Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-26 / 198. szám, hétfő
2002. augusztus 26., hétfő 4. évfolyam, 24. szám A finneket nálunk zárkózott embereknek tartják, de szerintem sokkal nyitottabb a gondolkodásuk, nem kell állandóan olyan korlátok közé kényszerülniük, mint nekünk Finnország vonzásában HORVÁTH ERIKA A vágfarkasdi Madách- nívódíjas Polgár Anikó a magyar - latin | szakos tanári diploma megszerzése után még tovább folytatja tanulmányait. Már többször járt az ezer tó országában. Hogyan kerültél ki Finnországba? Most jártam harmadik alkalommal Finnországban, ezúttal Erasmus- ösztöndíjasként részképzős voltam a Helsinki Egyetemen. Helsinki már egy kicsit ismerős volt számomra, hiszen 1998-ban is jártam ott - akkor ugyan a fővárosra csak egy napom jutott, hiszen a nyári egyetemet, amelyen annak idején részt vettem, Közép-Finnországban, Jyväskyläben rendezték. Másodszor a Helsinki Magyar Kulturális Központ meghívására töltöttem pár napot Helsinkiben, írók, költők, fordítók társaságában. A kiutazásom története azonban nem itt kezdődik, hanem a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Tanszékén: ott kaptam ugyan is Drábek Zsuzsa tanárnőtől egy életre szóló motivációt a finn nyelv tanulásához, ill. a finn irodalom, kultúra megismeréséhez. A kinntartózkodásod során szereztél barátokat? Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már voltak olyan régebbi ismerőseim, barátaim, akikkel most a háromhónapos finnországi tartózkodásom alatt újra találkoztam. Elsősorban olyan finn költőkről, írókról van szó, akiknek a műveiket fordítottam, s akikkel otthonról levélben, ill. telefonon tartottam a kapcsolatot. A fiatal költők közül elsősorban Jouni Inkaláról és Jyrki Kiiskinenről van szó. Az idősebb, „klasszikus“ írók közül Daniel Katzcal (akinek a regényeit nagyon' szeretem) már akkor megismerkedtem, amikor Pozsonyban járt, majd Adaggio a moszkvai éjszakában című novellájának fordítása kapcsán vettem fel vele újra a kapcsolatot, s most Helsinkiben is találkoztunk. Természetesen a három hónap alatt sok új ismerősre, barátra is szert tettem, főleg az egyetemisták köréből. A szállásomon nemzetközi társaságban laktam, volt egy spanyol, egy holland és egy ír lakótársam, de „szerencsére“ volt köztük egy svédországi finn anyanyelvű lány is, akivel a finnirodalom-órákra is együtt jártunk. Igyekeztem ugyanis főleg a finnekkel barátkozni, hogy finntudásomat is tökéletesíthessem. Mi a véleményed a finn fiatalokról? A finn egyetemistának sokkal több lehetősége van utazni, nemzetközi társaságban tanulni, mint nekünk. Éppen ezért én úgy tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy a finneket nálunk alapjában véve zárkózott embereknek tartják, sokkal nyitottabb a gondolkodásuk, nem kell állandóan olyan korlátok közé kényszerülniük, mint nekünk. A Helsinki Egyetem régészet és ógörög szakos diákjai például nemrég a jordániai Petrában voltak részképzésen, ahol tanáruk, Jaakko Frösén vezetésével (akinek izgalmas Héro- dotosz-előadásait én is látogattam) a bizánci korból származó értékes leletet tártak fel, melyeket Helsinkiben ki is állítottak. Ez a nemzetközi orientáltságuk már gyerekkorukban megalapozódik, hiszen a legkisebbeknek készült mesefilmek kivételével a finn tévében semmi sem szinkronizált, s a műsorok legnagyobb része angol nyelvű (finn vagy svéd Jeliratokkal) - így a gyerekek többnyire már akkor megtanulják érteni az angol beszédet, mikor még olvasni sem tudnak. Miben különbözik a finn konyha a magyartól? A legfeltűnőbb, hogy Finnországban teljesen más a kenyér, mint nálunk. Az ún. näkkileipä száraz és vékony, első látásra inkább a kekszre hasonlít. A „savanyú kenyér“ fekete színű, szintén sokkal keményebb és szárazabb, mint a mi kenyereink, kör alakúra sütik és a közepén egy kerek lyuk van, mert a kerek kenyereket rúdra szokták felfüggeszteni. Természetesen, mivel tenger melléki és soktavú országról van szó, gyakoriak a halételek, ezen kívül nagyon szeretik a különféle zöldségsalátákat, édességként elsősorban az ún. „bogyós gyümölcsöket“ (marja), náluk ugyanis sokféle eper és szederfajta terem» Tipikus finn édesítőszer a nyírfakéregből előállított xilitol, ezzel édesítik a rágógumikat, gumicukrokat, mert a fognak nemcsak hogy nem árt, hanem még különösen jót is tesz. Utazgattál az országban? Merre jártál, mit néztél meg? Négy évvel ezelőtt már jártam Közép-. ill. Kelet-Finnország több fal- vában és városában, most végre eljutottam a Helsinkitől nyugatra fekvő Turkuba, a valamikori finn fővárosba is, ahol ma is megtekinthető a középkori vár és a középkori templom. A főváros közelében lévő kis művészvárosban, Porvooban már másodszor jártam - mindenképpen vissza akartam menni ebbe a hangulatos, kis faházaival és a jellegzetes északi gótikát képviselő templomával egy kis folyó partjára épült városkába, ahol az irodalmárok és képzőművészek alkotóházai állnak. S áthajóztam Stokholmba is - a svéd főváros fekvése Helsinkihez hasonlóan szintén gyönyörű. Nagyon sok látnivaló akadt azonban Helsinkiben is és a környékén; elsősorban kedvenc festőim nyomában indultam el, bejártam a helsinki műzeumokat, s voltam a századforduló egyik legenergikusabb festőjének, Axeli Gallen-Kallelának a saját tervezésű villájában, Tarva- spääben is. Tetszett az ország, város, egyetem? Mi fogott meg az országban legjobban? Helsinkiben a természetközeli- séget szeretem leginkább. Talán az építészetet is ez teszi annyira vonzóvá: amikor egy esti operaelőadás után a Finlandia-házból kilépve az ember rögtön egy tó partján találja magát, szinte el is feledkezik arról, hogy egy európai főváros belvárosában van. A térképen előre kinézett városi utcákon vezető útvonalról gyakran meglepetten veszi észre az ember, hogy tulajdonképpen egy erdőn keresztül vezet: nem a házak köré ültették utólag a fákat, hanem az utca épült bele harmonikusan az erdőbe. S ami mindig lenyűgöző: a tenger. Az egyetemi előadások szüneteiben gyakran elsétáltam a kikötőbe, s természetesen sokat hajóztam, hiszen Helsinkinek talán a legszebbek a szigetei. Természetesen nem a hangulatos környezet az egyetlen különbség a pozsonyi és a helsinki egyetem között. Az ottani egyetemisták nemcsak sokkal több szakirodalomhoz juthatnak hozzá a kiváló felszereltségű finnországi könyvtárakban, hanem az ingyenes Internet-hozzáférés mellett például az egyetem számítógép- termeiben ingyen nyomtathatnak is akármilyen mennyiségben. A vizsgák szinte mind írásbeliek, ezt sokkal demokratikusabbnak tartják. Vannak ún. könyvvizsgák is, melyekre a tanév bármelyik időszakában sor kerülhet: olyan tantárgyakból lehet így vizsgázni, melyekből az illető tanár nem tartott előadást vagy szemináriumot, csak megadott néhány megtanulandó könyvet. A diákoknak nincs leckekönyvük, a tanárokon és a tanszék titkárságán keresztül kerülnek be az eredmények a központi számítógépes nyilvántartásija - ez egy kissé bonyolítja a dolgokat, mert gyakran egy hónap is eltelik, mire a vizsgaeredmény a diák listájára kerül (melyet egyébként egy félévben csak egyszer kaphat meg ingyenesen, az összes többi igazolásért fizetni kell). Nagyszerű dolog, hogy az egyetem elvégzési ideje nincs korlátozva, nem évfolyamokra épül a rendszer, egy évben annyi kreditet szerez valaki, amennyit győz, így egy kiváló teljesítményű diák akár két év után is megkaphatja a diplomáját. Aki viszont a tanulás mellett dolgozik, annak nem kell az előre megszabott követelmények miatt idegeskednie, csak annyi tantárgyat végez el, amennyit munka mellett győz. Sokat javult a finn nyelvtudásod a kinntartózkodás alatt? Természetesen, főleg azáltal, hogy a szemináriumokon, a városban, a baráti beszélgetésekkor állandóan aktivizálni kellett az itthon legtöbbször csak olvasással „életben tartott“ nyelvtudást. Beletanultam a finn szakszövegek olvasásába is, hiszen a disszertációmhoz is kerestem szak- irodalmat. A magyar tanszéken a magyar szakos finn diákok magyar-finn fordítószemináriumára is jártam, ahol magyar cikkeket fordítottunk finnre (számomra ez természetesen jóval nehezebb munka volt, mint a finn anyanyelvűek számára). Emellett újabb irodalmi szövegekkel is kapcsolatba kerültem, nemcsak a firm irodalomtörténet-vizsgára készülve, hanem újabb fordítandó műveket keresgélve is. Polgár Anikó (Somogyi Tibor felvétele) Szeretnél visszatérni Finnországba? Mindenképpen, s erre szerencsére már most van is lehetőségem. Egy kéthetes nemzetközi fordítószemináriumra kaptam meghívót, amelyre 13 országból hívtak meg 15 fiatal fordítót. Már megkaptuk a fordítandó penzumot (verseket, egy regényrészletet, gyerekeknek szánt prózai műveket és jegyzeteket), melyeknek a fordítási nehézségeiről, műfaji kérdéseiről, az irodalmi hagyományhoz való kötődéseiről fogunk a szeminárium során beszélgetni, s várhatóan megismerkedünk majd az írókkal, ill. a kiadók és lapok képviselőivel is. NÉVJEGY Neve: Polgár Anikó Születési éve: 1975 Csillagjegye: szűz Foglalkozása: klasszika-filológus, szerkesztő Példaképe: Nemes Nagy Ágnes és Szent Hildegárd Kedvenc dala: Turridu áriája Mascagni Cavalleria rusticana című operája nyitányának betétdalaként Kedvenc színésze: nincs Kedvenc színésznője: ez sincs, viszont kedvenc rendezőim vannak, a spanyol Almadóvar és a görög Angelopűlosz Kedvenc filmje: Az örökkévalóság meg egy nap (rendezte: Angelopűlosz) Kedvenc könyv: sok van, pl. Szophoklész: Oidipusz király, Aino Kallas: A farkasmenyasszony, Géher István: Mi van, Catullus? Parfüm: nincs Kedvenc étele: a korvapuusti nevű finn kalács Mit tart magán a legjobbnak: nyugodt a természetem, nem vagyok indulatos és nagy a türelmem Mit tart magán a legrosszabbnak: nem tudok nemet mondani, túl sok mindent elvállalok Mitől fél: hogy túlságosan leromlik a látásom, ugyanis sokat terhelem, főleg a görög szövegekkel Álma: egy antik dráma előadását látni egy antik színházban Hobbi: nyelvtanulás, operahallgatás ZENESAROK Robert Plant feldolgozta gyermekkora zenevilágát Robert Plant belefáradt a múltidézésbe, ezért visszament a múltba. Hogy kicsit világosabban fogalmazzunk: Aranyhajú Percy, miután néhány évig Jimmy Page- dzsel felelevenítette a Led Zeppelin-hagyományokat, saját gyermekkorának zenéiből készített feldolgozásokat, és többségükben ezek alkotják új lemezének, a Dreamlandnek anyagát. Plant már egy éve együtt turnézik új zenekarával, a Strange Sensations-szel. Az 54 éves énekes először Angliában egy „kocsmaturnén“ vett részt - éppen elege lett megint a nagy stadionokból, sportcsarnokokból - hogy érezze a közönség közelségét. „Újra beleszerettem abba a zenébe, amit egy kicsit elfelejtettem - mondta a VHl-nak adott interjúban - és bele tudtam szerettetni zenészeimet is, akik nemigen ismerték ezeket a dalokat. Anglia alig-alig emlékszik a 60-as évek hippikorszakára. Bár igazából a nagy hatás akkor is Amerikából jött, a blues-ból.“ Tagadja azonban azt, hogy annak idején a Led Zeppelin szándékosan vezette rá rajongóit Muddy Waters, Willie Dixon, vagy Howlin’ Wolf zenéjére, de végül úgy alakult, hogy „ők mutatták meg Amerikának, hogy milyen zenei kincsen nyugszik az amerikai kultúra.“ Plant utoljára a 80- as évek elején, a Honeydrippers- szel készített felvételeket mások dalaiból. Az azonban egy alkalmi csapat volt, a lemezt egy hét végén hozták össze, és Robert később nem is szerette. Most viszont komolyan kidolgozták az egyes dalokat. Némelyiket, pl. a Hey Joe-t, úgy áthangszerelték, hogy alig lehet ráismerni. De igen dögös lett a Fixiri To Die, szép a Song To A Siren, és méltó hozzájuk Plant egyik új szerzeménye a Darkness Darkness. Itt-ott pedig ismét fültanúi lehetünk Plant arab zenei rajongásának, amelyet már a Page-dzsel közös No Quarterbe, és a Walking On Clarksdale-be is becsempészett. Most azt is bevallotta, hogy az 1998-as turnén szerette volna kiegészíteni a zenekart néhány marokkói muzsikussal. Az énekes most különleges szerepet vállalt: előfellépő a Who amerikai turnéján. Utoljára 1968-ban érezhette át az előfellépő lelkivilágát, még a Led Zeppelin első amerikai turnéján. Most azért döntött így, mert kamaszkora legjobb, legenergikusabb zenekarának tartotta a nála néhány évvel idősebb Whot. Arra pedig feltehetően már nem emlékszik, hogy amikor a 70- es években a Who és a Zep is sztárbanda volt, látványosan utálták egymást. (gluck) Lakótársaimmal a pasilai (Helsinki egyik lakótelepe) szállásunkon
