Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-16 / 215. szám, hétfő
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 16. KOMMENTÁR Én - tégedet? SZILVÁSSY JÓZSEF Elgondolkoztató, két újságoldalnyi szerkesztőségi hirdetést közöl a legnagyobb példányszámú szlovák hetilap legfrissebb száma. Három kategóriába sorol tizenkét ismert szlovákiai politikust. Az első a Félnek a visszatérésüktől? címet viseli, s alatta Meciar, Malíková, Slota és Lupták fényképe látható. A második oszlopban Csalódtak bennük? dm alatt négy jelenlegi kormánypárti elnök - Dzurinda, Koncos, Hrusovsky és Bugár - portréját közlik. Vajon meglephetnek-e valamivel bennünket? - olvasható a harmadik sor elején, ahol Fico, Rusko, Gasparovic és Weiss arcképét helyezték el. A nagy, kék felületen mindössze két mondat virít: Ne hagyja elveszni a szavazatát. Ha nem akarja, hogy szavazatán az ön akarata nélkül osztozzanak, akkor menjen el szavazni, és voksoljon a kisebbik rosszra. Szlovák laptársunk vezetői - akik közül többen hétről hétre a legszínvonalasabb belpolitikai kommentárokat írják - ezúttal is fején találták a szöget. Jól érzékelik ugyanis, hogy nagyon sok a kiábrándult és a nagypolitika iránt teljesen közömbös polgár tájainkon. Akik például csak akkor tudnának örülni Szlovákia kétségtelen külpolitikai sikereinek, mondjuk, a most véget érő választási ciklusban jelentősen megerősödött külhoni tekintélyének, ha nem szembesülnének súlyos megélhetési gondokkal, egészségügyünk katasztrofális helyzetével, a korrupció ezernyi megnyilvánulásaival, igazságszolgáltatásunk lezüllésével, amelynek egyik döbbenetes jele, hogy gyilkosok grasszálhatnak újra szabadlábon. Csalódással vesszük tudomásul azt is, hogy a nyitrai döntéshozók - a kormány ajánlása és anyagi támogatása ellenére - valósággal elszabotálták a magyar pedagógiai kar ügyét, s az agrárminiszter a gazdátlan földek ügyében véghezvitte akaratát a tétovázó, sokáig a baloldaliakkal paktáló kormányfővel szemben, nem kis mértékben a többi szlovák párt cinkostársi együttműködésének köszönhetően is. Tucatnyi okunk lenne nekünk is, hpgy egyik legszebb népdalunk szövegéhez hasonlóan meditálva - hát én immár kit válasszak - azt vágjuk oda, hogy én - tégedet, soha! Mármint egyeden jelenlegi párt, s egyeden mai politikus sem szolgált rá a bizalmamra. Csakhogy... Markukba röhögnének a visszatérésben reménykedők és más populisták, mert ha a csalódottak távol maradnak a voksolástól, akkor ők sokkal jobban szerepelhetnek. Mert arra mérget vehetünk, hogy Ficónak, Meciarnak, Gasparovicnak most is nagyon sokan bedőlnek, hiszen főleg Észak-Szlovákiában oly sokan bíznak valamiféle csodában, s az éppen ügyeletes politikai megváltóban. S éppen ezért a mi szavazataink is gátat szabhatnak a csörtető politikusok négyesztendős dáridózásának, amelynek egyik céltáblája feltehetően ismét a szlovákiai magyarság lenne. Elsősorban ezért felülemelkedhetnénk indulatainkon, kiábrándultságunkon. Mert itt és most bölcsen, vagyis előrelátóan kellene döntenünk. Úgy, ahogy az ismert intelem sugallja: Mindnyájunknak el kell menni. S arra a pártra szavazni, amelyről mégis csak úgy gondoljuk, hogy politikusainak szakmai, emberi hibái ellenére képes lehet érdekeink eredményesebb képviseletére. Mi bénítj a a kacsát? TÓTH MIHÁLY A politikai szóhasználatba nálunk is befészkelte magát a Jténa kacsa”. Létezése arra (is) utal, hogy képviseleti demokráciában a koalíciós többség „landolás” előtti időszakában nem úri dolog, ha a távozásra készülő végrehajtó hatalom és a mögötte álló parlamenti többség olyan intézkedéseket hoz, amelyek később megoldhatadan feladat elé állítják a leendő kormányt. A béna kacsa olyan képződménye a politikai zoológiának, amelynek hasznosságát illetően közmegegyezés van a választópolgárok körében. Nyilvánvaló, hogy a következő kormány számlájára nemzetközi kötelezettséget vállalni, állami vagyont privatizálni, netán radikális adócsökkentést szentesítő törvényt elfogadtatni nem tisztességes lépés. Lényegesen boldogabb ország lenne Szlovákia, ha konstatálhatnánk, hogy nálunk például a választások előtti gyorstüzelő privatizálás teljesen ismeretien praktika. Kötetnyit lehetne írni az időzavar miatt hirtelen megtáltosodott béna ka- csáláól, amelyekkel mentették a menthetőt. Szlovákiai sajátosság, hogy az újságszerkesztőségek is nagy előszeretettel tenyésztik mostanában ezt a szárnyas jószágot. Pedig jelenléte amennyire nélkülözhetetlen a politikában, annyira káros a közvélemény alakításában. Nem arról van szó, hogy a Meciar-ellenes sajtófront vált íztelenné és szagtalanná. A HZDS-t továbbra is merészen és nyakló nélkül támadja a magát demokratikusnak minősítő sajtó. Csakhogy kérdem én és joggal: kell-e ahhoz bátorság, hogy egy kommentáríró manapság a számítógépen áteresztve politikai péppé darálja a mozgalmat, Meciarral az élen. A HZDS elfogadhatatlansága - akár Meciarral, akár nélküle - olyan nyilvánvalóság, mint hogy az éjt pirkadat követi. A választások előtti politikai közérzetre az jellemző, hogy a többséget nem az foglalkoztatja, melyik párt a legeslegjobb, hanem, hogy közülük melyik a legkevésbé rossz. És történik ez akkor, amikor az embereknek most már jóval több mint 70 százaléka teljesen elfogadhatatlannak tekinti Meciart. Ma nem az a veszély vezérli választási magatartásunkat, hogy ha esik, ha fúj, a mozgalomnak mindig meglesz a bő 30 százaléka. A fentiek értelmében vált jó két héttel a választások előtt béna kacsává a szlovákiai sajtó. Azon az alapon, hogy nem szabad veszélyeztetni a HZDS elleni egységet. Ez azt sugallja, hogy ha Szlovákiában nem lenne Meciar politikai képződménye, itt csupa gáncstalan lovag folyamodna szavazatainkért. Tippelhetünk, rágós lesz-e vagy porha- nyós a sajtó által kitenyésztett béna kacsából készült pecsenye. SPANYOL SAJTÓ A spanyol belügyminisztérium szerint hét új börtön megépítésére van szükség a meglevő 77 mellett az országban, mivel látványosan növekszik a foglyok száma, amely jelenleg már meghaladja az 51 ezret: ez 50 éve a legmagasabb szám. A spanyol lapok ismertették, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek igazgatósága februárban kérvényt nyújtott be a minisztériumhoz négy új börtön építésére (kettőre Andalúziában, egyre Madridban és egyre Valenciában) azon a hármon felül (a Kanári-szigeteken, Navarrában és a Baszkföldön), amely már 1993 óta tervben van, de mindeddig egyetlen sem épült fel, mert a helyi önkormányzat sehol nem biztosított telket. A négy új börtön építésének ügye jelenleg a pénzügyminisztériumban van, annak a vizsgálatára, hogy mikor lesz pénz az építkezésre. TALLÓZÓ EL MUNDO „Remélem, Bush elnök nem engedi meg, hogy a legkeményebb vonalat képviselő tanácsadói egy kevéssé körültekintő katonai akció irányába tereljék” - fogalmazott Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter a spanyol lapban megjelentetett, Konszenzus szükséges ahhoz, hogy végezzünk Szaddammal című írásában. „Az Irak-ellenes harcot az érdekeinknek legmegfelelőbb pillanatban kell elkezdeni, most pedig a legfőbb érdekünk az al-Kaida teljes megsemmisítése, azokkal a terrorhálózatokkal együtt, amelyekkel kapcsolatban áll. (...) Az egy évvel ezelőtti tragédiát követő órákban Bush az egész nemzet előtt jelentette ki, hogy a terrorizmusellenes harc lesz elnöksége legfontosabb feladata. Ma is ez a korrekt cél, nem pedig Irak” - fogalmazott. Albright ismertette a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének most nyüvánosságra hozott jelentését Irak jelenlegi katonai felszereltségéről, amelyet Bush elnök is idézett ENSZ-felszólalásában. Alakulóban a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, de a folyamatot a pártok egészségtelen rivalizálása kíséri Jugoszláviai választási szezon Jugoszlávia új nevet és államformát, Szerbia elnököt, Crna Gora parlamentet, Koszovó helyhatósági szerveket választ, a vajdasági magyarok pedig megalakíthatják Magyar Nemzeti Tanácsukat. A politikai erőtér tehát ismét módosulhat: egyszóval, ez nem egy unalmas ország továbbra sem. Bár inkább az lenne már. SINKOVITS PÉTER Zoran Panovics, a tekintélyes belgrádi Danas című napilap kommentátora némi szarkazmussal jegyzi meg: Müosevics ugyan nincs jelen, minden más viszont változatlan. E megfogalmazás valóban sarkított, ezért nem egészen helytálló, azonban sok igazságot tartalmaz. A két évvel ezelőtti „rendszerváltást” követően Jugoszlávia részben visszaintegrálódott a nemzetközi közösségbe, a kezdeti lendület mára elapadni látszik, ugyanakkor rendkívül lassú ütemben halad a katonaság és a rendőrség átalakítása, ezzel párhuzamosan* a maffia letörése (számos közéleti személy meggyilkolása továbbra is rejtély), a bíróságok élén is jobbára a korábbi rendszer emberei állnak - mindezek nyomán a valódi változást váró átlagpolgár csak legyint. A hatalmat átvevő struktúrát (Szerbiai Demokratikus Ellenzék) kikezdte a belső eróziót, minek folytán, a Nyugat határozott unszolása ellenére, sehogyan sem akar összeállni az új államalakulat, elsősorban Montenegró tartózkodó magatartása miatt. A koszovói helyzet megoldására pedig egyszerűen még képlet sincs. Ilyen körülmények közepette nem meglepő, inkább veszélyes és szomorú, hogy Vojiszlav Kostunica jelenlegi államfő, a Szerbiai Demokrata Párt vezetője az egyik szerbiai elnökjelöltként minapi kampánybeszédében eléggé egyértelmű célzást tett a boszniai szerb területek visszaszerzésére, „amelyek csak ideiglenesen lettek elcsatolva Szerbiától”. Egyre harsányabb a radikális Seselj, akit Hágából Müosevics támogat, s pártfogolja többek között Jelena Dokics teniszezőnő is. A lakosság polgári gondolkodású, európai irányultságú rétege Miroljub Labuszban bízik, ám itteni megfigyelők szerint, ha Labusznak a tíz induló közül nem sikerül az első fordulóban győzedelmeskednie, akkor a második menetben veresége már elkerülhetetlen, mert a szocialisták és a radikálisok is Kostunicára fognak szavazni. Egyébként kísértetiesen ismétlődnek az 1980-as évek utolsó esztendői. Akkortájt a horvát Ante Markovié volt még a teljes ország miniszterelnöke, akinek megígérték, Jugoszláviát azonnal felveszik az Európai Unióba, csak ne essen szét. Az addigra felforrósodott nagynemzeti mámor azonban más irányt szabott a történelemnek. A maradék Kis-Jugoszlávia felvétele az Európa Tanácsba e hónap végén lenne esedékes, ennek egyeden feltételeként tető alá kellett volna hozni a Szerbia és Montenegró hároméves „házasságáról” szóló alkotmányos alapokmányt, de a dokumentum Javier Solana többszöri közbenjárása ellenére sem született meg. A magukra hagyott szövegmegfogalmazók ugyanis nem tudták eldönteni, államszövetségről vagy (lényegében önálló) államok szövetségéről van-e inkább szó. Milo Djukanovics montenegrói köz- társasági elnök korábban a teljes függetlenséget hirdette meg, ezért most nehéz visszatáncolnia, mert a jugoszlávságpárti ellenzék ezt kihasználhatja az októberi parlamenti választások során. De Belgrád is bizonytalan, s szemmel láthatóan a szerbiai elnökválasztás kimenetelétől (annak második fordulója szintén októberben lesz) teszi függővé az alapokmány véglegesítését, hiszen az erőviszonyok merőben átrendeződhetnek. A balkáni állapotokat ismerve persze az sem biztos, hogy a dokumentum máról holnapKísértetiesen ismétlődnek az 1980-as évek utolsó esztendői. ra mégis megszületik, ennek azonban most kicsi a valószínűsége. Külön gondot jelent, hogy a készülő alkotmányos alapokmány egyik jelenlegi változata sem rendezi megnyugtató módon a tartományok státusát, hasonlóképpen függőben van, hogyan érvényesíthető a jövőben a nemzeti kisebbségek védelméről ez év februárjában elfogadott szövetségi törvény. Ez utóbbit illetően olyan álláspont látszik kialakulni, mely szerint egy kisebbségi jogi charta (alkotmányos okmány) részletezi majd ezt a területet, amelyet az alkotmányos alapokmány csak általánosan említ. Ennek ellenére javában tartanak az előkészületek a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szeptember végi megalakítására. Az MNT 35 tagját nem közvetlen választások útján szavazzák meg, hanem - a törvényi rendelkezések alapján - elektort közgyűlés révén. Automatikusan elektor minden magyar nemzetiségű szövetségi, köztársasági és tartományi képviselő, valamint ön- kormányzati tanácsnok, továbbá minden magyar civil szervezet, egyesület és szervezet delegálhat egy-egy képviselőt, végül elektor lehet minden olyan magyar nemzetiségű választópolgár, aki száz támogató aláírással rendelkezik. Ez a modell azon nyomban éles vitát váltott ki a vajdasági magyar pártok között, az ideológiai palástokat félretéve ennek egyszerűen az az oka, hogy a legutóbbi választások a Vajdasági Magyar Szövetség elsöprő sikerét hozták, nem elképzelhetetlen tehát, hogy a VMSZ túlsúlyba kerül az MNT-ben is. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Kereszténydemokrata Mozgalom így nem is állított elektorokat, közös sajtótájékoztatójukon pedig úgy fogalmaztak, hogy a leendő Magyar Nemzeti Tanács „nem lesz legitim”. A kárpát-medencei magyarok közül másodikként (az alig tízezer lelket számláló muravidéki magyarság után) a Vajdaságban nyűik most lehetőség a Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, s ezzel egyetemben a személyi elvű kulturális autonómia alapjainak megteremtésére, a pártok egészségtelen rivalizálására, valamint kommunikációképtelensége azonban ezt az ünnepinek nevezhető jelentős eseményt is némileg elhomályosítja. A szerző újvidéki munkatársunk VISSZHANG Ad: Sokol érsek üzenete; Új Szó, szeptember 13. Az egyház küldetése A választásokhoz közeledve azt tapasztalhatjuk, hogy a pártok különböző eszközökkel igyekszenek elnyerni a választók szimpátiáját. Sajnos, nem mindegyik párt tartja meg a tisztességes verseny szabályait, és hangzatos ígéretekkel gyakran próbálják megtéveszteni a polgárokat. Az Új Szó hasábjain Tóth Mihály úr azt állítja, hogy az egyház jogtalanul beavatkozik a politikába, a választási kampányba, s példaként hozza fel Sokol érsek templomokban terjesztett röpiratát. A cikkből kitűnik, hogy írója szerint a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalás nem tartozik az egyház feladatai közé. Tóth Mihály úr talán azokat a „régi szép időket” sírja visz- sza, amikor az egyház valóban nem nyüatkozhatott meg a társadalmat érintő közügyekben, mert a kommunista diktatúra igyekezett beszorítani a templom falai közé? Sokan ma is ezt szeretnék elérni, s gyűlölködve támadják az egyházat, ha az megnyüvánul a hívőket érintő társadalmi kérdésekben is. Egyesek ma is szívesen elhallgattatnák az „egyház hangját”. Szomorú példáját láttuk ennek a választások előtt Magyarországon, ahol a régi ávós módszerekhez hasonlóan a templomokban rögzítették a papok beszédeit az úgynevezett szocialista egyetemisták, így próbálták megfélemlíteni a papokat és híveket. Az egyház küldetése azonban nemcsak a templomokba szól. Ezt a küldetést az egyház nemcsak azzal teljesíti, hogy kiszolgáltatja a szentségeket - miséket végez, esket, keresztel -, hanem tanítói feladatát is végzi. Ez a tanítói feladat pedig a hit és erkölcs dolgaiban való útmutatást is jelenti. Egyebek között az is az egyház küldetéséhez tartozik, hogy rámutasson az erkölcsi jó és rossz közti különbségre, s felhívja a keresztény hivő figyelmét arra, hogy mindig a keresztény erkölcsi értékrend alapján döntsön. Ez a döntés különösen fontos éppen a választások esetében, amikor nem mindegy, hogy kiknek a kezébe helyezzük az ország sorsát. Keresztény ember nem bízhatja olyanokra a társadalom irányítását, akik programjukban vagy tetteikben a keresztény erkölccsel szembehelyezkednek, hiszen azok bizonyosan nem képviselik majd a keresztény értékeket. A püspöki kar körlevele egyébként tartózkodik attól, hogy megnevezze az említett pártokat vagy akár közvetetten utaljon rájuk. Sokol érsek sem úja le üzenetében egyetlen párt nevét, így a Tóth Mihály által említett Kereszténydemokrata Mozgalmát sem. Sőt leszögezi: nem adhatunk választ arra a kérdésre, kit kell választanunk. Arra azonban valóban figyelmeztet, hogy a keresztények szavazataiért sokszor ateista, liberális vagy kommunista pártok versengenek, akik nem fogják képviselni a keresztény hagyományokat. Úgy gondolom, a keresztény embernek is joga, hogy olyanokat válasszon, akik az ő érdekeit és a keresztény értékeket képviselik. Mint ahogy erre kétségtelenül joga van a nem hívőknek vagy a nem keresztényeknek is. Tóth Mihály úr feleslegesen kárhoztatja a papok által gyakoroltatott egyházi fegyelmet, hiszen az egyház nem a bolsevik pártfegyelem alapján működik, tagjai nem egy diktatórikus, az emberi szabadságot semmibe vevő hatalomnak, hanem Isten akaratának engedelmeskednek. Az öntudatos keresztények elsősorban lelkiismeretük szavára hallgatva döntenek, s az egyház útmutatásait megszívlelve elutasítják mindazt, ami a kereszténységgel ellenkezik. Karaffa János római katolikus plébános Baka Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) ről,
