Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-06 / 181. szám, kedd
Panoráma ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 6. Staller Ilona, alias Cicciolina, az egykori pornósztár és képviselő tegnap Budapesten íróként és énekesként is bemutatkozott. Sajtóértekezleten ajánlgatta könyvbe foglalt, pikáns életrajzát, valamint Olaszországban megjelent új albumát. (TASR/EPA) Besűrűsödik a vér, fokozódik az agyvérzés valószínűsége Halálos lehet az ebéd utáni szellemi munka NAPTÁR Augusztus ~6 EGY GONDOLAT A rágalomra a legjobb válasz a hallgatás. Ben Jonson NÉVNAP Berta és Bettina A Berta német név, és egy germán istennő, Perchta nevéből alakult ki. A Bettina gyökerét az Erzsébetben kell keresni. Ma Gusztáv és Jozefina nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAIÉVFORDULÓINK 20 éve hunyt el Egri Viktor szlovákiai magyar író. Ismert műve a Közös út című drámája. Alapító tagja, majd alelnöke volt a Csemadoknak, később a Hét főszerkesztőjeként tevékenykedett. 730 éve hunyt el V. István király. IV. Béla fia volt, s nem róla mintáznák a szófogadó gyerek szobrát, később még harcolt is apja ellen, s le is győzte az isa- szegi csatában. Apja életében csak Erdélyt és a Tiszántúlt kormányozta. Királyként a csehek ellen hadakozott, s őket is megverte. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 40 éves Michelle Yeoh amerikai színésznő. A maláj származású szépség Perakban született, s tavaly kitüntette a peraki szultán mint leghíresebb alattvalóinak egyikét. Hazájában 1983-ban megválasztották Miss Malaysiává, erre felfigyelt a távol-keleti filmek egyik szupersztárja, Jackie Chan, aki meghívta egy reklámfilmfor- gatásra. Világhíressé egy másik férfi, Pierce Brosnan tette, aki vele forgatta A holnap markában című filmjét, és Michelle remekül mutatott James Bond harcos segítőjének szerepében. 50 éves Brian Levant amerikai filmrendező, a Talpig zűrben, a Beethoven, A Flintstone család, a Hull a pelyhes és a Kutyabajnok című film készítője. NAPI VICC A börtönőr benyit a rabhoz:- Jöjjön a beszélőre, mert itt van az anyósa! Mire a rab:- Mondja azt inkább neki, hogy házon kívül vagyok. INDEX Peking. Egy kínai lap szerint az ebéd utáni szellemi munka álmatlanságot, rosszullétet okoz, sőt fokozza az agyvérzés valószínűségét. A Health Times szerint a hagyományos kínai ebéd utáni szundikálás a piaci reformok, a magáncégek szaporodása miatt komoly veszélybe került. A lap isMTI-PANORÁMA New York. A Science című amerikai tudományos lap szerint az elmúlt két évtized alatt a Föld folyamatosan „soványodott”, de 1998- ban ismét „hízásnak” indult. A zsugorodás folyamata természetesnek tekinthető, hiszen bolygónk egy merteti egy 30 éves férfi esetét, aki álmatlanság, szédülés és memóriazavar miatt fordult orvoshoz. A doktorok hamar rájöttek, páciensük az ebéd utáni intenzív szellemi munka következményeitől szenved. Az orvosok szerint evés után besűrűsödik a vér, és ez más kockázati tényezőkkel (munka) kombinálva akár szélhűdés- hez is vezethet. lassan kihűlő égitest, de a „hízás” oka egyelőre nem ismert. A tudósok feltételezése szerint a Föld szilárd kérge és a forró, olvadt magma közötti átmeneti réteg okozza, hogy bolygónk „úszógumit” ereszt az Egyenlítőnél. Bolygónk egyre inkább egy sütőtökre kezd hasonlítani dagadó „derekával”. A jelenség oka egyelőre nem ismert Derékban hízik a Föld HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: Most inkább csendes a szerelemben, nem akar beszélni róla, mert fél, K* Főnöke izgalmas feladattal bízza meg, melynek elvégzése valódi kiék vagy nem akarja megbántani azt, aki érintett a dologban. Érdemes tiszta vizet önteni a pohárba. Bika: Befektetési ügyei remekül alakulnak, így hamarosan nagy haszonnal szállhat ki azokból. Már most tervezgeti, mire költi az így szerzett pénzt, vagyont. Ikrek: Túl sokat vár egy ma esti találkozótól, ezért valószínűleg csalódnia kell a dologban. Egy korábban elhibázott döntés most érezteti a hatását. Gyorsan túlteszi magát rajta. Rák: hívás, ezért örömmel vág bele. Régóta szeretne találkozni egyik barátjával, ma végre sikerülhet. Szűz: Zűrzavaros helyzetbe kerülhet, ha nem elég visz- szafogott. Valami arra ösztönzi, hogy hirtelen döntsön olyan kérdésekben, amelyek megfontoltságot igényelnek. Mérleg: Ismerősei körében, illetve családias környezetben érzi jól magát. Talán kedve támad környezete csinosítására, de gondoljon a gyakorlati szempontokra is. Skorpió: ■ A munkatársai ellenséges hangulatban vannak, ezért próbálja meg elkeLM2 Ez a sok energia, amely a rendelkezésére áll, sok mindent megváltoztatrülni őket, különben hosszas vitákba keveredhet. A legjobb, ha meghúzza magát a háttérben. hat, természetesen jó irányba. Élvezze az életet, s ne tartson a jövőtől. Az lehet, akinek hiszi magát! Nyilas: Helyezkedjen várakozó álláspontra, amíg nem tisztázottak a körülmények, ne nyilvánítson véleményt. Még felhasználhatnák Ön ellen a későbbiekben. Bak: Vágjon bele a dolgok közepébe, ahelyett, hogy aggodalmaskodva megpróbálná kikerülni az akadályokat. A kellemes meglepetések mellett előfordulhat egy kínos helyzet is. Vízöntő: A csillagok jó lehetőséget ígérnek arra, hogy felszabadultan azt tegye, amihez kedve van. Lehetősége nyílik szórakozni azokkal, akikkel már régen találkozott. Halak: Az az érzése, hogy mások döntenek Ön helyett. Kénytelen alkalmazkodni akkor is, ha ehhez éppen semmi kedve sincs. Biztosan talál megoldást erre a problémára is. A jelek szerint most a népszerű hírműsorok sztárjai kerülték sorra Hullnak a fejek a tv2-nél Budapest. A tv2-nél már véget ért Friderikusz Sándor, Bochkor Gábor és Boros Lajos karrierje, s a jelek szerint most a hírműsorok kerültek sorra. A Tények műsorvezetői közül augusztusban láthatjuk utoljára a képernyőn Péter Gyöngyit, Várkonyi Andreát és Gajdos Tamást. NOL Változik a Jó reggelt, Magyarország! műsorvezető gárdája is: búcsúzni kényszerül e szereptől Csisztu Zsuzsa és Demcsák Zsuzsa - írja a Blikk. A tv2 vezetői egy pillanatig sem tagadták, nemcsak a műsorokban, hanem a képernyős csapatban is lesznek változások. Elsőként Friderikusz Sándort, Bochkor Gábort és Boros Lajost menesztették, most pedig tisztogatnak a hírműsorok területén. A Blikk információi szerint a Tények három műsorvezetőjétől is megválik a csatorna. Állítólag a szeptembertől átalakuló hírműsorban nem lesz szükség ennyi műsorvezetőre. Simon András már korábban bejelentette, hogy átigazol az MTV-hez. Augusztusban pedig utoljára láthatják e gárdában Péter Gyöngyit, az alig egy éve leigazolt szegedi orvosnőt, Várkonyi Andreát és a sporthíreket ismertető Gajdos Tamást. Hármójuk közül egyébként Gajdos kötődik legrégebben, öt éve a csatornához. VeA Jó reggelt, Magyar- ország!-ban megszűnik az eddigi nőuralom. zetett Szerencsekereket, reggeli adást, tömegsport-vetélkedőt és autós műsort. A Blikk úgy tudja, hogy több ajánlat várja.- A legvalószínűbb, hogy az ősz folyamán visszatérek a Magyar Televízióhoz - mondta Gajdos. - Itt sok mindent csinálhattam, voltak lehetőségeim, de ha már így alakult, remélhetőleg másutt folytathatom a pályát. Átalakul a Jó reggelt, Magyarország! műsorvezetői csapata is. Csisztu Zsuzsa és Demcsák Zsuzsa ősztől csak a Tényekben lesznek látható, tőlük hallhatják majd a nézők a sporthíreket. A reggeli műsort egyelőre felváltva vezeti majd Páncél Andrea és Bombera Krisztina. A hírről Demcsák Zsuzsa Olaszországban értesült, ahol nyelvtanfolyamon vesz részt. - Nem tört le a dolog - nyilatkozta Demcsák. - A Tényekben már eddig is mondtam párszor sporthíreket. Augusztus közepén megyek haza, akkor talán többet megtudok.- Ősztől megújul a reggeli adás - mondta Sváby András, a reggeli műsor producere -, feltűnnek majd új arcok a műsorvezetők között. Annyit elárulhatok, hogy a Jó reggelt, Magyarországl-ban megszűnik az eddigi nőuralom. Hét tárcavezető külföldön, öt pedig a Balatonnál tölti idei szabadságát Pihennek a magyar miniszterek ORIGO-NÉPSZAVA Budapest. Németh Imre magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nem tudja, hol tölti szabadságát, Kovács László külügyminiszter pedig nem biztos benne, hogy lesz ideje pihenésre. A leghosszabb időre - három hétre - Bárándy Péter igazságügyminiszter megy nyaralni külföldre. Hét tárcavezető külföldön, öt pedig Magyarországon - kivétel nélkül Balatonnál - tölti szabadságát. Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter és Medgyessy Péter kormányfő viszont a határokon túl és otthon is fog nyaralni. Jánosi György sport-, Lamperth Mónika belügy-, és Németh Imre agrárminiszter a kormány ülésezési szünetében - augusztus 6. és 19. között - veszi ki szabadságát, míg kollégáik döntő többsége a július végi, augusztus eleji időszakot választotta. Csehák Judit, az egészségügyi tárca vezetője rövid otthoni pihenését is munkával tölti, Kóródi Mária ezzel szemben Erdélyben fog bar- langászni, Magyarországon pedig kenuzni; Kiss Péter munkaügyi miniszter viszont külföldön kempingezik - írta a Népszava. A külföldön nyaraló magyar kormánytagok közül Magyar Bálint oktatási miniszter Horvátországot, a kultuszminiszter Görgey Gábor Olaszországot, Jánosi György sportminiszter pedig Tunéziát preferálta. Külföldi nyaralást részesített előnyben Lamperth Mónika belügy- és Csillag István gazdasági miniszter is. A leghosszabb időre Bárándy Péter igazságügy-miniszter megy nyaralni külföldre. Juhász Ferenc, a honvédelmi, László Csaba, a pénzügyi és Kovács Kálmán, az informatikai tárca vezetője a Balatonon fog vakációzni, bár Kovács Kálmán ellátogat a Tiszához is. Kiss Elemér kancellária-miniszter a Balaton-parton kívül Somló környéki szülőfalujában tölt majd két hetet. Túl gyorsan mozog Műlcomorna az öregek otthonában London. Ügyes, szorgalmas és kedves robotkomornával bővült az egyesült államokbeli Oak- montban működő öregek otthonának személyzete. Neve Pearl, azaz Gyöngy. A műlánylény ultrahang és optikai távolságmérő segítségével teremt kapcsolatot az otthon idős lakóival. Túl azon, hogy hangjelzéssel figyelmezteti őket az étkezések kezdetére és a fontosabb napirendi teendőkre, el is cseveg velük az időjárás alakulásáról vagy mondjuk az aktuális rádió- és tévéműsorokról. A New Scientist című brit tudományos folyóiratban megjelent beszámoló szerint a műkomorna amellett, hogy képes szavakkal hangosan kommunikálni, érintésérzékeny képernyőjén meg is je-* leníti mondandója szövegét, így még könnyebbé teszi az idősek számára a megértést. A robotko- morna (ki)írása természetesen öles betűs, hogy könnyű legyen elolvasni. Pearl eddig minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az otthon lakói hamar megkedvelték, meszokták a személyzet műtagját. Az egyetlen problémát csupán az jelenti, hogy a lányrobot az idős emberek szerint túlságosan gyorsan mozog, olykor nem bírják követni, ezért a fejlesztők most olyan program kidolgozásán fáradoznak, amelynek segítségével lassítható lesz Pearl és jövőbeli társainak sebessége. (PAN) Düsseldorfi fehérneműdivat (TASR/EPA)