Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-07 / 208. szám, szombat

19 ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 7. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT Wallace magasabbra ugrott Divacnál, de végül a jugoszlávok 81:78-ra megverték az amerikai Dream Teamot a férfi kosárlabda-vi­lágbajnokság negyeddöntőjében (TASR/AP-felvétel) RÖVIDEN Rasszizmusellenes napok októberben Nyon. Október 17. és 28. között rasszizmus llenes akciót szervez az Európai Labdarúgó Szövetség. Az UEFA a Futball a Rasszizmus Ellen Európában (FARE) nevű szervezetén keresztül közös fellépésre szólít­ja fel a tagországok szövetségeit, csapatait és szurkolóit, s arra kéri őket, hogy segítsenek száműzni a szélsőséges eszméket a stadionok­ból és azok környékéről. Az elképzelések szerint ebben az időszakban ellepnék a médiát, a pályákat és a sportág minden egyéb színterét a rasszizmust elutasító transzparensek, zászlók, illetve röpiratok. (m) Oroszország-Világválogatott a Kremlben Moszkva. Holnaptól 3. alkalommal méri össze tudását Oroszor­szág legjobb sakkozóival a Világválogatott, amelynek ezúttal tagja Lékó Péter és Polgár Judit is. Az eseménynek a Kreml Kongresszusi Palotája ad otthon, ahol 10 fordulóban, rapid mérkőzéseken dől el, hogy az 1970-ben Belgrádban és 1984-ben Londonban rendezett ütközetek után újabb orosz (akkor szovjet) diadal születik-e. A ma­gyarok - csakúgy, mint a többiek - a mai sorsolást követően tudják meg, hogy ki ellen kell először asztalhoz ülniük. (MTI) A Libertad szívesen látná Chilavertet Asuncion. A paraguayi labdarúgó-bajnokságban szereplő Libertad szívesen foglalkoztatná Jose Luis Chilavertet, a Strasbougtól a múlt hét végén menesztett kapust. - Mindenki örülne, ha világsztár kerül­ne a csapatba. Szerződtetése elsősorban attól függ, hogy müyen kö­vetelései lesznek. Amint megérkezik Paraguayba, felvesszük vele a kapcsolatot - idézte az AFP Horacio Cartest, az együttes egyik ve­zetőjét. A világhírű hálóőrnek azután kellett távoznia a francia klub­tól, hogy a világbajnokságról nagy súlyfelesleggel, 106 kilósán tért vissza, majd a számára előírt fogyókúrát nem vette komolyan, az ötödik fordulóban pedig nem akart pályára lépni a Lille elien. (MTI) Olaszország: újabb csúszás lehet Róma. Elképzelhető, hogy jövő szombaton sem kezdődik el a 2002-2003-as olasz labdarúgó-bajnokság, mivel nyolc klub még mindig több pénzt kér két előfizetős televíziós csatornától. A Tele- piu és a Stream 52 millió eurót ajánlott, de az egyesületek egyen­ként 10 milliót, vagyis összesen 80-at követelnek a hazai meccsek sugárzásáért. Még az sem elégíti ki őket, hogy a közszolgálati RAI újabb hároméves - idényenként 62 milliós bevételt eredményező - szerződést kötött az élvonal és a másodosztály összefoglalóinak el­készítésére. (MTI) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYUSTÁJA A TIPOS BINGO 36. játékheté­nek nyerőszámai és a nyere­ménylista. NÉGY SAROK: 6, 33, 26,32,1,58,49,18,69,4,24, 61,12, 5,11, 52, 56, 59,16, 74, 7, 55,34, 62. NYEREMÉNY: 193 korona (1589 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 66, 68, 72,35,36,44,53,31. NYE­REMÉNY: 2951 korona (26 nyer­tes). TIPOS BINGO: 20,2,42, 60,47, 65, 71,45,17, 75,15,67, 19,21, 73,8,25,23. NYERE­MÉNY: 306 928 korona (1 nyer­tes) .AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁM­JEGY: 9054,6756,9055,8696, 5841,5753,2785. Akinek a hét számjegy közül valamelyik meg­egyezik a 36. játékhét szelvény­számának utolsó négy számje­gyével, az részt vehet a jövő csü­törtöki TIPOS BINGO televíziós játékban. A következő a pozsonyi telefonszámokon kell jelentkezni szerda (2002. szeptember 11.) estig, kizárólag munkanapokon (8.00-19.00): 02/5479-1572 és 02/5479-1574. SZERENCSÉS SOR: 5 (17 043 nyertes). A kö­vetkező, 37. játékhétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 1 705 422 korona. A számok helyességért a szerkesztőség nem vállal fe­lelősséget! (SITA) TV-MÜSOROK m 1 tv2 RTL Klub MARKÍZA 6.00-7.25 ma reggel 7.25 A Feke­te Kalóz, 14. 7.50 Jó reggelt adj, Is­tenem! 8.00-9.20 Aranyfüst 9.20 Zöldkalap 9.35 Hol-mi? 10.05 Te­lefonpapa. Ifjúsági tévéfilm 11.10 Váratlan utazás, 5. 12.01 Hírek 12.10 Hollywood szafari, 10. 13.00 Eltűnő kultúrák, megőrzen­dő értékek 13.55 Beszéljünk a jö- vőnkről 14.15 Századunk, 137. 14.45 EXPOdíció. Sáfrány József filmje 15.40 Kémeri. Tévéfilm, 2. 16.00 6.30 tv2 matiné 8.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek, 29. 10.55 Az ifjú Herkules kalandjai. Am. sor. 11.20 Totalcar 11.50 A di­noszauruszok visszatérnek 12.45 TNT vakáció 2002 Kisstadion, 2/1. 13.45 S Club 7 Hollywood-ban. Brit zenés filmsor., 3. 14.10 Egyről a kettőre. Amerikai vígjátéksor., 82. 14.40 A szupercsapat. Am. ka- landfilm-sor., 42. 15.40 Smallvil- le. Amerikai akciósor., 18. 7.00 Kölyökklub 9.45 Disney-rajz- filmek 10.30 Segítség, felnőt­tünk!, 16-17. 11.25 Csak egy sza­vadba kerül! 11.30 Nikki. Ámeri- kai vígjátéksor., 25. 11.55 Csak egy szavadba kerül! 12.10 Autó Mánia. Autósmagazin 12.40 Norm Show. Amerikai vígjátéksor 13.10 Mike Hammer magándetektív, 15. 14.10 Top of the Pops 14.40 Bará­tok közt - A kezdetektől. Magyar filmsorozat, 311-320. 16.55 Déltengeri hercegnő Amerikai film 18.00 16.40 Kardok királynője Fr.-sp.-am. sor., 20. 17.30 Rex felügyelő Ném.-osztr. krimisor., 58. 17.00 Cobra 11. Német akció- film-sor., 10. 17.55 Sztár a háznál 18.35 Luxor-show. Magyaror­szág legújabb szerencsejá­téka. Benne: Ötöslottó 19.30 Híradó 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Big Brother 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz Plusz. Magazin 19.30 Kész átverés-show 20.00 20.05 Szatelit kabaré 21.00 Ámbár tanár úr Magyar filmvígjáték Fsz.: Koltai Róbert Dobó Kata, Hernádi Judit, Kállai Ferenc, Reviczky Gábor, Pogány Judit 22.30-0.12 A nő illata. Olasz film 21.10 A kiónok eljövetele Amerikai film 22.55 A hetedikjei Amerikai thriller Fsz.: Demi Moore 0.45 Vágyrajárók Amerikai vígjátéksor., 18. 1.55 Vers éjfél után 20.40 Gálvölgyi-show 21.15 Heti Hetes. Vidám, aktuá lis talkshow 22.30 Kung Fu nővérek. Ameri­kai akciófilm 0.10 Híradó - Késő esti kiadás 0.30 Fókusz plusz (ism.) 0.55 Divatklip 7.00 Rajzfilmsorozatok 9.30 Walt Disney bemutatja... 10.30 A Stevens család. Amerikai filmsoro­zat, 21/15. 11.00 HITBOX 11.35 Az elveszett világ III. Ausztrál- kanadai-amerikai sorozat, 22/9. 12.30 Föld. Külföldi érdekességek 13.00 Sportmagazin 14.00 Slá­gerlista 15.00 Azok a vad hetvenes évek... III. Amerikai komédia, 25/9.15.30 Az ifjú Indiana Jones. Amerikai filmsorozat, 22/10. 17.25 Utazási magazin 17.55 Trópusi hőség II. Kanadai-izraeli film, 22/20. 18.45 Mondd, amit akarsz Véleménynyilvánítás 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sport 19.30 Családi vetélkedő 20.00 Tisztességtelen ajánlat Amerikai dráma 22.25 X-akták: A jövő a tét Amerikai sci-fi thriller 0.35 Becézés. Erotikus sorozat 1.05 Vörös cipellők I., 33/26. 1.30 Emanuelle - Keleti riport Francia erotikus sorozat ____________STV 1_____________ 7.15 CT-híradó 7.50 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 8.30 Noé szigete. Anim. sor., 26/9. 8.55 Poggyász. Gyermekműsor 9.15 Állatkák 9.25 N mester felfedezései 10.30 Neri, a tenger lánya. Ausztrál animációs sorozat, 26/7. 11.00 Csúszda 11.30 Szórakoztató műsor 11.58 A 20. század ajándékai. Űrállo­más. Am. dokumentum-sorozat 12.00 Női pillantások, 121/94. 12.45 Gasztronómiai magazin 13.00 Tv-ingatlanok 13.30 Horgászmagazin 14.00 Panama-csatorna. Német útifilm 14.50 Hetes. Slágerlista 15.35 A világ kincsei. Great Zimbabwe 15.50 Zeusz és Roxana. Amerikai film 17.30 Tévékaleidoszkóp 17.50 Talk-show gyerekeknek 18.00 Esti mese 18.15 Tengeralattjáró a Dunán 18.45 Sherlock Holmes kalandjai Kanadai sorozat, 39/11. 19.10 Kenő 10 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Gazdagok és egészségesek 20.30 Slágerparádé 21.15 Kandi kamera 21.40 A pokol kapujában Ördögi talk-show 22.05 Éjszakai koktél 22.10 Radikális vágás. Kan. filmdráma 23.50 Big Bit. Zenés dók. műsor 0.45 Híradó ____________STV 2_____________ 8. 10 Élő körkép 8.30 Spanyolnyelv-lecke 8.45 Németnyelv-lecke 9.30 Németország története 10.00 Televíkend. Turisztikai magazin 10.30 Az én házam, az én váram 11.00 A pampák királya, 130/125. 12.00 Banyazsúr. Nők magazinja 12.20 Hétvégi műsorajánlat 12.30 A remény útjai 13.00 Fonendoszkóp 14.00 Susogás 14.30 A demokrácia szelleme. A de­mokrácia ellenségei. Dók. film 15.00 Ötpercnyi hírnév. Vetélkedő 15.25 Ázsia természetvilága 15.55 Ars librorum. Dók. film 16.20 Az élet csodálatos 16.35 A Szlovák Posta gondjairól 16.45 Hogyan élnek a japán fiatalok 17.10 A Föld arcai. Japán természetfümsorozat 17.30 Szlovákia gazdasága 18.00 Választások 2002 18.30 Slágerparádé 19.10 Törökország-Szlovákia labdarú­gó Eb-selejtező-mérkőzés 21.35 Labdarúgó-magazin 22.00 Koncert a tolerancia jegyében 23.05 Szlovák TV-galéria 23.15 Monoszkóp 23.40 CT-híradó ____________m2____________ 5. 45 Agrárvilág - válogatás 6.00 ma reggel 7.25 Tengerparti álmok, 5-6. 8.20 Nemzetiségi magazinok 10.55 Rondó. Kisebbségi magazin 11.20 Együtt. Velünk élő kisebbségek 12.00 Családfa. Családi magazin 12.30 Szószóló. Anyanyelvi műsor 13.00 Tánckoktél. Órszágos Latin- Amerikai Ranglista Verseny 13.55 Pityke. Magy. rajzfilmsor. 14.00 Ebéd. Tévéfilm 14.40 Kisokos - kisiskolásoknak 15.15 Európa Galéria. A CIRCOM REGIONAL műsoraiból 15.45 Latabár Kálmántól a Szeszélyes évszakokig 17.30 Megyünk...! Balanonföldvár 18.25 TS - Szabadfogású bírkózó-vb 20.35 Híradó este 21.05 Magyar Szalon 21.30 Mesterek nélküli mester 22.20 Babits Mihály: Gólyakalifa Közvetítés a Thália Színház Stú­diójából, felvételről 23.45 Pauer - Hatvan. Dók. film Éjszakai választék DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Indul a nap - Válogatás 7.10 Papírsárkány 7.35 Egyszer volt, hol nem volt... a felfedezők, 26/1. 8.00 A varázslatos iskolabusz Kanadai animációs sorozat 8.25 Mese a halászról meg a halról 8.55 Neptunusz zászlaja alatt, 11. 9.20 Szurdokpüspöki diákcsemege 9.45 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 9.55 Nyelvőrző 10.10 Aula - Ifjúsági Híradó 10.40 Heuréka! Megtaláltam! 11.15 Osztály tűsarkon. Lengy. sor. 12.10 Táncház (ism.) 12.40 Isten kezében 13.10 A szentek élete: Szent Erzsébet 13.15 A nagybörzsönyi Szent István templom. Magy. dok.film b 18.: A sivatag, Bölcsesség nyomában Japán ism.térj. fümsorozat 15.20 Balkán Bioscope - A némafilm története a Balkánon Görög-bolgár dók. film 16.30 Zöldkalendárium 17.00 Bűvölet, 31.01. sorozat 18.00 Híradó, sport 18.30 Mése 19.00 Jövőnk forrása - Magyar Nem­zeti Múzeum 19.05 A világörökség kincsei 19.20 Halló, halló! 83/41. 19.45 Hajdanában, danában..., 24/20. 20.00 Szellemtanya. Am. vígjáték 21.30 Az orosz animáció mesterei - Ivan Ivano-Vano A kerzenetsi csata 21.45 Híradó, sport 22.05 Vasárnap, átkozott vasárnap Angol film ______________JOJ______________ 8. 00 Animációs mese 9.05 Androméda II., 10. 9.50 A csúnya Betty. Kolumbiai sor., 169/1. 10.40 Búvárokkal a világ körül, 40. 11.10 Kedvenceink 12.00 Fiorella, 180/71-72. 13.35 Randevú 14.25 Huncutságok 15.05 Torontó árnyai I., 8. 15.55 Forró nyom L. A.-ban II., 22/9. 16.45 Habocska és az ernyő. Cseh krimi 18.20 Híres szerelmi románcok. Natalie Wood és Robert Wagner 18.50 Ötletmagazin 19.30 Híradó 20.00 Vadorzók. Cseh film 21.20 Szórakoztató showműsor 22.15 Fogságban. Am. akciófilm 23.55 Pihécske. Erotikus magazin 0.35 Erotikus vallomások I. 8/1. 2.00 JOJ reggelig _____________CT 1______________ 7.35 Garfield és barátai, 23. 8.00 Volt egyszeregy felfedező, 8. 8.40 Száz perc vakáció. Lengy. film 10.10 A veszély érintései, 13/9. 10.40 Egy hét a régiókban 11.05 A vidék 11.25 Legközelebb önöknél 12.05 Vitaműsor 12.50 Kandi kamera 13.15 Expedíció a világ végére, 13/1. 14.10 Divatmagazin 14.50 Taxival Kanadába. Am. film 16.20 Bűvölet III. 01. sorozat, 52/5. 17.10 Mit tehetek önmagamért, avagy hogyan éljünk 17.20 Szórakoztató műsor 17.35 Az állatok életéről 18.05 A cseh humor antológiája 18.45 Csehországon át... 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Szombat esti Koffer 20.50 Lesz ez még így se! Am. vígjáték 23.20 A szex és a város IV. Am. sor, 2. 0.00 Moulin felügyelő. Fr. krimifilm _____________NOVA ____________ 7.55 Pokémon, 205. 8.20 Vadak ura II. Am. film, 18. 9.10 Ász. Slágerlista 10.15 Matlock VI., 22/9. 11.10 Jake és McCabe V., 8. 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Iskola az élet alapja. Am. film 14.25 Cassandra átkelés. Ném.-ol. film 16.35 Gyilkossági osztály II., 32/13. 17.35 Morse felügyelő. Brit krimi 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Szórakoztató műsor 21.25 Az ördög maga. Am. thriller 0.10 Erotikus film _____________HBO_____________ 10 .30 Különleges hősök. Am. vígjáték 12.35 Koktél. Amerikai film 14.25 Kutyám, Skip. Amerikai film 16.10 A kölyök. Amerikai vígjáték 18.00 Keresd a nőt! Am. vígjáték 20.00 Csúcsfejek. Amerikai thriller 22.00 Mielőtt leszáll az éj. Am. film 0.15 Mocsokmacsók meséi. Am. film ____________ORF 1_____________ 12 .10 Habókos Carey 12.35 Nyakig az életben 13.15 Az élet és én 13.40 A Simpson család 14.00 Kaliforniába jöttem 14.25 Az Ö3 toplistája 15.20 Spinédzserek 15.45 Roswell 16.30 Ausztria-Moldávia labdarúgó Eb-selejtező 19.30 Híradó 20.15 Carla új élete. Am. film 22.25 Tisztítótűz. Amerikai akciófilm 23.55 Csak a halál a tanúm. Am. film ____________PRO 7____________ 12.1 0 Spinédzserek 12.40 Egy rém rendes család 13.10 Cybill 13.40 Jó barátok 14.10 Will és Grace 15.05 Dawson és a haverok 16.00 Bűbájos boszorkák 17.00 Sztárocskák 17.30 Családi élet 18.00 Family Guy 18.30 Kapcsoló. Német tv-paródiák 19.00 Talk, talk, talk. Show 20.15 Austin Powers: A rejtélyek nem­zetközi embere. Am. vígjáték 22.15 Mire jók a rosszfiúk? Akciófilm 0.30 Végre péntek! Am. filmvígjáték ________EUROSPORT________ 9. 30 Tenisz. Grand Slam torna (ism.) 11.30 FIS Síugró Nagydíj 13.45 Gyorsasági motoros Világkupa 14.15 Gyorsasági motoros Világkupa 16.15 FIS Síugró Nagydíj (ism.) 17.00 Tenisz 22.30 Országúti kerékpár verseny 23.00 Eurosport-híradó 23.15 Labdarúgó Eb-selejtezők Összefoglaló 1.15 Gyorsasági motoros Világkupa RÁDIÓ ____________PÁTRIA____________ (A Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 KHz-en, valamint a 94,6 MHz-en): 8.00 Hétről hétre, publicisz­tikai magazin. Közben: 8.00 Hírek 9.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 11.05 Kaleidoszkóp 12.00 Hírek 12.10 Nóta­csokor 13.00 Irodalmi mozaik 13.30 Tallózó 14.00 Hírek 14.05 Slágerhul­lám, nemcsak fiataloknak 15.00 Lazíta­ni 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.40­18.00 Napzárta __________KOSSUTH__________ 8. 06 Kopogtató 8.55 Fúvóm az éne­kem... 9.05 Családi tükör 9.35 Kézjegy 10.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 10.05 Szombat délelőtt - minimagazin 10.35 Rádiókabaré 2002. 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika 12.30 Barangoló 13.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 13.04 Új Zenei Újság 13.40 Vi­lágstúdió 14.00 Hírek. Közlekedés. Idő­járás 14.05 Oxigén 15.04 Irodalmi Új­ság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Szín­ház az egész világ! 18.30 Szemle 19.05 Sportvilág 19.29 Az ötöslottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ifjúsáv 20.04 Aranyemberek 20.35 Dallamkereső 21.04 Rádiószín­ház. Priusz 21.52 Zene - Bartók 22.00 Késő esti krónika 22.20 Világvevő 23.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. Kenő 23.04 Diszkotéka ____________PETŐFI____________ 8. 00 Hazai slágerkívánságok 9.05 Pre­mier 11.05 Komolytalan 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek. Benne: vízállásjelentés, sport és közle­kedés 13.15 Daráló 13.45 ízes történe­tek 14.00 Szívküldi... 15.08 Kedvence­ink kedvencei 16.00 Operettparádé 17.05 Hogy tetszik lenni? 17.30 Va­rázsnaptár I. 18.02 Sportkoktél 20.30 Varázsnaptár II. 21.04 Nemzedékek népzenéje 22.00 Vüággége 23.15 „Egy hazában“ 24.00 Éjfél után

Next

/
Thumbnails
Contents