Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-30 / 201. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 30. VÁLASZTÁSOK 2002 ff| GYAKRAN FELTETT KERDESEK Mikor lesznek a választások? 2002. szeptember 20-án, pénte­ken és 21-én, szombaton járul­hatunk az urnákhoz. A választá­sok első napján 14 órától 22 óráig, másnap pedig reggel 7- től délután 2-ig szavazhatunk. Ne felejtsük otthon a személy­azonossági igazolványunkat! Hol adhatjuk le szavazatainkat? Majdnem mindenütt. Kórház­ban, laktanyában, börtönben... A legtöbben azonban állandó lakhelyükön választhatnak. Ak­kor is szavazhatunk, ha Szlová­kiában tartózkodunk ugyan, azonban nem állandó lakhe­lyünkön. Előzőleg viszont ki kell váltanunk a választói iga­zolványt. Ezt a városi vagy köz­ségi hivatalban kérhetjük. En­nek birtokában aztán bármelyik szavazóhelyiségben leadhatjuk voksunkat. Ha valaki komoly oknál fogva (pl. betegség miatt) nem tud megjelenni a szavazó­helyiségben, a választási bizott­ság két tagja - természetesen külön kérésre - házhoz megy a mozgóurnával. A börtönbünte­tésüket töltők és a tényleges ka­tonai szolgálatot teljesítő sze­mélyek is szavazhatnak, erről a katonaság gondoskodik. Au­gusztus 26-ig egyébként már mindenkinek meg kellett kap­nia a lakóhelye szerinti válasz­tóhelyiség címét tartalmazó ér­tesítést. Mit tegyek, ha nem kaptam értesítést? Valószínűleg egyszerűen lefelej­tettek bennünket a listáról. Ér­demes minél hamarabb felke­resni állandó lakhelyünk közsé­gi vagy városi hivatalát, és kérni felvételünket a választók listájá­ra. Ha ezt 48 órán belül nem te­szik meg, a törvény értelmében a járásbírósághoz fordulhatunk, amelyik három napon belül döntést hoz. Ennél egyszerűbb eljárás, ha a választás napján a választóhelyiségben a választási bizottságtól kérjük felvételün­ket a listára. Ki vehet részt a választásokon? A parlamenti választásokon in­duló képviselőjelöltekre min­den 18 évnél idősebb állampol­gár szavazni jogosult, kivételt csak a szellemi fogyatékosok és börtönbüntetésüket töltő sze­mélyek alkotnak. Mit kell csinálni a szavazóhelyiségben? Az asztalnál megmutatjuk sze­mélyazonossági igazolványunkat (vagy a korábban megkapott vá­lasztási igazolványunkat), a vá­lasztási bizottság bejelöli nevün­ket a listán, megkapjuk a hivata­los borítékot és a 26 pártlistát. A paraván mögött kiválasztjuk an­nak a pártnak a listáját, amelyik­re szavazni akarunk. Mielőtt a borítékba helyeznénk a kiválasz­tott listát és a választási urnába dobnánk, legtöbb négy jelölt sor­számát bekarikázhatjuk. Mire jó a karikázás? A listán négy jelölt sorszámát lehet bekarikázni. Ezáltal aje­löltek automatikusan a lista élé­re ugranak. Ezek az úgyneve­zett preferenciaszavazatok. Egy jelöltnek azonban ahhoz, hogy a párt által megadott sorrend­jén javítson, a pártra leadott szavazatok minimum 10 száza­lékán be kell lennie karikázva a nevének. Például: ha valaki a 119. a listán, csak akkor van esélye a parlamentbe kerülni, ha a pártra szavazó 300 ezer vá­lasztó közül 30 ezren bekari­kázták sorszámát. A pártlista el­ső néhány helyén lévő képvise­lőjelölt sorszámát nem érdemes bekarikázni, nagyobb pártok esetén ők úgyis bejutnak a par­lamentbe. És ha elveszett a személyim? Aggodalomra semmi ok, hiszen ha a választási bizottság tagjai közül legalább egyvalaki ismer bennünket, a bizottságnak meg kell engednie szavazatunk leadá­sát. Az is megoldás, ha két olyan személy igazolja személyazonos­ságunkat, akit ismer a bizottság. Kiket fogunk választani? Tulajdonképpen a 150 tagú tör­vényhozás, a Szlovák Köztársa­ság Nemzeti Tanácsának képvi­selőit. A szavazópolgár a válasz­tásokon induló listáin felsorolt jelöltekre szavazhat. Mivel azon­ban a parlament szavaz bizalmat az új kabinetnek, így szavaza­tunkkal közvetve a kormányt is megválasztjuk. Idén 26 párt ver­seng a választók kegyeiért. Mi történik ezután? A választás eredményeinek ki­hirdetése után (ez már szep­tember 22-én, vasárnap várha­tó) az államfő „rendszerint” a választásokon legmagasabb eredményt elért pártot bízza meg azzal, hogy kezdjen kor­mányalakítási tárgyalásokat a számításba vehető pártokkal, de rendhagyó esetben a legjobb belátása szerint úgy is dönthet, hogy a mezőny győztes pártja után következő pártok valame­lyikét szólítja fel a tárgyalások megkezdésére. Az államfő a ko­alíciós szerződés nyomán létre­jövő kormányprogram és a kor­mányfő személyére szóló elő­terjesztés alapján kinevezi a mi­niszterelnököt, a kormány tag­jait pedig a koalíciós szerződés­ben rögzítetteknek megfelelő­en, a miniszterelnök előterjesz­tése alapján nevezi ki. Miért menjek választani? Erre a legkönnyebb válaszolni. Azért, mert most - négy év után - ismét esélyünk van beleszólni Szlovákia további sorsának ala­kulásába. Aki pedig nem megy el szavazni, az csak saját magát okolhatja, ha elégedetlen lesz a választások után felálló kor­mánnyal. (jéel, m) Nem csekély a különbség a mostani és a négy évvel ezelőtti helyzet között Van törvényünk hozzá SI DÓ ÁRPÁD egváltást ezúttal M sem ígérnek a so­ron következő vá­lasztások Szlová- kiában. Annyi azonban leszögez­hető, hogy bár hanyatlása ellenére még mindig Meciar a nyerő erő, azért újnak álcázott arcként mu­tatkozni a politikában pimaszul ki­fizetődő pártvállalkozás. A hatá­lyos választójogi törvény nem sóz oda az országos kiépítettség nél­küli, régiók képviseletét mellőző pártokra. Lehet, ez nem is felada­ta, mindenesetre nincs olyan vala­mirevaló párt, amelyik ne tűzné zászlajára a választási szabályok módosítását. Nem csekély a különbség a mosta­ni és a négy évvel ezelőtti helyzet között. Elég ha arra gondolunk, hogy micsoda kavarodás volt itt 1998-ban, amikor az előző kor­mány miniszterelnöke, a választá­sok előtt néhány hónappal vado­natúj választójogi szabályozással lepte meg az akkori ellenzéket. Ah­hoz képest a jelenlegi végrehajtó hatalom tényleg visszafogottan vi­selkedik, még az indokoltnak vélt, ám érdeminek aligha mondható módosításokat sem hajlandó meg­tenni a választási törvényben. Pe­dig elgondolás, munkaverzió, ter­vezet van egy regiment. Na, de menjünk szép sorjában. 1998-ban Vladimír Meciar úgy ta­lálta, megtizedeli bitang erős el­lenzékét, nehogy már ütőképes koalíció kovácsolódjon össze elle­ne. Mit ad Isten, abban az eszten­dőben éppen parlamenti választá­sokat tartottak az országban, s hát ez adta az „apropót”. A nemzet ökölvívója olyan választási jogsza­bállyal kívánta kiütni izmosodó el­lenfeleit, amelyik ellehetetlenítet­te a pártkoalíciókat. Négy hónap­pal az urnákhoz járulás előtt meg­szabta: a választási koalíciók min­den egyes tagjának egyenként leg­alább öt százalékos eredményt kell elérnie, különben az egész párttá­kolmány bedobhatja a törülközőt. Az időszűke miatt lett is ám felfor­dulás az ellenzéki oldalon! Persze nem akkora, hogy a sértett fél ott­hagyta volna a szorítót. De azért az idő szorított. Ezért aztán gyors ütemben megalakult az olyan - most már tudjuk - egyszer haszná­latos, ugyanakkor formailag egy­séges tömörülés, mint az ötpárti SDK, vagy a maradandó alkotás­nak minősülő, három párt adta MKP. Nem mintha mindez a szapo­ra előkészület kérdésessé tette vol­na, ki is nyeri meg a választásokat. Ez Szlovákiában, sajnos nem kér­dés. Mi, batyacipős magyarok illú­ziókban nem ringatjuk magunkat, mi tudjuk milyen a boksz, rukiboszkávam. Csakhogy az erőtől duzzadó Meciarnak akkortájt már éppen­séggel nullát mutatott a kormány­koalíciós potenciálja. 27 százalék ide vagy oda, a magát szánalma­san riszáló, szőrös fülű arát hozo­mányostul utasították el még a jó­val alacsonyabb tetszésindexű ké­rők is. Ez fityisz volt a javából, ami arra mindenképpen elég volt, hogy egy hosszútávfútó vegye át a kormányrudat jelentő stafétabo­tot. A hatalomváltást egy rendkívül széles koalíció volt hivatott levezé­nyelni, de a kezdetek szinte bízta­tóak voltak. A Mikulás Dzurinda vezette csapat nagy vehemenciá­val neki is látott rendbe tenni a dolgokat. Kezdték mindjárt a vá­lasztójogi törvénnyel, amit időköz­ben az Alkotmánybíróság is meg­támadott. Egy évvel a Meciar-féle törvény elleni merénylet után Dzurindáék majdnem visszaállí­tották az eredeti állapotot. Eleget tettek a taláros testület döntésé­nek, s azzal összhangba hozták a jogszabályt, valamint feloldották a választási koalíciókat ellehetetle­nítő rendelkezéseket. Odáig azon­ban nem merészkedtek, hogy visz- szaállítsák az 1994-ben még érvé­nyes felállást a négy választási kör­zetet illetően, vagy hogy az úgyne­vezett preferenciaszavazatok sú­lyát növeljék. Az már, ki tudja mi­ért, nem volt olyan hű, de kóser. Megannyi változás után persze Grétsi tanár úr is joggal állítana meg minket egy-két szóra, hogy, ugyan már, mondjuk el együtt a rögvalóságot: hogy is néz ki nagy vonalakban a hús-vér, érvényes, hatályos választójogi törvény? A helyzet a következő: Szlovákiában arányos választási rendszer érvényes, ami - szemben az egymandátumos választókörze­tekben bővelkedő, úgynevezett többségi rendszertől - a pártoknak a támogatottságuk arányában osztja szét a parlamenti helyeket. A törvényhozásba jutáshoz azon­ban le kell küzdeni egy aka­dályt, amit történetesen par­lamenti küszöbnek, vagy mandátumküszöbnek is neveznek. Ez az ala­csony támogatottsá­gú pártokat kiikta­tó küszöbérték egy választási koalíciót nem kötő párt ese­tében 5 száza­lék - az ösz- szes leadott, szavazat arányá­ban. Ha két vagy három párt együtt in­dul a vá- lasztáso- kon, akkor már hét százaléknyit kell együtt ugraniuk a parlamenti bejutáshoz. Négy vagy annál több párt alkotta koalíció esetén már tíz százalékban határozták meg a kü­szöb magasságát. A hatályos választójogi törvény ér­telmében az ország egésze egyet­len választókörzet, ami abban is megmutatkozik, hogy a pártok lis­tájukon 150 képviselőjelöltet tün­tethetnek fel. Azaz legfeljebb any- nyi személyt, ahány tagú összesen a szlovák parlament. Ez az orszá­gos körzetesdi elősegíti a szavaza­tok értékének megőrzését, vagyis a szavazólapot az ország bármely pontján is dobják az urnába, ugyanannak a tömörülésnek a lis­táját egyszerre veszik számításba. Ugyanakkor ez a megoldás nem feltétlenül oldja meg a régiók kép­viseletét, azaz a párt nincs rákény­szerülve arra, hogy területek szint­jén reprezentatív legyen a jelöltlis­ta. Néhány rátarti kormányon kívüli szervezet vesszőparipája bírálni a választási jogszabály azon kitétel­ét, amelyik a preferencia szavaza­tokról, ha úgy tetszik a karikázás- ról szól. A karikázás lényege, hogy a választópolgár beleszólhasson a pártok által felállított jelöltlista sorrendjébe. Minden választásra jogosult személy voksoláskor leg­feljebb négy jelölt sorszámát kari- kázhatja be egyetlen listán, amivel hozzájárulhat kedvenc politikusa képviselővé választásához. A bibi csak az, és ezt bírálják az említett szervezetek is, hogy ahhoz egyet­len képviselőjelöltnek el kell érni az adott pártra leadott összes sza­vazat 10 százalékát. Ami annyit tesz, hogy ha Vladoslav Slovensky Mozgalma 100 ezer szavazatot gyűjt be, az X-ik helyen szereplő Magyari Árpádnak legalább 10 ezer karikázást kell betakarítania, hogy a törvényhozásba bevereked- je magát. A választási törvény durva hibáit a Dzurinda-féle koalíció még a meg­bízatási idő első évében eltávolí­totta. A maradék hiányosságokra meg nagy lazán fittyet hányt, „rá­érünk arra még” alapon. Aztán amikor úgy egy esztendeje ráesz­méltek a jogszabály néhány gyen­ge pontjára, előhúzták az elegáns kommunikációs panelt, aszongya: a választások előtt nem lenne ildo­mos megváltoztatni a játékszabá­lyokat. Pedig a választókörzeteket, illetve a preferenciaszavazatokat érintő változtatás érintetlenül hagyná a jogszabály jellegét. Nem úgy a meg- határozó politiku­sok vá- lasztá- s i tör­vény m ó - dosí- tását il­lető el­képzelé­sei. A par­lamenti be­jutásra esé­lyes pártok mindegyike esz­közölne valamiféle újítást, ám ezeknek a tervezeteknek szinte lehetetlen közös nevezőt találni. A HZDS - híven kísérletező termé­szetéhez - teljesen új köntösben képzeli el a választójogi törvényt. Szerinte egyedül az lenne üdvözí­tő, ha búcsút intenénk az arányos rendszernek, és az ország átállna a többségi szisztémára. Az egyfor­dulós, többségi választási rendszer azt jelentené, hogy Szlovákiát 150 választókörzetre osztanák fel, s képviselőként az kerülne a parla­mentbe, aki az adott körzetben a legtöbb szavazatot kapta. Ennek a „győztes visz mindent” jegyében zajló választási rendszernek az előnye, hogy az ország minden szegletének lenne egy képviselője, aki irodáján keresztül vélhetően tartaná a kapcsolatot az adott ré­gió polgáraival. Hátránya viszont, hogy a választópolgárok akarata nem vagy alig jelenítődne meg a törvényhozásban, s előfordulhat­na, hogy egy országosan amúgy 10 százalékos támogatottságú párt­nak egyetlen képviselője sem len­ne a parlamentben. Számunkra, magyarok számára szinte közöm­bös is lehetne ez a többségi válasz­tási rendszer, két megkötés mel­lett. Az egyik, ha a választási kör­zeteket arányosan úgy szabnák meg, hogy az mintegy 17-20 MKP- s jelöltet biztosítana. A másik, ha ez a többségi rendszer nem jelen­tené azt, amit a megyefőnök vá­lasztásokkor jelentett: a HZDS je­löltek tarolását. Mivel azonban a két feltétel egyikét sem kínálják tálcán, számunkra kedvezőbb az inkább kiszámítható, ismert jelen­legi arányos rendszer fennmaradá­sa. Az SOP által hagyott űrt kitöltő, újsütetű médiapárt, az ANO hihe­tetlen magabiztossággal szintén a többségi választási rendszert igen- li. Mintha nem ők lennének azok, akik aránytalanul építenének po­zsonyi arcokra, s országos szerve­zettségük sem múlja felül egy kö­zepesen törpe pártét. Mindezek mellett Pavol Ruskóék azt vallják, elég volt a fecsérlésből, elég száz képviselő a parlamentbe. A Smernek irányt szabó Robert Fico a mandátumküszöböt kicsinyli. Szerinte öt helyett hét százalék az az érték, ami már az aránylag kicsi pártok kigumizása miatt hatékonnyá tenné a parla­ment munkáját. Ő már inkább azt vallja, hogy az arányos és a többsé­gi rendszernek valamiféle ötvözé­se mentené meg az országot a ron­tástól, s a képviselők számát 120- ban maximálná. A jobbközép erőknek-MKP, SDKÚ és KDH - látszólag megfelel a je­lenlegi választójogi állapot, külö­nösebb látomásaikkal nem fáraszt­ják feleslegesen a polgárt. Gondo­lati kalandozásukkal csak addig mennek el, hogy valamit tenni ké­ne a karikázások súlyának növelé­sével meg polgárbarát léptékűvé kellene változtatni a jelenleg egyetlen országos kiterjedésű vá­lasztókörzetet. A választójogi törvény módosítá­sára vonatkozó eltérő elképzelése­ket illetően már beletörődhettünk: vajmi kevés a metszéspont. Akarva sem találhatnánk valami közöset bennük, hiszen eltérő a módosító tervezetek mögött megbúvó ér­dek. A már egy évtizede legerő­sebb pártnak, a HZDS-nek tényleg megfelelne egy egyéni választó- körzetekre szabdalt ország, úgy hogy kapaszkodjunk meg, belőlük ez egyszer az őszinteség beszél. A reménytelenül egy emberre építő, beágyazott pártstruktúrákat nél­külöző Smernek, az ANO-hoz ha­sonlatosan igazándiból nem ülne a többségi választási rendszer. Fico csak a tőle megszokott következe­tességgel szajkózza a leegyszerűsí­tett pártüzenetét: erős országot nem lehet széttöredezett parla­menttel építeni: Rátermett, életké­pes pártokat a törvényhozásba! ANO pedig az olcsó állam olcsó trükkjét adja elő ezzel a 100-tagú parlament igénylésével. Hosszú távlatokban gondolkodva elképzelhető, hogy a Magyaror­szágon már bevált vegyes választá­si rendszer tényleg megfelelne a választójogi törvénnyel szemben támasztott legfontosabb elvárá­soknak. Azonban való igaz, ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, időt kell adni az országnak. Addig pe­dig anomáliák tárházának minősül az olyan állam, ahol minden vá­lasztási időszakban a váratlanul felbukkanó pártok első nekifutás­ra rendre bejutnak a parlamentbe, majd csak úgy kámforrá változ­nak. Döntsön szabadon! Válassza a Polgári Konzervatív Pártot! A Polgári Konservativ Párt (OKS) az egyetlen szlovákiai párt, amelynek átfogó reformprogramja van. Tisztességes politikát folytatunk, a hozzá vezető utat kínáljuk választóinknak, Azt szeretnénk, hogy azé legyen a pénz, aki megdolgozik érte. Szeretnénk lelkesíteni az erőseket, támogatni a gyengébbeket. Azt akarjuk, hogy a becsületesek előnyt élvezzenek a korruptakkal szemben. Szeretnénk, ha a hivatalnokok szolgálnák a lakosságot és nem fordítva. A gyerekeknek jobb tanulási lehetőségeket akarunk teremteni, Szeretnénk, ha az emberek egymással szemben tisztességesen viselkednének. Szeretnénk, ha a NATO-ba és az Európai Unióba egy erős szlovák állam lépne be. Az OKS az egyetlen szlovák párt, amelynek átfogó kisebbségi politikája van. Támogatjuk azt az elképzelést, hogy az Alkotmány preambulumában a nemzeti elv helyett a polgári elv érvényesüljön. Támogatjuk a nemzetiségek helyzetét meghatározó alkotmánytörvények elfogadását, a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosítását. Támogatjuk a kisebbségi pedagógusok, teológusok, kulturális és művelődési dolgozók felkészítését. OKS, 2abotova 2, 81104 Bratislava, tel.: 02/52444179, fax: 02/52444180 www.okstrana.sk UP 578

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents