Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-14 / 214. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 14. Közélet .5 Köteles László képviselő a Bodrogköz és Ung-vidék környezetvédelmi állapotáról és ivóvízgondjairól Tisztul a levegő Vaján felett Szlovákia legkeletibb térsége az országos átlaghoz képest sok szempontból hátrányos helyzetben van. Ez nemcsak a gazdaságra, hanem a környezetvédelemre is érvényes. A régió ökológiai helyzetéről, ivó- és szennyvízhálózatának állapotáról Köteles Lászlót, a parlament környezetvédelmi bizottságának tagját kérdeztük. D. VARGA LÁSZLÓ A vajáni hőerőműben négy évig tartó felújításnak az volt a célja, hogy a káros anyagokat a minimumra csökkentsék. Mennyire sikerült ezt elérni? Az erőmű Szlovákia legnagyobb légszennyezője. A környezetszeny- nyezés csökkentése céljából a vállalat 1997-től folyamatos rekonstrukciós munkákat végez. Eddig mintegy 1,7 milliárd koronát fektettek be az égéstermékek kéntelenítésére és nitráttartalmának lényeges csökkentésére, az erőművi blokkok felújítására, az emissziót mérséklő égőfejek lecserélésére. Az új technológiák révén körülbelül 35 százalékkal csökken a nitrogénoxid, 60 százalékkal a kéndioxid és 30 százalékkal a szilárd szennyezőanyagok kibocsátása. A légszennyezés mérését az üzem végzi, az eredményeket továbbítja a járási hivatal környezetvédelmi osztályának. Az ellenőrző vizsgálatokat a Szlovák Hidrome- terológiai Intézet illetékes csoportja biztosítja. Az évtizedek során az erőmű a légszennyezésért az Állami Környezetvédelmi Alapba több száz millió korona kártérítést fizetett. E tetemes összegből bizonyos há» Az erőmű a környezetvédelmi alapba 70 millió korona légszennyezési illeté- . . két fizet évente. \\ nyad évente visszakerül a járásba. Korábban Tőketerebes, most pedig Nagymihály környékére. Az erőmű az említett alapba átlagban 70 millió korona légszennyezési illetéket fizet évente. Ez az összeg része annak az 1 milliárd koronát Köteles László: „A végleges megoldást az európai uniós ISPA-program támogatása jelentheti." (Somogyi Tibor felvétele) kitevő környezetvédelmi költségvetésnek, amelyet a szaktárca beruházások támogatásra használ fel. Többször javasoltam, hogy a befolyó összeg mintegy 20-25 százalékát a szennyeződésekkel közvetlenül sújtott területeken forgassák vissza, de ajánlásomat eddig egyetlen miniszter sem fogadta el. Mi több, Jozef Zlocha volt környezet- védelmi miniszter annyira feldühödött az akkor felállított nagykaposi millenniumi emlékmű miatt, hogy egy fillért sem juttatott a régióba. Ezenkívül tudni kell, hogy a hőerőmű számláját terheli a légszennyezésből eredő mezőgazdasági károk finanszírozása. Ez a kötelessége hasonló nagyságrendű kiadást jelent, mint a környezetvédelmi alapba befizetett 70 millió korona. Ezzel kapcsolatos érdeklődésem meglepte az illetékeseket, s úgy tettek, mint akik nem tudják, miről van szó. Jómagam is csak kerülő úton szereztem tudomást arról, hogy létezik egy ilyen „titkosított” tétel. Ennek kezelése áttekinthetetlenül működik, amire bizonyíték az az eset, amikor a Nagymihály melletti Tusaújfalu Meciar idején olyan tetemes kárpótlást kapott a hőerőmű pénzéből, hogy csupán az ügyben közbenjáró ügyvéd, akkori parlamenti képviselő tiszteletdíja 112 ezer korona volt. A térség ivóvízellátásának kérdése továbbra is megoldatlan. Hol tartunk ezen a területen, és jelenleg milyen projektumok kivitelezése folyik? Az ivóvízellátás csak részben megoldott. Annak ellenére, hogy a talajvizek nitráttal és biológiailag szennyezettek, a lakosság máig a fúrt kutak vizét fogyasztja. Az egészséges ivóvízzel való ellátás csupán részben kielégítő. A csatornarendszer bővítése az eddig rendelkezésre álló anyagi források szűkössége miatt nem volt lehetséges. Egyelőre a starinai víztározó számít tartalékbázisnak. A végleges megoldást az európai uniós ISPA-program támogatása jelentheti, mely hozzásegítene Felső-Zemplén ivóvíz- és csatornázási gondjainak megszüntetéséhez. A beruházás anyagi terheinek megoszlása a következő lenne: 64 százalékot Brüsszel, 25 százalékot Szlovákia, 11 százalékot pedig az érintett községek közössége állna. Ezzel végérvényesen megoldódna az Ung-vidék jelenlegi rossz ivóvízellátása. Állami támogatással vagy önerőből hozzákezdett néhány község - Deregnyő, Mátyóc, Iske, Bés, Budaháza, Veskóc, és még sorolhatnám - az ivóvízhálózat építéséhez, de segítségre nekik is szükségük lesz. Az ivóvíz mellett hasonlóképpen időszerű a szennyvízelvezető hálózat kiépítése. Hozzájárul-e a költségekhez az állam, esedeg Európai Unió támogatásra is számíthatunk? A tervezet második szakaszának a régió csatornázási és szennyvíz- tisztítási problémáit kell megoldania. Ezzel párhuzamosan a térség nagyobb településein már folyik a meglevő szennyvíztisztítók felújítása, mégpedig a környezetvédelmi alap támogatásával, valamint újabb beruházások kezdődtek el a Bodrogköz és az Ung-vidék falvaiban. Milyen súlya és hatásköre van a környezetvédelmi bizottságnak, mennyire veszi figyelembe a tárca és a parlament az ajánlásait? Az előző megbízatási időszakban a „száműzötteké” volt a környezetvédelmi bizottság. Ellenfeleit ebbe a bizottságba helyezte a meciari garnitúra. Szerencsére ma a fordítottja mondható el róla, és az egyik legeredményesebbnek számít. Határozottságunkkal általában sikerült keresztülvinni elképzeléseinket, észrevételeinket. Az előző megbíza- r tási időszakban a „száműzötteké” volt a környezetvédelmi . bizottság. V Ha újra bekerülne a parlamentbe, mi az, amin eddigi környezetvédelmi tapasztalatai alapján változtatna? Elsősorban naprakész információkkal kell rendelkezni, hogy méltón képviselhessük választóink érdekeit. Szorosabb együttműködést képzelek el a szomszédos államokkal, hiszen a környezetvédelem határai nem esnek egybe a politikai határokkal, számos közös projektumon tudnánk együttműködni. Egyszóval, mindnyájunk számára meg kell teremtenünk az egészséges élethez való jog mellett az ehhez szükséges feltételeket és körülményeket. Ki nem sértette meg a Fair Play választási kódexét? Csak egyetlen párt van ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Egyetlen politikai erő van, a Magyar Koalíció Pártja, amely egyszer sem sértette meg a választások előtti viselkedési, morális kódexet, sőt senki sem hívta fel a kódex megtartását ellenőrző Fair Play Szövetség jgyeimét az MKP viselkedésére. A Fair Play szerint az ANO megsértette a kódexet a Markíza televízióban augusztus 24-én elhangzottakkal; a bizottság szerint burkolt reklám volt, amikor az ANO képviselői indokolatlanul hosszan beszéltek a gyermekonkológiai intézetre fordítandó ösz- szegről. A Smer a romák címére tett illetlen kifejezésekkel sértette meg a kódexet, a HZDS plakátjai pedig útjelző táblákon jelentek meg, ami törvényellenes. Az SDL szintén megsértette a kódexet, amikor a Smer reklámplakátjaira sajátait ragasztotta. Ha a kódexet az SNS, a PSNS és a KSS is aláírta volna, a bizottság őket is „elítélhetné”, ugyanis mindhárom politikai erő magatartása többször erkölcstelennek minősült, Anna Malíková pedig nyilvánosan a törvénysértést is beismerte, (sza) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Támogatja Szlovákia európai integrációt a püspöki konferencia: a lakosságnak terjedelmes pásztorlevélben magyarázza az uniós csadakozás szükségességét, ugyanakkor az integráció kísérő jelenségeire, kockázataira is felhívja a figyelmet. Rudolf Báláz besztercebányai püspök szerint az olyan kis ország iránt, mint Szlovákia, a nagyobbak mindig érdeklődnek, „be akarják szippantani”, hogy ne legyen útban. Ä püspöki kar nem tart attól, hogy tanulmány formájában megjelent pásztorlevelet valaki megpróbálja felhasználni a választási kampányban. Báláz attól sem fél, hogy a legutóbbi pásztorlevélhez hasonlóan valaki ismét kiad egy másik levelet. „Sokol érsek úr magatartásáról nem nyilatkozom, arról pedig, hogy ügyét megvitassa-e a konferencia, még nem született döntés. A mostani pásztorlevelet hivatalosan jóváhagytuk, senki nem adhat ki másikat” - tette hozzá a püspök. A kiadvány 50 ezres példányszámban jelent meg, a „figyelemfelkeltő” szöveget országszerte vasárnap olvassák fel a templomokban. A pásztorlevelet a helyi plébánostól lehet kérni. (sza) Mit tegyek, ha a szavazóhelyiségben kiderül, hogy nem szerepelek a választópolgárok névjegyzékében? A választási bizottság ellenőrzi a személyazonosságát és az állandó lakhelyét, és ha kiderül, hogy a lakhelye szerinti jó szavazóhelyiségbe ment, csak nem szerepel a névjegyzékben, a bizottságnak kötelessége beírni önt a jegyzékbe. Ezután nyugodtan szavazhat. A választások idején gyógyfürdőben leszek. Szavazhatok? Természetesen. Ha előre tudja, hogy a szavazás idején nem tartózkodik állandó lalchelyén, az állandó lakhelye szerinti polgár- mesteri hivatalban kérjen yálasz- tóigazolványt. Ezt személyesen kell elintéznie. A gyógyfürdőben kérdezze meg, hol van a legközelebbi szavazóhelyiség, ott felmutatja az igazolványát, és voksolhat. Ez nemcsak a gyógyfürdőben tartózkodókra, hanem azokra is vonatkozik, akik valamilyen okból otthon nem járulhatnak az urnákhoz, (sza) Továbbra sem lesz harmadik mobilszolgáltató Negyedszerre sikerül? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Most már biztos, hogy idén nem lép be a hazai mobilpiacra a harmadik operátor. A kombinált - GSM-UMTS - licencet elnyert Profinet.sk-tól ugyanis a Távközlési Hivatal elvette a licencet; a döntés jogerős. Az indok, hogy a szerződésben megszabott határidőre nem fizette be az első részletet, az 500 millió koronát. A befizetési kötelezettségnek a felszólítás után sem tett eleget az 50 millió korona alaptőkével rendelkező cég. A Profinet.sk egy titokzatos külföldi befektetőtől várta a milliárdokat - hiába. A hazai sajtó gyanakvása után elbizonytalanodott, így nem jött létre a megállapodás. A Távközlési Hivatal várhatóan újabb pályázatot hirdet a kombinált licenc elnyerésére, sorrendben ez már a negyedik tender lesz. Talán ez sikerrel jár, és akkor 2003 első felében valóban megjelenik a harmadik szolgáltató, (szí) RÖVIDEN Megemelték a bank alaptőkéjét Budapest. Az OTP Bank szerződéses kötelezettségét teljesítve, az OTP Banka Slovensko alaptőkéjét 999 517 200 koronával megemelte - adta tudtul tegnap a magyar bank. Az OTP Bank az OTP Banka Slovensko közgyűlésének döntése alapján emelte meg a hazai pénzintézet 1 milliárd 44 millió koronás alaptőkéjét. (MTI) Eltűnt Adamovból az állítólagos testőr Pozsony. Tényleg Szaddam Húszéin fiának testőre kért Szlovákiában menedékjogot - erősítette meg a Sme című napilapnak egy titkosszolgálati tiszt. Az iraki férfi azonban az adamovi gyűjtőtáborból tegnapelőtt eltűnt. Ebben semmi sem akadályozhatta meg, hiszen a tábor bármelyik lakója szabadon ki-be járhat. Lapunk értesülései szerint a CIA kérte a szlovákiai hatóságoktól, hogy ügynöke lehessen jelen a testőr kihallgatásán. A tény, hogy a hír egyáltalán megjelent a hazai sajtóban, a szlovák titkosszolgálat újabb kudarca - jelentette ki a már előbb idézett forrás. Azonban a TA3 hírtelevízió által megszólaltatott szakértők szerint szinte biztosra vehető, hogy a férfi nem lehet Udaj Húszéin testőre, mert az iraki vezetéshez közel álló személyeknek lehetetlen elhagyniuk Bagdadot. (szge, ú) Nem törődnek a nők problémáival Pozsony. A politikai pártokat nem érdeklik a nők problémái, alig foglalkoznak a nőket speciálisan érintő kérdésekkel. Ez derül ki abból az elemzésből, amit a Társadalmi Kérdések Intézete készített a választási programok alapján. A legnegatívabb értékelést éppen az a politikai mozgalom kapta, amelynek nő az elnöke. Anna Malíková Szlovák Nemzeti Pártjának választási programjában ugyanis egyedenegyszer sem fordul elő az a szó, hogy nő. A családon belül elkövetett, nőkkel szembeni erőszak kérdését leginkább a Smer tartja sürgősen orvosolandó, súlyos társadalmi problémának. A nők diszkriminálása csak az MKP-t és az SDL-t izgatja, (rd) Nem dolgoznak a választások ellen Pozsony. A belügyminisztérium közigazgatási osztálya tegnap cáfolta, hogy az osztály ötven alkalmazottja csak abban az esetben hajlandó folytatni a választások előkészítését, ha köztisztviselői státusba kerülnek. Jozef Liska osztályvezető az ilyen sajtóhíreket úgy értékeli, mintha a választások meghiúsításával vádolnák őt és beosztottait. Feljelentést egyelőre nem fontolgat. (SITA) Szlovákia nagy panaszos Strasbourgban Kassa. A strasbourgi nemzetközi emberjogi bíróság Olaszország és Lengyelország után az Európa Tanács tagállamai közül Szlovákiából kapja a legtöbb beadványt - közölte tegnap Ján Mazák, az alkotmánybíróság elnöke, aki erről egy strasbourgi szakmai rendezvényen szerzett tudomást. (TASR) Állandó küldöttség a NATO-központban Pozsony. Eduard Kukán külügyminiszter és Jozef Stank, a védelmi tárca vezetője tegnap aláírta annak az állandó küldöttségnek a statútumát, amely Szlovákia csatalkozása után Pozsonyt képviseli majd a NATO brüsszeli központjában. A külügyi tárca vezetője szerint Szlovákia vezeti azoknak az államoknak a csoportját, amelyek a NATO-tagság elnyerésére törkednek. (TASR) Elemzés készült két kormány kisebbségpolitikájáról Dzurinda nyitottabb volt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kisebbségek két megbízatási időszak tükrében címmel elemzést jelentett meg a Polgár és Demokrácia Alapítvány. A kiadvány azt hasonlítja össze, amit Vladimír Meciar 1994 és 1998 közti, valamint Mikulás Dzurinda jelenlegi kormánya a kisebbségi kérdés terén felvállalt, illetve teljesített. Diana Né- methová, a kötet társzerzője hangsúlyozta, nem értékelni, csak elemezni akarták a két kabinet kisebbségpolitikáját. Az elemzést egyes ci- vü szervezeteknek juttatják el. Sar- lota Pufflerová, az alapítvány igazgatója közölte, nem befolyásolni akarják a választókat, csak szeretnék, ha megfontolnák, kire voksolnak. Az alapítvány a kötettel egyidejűleg egy kis szórólapot is megjelentett „Fontold meg, hogyan döntesz!” címmel, amely a HZDS, az SNS- PSNS és az SDL politikusainak kisebbségekkel kapcsolatos dehonesztáló kijelentéseit idézi, ületve röviden áttekinti, Szlovákia 1999 óta milyen dokumentumokat hagyott jóvá a kisebbségek jogállásáról. Pufflerová szerint a Dzurinda- kormány a kisebbségi problémakört illetően nyitottabb volt, mint elődje. „Lehet, hogy nem sikerült úgy teljes mértékben megvalósítania a céljait, ahogyan elképzelte, ám a Meciar kormánnyal ellentétben egyértelműen készségesebb volt a kisebbségekkel szemben” - mondta az alapítvány vezetője. A nagyobb nyitottságot szerinte egyebek mellett az MKP kormánytagsága eredményezte. „A másik dolog az, hogy ebben a széles kormánykoalícióban ez a párt nem úgy juttathatta érvényre a programjában szereplő összes célkitűzését, ahogyan, azt elképzelte” - vélekedett Pufflerová példaként a kisebbségi nyelvhasználati törvényre utalva. Szerinte „visszalépést” jelentene, ha az MKP a következő kormánynak nem lenne tagja, (korp) AZ AAKP HÉTVÉGI LAKOSSÁGI FÓRUMAI Szeptember 14., szombat - Királyrév: 16.00; Diószeg: 18.30; Szap: 14.00; Zseliz: 16.00; Barssáró: 18.30; Kolozsnéma: 17.00; Ekel: 19.00; Vágfarkasd: 14.30; Apátújfalu: 19.00; Lévárt: 12.30; Harkács: 16.00; Otrokocs: 18.00; Reste: 17.00; Makranc: 19.00; Bári: 18.00; Csarnahó: 19.30. Szeptember 15., vasárnap - Nemeskosút: 17.00; Vága: 19.00; Dunaújfalu: 14.30; Zonctorony: 16.00; Fél: 17.30; Vők: 19.00; Apácaszakállas: 18.30; Búcs: 14.00; Léva: 16.00; Kálna: 18.00; Vághosszúfalu: 15.00; Vágsellye: 17.00; Ipolyvarbó: 15.0Ö; Szécsénykovácsi: 17.00; Vámosbalog: 14.00; Losonc: 17.00; Csoltó: 10.00; Szepsi: 16.00; Körtvélyes: 14.00; Nagykövesd: 17.00; Őrös: 19.00. Az MKP kampányfümjét a Szlovák Televízió 2. csatornája minden este 18.00 órától sugározza. x A katolikus püspöki kar az európai integrációról Hosszú pásztorlevél KÉT KÉRDÉS - KÉT VÁLASZ