Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-24 / 197. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 24. MINDENNAPI KENYERÜNK A ferde kereszt HALKO JÓZSEF Az idegenvezetők mondókájukat általában szívesen fűszerezik mindenféle érdekességekkel. Ez természetesen nagyon rendben is volna, csakhogy néha a kurió­zum kétes információkat jelent, így esett meg például, hogy az egyik idegenvezető Pozsony tör­ténelmi belvárosában azt állítot­ta a turistáknak: a Szent Már- ton-dóm, azaz a koronázó temp­lom „érdekessége” a torony csú­csa, melyen - bár templomról van szó -, nincs kereszt, ponto­sabban, a kereszt helyén a Szent Korona található. Ez az állítás a legkevésbé sem állja meg a he­lyét, hiszen e koronának „érdekessége” éppen a kereszt, mely koronáz­za. És érdekességét csak növeli, hogy ferde. A történészek megegyez­nek abban a feltétele­zésben, hogy a Korona történetének leghányattatottabb idő­szakában, mikor kalan­dos körülmények közt mentették egyik helyről a másikra, s rejte­gették, egyszerűen meghajlott. Konkrétan például, amikora „bajor Ottó a Venceltől visszaka­pott koronát tokba zárva és a nyeregkápára akasztva hozta hazafelé, és Fischamednél leej­tette, elvesztette.” A történelemtudományi vizsgá­latokon túlmenően a ferde ke­reszt sokkal mélyebb, jelképes, ugyanakkor időszerű tárgyát is képezheti a keresésnek. A ke­reszt fekvése például sejtetheti az európai térség vallási válságát, pontosabban fogalmazva, hogy a kereszttel együtt az általa szim­bolizált kereszténység is „elfer­dült”. Helyzete egjtfelől a teljes leszakadás veszélyével fenyeget, másfelől lehetőséget kínál arra, hogy egyszer mégiscsak kiegye­nesedik. István király már ezer évvel ezelőtt tudta, hogy a Szent Koronát, mely Krisztust trónon ülve, királyi jelvényekkel ábrá­zolja mint a világ uralkodóját, nos ennek küldetését következe­tesen védeni kell, s hogy a siker csupán az igaz hit megtartásával érhető el. „Ha a királyi koronát meg akarod becsülni - írja István király intelmeiben fiához, Imre herceghez -, legelőször azt ha­gyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fi­am, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass...” A Szent István-i küldetés örökösei számára az „igaz hit” őrzése az Európai Uni­óba lépés után is időszerű lesz, hisz olyan politikusok tényked­nek benne, kiknek nem leplezett szándéka a keresztet végérvé­nyesen földre dönteni. Letörni Európa gyökeréről. Egészen konkrétan: Jospin francia kor­mányfőnek sikerült érvényesíte­nie, hogy az Európai jogok kartá­jának preambulumában nem­csak hogy Istenről nincs még csak említés sem, de a vallásról, a kereszténységről sem. Óhaját meg is indokolta: ellentmondana a francia alkotmánynak. Kihagy­ni Istent az Európai Unió alapító okmányaiból meg bizony azok­nak a belépni szándékozóknak a történelmével ellenkezik Európa szívében, akiknek vallási kultú­ráját a szent király alapozta meg, és akik még a kommunista istentelenítés negyven éve alatt is épp Istenből és a Szent István-i hagyományokból merí­tettek erőt a kitartáshoz. Megállapítást nyert, hogy a Szent Korona ke­resztjének ferdülési szö­ge hajszálra megegyezik a Föld tengelyének szö­gével. Amint bolygónk kering egy elképzelt tengely körül, melynek ferdülési szöge megha­tározza a nappalok és éjszakák, s az évszakok váltakozását, ugyanúgy e kereszt, „tengelye” a keresztény civilizáció történel­mének. István sürgetve kéri Im­rét, hogy higgye el, Krisztus „az egész világ üdvösségéért a ke­resztfán szenvedett.” Jézus pon­tosítja a kereszt koordinátáit: én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég... Aki követni akar engem, vegye fel kereszt­jét... (Jel 22, 13; Mk8, 34) A nemzetek apostola (az európai nemzeteké is), Szent Pál így ér­vel a korintusiaknak: „nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfe­szítettről.” (1 Kor 2, 2) Az alakuló Unió alapelve, hogy kiépítése főképpen gazdasági alapokon folyhat. Csakhogy a valódi „unió”, azaz „egység” el­képzelhetetlen közös vallási és erkölcsi alapok nélkül. Nem ele­gendő a mindenütt érvényes euró pénznem. Sőt nagyon könnyen a manipulációk és zsa­rolások veszélyes eszközévé vál­hat, ha nem lesz elfogadva min­denekelőtt a szintén mindenütt . érvényes euroértékrend. Csakis a kiegyenesített Krisztus-kereszt garantálhatja a szó legmélyebb értelmében az „uniót”. Röviddel keresztre feszítése előtt Jézus az emberi szívek „uniójáért” imád­kozott, amikor kérte az Atyát, „hogy mindnyájan EGY legye­nek..., tökéletesen EGY” (Jn 17, 21-23). Latinul: ut UNUM sint! Szent István, akinek szintén annyira fontos volt a népek egy­sége, Imrét arra okítja, hogy en­nek az egységnek az alapfeltéte­le: „parancsainkban a szent hi­tet tesszük az első helyre...” A szerző római katolikus pap HÉTVÉGI OLVASMÁNY Bármikor megtörténhet VAJKAI MIKLÓS A balszerencse iróniája­ként a középkorú há­zaspár egy morvaor­szági kisváros rendőr- ^ségi épülete előtt állt meg. Mindketten ha­talmas batyukat cipeltek. Lepe­dőkbe kötözött elemi cikkeket: ét­készleteket, élelmiszert, ruhane­műket. A kábulatból még csak esz- mélgető ország a nemzeti ünnepét tartotta. Ők ketten pedig a nyármelegben szomjúhozva a fel­lobogózott épületbe tértek be egy pohárka vizet kérni. Két hónapja hozták őket Dél-Morvaországba! A férfi most töltötte be a negyvene­dik esztendejét. Karcsú, magas, ijjas alkat! Aki sosem vetette meg a nehéz munkát... És munka közben sosem ütötte fel a fejét, hogy feltett kérdéseivel a teendőjének értel­mét keresse! A történelem táncol­tatta őt is, a családját is: a teljes ná­ciót, ahonnan származott. A törté­nelem magánideje - amit sem tet­ten érni, sem felaprítani, sem pe­dig átprogramozni nem lehet. De alantas rákfeneként érte nyúl a magánéleteknek. A férfi. Aki kez­detben öt-hat esztendősként egy tányér levesért szegődött szolga­ságba. Majd az első világháború három esztendejében oly ínséget tapasztalhatott meg, amelyről kontinensszerte - csakis - hallgat­ni lehetett. Aztán más idők jöttek. S a gazdasági válság sunyi idejét arra használta ki, éspedig kiváló ösztönnel, hogy ingatlant vásárol­jon. Ám, mindent egybevetve: az igásló önkívületével küzdött min­dig. Két hónapja aztán kevéske holmijukkal felpakolták őket egy teherautóra, majd a vasútállomá­son néhány órás nyüglődés után istenhozzádot inthettek annak a földterületnek, ahová egykor szü­lettek. Neve, kora, foglalkozása a néhány órás útszakaszon elmosó­dott. Mígnem aztán - éppen ebben a járási körzetben - egy község te­rén kirakták őket, hogy a helybeli gazdák a saját társadalmi pozíció­ikból válogassanak közöttük. A férfit azonmód elvitték az asszony­nyal együtt. Fiatalok még, erősek! Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy embertelen körülmények kö­zé kerültek. Bizonyos fokig, ez a két teljes hónap - amely közepette ennek a számukra oly idegen, de konok tartománynak vendégszere­tetét élvezték - volt életük egyet­len szabad lélegzetű szakasza! Számukra ismeretlen életfelfogás­sal, kultúrával, közösséggel talál­koztak. Ezek a területek itt mintha védettebbek lettek volna, mint az a határsáv, ahonnan ők származtak. Genetikailag öröklött „balos” szemléletük oldódni kezdett. Bizo­nyos fokig az odahaza megszerzett javak, a gazdálkodás távlatai, va­lamint a vérmérsékletükből eredő nyugtalanság ösztökélte őket arra, hogy mégis elhagyják ezt a szegle­tet! Csakhogy, ezen az emlékeze­tes napon éppen a sors bosszantá­sából a járási kisváros börtönhelyi­ségeibe jutottak. Kisvárosi magán­cellák. Amelyekről apámék nem is álmodhattak! A képzeletük odáig nem érhetett el. Különben is békés és kitartó nép ez a csallóközi fajta. Erejét a kietlen vidék, a korok bo- londériái, a természeti szélsősé­gességek rendre próbára tették! S ha álltak is régen a bitófák, jósze- rint csak kivételes esetekben, elret­tentésként használták őket. Ez az a terület, ahol a kimondott szó ezer esztendőn át többet jelentett hol­mi irományoknál. Azon az emlékezetes napon apám mégis a történelmi idő olyan tarta­lékával találkozott, amely vala­hogy ott volt és ott van minden lé­tezés bábozott távlataként. A kicsi börtöncella, amelynek rácsai mö­gött majd vesztegelnie kell, miköz­ben a folyosóról behallatszik a rendőrök és foglárok szitkozódá- sa. Kétségtelenül őket, az idegene­ket szidják. Akiért ráadásmunkát kell végezniük. Tolmácsot kell majd hívniuk. Ételt hozatni a ven­déglőből! Voltak, akik bosszan­kodtak. Akadtak néhányan, akik sajnálták őket. Idegenek, akik kül­sőre nem különböztek e kisváros lakóitól. És ráadásul még a vallá­suk is ugyanaz volt. Egyek voltak. Egy láthatatlan gát mégis megosz­totta őket. Minden értelmetlen­ség, minden valóság aztán - lát­szatra - álomként szétfoszlik. Két nap múlva tolmács érkezett. Miu­tán az a bizonyos jegyzőkönyv el­készült, és „elmagyaráztatott” és „aláírattatott”, szabadok voltak. Azaz, viszszakerültek a gazdájuk­hoz, aki többé nem engedte, hogy a családi házban aludjanak, mert onnan, ha másképpen nem, hát az ablakon át szökni lehet, az aratás pedig még előttük van, és a renge­teg egyéb mezei munka. Úgy, úgy! Legjobb lesz, ha a csűrben szállá­solják el őket. Sosem láttam azt a német szárma­zású fiatalembert, akinek megélt esztendeit próbálom kiszámítani. Ha feltételezem, hogy huszonkét esztendősen házasodott, akkor történetünk idején már közeledett a harminchoz. Harcolt. Fogságba esett. S most egy államhatár vá­lasztotta el őt a családjától. Másfél esztendős volt a gyermeke, amikor utoljára látta őt. Most már hétéves, magyarázta anyámnak. Időnként elővette a feleségéről tudósító, egyetlen fotográfiát, amely egyre homályosabbá-kopottabbá vált az évek folyamán. Elővette, mint egy igazolványt, felmutatta. „Ó, az én édes feleségem. Ha hazajutok, na­gyot néz majd... Talán meg sem is­mer!” - mondta raccsolva. Majd mutatóujjával a szája ürege felé bökött. Égyetlen foga sem maradt. Valami nagy-nagy baleset történt az erdei munkálatok során. Kész csoda, hogy életben maradt. Mindezeknek több, mint ötven esztendeje. De az a névtelen fiatal­ember immár több mint két évti­zeddel fiatalabban tőlem a telt és kissé vöröskés ábrázatával reánk mosolyog. Az asszony. A gyerek. A történelem gátjai. Az a fogoly a szérű padlásán aludt. Feladata pe­dig az volt, hogy vigyázzon anyá- mékra, nehogy ismételten meg­szökjenek. Apám azokon a nyári éjszakákon hosszasan hánykódott elalvás előtt. Az élet olyan bizonyosságot tartott elébe, amelyre sosem gon­dolt. Mindig-mindig: szolgálat- kész, becsületes férfiúnak tartot­ta magát, akinek elődei is a haza szolgálatában álltak mind. O pe­dig, íme, honnan is tért vissza? A fegyházból! Tisztessége ellenére börtönviselt emberré lett. Az éji sötétben hosszasan nézett maga elé. Abból, akivé vált nem tudott kilépni, önmagát, helyét, helyze­tét a tárgyilagosság szintjén osz­tályozni. Nem tudta volna megfo­galmazni, de az élmény kitartóan kísértette őt. Négy évtizede úgy múlott el, hogy mindig, minden egyes pillanatban tisztában volt önmagával, de most ezen a nyá­ron, napon, az ország államünne­pén ez a személyes kép pozdorjá- vá tört. Sok mindent összeírtak már az egy szál emberről. Sok mindent látha­tott apám is. Háborúkból hazatért élőholtakat. Lelki sérülteket. Olya­nokat, akik a lelkűk békéjét egy tál lencséért eladták. Apám megjárva Morvaország egyik kisvárosi börtö­nét, többé egyetlen dologról nem akart hallani, éspedig a „nemzeti hovatartozásról”! Kelet-Európa láp verte történelmének örökterületén természetesen sok-sok egyéb lélek­vesztő süppedék van. Ez az ember, aki egész esztendejét a szolgahű, alázatos, kétkezi munkának szen­telte, 1951-ben - mivel nem volt ér­vényes, igazolvánnyal is bizonyít­ható munkahelye, közveszélyes munkakerülőként munkatáborba került. Az az „én”, amelyet négy év­tizeden át szolgált, és önnön egysé­gét óva gondozott, lassan-lassan megrepedezett. Egy újfajta meg­győződés lett úrrá rajta. De hosszas hallgatásai közepette csak ritkán ejtett el egy-egy kiteljesítetlen fél­mondatot...-Az élet hosszú!-Nagyon hosszú!- Bármikor bármi megtörténhet. A történelem. A történelmi idő ra­vasz mosolya. Fügék... CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak fi­gyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kér­déseire. A megfejtést levelező­lapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltün­tetni a sajátját sem. Mert ha ve­lünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Családi Könyvklub ajándék könyvét is megnyerheti. Beküldési határidő: augusztus 29. 1. Mikor vitték el a morvaor­szági munkatáborba a férfit? a) 1941-ben b) 1944-ben c) 1951-ben 2. Ha csipesszel húzzuk ki a szőrszálat, melyik irányba vé­gezzük? a) a szőr növekedésének irá­nyába b) a szőr növekedésével ellen­tétes irányba c) teljesen mindegy, melyik irányba 3. Milyen a növekedési stádi­umban lévő szőrszálak ará­nya a lábszárakon? a) 70% b) 40% c) 20% 4. Mit nem szabad alkalmaz­ni a kezdődő reumánál? a) forró gyógyfürdőt b) hideg pakolást c) meleg teát 5. Mivel tisztítható legjobban a matt tölgyfa bútor? a) spiritusszal b) terpentinnel c) brunolinnal Augusztus 17-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: la, 2a, 3b, 4b, 5b. A NAP Kiadó ajándék könyvét Nagy Márta lévai kedves olvasónk nyerte. A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Bútor Berendezési cikkeket, bútort stb. csak úgy lehet jó állapotban megtartani, ha portól, piszoktól gondosan megtakarítjuk. Ha por­szívó nem áll rendelkezésünkre, akkor a fából készült tárgyakat fi­nom, tiszta puha törlővel, a pár­názott dolgokat jó kefével, a fara­gásokat nem túlságosan kemény ecsettel takarítjuk. Ha régi bútort fel akarunk frissíteni, újra kell polírozni. Erre a célra 50 gr ol­vasztott viaszt 330 gr vízzel ke­vernek össze, 10 gr hamuzsírt ad­nak hozzá, ilyen módon folyto­nos keverés mellett olyan fény­mázat kapunk, amely, ha kis da­rab puha posztóra csepegtetve, a bútort veié bedörzsöljük, vissza­adja régi fényét. Nemesfából va­ló, régi bútort kitűnően lehet tej­jel megnedvesített szivacs, vagy puha lenvászon segítségével fé­nyesíteni. Addig kell a fát dör­zsölni, míg a nedvesség teljesen megszárad. Sötét vagy barna konyhabútor, amilyen régi háztájakban gyak­ran fordul elő, nagyon szép lesz, ha quillajarindával tisztítják. Ezt hideg vízzel kell feltenni. Egy csésze quillajarindára 2 liter vizet öntenek, éjszakán át állni hagy­ják, másnap reggel leszűrik, lan­gyosra melegítik a vizet és így mossák le vele a bútort. Tiszta vízzel még egyszer le kell mosni, azután száraz, fehér ronggyal le­törlik. Tölgyfából készült bútort, ha matt, brunolinnal lehet legjobban tisztítani. Foltokat, különösen víz­foltokat smirgli-papírral előbb le kell dörzsölni. Ha világos tölgyfa bútort sötétebb színűvé akarunk tenni, akkor a bútordarabot árnyé­kos, sötét helyre tesszük, melléje szalmiákszesszel telt csészét állí­tunk. A szalmiákgőzök sötétebb színt adnak a fának. Lakkozott bútor úgy frissíthető fel, ha a régi lakkot eltávolítjuk ró­la. 1 rész erős spirituszt és egy rész jó minőségű terpentinolajat felme­legítünk egy edényben (vízfürdő­be tesszük). A bútort forrón kell bekenni vele, hogy teljesen felold­ja a régi lakkot. A fa felszíne ezál­tal sima, tiszta lesz, anélkül, hogy a fa elszíntelenedne, ami könnyen megtörténik, ha lúggal mossuk le. Ha a bútor megszáradt, akkor hoz­záfoghatunk a lakkozáshoz. Vi­gyázni kell arra, hogy csak lakkot és ne olajfestést távolítsunk el a fent leírt módon. Finom, fafaragású bútor tisztítá­sa: Egynyolcad liter lenolaj és ugyanennyi világos sör egy fél to­jásfehérjével, 10 gr ammoniákspi- ritusszal és 10 gr sprittel keveren­dő el, lehetőleg kis üvegben, erős rázással. A fafaragásokat előbb alaposan kitisztítjuk a bútorecset­tel, azután rákenjük az oldatot vat­tacsomó vagy hajszálvékony ecset segítségével. Majd puha szarvas­bőrrel fényesítjük. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents