Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-31 / 176. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 31. KOMMENTÁR Merész eurovíziók MOLNÁR IVÁN Szlovákia újabb téren érte utol szomszédait - hosszas tárgyalások után a héten végre sikerült lezárni az európai uniós csatlakozásunk szempontjából fontos régiópolitikai fejezetet. A brüsszeli igent követően tegnap Michel Barnier, az Európai Unió régiópolitikai és strukturális alapokat felügyelő főbiztosa Szlovákiába látogatott, és szinte mindenkivel találkozott, aki úgy érezte, valami köze van a régiófejlesztéshez. Csákyn, Harnán és Kukanon kívül így a kormányfő Mikulás Dzurinda is a saját személyes sikerének tartja, hogy csaknem kétéves lemaradást sikerült behoznunk. Hogy közben milyen engedményeket tettünk az uniónak, arról már kevesebb szó esik, és nagy valószínűséggel a gyors csatlakozás valódi következményeit már csak uniós tagként mérhetjük majd le. Optimizmusunkat Barnier sem erősítette, hiszen a fejezetek gyors lezárása még nem garantálja azt, hogy valóban EU-tagokká is válunk. Barnier szerint végül úgyis mi, választók döntjük el, hogy Szlovákia merre is tart majd az elkövetkező években. Ha mégis minden az eurooptimisták tervei szerint alakulna, akkor a csatlakozásunk utáni első három évben mintegy 1,75 milliárd eurónyi támogatáshoz juthatnánk az elmaradott régiók felzárkóztatására. A strukturális alapokból ugyanis minden olyan régiót támogatnak, amelynek az egy főre jutó GDP-je, vagyis bruttó hazai összterméke nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. Pozsony kivételével valamennyi régió beleesik ebbe a kategóriába, a főváros ugyanakkor a strukturális alapok másod- és harmadlagos célkitűzéseinek megfelelően főként iparfejlesztésére és a szociális célokra kaphat majd pénzt. Kaphat, de nem feltétlenül. A támogatások ugyanis társfinanszírozás alapján működnek, vagyis a támogatás mellé általában a kívánt összeg mintegy 15-30 százalékának megfelelő hazai forrást is biztosítani kell. Az elmaradott régióknak azonban gyakran ezt az összeget is nehéz előteremteniük, így az állam segítsége nélkül csak nehezen lesznek képesek dotációkhoz jutni. Még ennél is fontosabb azonban a pályázatok kidolgozása, hiszen pontosan kidolgozott pályázat nélkül egy fillérhez sem jutunk. Szlovákiában az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy a dotációk odaítélése gyakran inkább a lefizethető hivatalnokoktól függött, mintsem a jól kidolgozott pályázatoktól. így aztán nem csoda, ha az uniós támogatásokra benyújtott projektumok nagy részében még ma is súlyos hiányosságok fedezhetők fel, amin egyelőre még az sem segített, hogy az állam már tanfolyamokon próbálja megtanítani az arra hivatottakkal, hogyan is kell egy Európai Unió számára elfogadható pályázatnak kinéznie. A tét pedig igazán nem kicsi, hiszen milliárdokról van szó. •JK dokumentum Európai felhívás magyar kisebbségekhez MTI A Belgiumban működő Középeurópai Emberjogvédő Bizottság felhívást intézett mindazokhoz, akik hátrányos megkülönböztetést szenvednek ebben a térségben nemzeti kisebbségi hovatartozásuk miatt. A bizottság arra kéri - főként a magyar kisebbséghez tartozókat - hogy angol, illetve német nyelvű levélben mielőbb jelentkezzenek. A bizottság arra kéri az érintetteket, hogy jogsérelmüket pontos adatokkal írásban küldjék el a bizottságnak, az pedig eljuttatja az Európai Parlament által kinevezett három nemzetközijogi szaktekintélynek. A namuri központú bizottság Pierre Gillet elnök nevében kiadott és a sajtóhoz is eljuttatott felhívása arra buzdítja elsősorban a magyar kisebbséghez tartozókat, hogy nevekkel, címekkel, pontos esetleírással bemutatott helyzetüket mielőbb küldjék el a bizottsághoz, vagy pedig német vagy angol nyelvű levélben küldjék el közvetlenül a három jogi szaktekintély valamelyikének, akiknek nevét, címét, telefaxszámát, továbbá e-mail címét is közli a felhívás. A három nemzetközi jogász Jochen Frowein professzor, a he- idelbergi egyetem Max Planck intézetének tanára, Ulf Bernitz professzor, a stockholmi egyetem tanára és Lord Kingswood brit nemzetközi jogász, az Európai Parlament volt képviselője. Mint Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke még júniusban közölte a parlament strasbourgi ülésén, őket bízta meg a parlament azzal, hogy készítsenek szeptemberre jelentést, milyen ma is érvényesülőjogsértő hatásai vannak Csehországban és Szlovákiában a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumoknak, az Eduard Benes csehszlovák elnök nevéhez fűződő rendeleteknek. A Közép-európai Emberjogvédő Bizottság rámutatott felhívásában, hogy a szélsőséges nacionalizmus jelenségei joggal aggasztanak sok demokratát Európában. A politikai szélsőség rendszerint az idegenek ellen uszít. Közép-Európá- ban viszont történelmi okok folytán az „idegenek” őseik földjén élnek, a határok változtak körülöttük, nem ők költöztek el. E jelenség két szembeszökő példája a magyar határok mentén élő magyar közösségek és a balkáni térségben szétszóródott albánok. A felhívás emlékeztet arra, hogy a koszovói háború azért robbant ki, mert megvonták az albánoktól kulturális autonómiájukat, és a nemzetközi közösség nem hallgatott azokra a békés hangokra, amelyek sürgős megoldást szorgalmaztak a kisebbségi jogok eltiprására. A bizottság felhívása aláhúzta, hogy az egykori Csehszlovákiában már 1945-ben megpróbálkoztak az etnikai tisztogatással. Olyan törvényeket hoztak, amelyek a német és magyar lakosságot kollektíván bűnössé nyilvánították, bírói végzés nélkül nagyarányú kitoloncolásokhoz és vagyonelkobzáshoz folyamodtak velük szemben. Akiket a Benes-dek- rétumok jogfosztással sújtottak, s ma Csehországban, Szlovákiában vagy Magyarországon élnek, most mernek először megszólalni, és igazságot követelnek. Végül az Európai Parlamentben is egyre több képviselő gondolkozik úgy, hogy elképzelhetetlen ezen országok felvétele az Európai Unióba, amíg el nem törlik az emberi jogokat sértő törvényeket és helyre nem hozzák az elkövetett igazságtalanságokat. TALLÓZÓ LALIBREi BELGIQUE Szlovákiának tiszteletben kell tartania a nemzeti kisebbségek jogait, hogy az Európai Unió tagjává válhasson, sőt, az emberek gondolkodásának is meg kell változnia - írja a szlovákiai romák helyzetéről szóló riportjában a rangos belga napilap. Szlovákia polgárai nem értik, miért követeli tőlük az EU a roma problémakör kezelését, mert a lakosság meghatározó része nem a társadalmi átalakulás áldozatainak tekinti a romákat, hanem sanyarú helyzetükért csakis őket okolja. A lap említést tesz Robert Fico „közkedvelt fiatal vezérről”, aki a három- és négygyermekes roma családok esetében nem átallja a családi pótlék csökkentését követelni. Idézi a lap Mikulás Dzurinda kormányfőt is, aki szerint a gondok évtizedek örökségei, s a helyzeten csak fokozatosan lehet változtatni. Az a legfőbb probléma, hogy a kérdést hosszú időn keresztül figyelmen kívül hagyták” - teszi ehhez hozzá Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. Július Binder, aki 2000-ig a Vízügyi Beruházó Vállalat igazgatója volt, saját gyermekének tekinti a bősi erőművet Amikor a mű emlékművé válik A nyolcvanas évek végén a bős-nagymarosi vízlépcső- rendszer kommunista mega- lomániának tűnt. A kilencvenes évek elején még volt lehetőség arra, hogy a beruházott milliárdok ne ússzanak el, hogy mégis egy olcsóbb és elfogadhatóbb változat épüljön fel. A C-variáns felépítésének motivációja viszont azonos egy kis ország diagnózisával: a negatív motiváció s az abból eredő letargia. LOVÁSZ ATTILA Amikor 1991 szeptemberében Vav- rousek szövetségi főkörnyezetvédő hazajött Budapestről, úgy nézett ki, hogy a magyar fél hajlandó lesz megépíteni egy közös művet, no nem az eredeti tervek alapján. Az akkor D-variánsként emlegetett megoldás lényege a kiliti Duna-el- terelés, a nem csúcsra járó bősi erőmű és főleg: a közös beruházás megtartása volt. Talán meg lehetett volna egyezni, ha nincs az az azóta már jól ismert kemény- fejűség, amellyel egyesek meg akarták mutatni az egész világnak: egy új ország van itt, amely számára semmi se szent és amelyikkel nehéz lesz megegyezni. Igen, egy új politikai garnitúra volt akkortájt születőben. Az a garnitúra, amely egy országot a negatív motivációra épített, egy országot alapított, amelynek az alkotmányát az azt jóváhagyó garnitúra fogja majd legtöbbször megsérteni, egy ország, amelynek „tőkehalmozó” rétegét a vadprivatizáció teremti meg, s egy ország, amelynek köztörvényes bűncselekményekkel vádolt egykori magas rangú képviselője jó, hogy nem nemzeti hősként tér vissza kétéves bujkálás után. A bősi beruházás C-variáns szerinti megépítése sokba került. Hogy mennyibe, azt nehéz lenne megállapítani, mert erről megbízható adatok nincsenek. Annyit tudunk csak, hogy a bősi erőmű könyvelési értéke ma 36 milliárd korona, hogy az állam vízügyi beruházásai miatt kialakult tartozása ma meghaladja a 20 milliárd koronát (csak az alap kamatok nélkül). Továbbá annyit tudunk, hogy a bősi erőmű közel 2,3 milliárd kilowattóra áramot termel évente, de hogy ennek mégis mennyi az ára, azt nem tudja a nyilvánosság. Csak annyit tud, hogy a bősi áramért az állami Vízügyi Beruházó Vállalatnak nem fizetett az állami Villamos művek Rt., s hogy tavaly született meg a megegyezés, mely szerint a vízügyiek 65 százalékban részesülnek a Bősön termelt villamos energia árából. Ebből állítólag hiteleket is képesek törleszteni. Állítólag. Merthogy az állami garanciával felvett hitel 2007-ig a költség- vetést terheli. Ahhoz, hogy milliárdok tucatjait lehessen elkölteni a lakosság tájékoztatása nélkül, a műből nemzeti Bős áráról és a hozadé- káról soha sehol senki nem beszélt nyilvánosan. szimbólumot kellett alkotni. Július Binder, aki 2000-ig a Vízügyi Beruházó Vállalat igazgatója volt, saját gyermekének tekinti a művet s csak úgy beszél róla, mint a szlovák államiság alapkövéről. Az önálló Szlovákia szimbólumáról. Pedig lelke rajta, semmi másról nem volt szó, csak a beruházandó milliárdokról. Tízezer munkahelyről. És egy emlékműről. „Aki ott jár, tudja, hogy Bős az én emlékművem” - mondta Binder vasárnap a televízióban. Azon túl, hogy az ilyen nyilvános kijelentés már a diagnózisok határát súrolja, hozzá kell tenni: azért arról ennek az országnak az adófizetői vajmi keveset dönthettek, hajlandóak-e pénzelni egy ekkora emlékművet. S mivel Bős kapcsán soha senki nem beszélt pénzről, s mivel a környezetvédőket könnyű volt ekofasisz- táknak nevezni, mivel éppen magyar-szlovák közös ügyről volt szó, könnyű volt minden ellenkezőt leirredentázni, így fordulhatott elő az, hogy egy beruházásnak az áráról és a hozadékáról soha sehol senki nem beszélt nyilvánosan. Szlovákiát tehát úgy alapították az „alapító atyák”, hogy nem voltak kíváncsiak egy népszavazás eredményére, arra sem, hogy építkezési engedély nélkül tereltek el egy határfolyót, majd arra sem voltak kíváncsiak, mit szól „a nép” egyesek fénysebességhez nem mérhető gyorsaságú meggazdagodásához. Az ország nem a törvények megtartására és nem a közmegegyezésre épült, s ennek eredményeképpen lehet, hogy húsz év múlva sem érjük utol az uniós vonatot. Ha valaha Bős emlékművé avanzsál, akkor ennek a hozzáállásnak és ennek a politikának az emlékműve lesz. A politikai krimi végső tanulsága az, hogy nem érdemes csoportosan tervezni gyilkosságot - egyedül kell Az ijedős gyilkos és a lefelé bukfencező négy fejes PÉNZES TÍMEA Úgy tűnik, Csehországban vannak még becsületes majdnem-gyüko- sok, például Karel Rziepel, a tetovált kábítószerfüggő. Tisztességes és félénk, jellemezhetnénk őt tömören. Csupán találgathatunk: megszólalt a lelkiismerete, inába szállt a bátorsága vagy nem kapta meg az ígért zsebpénzt? Bárhogy is volt, mindenesetre nem húzta meg a ravaszt, hanem inkább feljelentette magát a rendőrségen. A büntetést megúszta, nem fog éveken át a rácsok mögött nézni a semmibe, de félmillió korona sem vándorolt a zsebébe, amiből fejtörés és betörés nélkül finanszírozhatta volna kábulata költségeit. A gyükos mint politikai gaztettek le- leplezője. Szép titulus. A kvázihős vallomása négy díszpintyet juttatott börtönbe: Karel Srbát, barátnőjét, Éva Tomsovicovát, Michal Novotny vállalkozót és Petr Volfot. Céljuk Sabina Slonková, a politikusok piszkában turkálgató zsurnaliszta-akd- óhősnő meggyilkolása volt, aki jelenleg ahelyett, hogy befejezte volna földi pályafutását, megmenekülve nem kívánatos rajongói elől, ingyenreklámban és hírnévben lubickol. A turbodízel sminkbébi a gyilkosságok sorozatának csupán első láncszeme lett volna, nyilatkozza egy ismeretlen rendőr. Gyilkosok és gyilkosjelöltek után következzen most a fiókjában harmincmillió koronát rejtegető Karel Srba, akinél a házkutatás során két pisztolyt és lövedékkel ellátott tollakat is találtak. A kis cowboy a barátnőjére, Éva Tomsovicovára akarja kenni az ügyet. Éva Tomsovicová ugyanis nem tartotta a száját. Bevallotta, hogy nemcsak Slonková, hanem a konferenciaközpont egykori igazgatója is a célpontjuk volt, név szerint Václav Hruby. Micsoda motivációs erő a bosszú! Hruby 1999- ben Srbával perlekedett, de nem tudta bebizonyítani, hogy Srba bizonyítékokat hamisíttatott arról, hogy a volt külügyminiszter, Josef Zielenec megvesztegette az újságírókat. Srba emberei azzal fenyegették meg őt, hogy elteszik a színről, nyilatkozta Hruby. Srba nem szereti, ha bosszantják. Tomsovicová és Novotny nyilatkozatából nem derül ki, valóban el akarták-e tenni láb alól Hrubyt, vagy csupán rá akartak ijesztem. Egyik feltételezés sem túl ínycsiklandozó Hruby szemszögéből. Srba csűri-csavarja az ügyet és barátnőjét vádolja. Miroslav Kfízenecky, Karel Srba jogi képviselője és védence a pilzeni börtönben a barátnő bepisz- kítására törekszik. Micsoda nőszemély, mondja Srba, igényeit sosem tudtam igazán kielégíteni, egyre többet és többet akart, kéréseit egyszerűen nem lehetett teljesíteni. Megoldjuk, teszi Miroslav Karel vállára cinkosan a kezét. Végül is régi jó barátok. És a barátság kötelez. Csak nem köp egy őrült nő a levesükbe! Srba, a külügyminisztérium volt főtitkára már akkor felkérte Kh'ze- neckyt, amikor a Mladá fronta Dnes kritikus hangvételű írása ellen akart védekezni. Sabina Slonková és Jirí Kubík túl messzire ment. Mit képzelnek ezek a firkászok, keringtek akkor a gondolatok a feldühödött exfőtitkár fejében. A jogász elsimította a vádat. Srba hát újra bízik. Jan Káván, a detektívsorozat ártatlan áldozata fájlalja, hogy Václav Havel köztársasági elnök indirekte felkérte őt, mondjon le posztjáról. Akárcsak Josef Zieleniec szenátor is, akit az Unie Svobody támogatásával választottak meg, és Václav Klaus kabinetében volt külügyminiszter. Jan Káván exkülügyminiszter nem akar lemondani az ENSZ-közgyűlés elnöki posztjáról, sem küldötti mandátumáról. És New Yorkot is szereti. Nem érti, miért kell szenvedniük embereknek, például neki vagy Srba más volt feletteseinek amiatt, amit Srba kitervelt. A CSSD, az ODS és a KSCM óvó szárnyuk alá vette az ártatlant. A választásokból győztesen kikerült CSSD elnöke, Vladimír Spidla más véleményen van, mint Havel. Káván jelenleg az ENSZ-közgyűlés elnöke és a Cseh Köztársaságot az Európai Konventben képviseli, valamint a választásokon CSSD-képviselőnek választották, sorolja a tényeket. Marie Soucková, a CSSD elnökhelyettese, Spidla jobb keze is nyilatkozott természetesen. Női intuíciójával úgy véli, hogy az ember sosem tudhat mindent a beosztottjairól. Az ODS elnökhelyettese, Ivan Langer sem tartja fairnek a felkérést. Ilyen alapon senki sem akarna semmiféle beosztottat, mivel a halálukig minden lépésükért felelősnek kellene lennie. Vojtéch Filip, a kommunista küldöttek klubvezetője is butaságnak tartotta Káván lemondásra való felkérését. Felnőtt ember, indokolta, nem kell, hogy a főnöke vállaljon érte felelősséget. Srba esete példázza, hogy milyen embereket választottak a Cistá ru- ka (Tiszta kéz) elnevezésű korrupcióellenes akcióba. Az ijedős gyilkos elindította a lavinát. Ha nem majrézott volna a nyúlszívű narkós, nem bukfencezne most négy fejes lefelé a lejtőn, kapaszkodva az olvadó jégkockákba. Segíteni egymáson nem tudnak, hát legalább nyomják egymás fejét a jégkásába, hogy elhallgattassák egymást. A politikai krimi végső tanulsága az, hogy nem érdemes csoportosan tervezni gyilkosságot. Egyedül kell, cinkostársak nélkül.- Ha rám szavaznak, ígérem, hogy az országban rend és jólét uralkodik majd! (Peter Cossányi rajza)
