Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-07 / 208. szám, szombat
Családi Kör ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 7. /MINDENNAPI KENYERÜNK HAEKO JÓZSEF A bulvár jelző a francia boulevard (= széles városi utca) szóból ered. A bulvársajtó tehát széles tömegeknek kínált sajtótermék. A boulevard-okon kiabálják rikkancsok a pikantériákat, friss híreket ismert emberek magánéletéből, kiteregetve szennyesüket, mely minél mocskosabb, a bulvárlap annál kelendőbb. A hollywoodi csillagok szexuális botrányainak részletei, partnereik váltogatásának igaz történetei, Jackson orrában a lyukak száma, Madonna túlkapásai, Cruise válása és Eminem kicsapongásai - ez a mindennapi kenyér a sajtótányéron. Gondoljunk bele - ha a pincér a vendégnek moslékot tálalna, minden bizonnyal óriási felháborodást keltene. A bulvárlapok olvasói viszont lépre mentek, és a sajtómágnások bu- gyellárisát dagasztva úgy falják a legalan- tasabb ösztönök moslékét, mint különleges bonbonokat. Kit érdekel egyáltalán, hogy a „rokonszenves csirkefogók” bűnei beleivódnak az emberek gondolkodásába, viselkedésébe? A vétek, ellopva a sztárok magánéletével, egyre jövedelmezőbb áruvá válik. így aztán a bulvársajtó, bár csöpög az emberi sekélyesség trágyájától, mindenek ellenére a legnyereségesebb. Már Szent Pál óvta az efezusiakat, hogy paráznaság, tisztátalanság, kapzsiság, ostoba vagy kétértelmű beszéd „szóba se jöjjön” köztük (Ef 5, 3-4). E „testvéri figyelmeztetés” evangéliumi üzenete egyértelműen ellentétes a bulvár gondolkodásmódjával. Nem csinál hasznot hajtó szenzációt az emberi gyengeségből, gyarlóságból, nem medializálja a’ kényelmetlen embert, hanem diszkrét beszélgetéssel igyekszik őt visz- szanyerni. „Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt NÉGYSZEMKÖZT. - Jézus is kínál nyereséget, ám nagyon sajátságosat: - Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.” (Mt 18, 15) Szakadék tátong tehát a szennylapok és a „testvéri figyelmeztetés” törekvése közt: az egyik olvasókat nyer meg s a pénzüket, ám a másik esetben az emberről van szó, a „testvér megnyeréséről”. Testvért megnyerni pedig többszörös nyeremény. Az első az ember, aki testvérré lesz e szó legszorosabb értelmében. Aki azzal, „ki ellene vétkezett” leül, és diszkréten, jó szándékkal figyelmezteti, még mélyebben felfedezheti benne testvérét. A feszült viszony, ha megmenekül a szennyes kiteregetésétől, az intrikáktól s a rágalmaktól, a kétoldalú igyekezetnek köszönhetően a kapcsolat valódi elmélyülését jelentheti. Példa rá Jézus éjszakai beszélgetése Nikodémussal. Ez a zsidó főember kénytelen volt Jézusnak egy kínos megjegyzését lenyelni: „Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?” (Jn 3,10) És mégis, ezzel a négyszemközti beszélgetéssel Jézus „testvért nyert”, aki a döntő pillanatban elszántan kiállt mellette a főtanács előtt, s halála után a sírba helyezte (Jn 7,50-51; 19, 39). _______ A második nyeremény: ki „ megnyerte testvé- rét”, megnyerte őt Is- |H ten számára is. Csöndwr ben beszél az Úr, a beszélgetések, a „négy- jüf szemközti” jelzések csöndjében. Ez történt > I Jákob kórjánál is, ahol |i 1 Jézus szemtől szemben mondta meg egy szamariai asszonynak, hogy bizony öt férje volt, és akije most van, az nem is a férje. Micsoda csemege lenne ez egy bulvárlapnak! Am a vétkezőt csak még mélyebbre nyomná nyomorúsága mocsarában. A magánbeszélgetés intimitásában történt szeretetteljes szemrehányás gyógyíthatta meg csupán a szamariai asz- szonyt (a figyelmeztetés, és nem a nevetségessé tétel), hogy elfogadja Jézust s az Ő átváltoztató őszinteségét. Szintén ismert Szent Domonkos egész éjszakát betöltő beszélgetése a franciaországi Tolousban, ahol a szent egy tévelygő „megnyerésével” töltötte az időt, egy olyan tévelygőével, akit Istentől igencsak távoli nézetek ejtettek rabul. Domonkos bölcsességgel és áhítattal hatványozott türelme végül megnyitotta az eltévelyedett szívét, s megvilágosította értelmét. Domonkos megnyerte őt Isten számára. A nálunk legnépszerűbb bulvárlapot naponta millió olvasó forgatja. Vajon hányán lapozzák a Bibliát? S hányán gondolkodnak el üzenetén, mely szerint az ember több, mint saját ösztönei által vezérelt élőlény, s méltó helye sehogyan sem a szégyenkaloda, a boulevard-ok pellengére. Nem, a vétkest a diszkréten szerető emberi szív kell, hogy elfogadja, mely csöndes imával, böjttel és szeretetteljes őszinteséggel harcolja ki menekvését. A szerző római katolikus pap Feltesszük a kérdést: miért nincs gyerekeinknek lelkiismeretük, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között Ébresztő, Amerika, ébresztő, emberek! E-MAIL illy Graham lányával készítettek inteijút egy kora reggeli műsorban, és a riportemő megkérdezte tőle: - Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen? - Anne Graham nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott: - Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? Ha nincs ideje, legalább fussa át ezt az írást. Nagyon sok vélemény megjelent a tavalyi szeptember 11-ével kapcsolatban, de ez igazán el kell, hogy gondolkodtasson mindenkit a legutóbbi történések fényében: terrortámadások, iskolai lövöldözések stb. Talán akkor kezdődött, mikor Madeline Murray O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában... - a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a szomszédodat (felebarátodat), mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megrongálódik, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszél, és azt mondtuk: rendben. Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, ha nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendedenül viselkednek. És az iskolai ügyintézők azt mondták, a tanári kar tagjai inkább ne is érintsék meg a diákokat, mert nem akarunk rossz reklámot az iskolának, és semmiképpen nem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket (nagy különbség van a fegyelmezés és megérintés, valamint a verés, pofozás, megalázás, megrúgás stb. között!). És mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, rendben. Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben. Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve akár az elnököt is) a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik. Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel, és hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges, természetes csodálatnak. És azt mondtuk, rendben. Aztán valaki eggyel tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga feljogosítja erre őket. És aztán a szórakoztató ipar azt mondta, csináljunk tévéműsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák, és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak á nemi erőszakra, kábítószer-fogyasztásra, gyükosságra, ön- gyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek. Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismeretük, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Valószínűleg elég sok köze van ahhoz, hogy most azt aratjuk, amit vetettünk. „Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel: Egy Érintett Tanuló”, és a válasz: „Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten.” Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkozni, miért megy pokolra a világ. Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki „Hiszek Istenben”, miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén „hisz” Istenben. Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítélésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbkiildjük viccek ezreit, melyek bozóttűzként teijednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel .tesszük ugyanezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák. Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolában és a munkahelyen. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatían keresztény a hét további részében. Nevetünk? Furcsa, hogy ha továbbítjuk ezt az üzenetet, sokaknak a listánkról nem fogjuk elküldeni, mert nem vagyunk biztosak afelől, hogy mit hisznek, mit fognak gondolni rólunk, ha ezt tesszük. Furcsa, hogy jobban érdekel, amit az emberek, mint amit Isten gondol rólunk. Gondolkozik? Gondolkodjék, s adja tovább a gondolatot. Ám ha nem teszi, ne panaszkodjék, hogy milyen rossz bőrben van a világ! Ezt az internetes körlevelet egy kedves olvasónk juttatta el a Családi Körbe, ezzel emlékezünk az egy éve történt tragikus eseményre, s valamennyien, kik olvassuk, gondolkodunk majd külön-külön is családi körben. Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. (József Attila: Két hexameter) EMBERNEVELŐ Gyerekek, óvodák, iskolák VEKERDY TAMAS ne .hi •i/uk'i'-gi-a M gyerekemnekhogy boldoguljon? | Mielőtt fejest ugranánk a praxisba, a mindennapok gyakorlatába, két vizsgálatsorozatról szeretnék beszélni. Mindkettő eredményei a kilencvenes évek első felében láttak napvilágot. EQ Az egyikben - persze én nagyon tömörítve mesélem el - azt kérdezték a kutatók, hogy vajon min múlik az, hogy boldogulunk-e az életben, hogy gyerekeink beválnak-e, boldogulnak-e majd a felnőtt világban. Kiderült, hogy amit az iskolában szavakban megtanulunk és tudunk - az iskolai eredmények - maximálisan 20 százalékban befolyásolják az életben való boldogulásunkat. (Nem is beszélve arról, hogy régebbi vizsgálatokból tudjuk, a megtanult anyagnak a 75 százalékát öt év alatt az eminensek is garantáltan elfelejtik, ha csak nem használják rendszeresen. - Ebben az értelemben az iskoláinkban nagyon nagy mennyiségű anyagot a felejtésnek tanítunk.) De mit is értünk ezen a boldoguláson? Ezen a beváláson? Valami olyasmit, hogy: kibírom-e önmagamat, tudok-e többé-ke- vésbé jó kompromisszumokat kötni, el tudom-e viselni férjemet, feleségemet, gyerekeimet, főnökömet, beosztottjaimat, munkatársaimat... És kiderült, hogy ez még csak nem is a velünk született értő képességen, az értelmi intelligencián múlik, melyet az IQ-val (az intelligencia quotienssel, hányadossal) mérünk, hanem az EQ-n, az emocionális quotiensen, az érzelmi intelligencián! Mennyire tudom beleélni magam a másik ember helyzetébe, mennyire vagyok empatikus, mennyire vagyok rugalmas a különböző álláspontok mérlegelésében és a saját álláspontjaim szükséges változtatásában, mindezt az érzelmi intelligencia fogja eldönteni, amelyik ráadásul úgyszólván korlátok nélkül fejleszthető a vizsgálatok szerint (ellentétben az értelmi intelligenciával). Dániel Goleman néhány éve magyarul is megjelent, éveken át világranglista-vezető könyvében - Érzelmi intelligencia - részletesen ír az idevonatkozó vizsgálatokról. De hogy is tehetünk szert érzelmi intelligenciára, hogyan juttathatjuk hozzá gyermekeinket? Azt hiszem, ennek legelső feltétele, hogy a kezdet kezdetétől - úgyszólván már magzati kortól, majd az újszülött és csecsemőkortól kezdve megadjuk gyerekünknek testi és lelki értelemben azt az érzelmi biztonságot, amit csak az emberi kapcsolatok - a testi érintésben, a lelki odafordulásban és kommunikációban kifejeződő kapcsolatok - tudnak megadni. Érzelmet adni és kapni Az emberi történelem öt-tíz-har- minc és még ki tudja hány ezer évében (egyre távolabbra tudunk visszatekinteni olyan korokba, ahol már embert feltételezhetünk) mintha értettek volna az anyák, nagymamák, dédikék, nagynénik és majd az apák, keresztapák, nagybácsik, nagypapák ahhoz, hogy melyik életkorban mit is kell megadni a gyereknek, hogy megfelelően fejlődjön. Indiától Ángliáig és Angliától Magyarországig az egész földkerekségen mindenütt megtaláljuk még a 19. század végén is azokat a játékos mozdulatokat, érintéseket - dögönyözőket, csiklandozó- kat, höcögtetőket, lovagoltatókat -, melyeket a gyerekkel játszó felnőttek mondókákkal, dúdolókkal kísértek, ezzel egyben az anyanyelv rejtelmeibe is bevezetve (az anyanyelv ritmusaiba, dallamába is bevezetve) a még beszélni sem tudó kicsiket is. Az indiai anyák úgyszólván mindmáig sajátos varázsigékkel kísérve masszírozzák gyermekeiket. Nálunk Kiss Áron még az utolsó pillanatban összegyűjtötte a 19. század végén ezeket a gyermekkel játszott játékokat is, őt Bartók és Kodály követte. Angliában pedig a The Oxford Nursery Rhyme Book szerkesztői végezték el ezt a gyűjtést. Mára ezek a tudások feledésbe merültek, bár próbáljuk mindig újra feleleveníteni. De ha a kisgyerek fülébe víz megy fürdetés közben, szaladunk a vattás végű Johnson-pálcikáért, míg a régi mama vagy nagymama kis- ujját dugta lágyan rázogatva a gyerek fülébe, és ezt énekelte a gyerek mulattatására: Kék kő, veres kő, Bújj ki kígyó fülembő’! - és cupp, kirántotta az ujját. Ha kellett, néhányszor megismételte. De a gyerek nem esett kétségbe, nem sikongatott, hogy „nem hallok! Nem hallok!” - hanem érdeklődve figyelt a versikére, és mulatott a cuppogtatáson. Ajátékon, a játékos helyzeteken keresztül áramlanak szabadon az érzelmek, a biztonságra vágyó gyerek és az őt gondozó felnőtt között. A gyerek így tanul meg érzelmet kapni és adni, s ez érzelmileg igényesség teszi őt a későbbiekben. (Éz fogja majd megőrizni kamaszkorában a személytelen kapcsolatoktól! Néha kínlódva fogja átélni „gátlásosságát”, ami voltaképpen érzelmi igényességéből fakad. Ha szeretne sem tud személytelen kapcsolatokba sodródni, mert tudja, megtapasztalta, hogy mit jelent személyes érzelmet kapni és adni. Sajnos, ennek a fordítottja is igaz: az érzelmileg kiéhezetten kamaszkorba lépő gyerekek gyorsan váltogatott, mert mindig csalódást okozó szexuális kapcsolatokon keresztül próbálnak érzelemhez jutni, kielégíteni csillapíthatatlan érzelmi éhségüket: vagy a bódulat útjait keresik, alkoholtól a kábítószerig.) (Folyt, köv.) (Saxum Kiadó, 2001) Bulvár vagy Biblia? B
