Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-12 / 212. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 12. Kasmír: lelőttek egy minisztert Szrinagar. Feltételezett muzulmán fegyveresek tegnap lelőtték Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi állam igazságügy-miniszterét. A miniszter éppen a Szrina- gartól 110 kilométerre északra fekvő Lalpora választókerületben kampányok a tartományi választásokra, amikor rálőttek. Mustak Ahmad Lone a kormányon lévő Indiai Nemzeti Kongresszus párt tagja volt. A muzulmánok támadásainak tegnap Kasmírban további 12 halálos áldozatuk is volt. (MTI) Meghiúsított támadási tervek Bogota. A kolumbiai FARC szélsőbaloldali szervezet tervezett bogotai támadásában, amelyet a hét végén meghiúsított a hadsereg, számos jel szerint céltábla lett volna az amerikai nagy- követség épülete is. A hadsereg szombaton felfedezte a FARC 120 milliméteres rakétákkal és rakétavetőkkel megrakott titkos fegyverraktárát, hétfőn pedig egy másik rejtekhelyen megtalált és lefoglalt egy tonna robbanóanyagot. A FARC középületek egész sorát vette volna célba: kereskedelmi központokat és nagy tömegeket vonzó helyszíneket. (MTI) Kiutazhattak a menekültek Peking. Elhagyhatta tegnap a kínai fővárost az a 15 északkoreai - nyolc nő és hét férfi -, aki a múlt kedden átmászott a Németország pekingi nagykövetséginek iskoláját övező falon, és segítséget kért a német diplomáciai képviselettől ahhoz, hogy harmadik országba jusson. A pekingi diplomáciai képviseleteken menedéket kérő észak-koreaiak rendszerint Szingapúron vagy a Fülöp-szigeteken át mennek Dél-Koreába. További huszonegy észak-koreai várja sorsának jobbra fordulását Dél-Korea pekingi diplomáciai képviseletének épületeiben, az ő kiutazásukról még tárgyalnak. (MTI) A finnugor rokonságról Budapest. A kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok erősítése mellett elsősorban az európai uniós csatlakozási folyamat aktuális kérdéseiről kezdett Magyarországon tárgyalásokat Arnold Rüütel észt köztársasági elnök. Mádl Ferenc magyar államfő arról biztosította vendégét, a novemberi NATO-csúcson budapest minden elkövet azért, hogy Észtország meghívót kapjon a szövetségbe. Elhangzott: minden esély megvan arra, hogy 2004. január 1-jén Magyarország és Észtország együtt lépjen be az EU-ba. (MTI) Mádl Ferenc és Arnold Rüütel találkozóján szó esett a finnugor rokonság témaköréről is (Reuters) A katari sivatagba telepítik át az amerikai központi katonai parancsnokságot Merényletet tervezett egy spanyolországi támaszpont ellen Közelebb Bagdadhoz Bush tegnap gyászolt - és az Irak elleni fellépés fontosságáról győzködte szövetségeseit (Reuters-felvétel) Laden Marokkóban járt MTI-JELENTÉS Washington. Az amerikai központi parancsnokság pénteken megkezdi floridai főhadiszállásának áthelyezését Katarba. George Bush elnök feltétlenül számíthat Róma és Madrid támogatására Irak ügyében. 1 ÖSSZEFOGLALÓ Az áthelyezés állítólag összefügg a Pentagon korábbi tervével, hogy közelebb viszi az afganisztáni háború parancsnokságát Ázsiához. A Katarba való áttelepítés gondolatát Tommy Franks főparancsnok már tavaly novemberben felvetette, de az időzítés miatt feltehető, hogy ez esedeg része egy Irak elleni támadásra készülő amerikai katonai felvonulásnak. A központi parancsnokság ellenőrzi a katonai jelenlétet 25 közel- keleti, közép- és délnyugat-ázsiai, illetve észak-afrikai országban. Az USA több támaszpontot tart fenn a Perzsa-öbölben: Bahrainben, Kuvaitiján és Szaúd-Arábiában. Flárom évvel ezelőtt kezdte kifejleszteni az al-Udeid légibázist a katari sivatagban, de a munkálatok tavaly novemberben gyorsultak fel, miután Szaúd-Arábia nem volt hajlandó megengedni az Afganisztán ellen induló amerikai gépeknek a Szultán támaszpont használatát. Bush elnök szombatra Camp Da- vidbe várja Silvio Berlusconi olasz kormányfőt, hogy megtárgyalja vele az Irak elleni esetleges katonai fellépés kérdését. A jobbközép olasz kormány feje a hét elején a összehívta az Európai Néppártban helyet foglaló, vagyis a vele azonos politikai színezetű kormányfőket. Ott volt többek között Jean Pierre Raffarin francia, Jósé Maria Aznar spanyol, Jan Petar Balkenende holland, Jósé Manuel Barroso portugál és Jean Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök. A szardíniái összejövetel megrendezését állítólag maga Becs. Susanna Ries-Passer, aki lemondott alkancellári posztjáról és távozik az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) éléről is, tegnap cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy vissza akarna térni a nagypolitikába. Közölte: végleges az az elhatározása, hogy visszavonul a politikai életből. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöksége kedden későn este a várakozásoknak megfelelően támogatását adta Wolfgang Schüssel kancellár javaslatához, hogy a koalíciós partner FPÖ alkancellárjának és minisztereinek vasárnapi lemondása nyomán írjanak ki előre hozott választásokat, és a testület egyhangúlag Schüsselt választotta a párt listavezető jelöltjévé. Schüssel előzőleg november 24-ét javasolta a választások időpontjául. A kancellár leszögezte: a választásokon pártja azt tekinti célnak, hogy újra az ÖVP állítsa a kancelBush kérte Berlusconitól. A téma az volt, miként viszonyuljanak az Irakkal kapcsolatos amerikai tervekhez. A tegnapi olasz sajtó szerint Berlusconi bizonyult a legszolidári- sabbnak az amerikaiakkal, s jelezte: minden diplomáciai erőfeszítést meg kell tenni Szaddám Húszéin meggyőzésére, de ha nincs más út, akkor a fegyvereké a szó. A spanyol sajtó a Mondoa-palotából származó értesülésekre hivatkozva arról számolt be, Jósé Maria Aznar kormányfő telefonon biztosította lárt. Ezúttal sem nyilatkozott pártja koalíciós preferenciáiról. Hétfőn nem zárta ki, hogy az ÖVP újra a populista Jörg Haider pártjával alkosson kormányt egy választási győzelem esetén, kedden este pedig érzékeltette: a kivárás álláspontjára helyezkedik, attól függ majd döntése, hogy melyik fél kerekedik felül az FPÖ-ben. A koalíciós lehetőségeket tekintve ezen kívül annyi tudható, hogy az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) nem zárta ki végleg az együttműködést az ÖVP-vel (de ebben az esetben Schüssel nem lehet kancellár), a kicsi Zöldek az SPÖ-t tekintik természetes szövetségesüknek, és meg is hozhatják számára a szükséges többséget, s az ÖVP-vel egyelőre nem akarnak együttműködni, amiért az továbbra sem zárja ki az FPÖ-vel alakítandó koalíció lehetőségét. Az FPÖ-vel sem a Zöldek, sem az SPÖ nem hajlandó együttműködni. Busht arról, hogy Madrid támogatja Washingtont Irak elleni akciójában, akkor is, ha ez nem az ENSZ égisze alatt történik. Aznar nem sokkal később minderről szintén telefonon tájékoztatta Tonny Blair brit kormányfőt is. Aznar abból indul ki, hogy az iraki kérdés a nemzetközi terrorizmusellenes harc része, és abból, hogy senki nem vitatja: Irak 16 ENSZ-határozatot nem tart be. Spanyolország különösen érzékeny a terrorizmusra a baszk ETA tevékenysége miatt. Schüssel általános meglepetésre azt is leszögezte: el kell halasztani a vadászbombázók már eldöntött vásárlását, mert ezt a kérdést nem szabad bevonni a pártpolitikai viszályokba. Az 1,8 milliárd eurós beszerzést nem adópénzekből, hanem a gazdaság költségére kell megoldani, olyan kompenzációs üzletekkel, amelyek a befektetőknek meghozzák a hasznot - mondta. Közben az FPÖ-ben erősödik az ellenkezés a párt azon erősen jobboldali szárnyával szemben, amely Jörg Haider vezetésével előidézte a Susanne Riess-Passer alkancellár és három miniszter, továbbá két elnökhelyettes lemondását. Felső- Ausztriában a hívek a Haider- csatlósnak tekintett Hans Achatz tartományi pártelnök távozását követelik és visszajelentkezett a politikába például a népszerű Norbert Gugerbauer volt frakcióvezető, aki Haiderral való szembenállása miatt kényszerült visszavonulni tíz éve. Madrid. Oszama bin Laden, az al- Kaida terrorszervezet vezetője tavaly szeptember 11. előtt Marokkóban járt, talán 3 hónapon keresztül is ott tartózkodott - valószínűleg Casablancában - és öngyilkos merényletet készített elő a Cádiz közelében lévő La Rota-i és a gibraltári katonai támaszpontok ellen. Ezt a La Razón spanyol lap közölte arab titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. Bin Ladent valószínűleg az az infrastruktúra segítette, amelyet három szaúdi terrorista alakított ki, akiket később, 2002. május 21-én tartóztattak le Tangerben és Casablancában, és akik beismerték a merénylet tervét. Rámalláh. A palesztin kormány tagjai tegnap benyújtották lemondásukat Jasszer Arafat palesztin elnöknek, aki elfogadta azt. A lemondásokra azután került sor, hogy a palesztin törvényhozó tanács ülésén komoly bírálat ért több minisztert korrupció, illetve alkalmatlanság miatt. A miniszterek lépésükkel nyilvánvalóan azt akarták megakadályozni, hogy a parlament távolítsa el őket, a törvényhozó testület ugyanis tegnap bizalmatlansági indítványról szavazott volna. Megfigyelők Arafat politikai vereségének tartják, hogy hirtelen távozni kényBrüsszel. Az EB tegnap jóváhagyta azt a tervezetet, amelynek értelmében az EU évi egymilliárd eurós segélyalapot hoz létre a közelmúltbeli árvizekhez hasonló katasztrófák következményeinek kezelésére. Az unió végrehajtó szerve a múlt hónap végén, a nyári szünet utáni első ülésén tett javaslatot egy olyan új alap létrehozására, amelyet természeti, ipari és környezeti Brüsszel. A görög védelmi miniszter szerint megoldást kellene találni arra, hogy az EU október végén átvehesse a NATO-tól a macedóniai békefenntartási műveletek irányítását. Janosz Papantoniu tegnap az Európai Parlament külügyi bizottságában azt mondta, hiba lenne meghatározatlan ideig halogatni az európai erők Macedóniába vezénylését. A tizenötök a márciusi barcelonai EU-csúcson erősítették meg, hogy készek átvenni a NATO-tól a Vörös Róka (Amber Oszama bin Laden marokkói jelenléte elkerülte a nyugati titkosszolgálatok figyelmét, mivel ott szeptember 11. előtt több ezer öbölbeli állampolgár tartózkodott, minden gyanú és ellenőrzés nélkül. A három letartóztatott terroristát is ott befektető külföldiként tartották számon. Az al-Kaidához való kapcsolatukra Gauntánamóban kihallgatott marokkói foglyok vallomása alapján terelődött a gyanú. A terroristák azt is beismerték, hogy gyakran jártak át Marokkóból Spanyolországba, ahol az al-Kaidának Európában talán a legkiterjedtebb infrastruktúrája van. A spanyol rendőrség szerint nem kizárt, hogy az al-Kaida az EU júniusi sevillai csúcstalálkozója ellen is merényletet tervezett. szerült az a kabinet, amelyet ő állított össze júniusban. Tegnap reggel bevette magát Arafat főhadiszállására az izraeli hatóságok által körözött huszonöt állítólagos terrorista. Közöttük van Tutik Tirabi, a Jordán nyugati partvidékén működő palesztin titkosszolgálat vezetője, aki Izrael szerint a merényletek titkos irányítója. Az Arafat főhadiszállásán történt menedékkérésről az izraeli rádió számolt be palesztin forrásokra hivatkozva. E beszámoló szerint ott bujkál a 17-es Erő, vagyis a palesztin elnök testőrségének két tagja is. Izrael összesen tizenöt izraeli polgár meggyilkolásával vádolja őket. Évi egymilliárdot hagyott jóvá az Európai Bizottság Árvízi segélyalap MTI-HÍR Uniós békefenntartók mennének Macedóniába Főpróba októbertől MTI-HÍR katasztrófák esetén lehetne felhasználni az áldozatok megsegítésére, a károk enyhítésére és az újjáépítésre. Michaele Schreyer költségvetési kérdésekért felelős biztos tájékoztatása szerint az összegek folyósításának pontos ismérveit és szabályait csak a jövő héten fogják meghatározni. Annyi azonban már most eldöntöttnek tekinthető, hogy a teljes keret egynegyedének minden év októberéig rendelkezésre kell állnia. Fox) fedőnevű műveletet, de csak akkor, ha előtte létrejön az EU és a NATO közötti politikai-katonai együttműködést szabályozó megállapodás. Ez lenne az unió közös kül- és biztonságpolitikájának keretében formálódó európai gyors reagálású erő alkalmazásának első főpróbája. Görögország januárban veszi át az EU soros elnöki tisztségét, de védelmi ügyekben már ebben a fél évben is ellátja az ezzel kapcsolatos teendőket, mert Dánia mentességet kapott az EU közös védelmi politikájában való részvétel alól. Erősödik az FPÖ-ben a kormányválságot kirobbantó Haiderékkel szembeni ellenérzés Ismét Schüssel a listavezető MTI-ÖSSZEFOGLALÓ .................................i.............. Te rroristák kértek menedéket az elnök főhadiszállásán Nagy pofon Arafatnak ÖSSZEFOGLALÓ Uj csatlakozási menetrend Bulgáriának és Romániának Bukarest kontra Brüsszel Még nem döntöttek a részvételről a szerbek, akik decentralizálnák a tartományt Választási kampány Koszovóban MTI-JELENTÉS Belgrád. Koszovóban hivatalosan is kezdetét vette az október 26-án tartandó helyhatósági választások kampánya. Hatvannyolc politikai szervezet 5500 jelöltje közül választhat 1,25 millió választópolgár, beleértve a mintegy 190 ezer szavazásra jogosult menekültet, aki Szerbiában és Montenegróban él. Ők jelenlegi tartózkodási helyükön fognak szavazni. A mostani helyhatósági választás immár a második választás lesz azóta, hogy 1999 júniusában a tartomány nemzetközi köz- igazgatás alá került. A helyhatósági választást az EBESZ szervezi csakúgy, mint a tavalyi november 17-i parlamenti megmérettetést, amelyet meggyőző fölénnyel nyert meg az Ibrahiv Rugóvá jelenlegi tartományi elnök vezette Koszovói Demokratikus Szövetség. A következő választást már nem az EBESZ, hanem a koszovói hatalom fogja lebonyolítani. A kampánykezdés alkalmából Ibrahim Rugóvá felszólította a választópolgárokat és a politikai vezetőket, hogy kerüljék az incidenseket. Bajram Rexhepi kormányfő bejelentette, hogy a választási hadjárat idején nem lesznek tiltakozások a feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) volt tagjainak letartóztatása miatt. A kormány erről megállapodott a tüntetések szervezőivel. A koszovói szerbek egyelőre nem döntöttek arról, hogy részt vesznek-e a választáson. A szerb Visszatérés koalíció azzal a kéréssel fordult Michael Steinerhez, az ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetőjéhez, hogy a koszovói kormány decentralizálja a tartományt, és Ko- sovska Mitrovica északi, szerbek lakta városrésze, illetve Gracanica kapjon önálló önkormányzatot. A Tanjug szerint a Visszatérés Steiner válaszától teszi függővé, hogy részt vesz-e a választáson. Bukarest. Sajnálatosnak tartja az EU, hogy Románia a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyében kétoldalú különmegállapodást kötött Washingtonnal - idézte a román sajtó Günther Verheugen bővítési biztost. Verheugen az Európai Parlament külügyi bizottságában azt is közölte, ez a tény szerepelni fog az EU Romániáról készített idei országjelentésében. Verheugen szerint Bukarest ezzel biztosítani akarta magának a kedvező döntést az északatlanti szövetség bővítéséről határozó novemberi NATO-csúcson, miközben az EU-csatlakozás ügye Románia számára hosszabb távon jelentkezik. A bővítési biztos egyben közölte: az EU decemberi csúcstalálkozóján a közösség új csatlakozási menetrendre tesz majd javaslatot Bulgáriának és Romániának. Adrian Nastase miniszterelnök egy román kereskedelmi tévének adott interjújában azt mondta, a NATO bővítésének első köréről hozott döntés idején (1997- ben) a szövetség európai tagállamai saját nemzeti érdekeiktől vezérelve nem szálltak vitába Washingtonnal Románia érdekében. A román kormány most szintén saját nemzeti érdekeit helyezte előtérbe, ráadásul úgy, hogy nem tudta: a bíróság ügye ilyen forró kérdéssé válik.