Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-15 / 189. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 15. Sport A 25 éves Makai Zoltán Szlovákiából elsőként úszta át a közel 40 kilométeres La Manche-csatornát „Visszatérek még Doverbe!” Először 1875-ben az angol Matthew Webb úszta át a La Manche-csatornát. Azóta több ezren teljesítették a Do- ver-Cap-Griz-Nez közötti, közel 40 km-es távot. Az egy­kori Csehszlovákiából elsőként Frantisek Venc- lovsky (1971-ben), majd pe­dig Jan Novák (1974-ben) került fel a dicsőséglistára. Szlovákiából a minap Makai Zoltánnak sikerült a csator- naátúszás! ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A 25 éves, dunaszerdahelyi szár­mazású, Pozsonyban élő, Bécsben tanuló sportolónak két évtizeddel ezelőtt tetszett meg az úszás, ám a szülők munkahelyi elfoglaltsága miatt le kellett mondania a két­fázisú edzésekről. Rövid ideig te­niszezett, közben édesapját rend­szeresen elkísérte a távúszóverse­nyekre, s csakhamar ő is vízbe szállt. Még a Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákja volt, amikor szerencsét próbált egy hidegvizes viadalon.- Kezdettől fogva megcsodáltam azokat, akik órákat töltenek a nem éppen lubickolásra alkalmas víz­ben. Megpróbáltam én is, s megtet­szett, apuval rendszeresen jártam a viadalokra. Két évvel ezelőtt a cseh Dana Zborilová megkért, legyek a kísérője és a tolmácsa (Makai Zol­tán a magyaron és a szlovákon kí­vül németül és angolul is anyanyel­Makai Zoltán tankhajó miatt kellett lassítanom. Eleinte óránként, majd pedig 30 percenként táplálkoztam. A má­sodpercenkénti egy karcsapás nem okozott gondot, még a hajrában sem lassítottam. Örültem, amikor sikeresen teljesítettem a távot. Egy kicsit fáradt voltam, de hát ez ak­kor kit érdekelt. Sok fagyit ettem, hogy minél előbb elűzzem a sós ízt, majd pedig megvacsoráztam és lepihentem. Másnap teljesen frissen ébredtem, meglepetésre el­maradt a várt izomláz is. Zoltán megjegyezte, ha nincsenek a zavaró körülmények, akkor 90 perc­cel kevesebbet tölt a vízben, s az év legjobb eredményét (10:50) köny­velhette volna el. Már most a követ­kező nagy kalandra gondol: jövőre indulni szeretne a Rapperswill-Zü- rich 26,5 km-es (hidegvizes) távú­szóversenyen. Mégpedig azért, mert másfél év alatt két órát(!) ja­vult 25 km-en. Utána pedig... -Visszatérek még Doverbe! Előbb azonban folytatni szeretném ta­nulmányaimat a bécsi technikai egyetem gazdasági informatika szakán. Már eldöntöttem, legköze­lebb oda-vissza úszom majd át a La Manche-csatornát. Eddig ez 40 embernek sikerült... Mindenre felkészült a 25 éves hosszútávúszó... (Képarchívum) elmúlt rendszerben nem úszhatta át a La Manche-csatornát, 2001 nyarán úgy döntöttem, a következő évben szerencsét próbálok... Már tavaly szeptemberben el­kezdődtek az előkészületek a nagy kalandra. Makai Zoltánt tá­mogatásáról biztosította a Szlo­vák Úszó Szövetség. A pasienkyi fedett uszodában együtt edzett a Slávia UK versenyzőivel, tavasz­tól pedig naponta az Aranyho­mokon készült az augusztusi megmérettetésre.- Januárban „csak” 120 kilométer volt a havi teljesítményem, június­ban pedig már 220. A La Manche- csatorna átúszása nem egy olcsó szórakozás, a több mint negyed mil­lió koronát valahonnan össze kellett kaparni. (A kísérőhajóért 1500 fon­tot, a személyzetnek pedig közel 300-at kell fizetni - a szerk. megj.) A szövetségen kívül három szponzor is támogatott, nekik köszönhetően gondtalanul készülhettem. Három héttel az elutazás előtt a Pardubice közelében található seci tavon „edzőtáborozott”, a 25 km- es távot többször is úgy úszta le, hogy 5 kilométerenként hatalmas sprintelésbe kezdett. Michal Sterba edzővel nyugodtan utaztunk Doverbe, ahol aztán tíz napon át ismerkedtem a környe­zettel és a vízzel, amely a lehető legjobb, 18 fokos volt. Arra is fel­készültem, hogy akár 26 órát le­szek a csatornában. Szerencsére az illetékesek viszonylag jó időpontot választottak ki, így 11 óra 22 perc alatt célba értem. He­lyenként a hullámok, egyszer a medúzák, féltávnál pedig egy vi szinten beszél - a szerk. megj.) a La Manche-csatorna átúszásánál. Igent mondtam, és én is komoly alapozásba kezdtem. Zborilová minden különösebb gond nélkül célba ért, így nem sok dolgom volt a kísérőhajón. Mivel édesapám az (Képarchívum) NÉVJEGY Név: Makai Zoltán Született: 1976. szeptember 22., Dunaszerdahely Klubjai: Slávia UK Bratislava, Univerzita Brno Foglalkozása: egyetemista A NIKÉ 33. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA PÉNTEK, AUGUSZTUS 16: Előkészületi labda­rúgó-mérkőzés: 649. Vitorio Setu- bal-FC Porto 3,8­3,2-1,8-1,7-1,2. II. labdarúgóli­ga: 650. Licartov- ce-Podbrezová 1,6-3,4-4,7-1,1-1,9. Német labdarúgó Bundesliga II: 652. Gr. Fürth-Alem. Aachen 1,65­3,2-4,7-1,1-1-85; 653. Wald. Mann­heim-Union Berlin 2,0-3,0-3,35- 1,25-1,55; 654. FC Köln-Duisburg 1,65-3,4-4,3-1,1-1,85. Osztrák II. futball-liga: 655. Wiener Sportclub-Wörgl 2,4-3,0-2,7-1,3- 1,35; 656. Austria Lustenau-Leo­ben 1,65-3,4-4,3-1,1-1,85; 657. SV Kapfenberg-LASK Linz 2,5-3,0-2,6­1,35-1,35. Francia focibajnokság: 658. Olym- pique Marseiile-Lyon 2,55-2,9­2,65-1,35-1,35. Francia II. labdarúgóliga: 659. Nan- cy-Caen 2,10-2,8-3,45-1,25-1,5. Holland fociliga: 660. Roosenda­al-FC Zwolle 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5. Orosz focibajnokság 669. Szpartak Moszkva-Al. Vlagyikavkaz 1,3-4,2- 8,0-2,75. SZOMBAT, AUGUSZTUS 17. Előkészületi futballmérkőzés: Benfica Lisszabon-Real Madrid 2,7-3,0-2,4-1,35-1,30. I. labdarúgóliga: 704. Dubnica- Ruzomberok 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5; 705. FC Kosice-Slovan Bratislava 2,5-3,0-2,6-1,35-1,35; 706. Inter Bratislava-FK Trencín 1,65-3,4-4,3­1.1- 1,85; 707. Spartak Tmava-Zili- na 1,85-3,2-3,6-1,2-1,6. II. labdarúgóliga: 708. Devín-Ri- mavská Sobota 2,f-3,2-3,0-1,3- 1,5; 709. Veiké Leváre-Cana 2,3­3.2- 2,65-1,35-1,4; 710. DAC-Slo- van B 1,75-3,2-4,0-1,15-1,75; 711. Dukla Banská Bystrica-Tatran Presov 1,75-3,2-4,0-1,15-1,75; 712. Humenné-Senica 1,45-3,6­6,1-1,1-2,25. Cseh futball-liga: 713. Liberec- Sparta Praha 2,7-3,0-2,4-1,35-1,3; 714. Blsany-Zlín 1,75-3,2-4,0-1,15- 1,75; 715. Hradec Králové-Marila Pribram 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5; 716. Staré Mésto-Teplice 2,3-3,0-2,8­1,3-1,4; 717. 1. FC Brno-Ceské Bu- déjovice 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 718. Slavia Praha-Jablonec 1,35-3,8­7,8-2,55. Labdarúgó NB I: 719. Dunaferr-Za- laegerszeg 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55; 720. Győr-MTK 2,7-3,0-2,4-1,35- 1,3; 721. Kispest-Honvéd-Videoton 2.2- 3,0-3,0-1,3-1,45; 722. Siófok­Békéscsaba 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55. Német labdarúgó Bundesliga I: 728. Hertha Berlin-VfB Stuttgart 1,65-3,4-4,3-1,1-1,85; 729. Bayern München-Bielefeld 1,2-5,2-9,4-3,3; 730. Hannover-1860 München 2,1- 3,0-3,2-1,3-1,5; 731. Rostock­Nürnberg 1,9-3,0-3,7-1,2-1,6; 732. Bochum-Cottbus 1,85-3,2-3,6-1,2- 1,65; 733. Leverkusen-Borussia Dortmund 2,2-3,0-3,0-1,3-1,45; 734. Kaiserslautern-Schalke 04 2.2- 3,0-3,0-1,3-1,45. Osztrák focibajnokság: 735. Ri- ed-ASKÖ Pasching 2,1-3,0-3,2­1,3-1,5; 736. Bregenz-Admira Mödling 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; 737. R. Wien-Grazer AK 1,85-3,2-3,6­1.2- 1,65. Svájci futball-liga: 740. Grasshop­pers Zürich-Thun 1,35-4,2-8,0- 2,75; 741. Young Boys Bern-Dalé- mont 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 742. FC Basel-FC Luzern 1,35-3,8-7,8- 2,55; 743. Xamax Neuchatel-St. Gallen 2,6-3,0-2,5-1,35-1,35. Francia labdarúgóliga: 749. Mont­pellier-Bordeaux 2,8-2,8-2,5­1.35- 1,3; 750. Troyes-Auxerre 2,65-2,8-2,65-1,35-1,35; 751. Strasbourg-Le Havre 1,95-3,0­3,5-1,25-1,55; 752. Sochaux-FC Nantes 2,55-2,8-2,7-1,3-1,35; 753. Sedan-Lens 2,7-2,8-2,6­1.35- 1,35; 754. Paris St. Germain -Ajaccio 1,35-3,8-7,8-2,55; 755. Lille-Nice 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 756. Guingamp-Rennes 2,1-2,9­3.3- 1,25-1,5; 757. Bastia-Monaco 2.4- 2,8-2,9-1,3-1,35. A nyerési szorzószámot a tippiroda bármikor - menet közben is - meg­változtathatja! RÖVIDEN Kevesebbért játszanak Wolfsburgban Wolfsburg. A szombaton rajtolt idényben lemondanak fizetésük 20 százalékáról a német Bundesliga élvonalában szereplő Wolfsburg labdarúgói. A vezetőség - a játékosokkal egyeztetve - azért döntött a takarékossági intézkedés mellett, mert a jövőben jelentősen csökken­nek a televíziós jogdíjakból befolyó pénzek. (MTI) Most már az is jöhet, aki nem baszk San Sebastian. A spanyol élvonalbeli Real Sociedad elnöksége a térség hagyományait feladva úgy döntött, hogy a jövőben nem baszk nemzetiségű labdarúgók is szerepelhetnek a csapatban. A kedden szerződtetett hátvéd, Sergio Boris 35 éve az első spanyol játékos, aki nem Baszkföldről származik. A legutóbb 13. helyezett klub vezetőinek döntését nagyban befolyásolta a sajtó. (MTI) lan Thorpe szűkítette programját Sydney. Ian Thorpe kihagyja a 800 m gyorsot és a 100 m hátat a hónap végén Japánban sorra kerülő Csendes-óceáni Játékok úszó­versenyei során. A19 éves ausztrál klasszis, aki 200,400 és 800 m gyorson egyformán világcsúcstartó, hét számban állt rajthoz a másfél hete véget ért manchesteri Nemzetközösségi Játékokon. A „termése” hat arany- és egy ezüstérem volt. (MTI) Októberig ideiglenes kapitány Lisszabon. A portugál labdarúgó-válogatott következő két barátsá­gos mérkőzésén Agostinho Oliveira lesz a szövetségi kapitány, de megbízatása csak ideiglenes. A korosztályos csapatok eddigi szak­vezetője szeptember 7-én Birminghamben az Anglia, míg október 16-án Göteborgban a Svédország elleni találkozón ül a kispadra. Oliveira 1989 óta tevékenykedik a szövetségnél, s az U16-os és az U18-as együttest is Eb-aranyéremhez segítette az elmúlt években. Gilberto Madail, a szövetség elnöke azt mondta: október elején dől el, hogy ki lesz a válogatott új szakvezetője. (MTI) Közel a megegyezés Marcelo Bielsával Buenos Aires. Néhány apróbb kérdés tisztázása után Marcelo Bielsa szerződést hosszabbít az Argentin Labdarúgó Szövetséggel (AFA), vagyis ő marad a szövetségi kapitány. A szakember csütörtökön tár­gyal újra Julio Grondona elnökkel, valamint az AFA néhány másik vezetőjével. A megegyezés szinte borítékolható, hiszen Bielsa az egyetlen jelölt, miután az utánpódás együttesek sikeredzője, Jósé Pe- kerman hetekkel ezelőtt visszalépett a feladattól. (MTI) Kemény Dénes kerete a belgrádi vízilabda Világ Kupára Székely helyett Katonás MTI-ELŐZETES Budapest. Kijelölte 13 játékosát Kemény Dénes szövetségi kapitány a Belgrádban kedden kezdődő vízi­labda Világ Kupára. A névsor: Szé- csi Zoltán, Kovács Zoltán-Fodor Raymund, Biros Péter, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Vári Attila, Molnár Ta­más, Bárány Attila, Benedek Tibor, Kiss Gergely, Kiss Csaba. A csapat­ban 9 sydneyi olimpiai bajnok ka­pott helyett, s az egyeden meglepe­tést az jelenti, hogy Székely Bulcsú kimaradt, az újonc Katonás viszont bekerült az utazók közé. Szerdától ismét napi 1-2 edzéssel készülnek az Unicum Kupa meg­nyerése után hétfőn és kedden pi­henő játékosok, vasárnap indul­nak a jugoszláv fővárosba, de út közben Szentesen a helyiek ellen bemutató meccsen szállnak vízbe, majd Szegeden alszanak, s innen mennek hétfőn tovább. A Világ Kupán a magyarok cím­védőként vesznek részt, az első meccset kedden az oroszokkal játsszák. További csoportellenfe­lek: Egyesült Államok és Jugoszlá­via. A másik kvartettben Görögor­szág, Horvátország, Olaszország és Spanyolország kapott helyet. Sikerrel mutatkozott be az 1,2 millió dollár összdíjazású montreali női torna második fordulójában Martina Hingis, aki több mint három hónap­ja nem szerepelt WTA-versenyen. A svájci teniszező a spanyol Magúi Sémát győzte le 61 perc alatt két szettben. (TASR/EPA-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents