hálóba. Ez a momentum azt eredményezte, hogy a második félidőben a hazaiak egyértelműen átvették a találkozó irányítását. Előbb Onofrej lövése a kapufára pattant, később Vittek hibázott, majd Homolác fejesét védte Hyll. Közben a vendégek vezettek egy modem akciót: Oprsal tért ölelő át­adását követően Paulík az oldalhá­lóba küldte a labdát. Aztán jött a második gól: Polgár beadását Vit­tek nem érte el, a gyors lábú Slahor igen, az ötös sarkáról volt eredmé­nyes (61.). Tíz perccel a vége előtt az Inter középső védői hihetetlenül nagy teret és sok időt engedélyez­tek a másik cseh légiósnak, Vo- máckának, aki kilőtte a jobb alsó sarkot. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Három frissen igazolt já­tékossal (Zvara, Sobona, a lett Dra­guns) állt ki a meícsre a ligeti csa­pat, és megszerezte az első hazai győzelmét. Nem sokan látták a si­kert, mert a korábbi eredményte­lenség következtében alaposan megcsappant a szurkolók száma. Tegnap délelőtt elsősorban az idősebb játékosok tettek ki magu­kért, hiszen a 34 éves Maixner és az egy évvel fiatalabb Kinder rúgták a gólokat. Már a meccs elején átvette a játék irányítását a hazai együttes, de csak egy pontadan lövése volt, Medved’ közelről kapu mellé küld­te a labdát. Később Borbély lövését kellett védenie a dubnicai kapus­nak. Aztán jött az első gól, Maixner kényelmesen lekezelte Medved’ be­adását és a határozaüan védők mel­lett a jobb alsó sarokba küldte a lab­dát. Éttől kezdve magabiztosan fut­ballozott a ligeti együttes, főleg a védelme tűnt átjátszhatatlannak. A technikás vendégek a mezőnyben nem futballoztak rosszul, jól kom­bináltak, gyorsak voltak, de a tizen­hatos előtt megállt a tudományuk, mintha megijedtek volna a hazai bekkektől, akik bizony játékukkal hamar respektet szereztek maguk­nak. A lett Draguns már a 27. perc­ben sárga lapot kapott, tíz perccel később kíméletlenül elkaszálta Kiskát, de Ligocky játékvezető nem merte felmutatni a második sárga lapot a nagyon igyekvő légiósnak. Hiába játszott fölényben a vendég­látó együttes, csak kevesen gondol­ták, hogy a félidőig még újabb gólt rúg. A másodikat ismét Maixner szerezte, Zvara meredek átadását lekezelve megkerülte a kapust, és estében talált a hálóba. A szünet után Suchánek ugratta ki a hátvéd Hindert, aki erős lövéssel szerezte a harmadik hazai gólt. A biztos veze­tés tudatában a Petrzalka visszahú­zódott saját térfelére, s hagyta, hogy az ellenfél kitámadjon. Az meg is próbálta, de amint már em­lítettük, csak a tizenhatosig jutott el, tulajdonképpen a meccs folya­mán nem is került gólhelyzetbe. Megérdemelten győzött a hazai csapat, elsősorban a védelme ját­szott jól, s ezáltal a középpályások és a csatárok felszabadultan, of­fenzív felfogásban futballozhat­tak. (T. V.) MÉRKŐZÉSRŐL MÉRKŐZÉSRE Slovan-Inter 3:0 (1:0) Góllövők: Homolác (45.), Slahor (61.), Vomácka (80.). Játékvezető: Michel’, 4800 néző. Sárga lap: Necas, Dzúrik, Gáspár, Barmos, Kun- zo. SLOVAN: Prole-Vomácka, Dzúrik, Homolác, Ed. Hrncár-Obzera (85. Pecko), Polgár, Necas (83. N. Hrncár), Onofrej-Vittek, Slahor (77. Sedlák). INTER: Hyll-Őisovsky, Gáspár, Kunzo, Oprsal-Czine- ge, Barmos, Paulík (69. Kocúrek), Cech (76. Petrás)-Drobnák (79. Lelkes), Halenár. Trencín-1. FC Kosice 1:2 (0:1) Góllövők: Smelko (52.), ill. Lazúr (35.), M. Sovic (85.). Játékve­zető: Stredák, 2600 néző. Sárga lap: P. Németh, Spal, Lazúr, M. So­vic. TRENCÍN-Smak-Killar, Micenec, Smelko-Spal (75. Stas), P. Duris, P. Németh, Hanko, Svrcek-Ivana, Fabus. FC KOSICE: Ro- dák-Cifranic (72. Loj)-Skolník, Dord’, Semanco-Sapara, M. Sovic, Obsitník, Lazúr (90. J. Sovic)-Kozák, Gajdos (90. Vascák). Púchov-Spartak Trnava 0:0 Játékvezető: Hrinák, 4300 néző. Sárga lap: Holcík, Gegics. PÚCHOV: Bernady-Ovad, Zaveterník (46. Satka), PavolVavrík, Holcík-Muzlay (84. Skripec), Peter Vavrík (68. Gegics), Bélák, Talda-Pemis, Breska. TRNAVA: Belic-Fall, Poljovka, Hlusko, Jezík-Molnár (68. Kris), Filip (87. Hrabal), Stano, Gasparík-Ujlaky, Kozuch (77. Lietava). SCP Ruzomberok-MSK Zilina 1:3 (1:0) Góllövők: Bédi (8.), ill. Sninsky (58.), Mintái (73.), Rusnák (90.). Já­tékvezető: Kacenga, 3500 néző. Sárga lap: Debnár. RUZOMBEROK: Mucha-Debnár, Mikulás, Jurco-Rák (79.Tomovcík), Helbich, Zofcák, Kurty, Urban (75. Stevko), Bédi-Spánik (71. ZosákL ZILINA: Mu- cha-Zabavník (66. Drahno), Klago, Labant, Stas-T. Durica (78. Kos- mef), Sninsky, Mintái, Durica-Barcík, Gottwald (89. Rusnák). Artmedia Petrzalka-Dubnica 3:0 (2:0) Góllövők: Maixner (26., 40.), Kinder (49.). Játékvezető: Ligocky, 1900 néző. Sárga lap: Draguns, Borbély, Dovicovic, Lysácek, Dolezaj. PETRZALKA: Cobej-Kinder, Sevinsky, Sobona, Draguns-Suchánek, Borbély, Zvara, Zárecky (46. Soltis)-Medved’ (83. Kusalík), Maixner (87. Kubala). DUBNICA: Postrk-Zimen, Hanek, Sevela, Mráz-Dolezaj (55. Sokol), Dovicovic, Drzík, Straka-Kiska, Lysácek (65. Bellák). AZ EDZŐK MONDTÁK DUSÁN RADOLSKY (Slovan): „Vár­tuk, hogy az Inter a sikertelen kupa- mérkőzés után aktívan fog játszani. Eleinte sikeresen letámadtak ben­nünket játékosai, s ezzel nem tud­tunk mit kezdem. Pszichikaiig so­kat segített rajtunk az első félidő utolsó perceiben szerzett gól. Szü­net után javult a játékunk, gyorsan átjátszottak a középpályát, s így többször teremtettünk veszélyes helyzeteket Hyll kapuja előtt. A má­sodik félidőben mutatott játékunk­kal elégedett vagyok, azt hiszem, a nézőknek sem lehet kifogása.” PECZE KÁROLY (Inter): „Megérde­melten győzött a Slovan. Ha azon­ban mi szereztünk volna vezetést, másképp alakul az összecsapás. Nem így történt, s a hazaiak ag­resszív futballozását siker koronáz­ta. Érzésem szerint az első gól előtt a játékvezető szabadrúgást ajándé­kozott a Slovannak. Szünet után már a hazaiak irányították a meccset, pillanatnyilag jobb játéko­sokkal rendelkeznek.” ANTON DRAGÚN (Trencín): „Ez a meccs is igazolta, a kassaiak nem véletlenül állnak a harmadik he­lyen. Tapasztalt labdarúgóik nagy­szerűen érzik a játékot, az egész csa­pat dinamikusan futballozik, meg kell mondanom, a jobb csapattól kaptunk ki.” BOHUMIL ANDREJKO (az FC Kosice másodedzője): „Nagyon örü­lünk, hogy ezt a nehéz meccset megnyertük, s úgy gondolom, nem is érdemtelenül. Ézúttal is megmu­tatkozott, hogy mit jelent, ha a csa­patban tapasztalt játékosok vannak, akik a fiatalabbakkal együtt küzde­ni is tudnak. A mérkőzés nagy részé­ben mi irányítottak a játékot, a ha­zaiak védelmi hiba után egyenlítet­tek, de a csapat nem adta fel és szép akció után belőtte a második gólt.” JOZEF SURAN (Púchov): „Letáma­dásos játékkal akartak meglepni el­lenfelünket, a Trnava azonban jól megszervezett védekezéssel nem hagyott bennünket kibontakozni. Annak ellenére, hogy a második fél­időben javult az iram, mindkét csa­pat előtt kevés gólszerzési lehetőség adódott, ezért végződött gól nélkül a találkozó.” JOZEF ADAMEC (Trnava): „Mind-' két csapat számára fontos volt az összecsapás, ezért győzelemre ját­szottak. Az első játékrész taktikai harcot hozott, a másodikban akadt néhány gólszerzési lehetőség, s ha Kozuch értékesíti 120 százalékos helyzetét, lehet, hogy megszereztük volna a három pontot.” MIROSLAV GERHÁT (Ruzombe- rok): „Érdekes és izgalmas meccset láthattak a nézők. l:0-ás vezeté­sünk után két védelmi hiba döntött. Csapatom küzdött, harcolt, a dön­tetlen talán igazságosabb lett volna. Szűk a keretünk, és hogy mi lesz to­vább, az a klub belső ügye.” FRANTISEK KOMNACKY (Zilina): „Nem született könnyen a győze­lem, az első félidőben jobbak voltak a hazaiak, akik egyszerű futballt produkáltak. Szünet után már ja­vult a játékunk, többször átjátszot­tak ellenfelünket. Azt hiszem, meg­érdemelten győztünk.” VLADIMÍR WEISS (Petrzalka): „Örülök, hogy nyertünk, de ez még semmit sem jelent. A fiúk küzdöt­tek, így kellene ezt minden mér­kőzésen tenniük. Az új játékosok bemutatkozása jól sikerült, haszná­ra lehetnek a csapatnak.” STANISLAV GRIGA (Dubnica): „Sokat vártunk ettől a meccstől, de nem tettünk meg mindent a siker érdekében. A hazaiak elsősorban agresszivitásban múl­tak felül bennünket. Ilyen hozzá­állással idegenben nem szerzünk pontot.” (SITA, tv) A Petrzalka megszerezte első hazai győzelmét Új arcok a Ligetben

Next

/
Thumbnails
Contents