Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-23 / 196. szám, péntek

2002. augusztus 23., péntek 2. évfolyam, 17. szám Virt László müve mindenképpen elismerést érdemel. Mondjuk ki: a legjobb, legátfogóbb mű, amelyet mindmostanáig Márton Áron püspökről írtak Egy „nyitott szívvel" írt könyvről FODOR SÁNDOR A boldog emlékezetű | Márton Áronról - Áron püspökünkről - halála | után sokat írtak - és méltán. Nem merném azt állítani, hogy min­den, a nagy püspökről szóló írást-könyvet sikerült elolvas­nom. Az általam olvasottak közül (hiszen valamennyi íráshoz hozzá se juthattam) Domokos Pál Péter Rendületlenül című és a Szőke Já­nos atya könyvét tartottam mind­máig a legjobbnak. Utóbbit azért, mert nemcsak érti-érzi Áron püspök szellemiségét-nagyságát, de mentes is attól, hogy olykor nemzeti elfo­gultság szellemében bizonyos törté­nelmi tények, események egyoldalú megvilágítást nyerjenek könyvében, amit - sajnos - minden érdeme mel­lett nem mondhatunk el az immár szintén boldog emlékezetű Domo­kos Pál Péter egyébként értékes könyvéről-munkájáról. Tudom, hogy dr. Marton József teológiai professzornak is számos lényegbe­vágó írása látott napvilágot Márton Áron püspökünkről - és a nagy püs­pök születésének századik évfordu­lójára, 1996-ban igen szép emlék­könyvet szerkesztett a róla szóló írá­sokból, egyházi és vüági kiválósá­gok tollából. Eleve elnézést kérek hát azoktól, akiknek ide vonatkozó írását - esedeg könyvét - nem olvas­tam. Most azonban nem a Márton Áron-bibliográfiáról szeretnék szól­ni, mindössze egy könyvről. A legki­„Az erőszakmentesség apostola lett" - írja Virt László - és az is maradt élete végéig. A mindenfajta: tehát társadal m i-nemzeti-faj i és vallási erőszakmen­tességé. Ezt a világhá­ború során támadt meggyőződését csak megerősítették fiatal­papként a továbbiak­ban betöltött munka­helyei. válóbbról ebben a tárgykörben: Virt László Nyitott szívvel című monog­ráfiájáról írnék, a Magyarországon élő, kiváló egyházi író művéről. Virt Lászlót különösképpen foglal­koztatta Áron püspök személye, ta­nítása, életpályája. 1988-ban köny­ve is jelent meg Márton Áron, a lel­kiismeret apostola címmel. Szemle­sütve kell bevallanom: Virtnek ezt a könyvét - sajnos - nem olvastam, mindezidáig nem jutottam hozzá. Még inkább restelkedve vallom be: mindmostanáig kissé magamtól idegennek éreztem Virt Lászlót, né­hány (részben az én hibámból) ba­lul sikerült találkozás-eszmecsere után, amelyek következtében meg­szakadt közöttünk egy szépnek, gyümölcsözőnek indult baráti kap­csolat, noha a magam részéről to­vábbra is tiszteltem őt, ha kissé túl­ságosan szigorúnak, hogy úgy mondjam, „fundamentalistának” is véltem a hozzám képest ifjú, még 50. évét se taposó fiatalembert. A felfedező nagy örömével tapasz­taltam azonban, hogy tudós ember­re valló alapossággal megírt Márton Áron-monográfiájában nem az álta­lam ismert (talán félreismert) Virt László sorait olvasom, a katoliciz­musában - vagy akár magyarságá­ban - elfogult szerzőét, hanem a szellemnek azét az emberéét, aki - úgy látszik - nálam jobban ismerte és értette-érti Áron püspököt, a fő­papot és az embert, akit nekem is megadatott - Istennek hála - megis­mernem, aki életem legnehezebb korszakában vigasztaló bizalmával is kitüntetett, a kétségbeesés szaka­dékéból visszahúzott. Virt László igencsak találóan kezdi a könyvét, amikor az erdélyi római katolikus egyházmegye első világ­háború utáni helyzetét vázolja fel tömören, lényegbelátóan - engem, személy szerint csodálatra késztető elfogulatiansággal, tapintattal je­lezve például az akkori román kor­mánynak a Szentszékkel 1927-ben kötött konkordátumának reánk, ró­mai katolikus magyarokra nézve kedvezőnek nem mondható jelle­gét. Jelzi, milyen nehéz helyzetbe hozta egyházmegyénk és magyarsá­gunk szellemi utánpóüását biztosító felekezeti iskoláinkat, középiskolá­inkat, amelyekben (természetesen) anyanyelven folyt az oktatás. Alig hiszem, hogy véletíenül idézi dr. Pál Gábor egykori csíki szenátor szava­it: „Ki vagyunk szolgáltatva a pápai nunciusoknak, akik tudtunk nélkül dipomatizálnak felettünk.” Nem egyébért - de a kijelentés ma is ér­vényes. Ezt - hívő, katolikus ember létemre mondom. A frontszolgálatot követően Márton Áron, már 24 éves korában, 1920- ban kérte felvételét a gyulafehérvári teológiára. A szintén nagy püspök - gróf Majláth Gusztáv Károly „tárt karokkal” fogadta a fiatalember je­lentkezését, aki (mint Jónás prófé­ta) előbb húzódozott, szintehogy menekülni próbált hivatása előí. 1924-ben, pappá szentelését köve­tően, megjelent első miséjén, Csík- szentdomokoson Majláth püspök is, ahol a Márton-család vendége volt. Káplánként Gyergyóditróban, majd Gyergyószentmiklóson szolgált - ahol tótűnt a fiatalokra fordított fi­gyelmével, minden hívőt megraga­dó szentbeszédeivel. Mint hajdani frontkatona hittel vallotta, hogy az emberiséget (népét, azon belül hí­veit is) foglalkoztató égető nemzeti és társadalmi gondok megoldása - semmiképp se valósulhat meg há­ború által, amely csak újabb szenve- dést-gyászt, anyagi és erkölcsi rom­lást hozhat az emberiségre, minden népre. „Az erőszakmentesség apos­tola lett” - úja Virt László - és az is maradt élete végéig. A mindenfajta: tehát társadalmi-nemzeti-faji és val­lási erőszakmentességé. Ezt a világ­háború során támadt meggyőződé­sét csak megerősítették fiatal pap­ként a továbbiakban betöltött mun­kahelyei. Marosvásárhelyen a pro­testánsok is szívesen hallgatták szentbeszédeit. Egy év után azon­ban püspöke Marosvásárhelyről Szebenbe helyezi. Itt tovább tágul a fiatal pap látóköre, hiszen olyan földrajzi területen dolgozik, ahol nyelvi közössége erőteljes számbeli kisebbségbe szorult. A teológián már tanulni kezdett románul, itt tö­kéletesítette román nyelvtudását, sőt a németet is. Igen találóan fogal­maz Virt László a fiatal Márton Áron Szebenben töltött munkásságának a lényegét összegezve: „A Szenthá­romságot közösségként bemutatva nyilvánult meg Isten szeretete és ha Isten közösségi lény, akkor az Ő képmása is csak úgy íétezhet, ha tár­sát ismeri fel a másik emberben. Itt van annak a biblikus lelkiségnek a gyökere, ami az ember méltóságát hangsúlyozva a huszadik század Ke- let-Közép-Európájának mindkét to­talitárius rendszerével szembeállí­tott Márton Áron.” Már 1930-ban püspöki levéltáros és egyben püspöki titkár lett Gyulafe­hérváron. Itt megismerkedett az egyház vezetésének a román politi­kai fórumokkal folytatott küzdel­mével, kiváltképp az Egyház auto­nómiája és a felekezeti iskolák-kö- zépiskolák megőrzése érdekében. Jó kapcsolatba került a teológia (ci­vil) tanárával, Bitay Árpáddal, akit Nicolae Iorga történettudós-vallás- történész és akkori művelődési mi­niszter is bizalmába fogadott. Ma­gát Iorgát is megismerte, akivel többször is látták hármasban (Bitay Árpáddal) sétálva beszélgetni. Az ilyen találkozások a fiatal pap diplo­máciai érzékét fejlesztették - aki egyébként élete végéig a párbeszéd elkötelezett híve volt. Nem folytatom Virt László könyvé­nek tartalmi ismertetését. Igen fon­tosnak tartom azonban jelezni, hogy a szerző milyen körültekintő­en érzékelteti, mint gazdagodott a háborút követően a Jónás próféta­sorsú Márton Áron szelleme, a püs­pöke által eléggé sűrűn váltogatott munkahelyei mindenikén. így, a (még) fiatal pap, amikor Kolozsvár­ra egyetemi lelkésznek nevezték tó - már azzal a lelki-szellemi gazdag­sággal érkezett ide, ami (ezt Virt László igen találóan hangsúlyozza, más megfogalmazásban is) valójá­ban a jóval később összehívott, tör­ténelmi jelentőségű II. Vatikáni Zsi­nat szellemét jelentette. Külön említést érdemel az a hang­súly is, amelyet Virt László Az Erdé­lyi Iskola szerkesztője és tanul­mányírója cím alatt szentel Márton Áronnak, a pázmányi ihletésű egy­házi írónak és szerkesztőnek, viszo­nyának az 1937-ben megtartott Vá­sárhelyi Találkozóhoz, egyáltalán minden jelentős szellemi kezdemé­nyezéshez. Közben rendbe teszi a kolozsvári plébánia gazdasági ügyeit is. A betegsége miatt visszavonult Majláth Gusztáv Károly püspök utóda, Vorbuchner Adolf 1938. szeptember 10-én meghalt, Majláth püspök másfél évvel élte túl a buda­pesti Vöröskeresztes Kórházban. Márton Áront, immár Kolozsvár plébánosát ekkor apostoli kor­mányzóvá, majd pedig gyulafehér­vári püspökké nevezte tó XI. Pius pápa. Negyvenkét évig töltötte be ezt a tisztséget. Negyvenkét évig volt az Egyházmegye vezetője és - azt hiszem, túlzás nélkül mondha­tom - a romániai magyarság foltta- lan tekintélyű, vitathatatlan szelle­mi vezére. Pedig nem pályázott po­litikai babérokra. Közéleti kérdé­sekben csak akkor emelte fel sza­vát, ha okvetlenül szükséges volt. Akkor azonban perdöntő volt állás- foglalása - még ha ez időlegesen nem érvényesülhetett is ellenséges politikai erők nyomására. Ám előt­te, az 1940-es bécsi döntés követ­keztében kettészelt Erdélynek is vé­gig főpásztora maradt, aki vala­mennyi magyar katolikus egyházfő közül elsőnek és a leghatározottab­ban emelte fel szavát az észak-erdé­lyi zsidók deportálása ellen - Ko­lozsváron tartott szentbeszédében- hogy utána, 1944. május 22-én még határozottabban forduljon le­velében a magyar belügyminiszter­hez, Kolozs megye főispánjához és a kolozsvári rendőrkapitányhoz, amelyben világosan jelezte a de­portálandó zsidók sorsát is. A háborút követően Márton Áron végig kész volt a párbeszédre a ha­tóságokkal. És - ahol lehetett - se­gített. Döntő része volt abban, hogy a Bolyai Egyetem megindul­hatott. A népszerű és nagy köztiszteletnek örvendő püspök körül, akit minden dialóguskészsége mellett nem lehe­tet se el-, se letéríteni mélységes hit- tel-meggyőződéssel magáénak te­kintett útjáról - egyre inkább szo­rult a kommunista államhatalom hurka. Elég utalnom talán az 1946 pünkösdjén, Csíksomlyón mondott- a könyvben részletesen ismerte­tett beszédére. Tiltakozott az isko­lák államosítása ellen. A görög ka­tolikus (román) egyház betiltását, illetőleg a görögkeleti egyházba va­ló beolvasztását nem volt hajlandó- élete végéig - elismerni. Sőt, segí­teni igyekezett a görög katolikus hí­veken, amikor felszólította papjait és híveit - fogadják be templomaik­ba üldözött román testvéreiket. Kö­vetkezett a letartóztatás. A per. A börtönévek. A külföldi nyomásra történt szabadon bocsátása, ame­lyért semmiféle engedményt se volt hajlandó tenni a „kegyelmet gya­korló” - büntetését felfüggesztő ál­lamnak. Sőt, visszatérése után Gyu­lafehérvárra (szabadon bocsátói nagy csalódására) - megbékélést hirdetett a „békepapok” felé a ká­nonjogot sértő Adorján Károly és Ágotha Endre kivételével. Újraindí- totta-felfrissítette a teológiát, amelyre visszatértek a bebörtönzé­sekor kimaradt papnövendégek... A csodálatos az volt Márton Áron­ban, hogy végtelenül megértő és Külön említést érde­mel az a hangsúly is, amelyet Virt László Az Erdélyi Iskola szer­kesztője és tanul­mányírója cím alatt szentel Márton Áron­nak, a pázmányi ihle­tésű egyházi írónak és szerkesztőnek, viszo­nyának az 1937-ben megtartott Vásárhelyi Találkozóhoz, egyálta­lán minden jelentős szellemi kezdeménye­zéshez. megbocsátó, ugyanakkor tárgyalás­ra mindig kész tudott lenni - de jól tudta, melyik az a pont, ahonnan már semmiképp se lehet tiszta lelki- ismerettel hátrálnia. Virt László könyve mindenképpen elismerést érdemel. Mondjuk tó: a legjobb, legátfogóbb könyv, amelyet mindmostanáig Márton Áronról ír­tak. Rövid előszavában Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is az el­ismerés hangján szól erről az alapos munkáról, amely olyan - mintha Márton Áron súgott volna könyve megírásakor a szerzőnek. Ugyanak­kor a főapát úr jelzi, hogy ismétlé­sek is - óhatatlanul - vannak a könyvben, de ennek nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Kétségte­lenül vannak - de nem bántóan sok. Amikor egy embernek az egyénisé- gét-munkásságát üyen változato­san, több oldalról mutatja be valaki, amint ezt Virt László teszi, óhatatla­nul abba a helyzetbe kerül, amelybe a festőművész - vagy fotós -, aki egy csodálatos székesegyházat akar megörökíteni minden oldalról. Bi­zonyos városrészek-épületek ismé­telten is bekerülhetnek a központi „modell” körüli képbe. Ebben a könyvben is vannak ismétlődő uta­lások, amelyek (azt hiszem) azért is hasznosak, hogy az olvasónak ne kelljen visszalapoznia ár olvasott fe­jezetekre. Ha mégis - és ezért a szerző megér­tését kérem - fel-felismerem azt a Virt Lászlót, akivel nem mindenben tudtam szót érteni, az csupán mel­lékkörülmény. Bizonyos tanúk túl- szerepeltetése - és mások elhallga­tása, akikről pedig - tudott. Hang­súlyozom azonban: ez a Márton Áron-képen mit sem változtat. Legfennebb néhány ember vallomá­sa - a Bajor Andoré például - talán valamivel teljesebbé tehette volna ezt a különben igencsak gazdag ké­pet. Befejezésül hadd idézzek egy törté­netet, amelyet Fazekas Jánostól hal­lottam, akire több ízben is elismerő­en utal a könyv kiváló szerzője. Ceausescu, a ’70-es években, ban­ketten fogadta az összes egyházi ve­zetőket, a görögkeleti pátriárkától a mohamedán főmuftiig. Márton Áron is ott volt. A vacsorán (nem ne­vezem meg, nem szeretném bántani emlékét) egyik kisebb protestáns fe­lekezetűnk püspöke becsípett, oda­lépett a Kárpátok Géniuszához - ahogy „rajongói” becézték a diktá­tort - és arra kérte, engedné meg, hogy megcsókolja. Ceausescu bol­dogan hagyta. Utána odaszólt Faze­kasnak: - Láttad? Megcsókolt a ma­gyar püspök! Fazekas lehűtötte lelkesedését.- „Egy” magyar püspök tényleg megcsókolt. De „a” magyar püspök, az ott ül mellette (Márton Áron felé intett a szemével). Az - nem csókolt meg. Áron püspök temetésén képviseltet­ték magukat a hazai egyházak, a szomszéd országok katolikus pap- jai-főpapjai is, élükön a néhai esz­tergomi érsekkel, Lékai bíborossal. De nemcsak ők. A „hivatalos” kül­döttségeken kívül ott volt számos görög katolikus pap is, Alexandra Todea - későbbi bíboros úrral, ter­mészetesen ők „civilben” - érthető okokból. Görögkeleti papok is eljöt­tek. Egyházmegyéje csaknem vala­mennyi római katolikus papja mel­lett számos protestáns lelkész is ott volt. Köztük megpillantottam a medgyesi reformátuslelkészt, ked­ves barátomat - a sajnos, immár szintén „néhai” - Szegő Andrást is, akiben Krisztus igaz szolgáját ismer­tem meg. „Hát eljöttél, Bandi?” - kérdeztem, amikor kezet szorítot­tunk.- Hogyne jöttem volna - válaszolta könnyes szemmel - a püspököm te­metésére! Megöleltük egymást. Nos, ezt a Márton Áron püspököt mutatja be történelmi hűséggel, maradéktalanul hitelesen Virt Lász­ló Nyitott szívvel című könyve - a Teleki László Alapítvány kiadásá­ban. Az írás az erdélyi A Hét folyóirat idei 22. számában jelent meg L __U____a______I__ Dú dor István: Golgota T T^V /^\I 4 VJg* yj^Pi\iL>yv^i^rvi

Next

/
Thumbnails
Contents