Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-23 / 196. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 23. Közélet 3 Az I. Dáridó fesztiválon, szeptember 11-én, Érsekújvárott, a Krisztina című slágerrel fellép a Vándorok együttes is Vidám bulik táncos Vándorai Néhány nap múlva jelenik meg a Vándorok első nagylemeze (Képarchívum) Nyolc évesen ment először tánciskolába. Keringő, rumba, tangó. Ez volt számára a világ. Közben táncolt, táncolt. Egyre jobban, egyre tökéletesebben. Öccsével és három további táncoktatóval most övék a Dáridó Tánciskola. Varga László már tanít. Új idők új zenéinek lépéseit. BÁRÁNY JÁNOS Másfél éve Molnár Lászlóval alakították a Vándorok együttest. Linda és Hajni, a táncoslányok nemrég csatlakoztak. Ezentúl négyen vándorolnak. Varga Lászlóval beszélgettünk. Mi történik, amíg a Dáridóban a képernyőre kerül egy tánc? Odaadják a zenéket, amik majd szerepelnek a műsorban. Megtervezzük az egyes számok arculatát. Amikor készek a tervek, megnézzük, milyen mozdulatok ille- nének az egyes színpadképekhez. Mi ebből az egészből azt látjuk, hogy minden tökéletesen működik. Mintha a táncosok örökké ezt csinálták volna. Mert a táncosok örökké azt csinálták! A Dáridóhoz olyan táncosok kellenek, akik évek óta táncolnak. Egy-egy koreográfia betanulása négy öt óra. Sok fiatal jelentkezett a Dáridó Tánciskolába? Százkilencvenöten jöttek az idén a nyári tánctáborunkba. Évekig kell még tánccal foglalkozniuk, hogy folyamatosan dolgozhassanak a képernyőn. Miképp védik ki, hogy ne legyen két egyformának tűnő koreográfia? Öten koreografálunk, mindegyikünknek külön stílusa van. A vendégsztároktól eddig csak elismerést kaptunk. Mindenre ügyelnünk kell. Ha úgy érezzük, hogy a közönség egy adott részt csak nézni akar, visszafogjuk magunkat, ha azt látjuk, hogy mulatni szeretnének, az asztalon táncolunk. A Dáridó egyik adásában Vándor Varga Lászlóként mutatta be Galambos Lajos. Pedig nincs üyen előnevem. Lajcsi találta ki, hogy segítsen az együttest a köztudatba juttatni. Mégis, miért lettek Vándorok? Magyar nevet kerestem. Amikor eszembe jutott, hogy a mai magyar popban sokan jönnek-mennek, vándorolnak, már meg is volt a név. Milyen trendet követnek a zenéjükkel? Szerintünk egy dal egyszerre legyen hallgatható és táncolható. Célközönségünk tizennyolc évestől a harmincöt évesig terjed. Ők szívesen hallgatnak popzenét utazás közben, ugyanakkor a bulikban ugyanezekre a dalokra táncolni is szeremének. Mindkét igényüket messzemenően szeretnénk kielégíteni. Meddig szeretnének vándorolni? Azt majd a közönség dönti el. Ha majd azt jelzi, hogy mást akar, leülünk, megbeszéljük, és váltunk. Az ön számára vége a táncnak? Döntenem kellett. Tánc vagy zene. A zenét választottam. Az pedig egész embert kíván. Ezentúl csak tanítom a lépéseket. Itt az ideje, hogy átadja a stafétabotot. Hamarosan Érsekújvárba vándorolnak, az I. Dáridó Fesztiválra. Mit hall majd a Vándoroktól a közönség? Az augusztus közepén megjelenő első albumunk néhány dalát. A Szólj! című számot például, ami a You című világsláger magyar változata, azután a Súlyos nyár című nyári slágerünket meg a Szombat királynője című új dalt. És természetesen a Krisztinát. RÖVIDEN Kisudvarnoki falunap harmadszor Kisudvarnok. A sporté és a zenéé lesz a főszerep a kisudvarnoki falunapokon. Szombaton a helyi diáklányok, majd az első labdarúgóligában játszó hölgyek mérkőznek meg a garamszentkereszti focicsapatokkal. Este a komáromi színészek zenés gyerekműsora, majd Balázs Péter és Tahi Tóth László szórakoztató műsora kerül színre, de fellép a harmonikás Márió is. Vasárnap a kisudvarnoki fiúk és férfiak játszanak focimeccset az egyházgelleiekkel. A tűzijáték előtt a Fiesta együttes ad koncertet, (ú) Újabb gránátok kerültek elő Rimaszombat. Újabb II. világháborúból származó gránátok kerültek elő. Az egyiket Rimaszombatban a városi temetőben ásták ki, a másikra egy gombász talált rá a nagykürtösi járásbeli Csalános településhez közeli erdőben. Mindkét lőszert tűzszerész hatástalanította, (t) Heroint találtak egy szeredi lakásban Szered. Kábítószer előállításának és tartásának gyanújával indult eljárás egy 26 éves szeredi férfi ellen. A büntetett előéletű munka- nélküli fiatalembernél a rendőrök házkutatást tartottak, mely során 90 csomag heroin, és a drog csomagolásához szükséges segédeszközök kerültek elő. (SITA) Bíróság elé kell állnia az uzsorásnak Garamszentkereszt. Háromezer koronát adott kölcsön, de tizenegy ezret követelt adósától egy roma férfi, amiért most bíróság előtt kell felelnie. A rokkantnyugdíjas férfi egy 18 év^s fiatalembert segített ki a kölcsönnel, ám később halálos fenyegetés mellett kamatostul követelte vissza. Az uzsorást a pénzbehajtáskor letartóztatták. (TASR) Agyonvertek egy roma férfit Kassa. Ismeretlen tettesek agyonvertek egy roma férfit Nagyidán. A sebesült férfire a cigánytelep egyik háza előtt szerdán röviddel éjfél után bukkantak rá. A 24 éves férfit a sacai kórházba szállították, ahol súlyos koponya- és mellkassérüléseibe tíz óra elteltével belehalt, (t) Biztonsági őrök garázdálkodtak Szenic. Egy pozsonyi biztonsági szolgálat három tagját garázdasággal vádolják a szenici rendőrök. A szolgálat tíz tagja kedden két kocsival egy Skodát üldözött. Hogy megállásra bírják a menekülőket, fegyvereiket is használták. Mikor a kocsi megállt, 24 éves vezetőjét alaposan megverték. A rendőrök nem zárták ki, hogy az esetnek köze van ahhoz az autórobbantáshoz, amely a hónap elején történt. (TASR) Három sérültje van a tömegbalesetnek Besztercebánya. Két súlyos és egy könnyebb sérültje van a szerda esti tömegbalesetnek, amely Staré Hory községben történt nem messze Besztercebányától. Egy pozsonyi Skoda összeütközött egy lengyel kamionnal, majd egy magyar személyautóval, amely az árokban végezte. A Skoda vezetője és útitársa súlyos, a magyar sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. (TASR) A hatékonyabb állami dotáció eredményeként tovább bővülnek a Dunaszerdahelyi járás munkalehetőségei Nagyobb támogatás a családi vállalkozásoknak Az Apollón Kft. nem fizette be az 5 millió koronát Szabad a gazda? KRASCSENICS GÉZA Dunaszerdahely. A múlt évhez viszonyítva a Dunaszerdahelyi járásban javult a munkanélküliségi arány, kissé csökkent az állástalanok száma. Elsősorban az idegen- forgalom és a vendéglátóipar bővülő szolgáltatásainak köszönhetően többen juthattak munkához - tájékoztatott Varga Tibor, a Dunaszerdahelyi Járási Munkaügyi Hivatal igazgatóhelyettese. Elmondta, amíg a téli hónapokban 18,9 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, addig június végére ez az arány 17,1 százalékra csökkent. Igaz, júliusban az állást kereső pályakezdő fiatalok elhelyezkedési problémái miatt újra 17,3 százalékos lett a munkanélküliség, azaz 10 ezer 900 embernek nem volt munkája. A munkanélküliek 8,4 százaléka pályakezdő fiatal. Júliusban közel 200 középfokú, illetve szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező fiatallal bővült a munka- nélküliek tábora. Jelenleg Nagymagyaron és Madban 30 százalék feletti a munkanélküliség, de Mihályién, Vámosfaluban, Nagyud- vamokban is 25 százalék felett van az állást keresők száma. A helyzet a felső-csallóközi régióban és a fővároshoz közeli falvakbana legkedvezőbb. A munkáltató részlegek fejlesztésére 24 millió koronát fordítottak, nagyobb támogatást kaptak a családi vállalkozások, kisüzemek. Összesen 150 vállalkozó juthatott állami dotációhoz. Ennek köszönhetően az idén nőtt a kiadott iparengedélyek száma. A hatékonyabb állami támogatás és az aktívabb foglalkoztatáspolitika eredményeként tovább bővülnek a járás- munkalehetőségei. Nagyme- gyeren az EDSCHA vállalat létesített új munkahelyeket, a személy- gépkocsik kábelgyártásával foglalkozó Schütt cég az év végéig 400 új munkahelyet teremt. Ehhez rövidesen átadják a 70 milliós beruházással épült gyártócsarnokot, s a jövő évben további jelentős munkaerőfelvétellel számolnak. A igazgatóhelyettes szerint a munkanélküliség további lassú csökkenésére biztatók a küátások, mivel a korábbi évekhez képest a munkaügyi hivatalnak több pénz áll rendeltetésére az aktív foglalkoztatáspolitika eszközeinek bővítésére. A munkaügyi hivatal az idényjellegű közhasznú munkahelyek létrehozásával is igyekszik segíteni a dolgozni akarók helyzetén. A járási hivatal 230 ilyen jellegű munkahely létesítését tette lehetővé, az őszi hónapokban legalább 400-ra növeli az alkalmi munkahelyek számát. PÉTERFI SZONYA Nagymegyer. - Januártól vitázunk a termálfürdők sorsáról, egyre feszültebb légkörben. Különféle határozatok születtek, majd sor került azok módosítására, és a július 17-ei tanácsülésen a testület jóváhagyta a bérbeadást. Azért, mert a város szempontjából az Apollón Kft. kínálatát előnyösnek ítélte. Ezzel a véleménnyel 11 képviselő nem értett egyet, de ha nem vonultak volna ki a tanácskozásról, a testület nem hagyta volna jóvá a két termálfürdő bérbeadását. Boros Istvánnak 30 napja van arra, hogy letegye az 5 millió koronát, ha ezt nem teljesíti, nincs miről tárgyalni, a választások után felálló új testületre hárul a döntéshozatal - nyilatkozta lapunknak júliusban Samuel Lojkovic, Nagymegyer polgármestere. Mivel a határidő a múlt hét végén lejárt, tudni szerettük volna, a Kft. igazgatója eleget tett-e a vállalt kötelezettségnek. A polgármester helyett a hivatalvezető tudatta, hogy a 30 napos határidőn belül az 5 millió koronát a vállalkozó nem fizette be. A kialakult helyzettel a hétfői tanácsülésen foglalkozik majd a kilenc tagból álló testület. FOK VARHATO IDŐJÁRÁS: ZÁPOROK, ZIVATAROK, 24-28 ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 05.58-kor - nyugszik 19.50-kor. A Hold kel 20.35-kor- nyugszik 06.01-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 500; árad; Medve: 410, árad; Komárom: 400, apad; Párkány:410, apad. Változóan felhős lesz az égbolt. A délutáni órákban országszerte megnövekszik a felhőzet és számos helyen lehet záporeső, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok körül alakul; éjszaka pedig 14 és 16 fok közé hűl le a levegő. Szombaton is marad a változékony időjárás, sok helyen várható csapadék. Napközben 24-28 fokig emelkedhet a hőmérséklet, míg éjjel 12-16 fokra számíthatunk. Vasárnapra némileg felszakadozik a felhőzet, ezért csak szórványos esők valószínűek. Nappal a hőmérséklet 23-28 fok lehet. Az időjárás hatására ingerlékenyekké válhatunk. Gyakrabban jelentkezhetnek keringési zavarok, a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők lehetőleg kerüljék a fokozottabb megterhelést! A reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küszködök fájdalmai is felerősödhetnek. Kevésbé tudunk összpontosítani, ezért munkavégzéskor és a közlekedésben legyünk nagyon elővigyázatosak! Az ingerlő időjárás miatt alvászavarok is felléphetnek. Holnap a mainál is kedvezőtlenebb hatásokra számíthatunk. Holnap J r\ I, r\ T J [ TCOÍÍ ♦ Keleti kilátástalanság HÉTVÉGI MAGAZIN ♦ Bármikor bármi megtörténhet ♦ Selymes, sima bőr a divat