Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-19 / 192. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 19. KOMMENTÁR Gútai dzsembori SZILVÁSSY JÓZSEF Szombaton a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa ülésénél sokkal jobban érdekelt a csallóközi árvízhelyzet, több ezer önkéntes erőfeszítése, ezért nem a sajtó számára fenntartott helyiségben múlattam az időt, hanem az átázott töltéseket jártam. Este, miután megnéztem-meghallgattam az összes híradást és átböngészetem a hírügynökségi jelentéseket, megbizonyosodtam arról, hogy ezúttal jól döntöttem. Mert értesüléseim szerint még a megvitatott anyagok kivonatát sem kapták meg az újságírók, s a hivatalos tájékoztatón elhangzottak után pedig néhai Ferenc Jóska elhíresült mondásátjuttatták eszembe, hiszen itt is majdnem minden szép és jó volt, s a pártvezetők majdnem mindennel meg vannak elégedve. Bugár Béla a mostaninál sokkal konkrétabb és szókimondóbb volt például a Twist kereskedelmi rádiónak az elmúlt négy esztendőt értékelő sorozatában és más alkalommal is. Szombaton - a helyszíni tudósítások szerint - a párt kudarcai közül csupán azt említette meg, hogy nem alakult meg a magyar pedagógiai kar. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik teljes csődként ítélik meg az MKP kormányzati szerepét, azt állítva, hogy egyetlen sikerük a kétnyelvű bizonyítványok visszaállítása volt, amelyeknek a kiadását egyébként a masaryki első Csehszlovák Köztársaságban rendelték el. Az eltelt négy esztendő alatt ugyanis valóban enyhült országunkban a magyar-, s egyáltalán a nemzetiségellenes légkör - kivéve a romákat -, s tény az is, hogy az MKP jelentősen hozzájárult Szlovákia nemzetközi tekintélyének erősödéséhez. Miként az is, hogy ebben a választási ciklusban végre jutottak állami támogatások és más közpénzek a magyarok lakta régiókba is. Ugyanakkor az agrárium és a gazdátlan földek ügyében - ami Dél-Szlovákia egyik sorskérdése - még elégségesnek sem minősíthetjük az érdekképviseletet. A közigazgatási reform indulásakor nem sikerült valóra váltani a tizenkét megyés modellt sem. Ratifikálta ugyan a pozsonyi törvényhozás a kisebbségi vagy regionális nyelvek európai chartáját, ám késnek a végrehajtó rendelkezések. Mindezek és más politikai balsikerek ismeretében fel kell tenni az alapvető kérdést: Valóban nem várható el egyetlen szlovák politikai párttól sem a politikai egyezségek megtartása? Mindannyian csak arra képesek, hogy megszegjék adott szavukat? Vagy nem volt megfelelő a Magyar Koalíció Pártjának kommunikációja a partnereivel, s ezért is több az ocsú, mint a búza a politikai értelemben vett betakarításkor? Ha az előbbi feltevés az igaz, akkor még égetőbb feladat végre tárgyilagosan és alaposan elemezni az MKP kormányzati szerepének értelmét, pozitívumait és árnyoldalait. Ha pedig az utóbbi állításnak van valóságalapja, akkor a személyi konzekvenciák levonása sem maradhatott volna el. Nyilvánvaló hát, hogy az országos tanács értékelő tanácskozása szerintem megkésett, hiszen azt még a képviselőjelölt-állítás előtt kellett volna megtartani. Néhány nappal a választási kampány kezdete előtt már valóban csak kedélyeskedni lehet, dzsembori-hangulatban, éspedig ama bizonyos rózsaszín szemüvegen keresztül. Az MKP e heti kampánynyitóit látványosra tervezték. Őszinte párbeszédre azonban remélhetően lesz alkalom a helyi rendezvényeken, amire nagy szükség van, hiszen a szlovákiai magyarságnak az eddiginél eredményesebb érdekképviselete nem lehet sem a pártelit, a néhány településen szinte már kasztosodó helyi szervezetek, de tnég a párttagok magánügye sem. Jó gondolat - rosszkor TÓTH MIHÁLY Ha abból indulunk ki, hogy az Ivan Lexa szabadlábra helyezéséről nyilatkozó személyiségek a három hatalmi ág - a törvény- hozás, a kormány és a bíróságok rendszere - közül kizárólag az első kettőt képviselték, méltán állíthatjuk, hogy minden megnyilatkozás csak sopánkodás volt. Ami éppen ellentéte a cselekvési vágy hangsúlyozásának. Az összes parlamenti párt embere véleményt mondott. Egyik nyilatkozat se okozott meglepetést. A miniszterelnök egy mondata fölött azonban akkor sem lehet napirendre térni, ha figyelembe vesszük, hogy a szabadon bocsátást mélységesen elítélő szövegkörnyezetben hangzott el: „Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 4 év alatt jelentősen függetlenedtek a bíróságok”. Ha ez Mikulás-napi fogadáson, vagy büntetőbírák gyűlésén hangzik el, nem kifogásolhatnánk. Egy korábban évekig körözött, majd a Dél-afrikai Köztársaságból rendőrileg hazazsup- polt és perbe fogott volt titkosszolgálati főnök szabadon engedését követően a bíróságok függetlensége elmélyítésében elért eredményeket hangsúlyozni azonban körülbelül annyit jelent, mint akasztott ember házában kötélről szónokolni. Dzurinda idézett mondatát majd nemcsak a bírák és a jogtudósok veszik mikroszkóp alá, nemcsak rendőrök teszik mérlegre. Nem az a következménye, hogy a többszörösen börtönviselt minisapkás, vagy éppen fehérgalléros nehézfiúk orra felidézi a tömlöc szagát. Hogy e kriminális eseményt követően miniszter- elnökünk a bírói függetlenség emelkedett színvonaláról szól elismerően, attól az érzékenyebb lelkű kisembernek van kedve falra mászni. E mondatról itt és most az a véleménye, hogy a tyúktolvajok, a zsebmetszők, a kisstílű betörők tetteinek megítélésében a bíróságok valóban teljesen függetlenek. Pontosan úgy, ahogy az átkosban is azok voltak. És pontosan úgy, ahogy a pártállam évtizedeiben, most is vannak irodák, ahonnét bizonyos személyek esetében „odaszólnak” a bíróságokra. A különbség csak annyi, hogy egykor csak egy „iroda” működött, most pedig több helyről szólhatnak oda. Fontos ugyan, hogy a Lexa-ügyről most mit gondol Anna Malíková, hogyan sajnálkozik Bugár Béla, és a miniszterelnökségre készülve hogyan köpi a markát Robert Fico. De a jelenlegi, meglehetősen cseppfolyós helyzetben egy mák- szemnyivel még ennél is fontosabb, hogy a kormányfő derűlátásához képest a kisember mit gondol a bírói függetlenségről. Éppen ebben a történelmi pillanatban nem volt kifejezetten államférfiúi megnyilvánulás a bírói függetlenség elmélyülésének hangsúlyozása. Lapozzunk bele néha a többször módosított, ám mégis mérvadó Alkotmányba. Az alaptörvény ugyan hangsúlyozza a bíróságok függetlenségét, ezek összetételébe azonban a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak is van némi beleszólása. A sopánkodás: pótcselekvés.- Sajnos, nem tudunk műteni, mert a nővérkéink Magyarországon és Csehországban találtak maguknak sokkal jobban megfizetett munkát... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A katolikus egyház várakozása szerint II. János Pál pápa még az idén nyilvánosságra hozza, ki lesz a nyugdíjba vonuló Paskai László bíboros utódja. Az egyház belső köreiben Bosák Nándor püspököt, Erdő Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát, Seregély István érseket, a püspöki kar elnökét és a Vatikánban szolgálatot teljesítő Ternyák Csaba érseket tekintik esélyes jelöltnek. A Népszabadság azt írja, a katolikus egyház belső rendelkezései értelmében azt a megyés püspököt, érseket vagy bíborost, aki betöltötte hetvenötödik életévét, az egyházjog „udvariasan, de kötelező jelleggel felszólítja, hogy nyújtsa be a pápának lemondását hivataláról. Paskai László bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke idén májusban volt hetvenöt éves, és ennek megfelelően már elküldte lemondólevelét a Vatikánba. Paskai bíboros tehát eleget tett a formalitásoknak, most a Vatikánon a sor, hogy időben döntsön az utódlás kérdésében. LISTAMUSTRA SDE - A baloldal szürke listája A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) két másik párttal, a szociáldemokratákkal (SDSS) és a Polgári Egyetértés Pártjával (SOP) gazdagította választási listáját, amely még így is igencsak gyengére sikeredett. Koncodnak valószínűleg sikerül, ami elődeinek nem: a poszt- kommunisták kimaradnak a következő törvényhozásból. MOLNÁR NORBERT Annál, hogy ki van rajta a baloldali listán, csak az érdekesebb, ki nincs. Miután Weissék elhagyták a párt frakcióját, létszáma 17-re fogyatkozott, közülük kilencen nem indulnak harcba a mandátumért. Köztük olyan nevek, mint Pavol Kanis egykori védelmi miniszter, Roman Sipos, az építési minisztérium volt államtitkára, Viliam Sopko volt alelnök, Milan István, az egyik legaktívabb képviselő és Vladimír Manka zólyomi polgármester. De nem lesz képviselő Peter Magvasi munkaügyi miniszter és Milan Gacík kulturális államtitkár sem. Enyhe túlzás Jaroslav Volfot nagy hiányzónak nevezni, de érdekes, hogy a szoc- demek élpolitikusa-képviselője is hiányzik a névsorból, mert az SDL nem fogadta el jelölését. A listát Pavel Koncos elnök, földművelési miniszter vezeti, második a kötelező hölgy az első ötben, Irina Sebővá orvos, egy cég társtulajdonosa, az első nagy ismeretlen. Harmadik Lubomír Fogas miniszterelnök-helyettes, negyedik az ifjú titán, egy ideig képviselő Lubomír Andrassy. Ötödik helyre csúszott vissza Józef Migas házelnök, korábbi SDL- vezér, aki szintén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 15 százalékos pártból kétszázalékos váljon. Hatodik Pavol Hamzík, a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) elnöke, korábban HZDS-tag, külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, aki egy cég tulajdonosa. Hetedik Peter Baráth nyitrai üzletember, az SDSS elnöke. Ő négy cégben érdekelt, ebből az egyiknek igazgatója. Nyolcadik Peter Ponicky oktatási miniszter, kilencedik a következő ismeretlen, Boris Hanuscák bártfai orvos. Tizedik egy bodrogszerdahe- lyi ifjú hölgy, a 27 éves Judita Ta- kácová. Tizenegyedik Lubomír Dzurák, volt képviselő, tizenkettedik Ludmila Lysinová, az egészségügyi minisztérium államtitkára, őt egy valódi miniszter, Frantisek Haj- novic, a pénzügyi tárca vezére követi. A tizennegyedik Mária Angelovicová képviselő, míg a tizenötödik a második szocdem, Ötödik helyre csúszott vissza Jozef Migas házelnök, korábbi SDL-vezér. Jaroslav Riha jogász, egy cég tulajdonosa. A 17-18. helyen két képviselő, Marian Antecky és Peter Bohunicky, mögöttük egy hellyel főnökük, a parlamenti frakció vezetője, Anton Hoffmann. A huszadik is egy képviselő, Stefan Rusnák. A huszonegyedik Ondrej Tkác jogász, aki a 787 millió koronás alaptőkével működő zólyomi hőszolgáltató vállalat felügyelőtanácsának tagja. Huszonharmadik a szocdem alelnök Rastislav Blasko, huszonnegyedik Marián Mesiarik, az SOP képviselője. A 26. helyre szorult Stanislav Bartos SDL-alel- nök és képviselő, bár a párt szerint nem ő a legrosszabb honatya, hiszen Tóth Imre egykori gútai polgármester csak az ötvenki- lencedik. A legfiatalabb jelölt a 133. helyen levő, 22 éves rimaszombati menedzser, Alexander Bacsó, míg a legidősebb a 69 éves Miiina Roso- vá, aki a kilencvenkettedik. Mellesleg feltűnően sok a RSDr. titu- lusú jelölt, vagyis aki a kommunista pártfőiskolán szerezte doktorátusát. Az első húsz helyezett közt a www.cibulka.com tanúsága,szerint két olyan személy szerepel, aki együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Az egyik Le- tec, a másik Franta fedőnéven. A cseh tömegtájékoztatás az árvíz idején összekötő kapocs, információs híd lett a hatóságok és a lakosság között Politikai perpatvarok helyett összefogás KOKES JÁNOS Mindenekelőtt a televízió. A köz- szolgálati Cseh Televízió. Tette, amit tennie kellett, ami létezésének, nem kevés pénzbe kerülő fenntartásának alapvető értelme: szolgálta a közt. Nem a kormányt, nem a politikai pártokat, hanem az egész társadalmat, amely ezekben a drámai napokban szolgáltatásait nagyon is igényelte. Hétfőtől szombatig, napi huszonnégy órában egyenes adásban közvetítette a több mint 150 éve nem látott hatalmas árvíz átvonulását az országon, a dél-csehországi Ceské Budéjovi- cétől az Arany Prágán át egészen az északnyugati határszélen fekvő Decínig, ahol az árhullám az Elbán a szomszédos Németországba tette át súlypontját. A televízió összekötő kapocs, információs híd lett a hatóságok és a lakosság, valamint az egyes régiók között is, s a folyamatos, percre kész tájékoztatás hatalmas segítséget nyújtott mindenkinek, akik az árral harcoltak, vagy egyszerűen csak menekültek előle. Nem kétséges, hogy így bizonyos értelemben a televíziónak is jelentős szerepe van abban, hogy a tragédia nem lett nagyobb. A hatóságok ezt időben felismerték, s ki is használták az adott lehetőséget. A televízió a Csehországban tartózkodó külföldi turisták ezreiről sem feledkezett meg, s idegen nyelvű feliratokon keresztül őket is rendszeresen tájékozatta a helyzet alakulásáról. Szükséges megjegyezni, hogy hasonlóan magas szakmai színvonalon látta el feladatát az elmúlt napokban a Cseh Távirati Iroda és a Cseh Rádió is, tehát a közilyen helyzetekben hiba és önzés, ha bármiféle politika szerepet játszik. szolgálati médiahálózat kevésbé látható, de nem kevésbé fontos pillérei. Ezekben a médiumokban is megszakítások nélküli, huszonnégy órás volt a speciális árvízi információfolyam. Nyilván nem véletlen, hogy a televízió és a közszolgálati médiumok teljesítményét az elmúlt napokban vezető cseh politikusok is nyilvánosan elismerték, kiemelték és magasra értékelték. Apropó, politikusok és politika. El kell mondani, hogy a politikusok és a politika az elmúlt héten gyakorlatilag nem kaptak semmiféle teret, helyet a közszolgálati médiumokban. A pártok és a politikusok dicséretére válik, hogy ezt nem is igényelték, holott mindenki tudja, hogy micsoda jó - és természetesen rossz - pontokat lehet szerezni egy ilyen katasztrófa ürügyén. A közszolgálati médiumokban az egész héten át elsősorban a felelős helyi vezetők, illetékes kormánytagok, szakértők szerepeltek, akiknek konkrét mondanivalójuk volt a konkrét helyzetekben. A csehek jó érzékkel felismerték, hogy a kialakult drámai helyzetben az embereknek nem politikai perpatvarokra, ideológiai vitákra, hanem nyugalomra és segítségre van szükségük. A vitákat későbbre kell halasztani, s nyilvánvaló, hogy miután elkezdődik a történtek elemzése, boncolgatása, ami egy egészséges társadalomban nyilvánvalóan elkerülhetetlenül szükséges, Csehországban is éles politikai, szakmai csatáknak, szóváltásoknak leszünk a tanúi. Példaértékű azonban az, hogy ezeket a dolgokat a közszolgálati médiumok - és maguk a politikusok is - képesek voltak mellőzni abban a helyzetben, amely az egész társadalmat érintette, s összefogást, együttműködést követelt pártállásra való tekintet nélkül. Az ilyen helyzetekben nyilvánvalóan hiba és nagy önzés, ha bármiféle politika szerepet játszik. Mégpedig mindkét részről, függetlenül attól, hogy kormányzati, vagy ellenzéki oldalon van-e a párt és a politikus. Ilyenkor kell mellőzni a politikát, és magunkra ölteni az annyiszor ragozott polgár mezét. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne bírálni, vagy más véleményen lenni, hanem azt, hogy ilyen helyzetekben kötelezően tárgyszerűnek kell lenni, s megengedhetetlen politika csatákat folytatni. Az „árvizes napok” így újabb bizonyítékát adták annak is, hogy Csehországban bizony másképpen fogják fel a „médiumok és a politika közszolgálatát”, mint Szlovákiában és Magyarországon, ahol a jóval, de jóval kevésbé drámai árvízhelyzetben is vígan folyik a politikai csatározás. A csehországi tapasztalatok fényében is merem állítani, hogy ez a csatározás semmiképpen sem A médiumokban megszakítások nélküli volt az árvízi információfolyam. szolgálja a közt, sem az egyesek által folyamatosan ragozott polgári társadalmat, hanem inkább árt neki. Meggyőződésem, hogy ezért nem árt, ha néha szétnézünk a világban is.
