Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-17 / 191. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) # 2002. augusztus 17., szombat 6. évfolyam, 33. szám Szlovákiában nemzeti sportnak számít a törvények megszegése. A szülő a hivatalok előtt olykor „védőpajzsként" használja beteg gyermekét Lehetetlen érvényt szerezni a jognak PÉTERFI SZONYA N em éltek valami fénye- I sen. De mert a házas­ságból három gyermek 1 született, s az egyik aaaBalBH szellemi fogyatékos, az apa megpróbálta el­nézni az asszony számtalan rossz tulajdonságát. Leginkább az hozta ki a sodrából, ha felesége nem látta el a gyerekeket, nem főzött, nem ta­karított. Olykor nem türtőztette ma­gát, és a vita tettlegességig fajult.- Nem vagyok erre büszke, jogom sem volt kezet emelni rá, bár a szomszédok a mai napig azt állítják, túl elnéző voltam. És ennek iszom a levét ma is. Fedél nélkül maradtam, holott a lakást a szüleim vásárolták nekem - kezd keserű történetének ismertetésébe Cs. Sándor duna- szerdahelyi lakos. Négy évvel ez­előtt, 1998. novemberében az éjjeli­őrként dolgozó férfi a szolgálat vé­geztével haza felé tartva a pihenésre gondolt. A lakást kifosztva találta. Rövidesen megtudta, nem rablók, a felesége szállíttatta el a berende­zést. Az asszony tudatta vele, hogy beadta a válókeresetet, a fiaival al­bérletbe költözött. Az 1999. január­jára kitűzött első tárgyaláson a lelki­leg összetört Sándor nem volt képes vallomást tenni, a pert elnapolták. Három hét múlva a bíróság felbon­totta a 24 évig tartó házasságot, a gyerekeket az anyának ítélte. Cs. Sándor az üres lakásban élt március közepéig, amikor egy nap nem tud­ta kinyimi az ajtót. Hiába erőlkö­dött. A volt felesége kicserélte a zá­rat, ugyanis visszaköltözött. Megje­lent az ajtóban és közölte exféijével, hogy ide mától nem jöhet be. - Ki­borultam, arcul vágtam. Erre felro­hant a hozzá hasonló szomszédnő­höz, de közben megcsúszott. Nem sejtem mikor készíttetett látleletet, de a feljelentésben az állt: agyon­rugdostam, és eltörtem a kezét. Ez nem igaz, a felettünk lakók látták, mi és hogyan történt. Nem sokkal ezután hivatott a volt feleségem ügyvédnője. A fia tárgyalt velem, elém tett egy szerződést, amelyben az állt: 100 ezer korona fejében le­mondok a lakásról. Megfenyegetett, hogy ha nem írom alá, elítélnek tes­ti sértés miatt. Nem volt erőm ellen­kezni - mondta el-elcsukló hangon. A férfit az egész ügy annyira megvi­selte, hogy azóta is orvosi kezelésre szorul. Két és fél éve munkanélküli, eleinte 1400, újabban 1960 koronás szociális segélyből kénytelen élni. A szerződés értelmében Cs. E. (a volt nej) augusztus végéig vállalta az anyagiak rendezését. De sem az év végéig, sőt a mai napig nem fizetett. Annak ellenére, hogy erre jogerős bírósági végzés kötelezi. - Egyedüli szerencsém, hogy 1999. májusában megismerkedtem egy csodálatos özvegyasszonnyal, aki otthont adott nekem - vallotta a szív- és cukorbe­teg 51 éves férfi -, három és fél éve özvegyült meg, eladta a családi há­zát és egy évvel ezelőtt Dunaszerda- helyen vásárolt lakást. Itt élnek hármasban a hölgy 17 éves fiával. Békességben, nyugodtan, szeretetben, egy hangos szó nélkül. - Az élettársammal hajlandóak va­gyunk megvásárolni a volt lakáso­mat, kifizetni a közel 200 ezer koro­nás lakbérhátralékot, illetve kisebb lakást találni az asszonynak, főleg a fiaimra való tekintettel. Csak hát ve­le nem lehet beszélni, csak ordít és szitkozódik, és persze a fiúkat is el­lenem uszítja. Még a 23 éves szelle­mi fogyatékos fiamat is. Épp a beteg fiatalember kapcsán az apa elárulja, szerinte az anyja nem gondozza kel­lőképpen, holott hatezer korona gondozási segélyt, s a fiú pedig ha­sonló összegű rokkantsági járadé­kot kap. A szomszédok a megmond­hatói, hogy dührohamai vannak, tör-zúz, főleg a belső ablakokat, sőt, kezet emel az anyjára. Nem hiszem, hogy jól érzi magát. Cs. Sándor az áldadan helyzetre, a gyermek ala­csony testsúlyára - csak 38 kiló - fel­hívta a szociális osztály figyelmét is, akik ugyan jártak a lakásban, de mindent megfelelőnek ítéltek, tö­rött ablakokat nem találtak, rendet­lenséget sem, vagyis az apa aggá­lyait indokoladannak tartották. A férfi volt feleségéről elmondja, hogy a rendszerváltás után vállal­kozni próbált. A kötödéje csődbe ment és eljárás indult ellene, majd lángos-sütődét bérelt, de ott sem járt sikerrel. Mivel évek óra nem fi­zette a lakbért és a rezsiköltségeket, lekapcsolták a fűtésről, sőt egy idő­ben a család villany nélkül maradt. A ház lakói nagyon nehezen viselik a házsártos szomszédnőt, de tehe- teüenek. Többen is azon kesereg­tek, hiába fordulnak panasszal az illetékesekhez, mindenki a beteg gyerek érdekeit veszi figyelembe. Mi arra szerettünk volna választ kapni Cs. E-től, miért nem rendezi adósságait nemcsak a volt félje, hanem a lakásszövetkezet felé sem. Csöngetésünkre előbb a ku­tya kezdett ugatni (mellesleg eb­adót sem fizet), majd amikor be­mutatkoztunk, a nappaliba invi­tált. Sajnos, a lakáson látszott, hogy régen takarítottak benne, a szoba közepén zokni hevert. Az asztalon, a karosszéken morzsák voltak, holott a beteg fiatalember a konyhában evett - bundáske- nyeret. S amit a szociális osztály dolgozója nem látott, mi igen: a belső ablakok töröttek voltak. Cs. E. azzal kezdte, hogy kollégák vagyunk, hiszen újságíró. Amikor utaltunk arra, attól, hogy valaki el­végzi a fizetett - 15 ezer koronás - tanfolyamot, nem biztos, hogy az­zá válik, nyomban hangnemet vál­tott. Hát még akkor, amikor az adósságaira figyelmeztettük. - Nem megyek ki a lakásból, a szö­vetkezetben megbeszéltem, hogy két héten belül rendezem a lakbér­hátralékot. A barátom ideköltözik, őt az elvált felesége fizeti ki, és mindenki, a volt férjem is megkap­ja a pénzét - jegyzi meg, miközben elárulja, a szomszédnők a több­éves kapcsolatát irigylik. Szóba hozzuk, ha nem tudta fenntartani a lakást, miért nem fogadta el volt férje ajánlatát, nem lennének anyagi gondjai. Szinte kiabálva mondja: neki kell a lakás, nem megy sehová. Mit törődünk azzal, hogy 200 ezer koronás lakbérhát­raléka van, nincs közünk ahhoz sem, hogy a büntetőkamatokkal együtt 1999. augusztusától több mint 100 ezerrel tartozik volt fér­jének - mondja a lakás ajtajában. - Nem értem, hogyan lehetséges, hogy jogerős bírósági végzés elle­nére senki nem képes behajtani a tartozást - sóhajt egy nagyot Cs. Sándor. Szlovákiában valóban nem lehet ér­vényt szerezni a jognak? Talán sosem fog kiderülni, hogy valójában mit is siratott: rossz sorsát, az asszonyát, a pénzét, a közös éveket, vagy csak passzióból bőgött... Csapnivalóan rossz férfiak balladája LŐRINCZ ADRIÁN M iiiii?! - üvöltött fel a férfi magából ki- ! kelve, épp abban a pillanatban, ami- kor beléptem a ker­ti restibe. - Azt me­red állítani, hogy az én Micusom egy közönséges céda? Mondd még egyszer, na mondd, és isten- uccse úgy keresztüllőlek, mint egy kutyát! Közben felugrott, az övtáskája kö­rül matatott, majd kis ideig bam­bán meredt asztaltársára. Az egy ideig tűrte a pillantást, de jobb­nak látta inkább lesütni a szemét. Emberünk reménytelenül legyin­tett, majd az asztalra rogyott, és egy sörtócsa kellős közepébe bo­rulva, zokogásban tört ki. Asztal­társa - és tegyem hozzá: évek óta leghűségesebb társa és legjobb barátja - megszokta már ezeket a kitöréseket. Tudta, hogy amióta az a nő, az a... na mindegy, szóval elhagyta, nem bír magával. Elha­nyagolja a munkáját, slamposan jár, megszakította a kapcsolatot a környezetével, és minden szabad percét ebben az ivóban tölti, mintha az alkohol oldaná a bána­tát. Most is. Bal kézre a teli, jobb kézre az üres féldecisek sorakoz­nak, és félő, hogy az asztal rövi­desen felbillen. És zokog, állan­dóan zokog, nagy férfikönnyeket potyogtat hol a sörbe, hol meg a rumba, aztán felhajtja, és kezdi elölről az egészet.- Eh, nehéz az ilyennel...- Ekképp morfondírozva, beleszagolt az előtte sorakozó rumok egyikébe, majd fejét kissé oldalra billentve, illedelmesen tüsszentett.- Te, figyelj már! - ütötte fel fejét hirtelen emberünk, könyörgőre fogva a dolgot - Hát olyan csapni­valóan rossz férfi voltam én?! Hát annyira cudar voltam, hogy ezt érdemeltem? Mondjad már! Hal­lod ... mondjad már... mit iszol, he? Rumot? Mielőtt társa tiltakozhatott volna, bőszen megragadta az asztal szé­lét, kicsit megemelkedett, félfor­dulatot tett balra, és magasba len­dítette egyik kezét. Elveszítve így egyensúlyát megtántorodott, és a másodperc egy tört részéig úgy nézett ki, hogy mindjárt kibukik a kocsmaasztal mellől, de az utolsó pillanatban visszahőkölt, és úgy pislogott, mint a levelibéka. A pincér, meglátva rendelési szán­dékát, rövidesen megjelent az asztalnál.- Parancsolnak? - hangzott a ma­gasból, valahonnan a fejük felül.- Majsztró!... Két izét... két ru­mot! - nyögte ki párás tekintettel, és rövid időre ismét az asztalra borult, bele a sörtócsa közepébe. Nem tudni miért, de az utóbbi időben legszívesebben a sörtó­csákban aludt. A pincér jött, az asztalra tette a két rumot, két vonalat húzott a cédulán az „R” betű mellé, majd arcán a józanok ama undok fölé­nyével, melyet a részegekkel szemben mindig oly szívesen ki­mutatnak, távozott. A másik új­fent beleszagolt a rumba, majd tüsszentett - persze csak amúgy illedelmesen.- Pedig mindent megadtam neki ­kezdte újból monológját, távolba, valahová az alkonyodó ég aljára révedt tekintettel -, mindent, amim volt. Kapott lakást... aztán nyaralót vettem. Tudod te, meny­nyit kell egy lakásra meg egy nya­ralóra gürizni? El tudod te azt képzelni, mit kellett nekem ahhoz hajtanom, hogy mindene meg­legyen?... Aztán kocsit is kapott. Igaz, először csak egy Fiatot, de aztán Fordot vettem, ő meg össze­törte, de akkor sem szóltam sem­mit... nem szóltam én egy büdös szót sem! Még akkor sem, amikor azon az egyiptomi nyaraláson le­lépett egy arabbal, meg amikor Görögben eltűnt három napra... Vártam, állandóan csak vártam, ő meg visszajött. Kapott aranyat... kapott bundát... mindenhová el­vittem, ahová csak lehetett... most meg lelépett azzal a nyikhaj- jal! Azzal a... azzal a... Micus!... mér’ tetted ezt velem... Nem bírta tovább, ismét zokogás­ban tört ki. Talán sosem fog kide­rülni, hogy valójában mit is sira­tott: rossz sorsát, az asszonyát, a pénzét, a közös éveket, vagy csak passzióból bőgött, mint azok szoktak, akiktől elvárják, hogy ál­landóan kemények legyenek, az­tán egyszer csak előtör belőlük. Bárhogy legyen is, nem minden­napi látvány volt azon a nyári es­tén a lenyugvó nap vöröses fényé­ben a kerti resti asztalán sörtócsá­ban zokogó holtrészeg rendőrőr­mester. Az asztalnál vele szem­ben helyet foglaló termetes far­kaskutya pedig ismét beleszagolt a rumba, és illedelmesen tüsszentett.

Next

/
Thumbnails
Contents