Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-29 / 174. szám, hétfő

Nagyszünet ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 29. KINRIMEK Ifjú poéta- Ez a fiú tehetséges?- Én nem tudom. Lehetséges. Férges almák Idén sok a férges alma, ezért olyan mérges Dalma. A grófné arról pletykál, hogy lánya titkon szerelmes Frici, az uram kanásza, a lányom titkos kan ásza. A zseni Nagyszerű az elmém nekem, bevált az új elméletem! A győzelemért alma jár Mindenki, aki nyert, annak jut alma, legyen ez ma a győztesek jutalma. Bitó a Jutalom“ Faggatás ára: aggatás fára... Ne hagyd! Ne hagyd azt, hogy két dőre vonjon téged kérdőre! Tetszik a Rozi Lesz egy nagy bál Lekéren, ott a Rozit lekérem! Az ateista epés megjegyzése Egyház: fegyház... Az új szomszéd Kérdezem a nagynénémet:- Uj szomszédod, Nagyné, német? A guberáló Társad a mocsok és társad a lom, kirekeszt téged a társadalom. A fejétől bűzlik? A babámnak elhal szava, mert oly büdös e hal szaga. A hóhér Várjon, főnök, a munkámat mindjárt befejezem, csak még előbb ezt a gyilkost gyorsan lefejezem! A balesetet szenvedett két férfi egyikét kéri a műtős- „Két férfi, egy eset?“ Kérem az egyesei! Mariska megszagolta új de­zodorát, de az annyira erős illatú volt, hogy jól megfacsarta az orrát, ami elszíneződött és defor­málódott Hű, Mariska, de „zord“ orrod! Tán erős a dezodorod? Divatbuzi Textilboltba megy őkelme, kell neki a menő kelme. Nem hiszem, biztos úr, hogy ön tényleg ennyire ki­egyensúlyozott! Maga, biztos! Maga biztos magabiztos? (Lacza Gergely) Ennyi elég a boldogsághoz. Elismerésem! Mert el kell ismernem, nélküle sehol se lennék. Nem lenne múltam, nem lenne jövőm A családról - a gyerek szemével ZSÁMBÓKY DÓRA ok barátom panasz­kodott mostanában, hogy milyen rossz a kapcsolata a szülei­vel. Elgondolkodta­tó. Lehet, hogy nem mindig az „ősökben“ van a hiba... Én olyan szerencsés helyzetben voltam és vagyok, hogy a szüleim soha nem erőltették rám az akara­tukat. Amióta beszélni tudok, ki­kérik a véleményemet minden do­logban. Soha nem mondták meg, hogy melyik a helyes út, hagyták, hogy magam találjam meg azt. Ilyenformán a pofonoktól sem tudtak mindig megóvni, de leg­alább így megtanultam, hogy a padló arra való, hogy járjunk raj­ta. Felemelt fővel, ha lehet... Különleges kapcsolatom alakult ki a szüleimmel. Tizenöt éves ko­romban albérletbe költöztem, hogy sportolni tudjak. A magam ura lettem. A legtöbb korombeli el sem tudja képzelni, milyen az, hogy mikor éhes vagy, magadnak kell főznöd; ha beszélgetni akarsz valakivel, akkor csak a A HÓNAP SZÍNÉSZÉ A szomorkás szemű Jim Caviezel Volt már dezertáló katona, bána­tos jazztrombitás, cowboy, hero­infüggő fiatalember, rádióamatőr, tűzoltó és romantikus álgróf a vásznon, pedig valószínűleg so­sem gondolta, hogy színész lesz belőle. James Patrick Caviezel ugyanis egy mélyen vallásos, sok- gyermekes családba született a Washington államban található Skagit megyében, 1968. szeptem­ber 26-án. Éréiben ötven száza­lékban ír vér folyik, a maradék pedig felerészt szlovák, felerészt - rétoromán, ami ugyebár egy ki­csiny népcsoport Svájc hegyei kö­zött, aki egy sajátos újlatin nyel­vet beszélnek és maga a Caviezel név is ilyen eredetű. Az ifjú Jim- nek a kosárlabda volt az igazi szenvedélye - testvérei is mind komolyan sportoltak-, de túl nagy karrierről nem álmodozha­tott a palánkok alatt, mivel csak egy kisebb helyi főiskola csapatá­ba sikerült bekerülnie (Van olyan verzió is, hogy egy kellemeden sérülés miatt kellett félbehagynia sportkarrierjét). Lényeg a lényeg, hogy mikor a főiskola elvégzése végett Caviezel messzire került otthonról, kénytelen volt kisebb munkákat elvállalni, mint példá­ul a pincérkedés és egy kisebb, sőt, egészen parányi szerep egy filmben, 1991-ben. 1991-ben ké­szült ugyanis Gus Van Sant Ott­honom, Idaho című kultuszfilm­je, amiben Jim egy légitársaság alkalmazottját alakíthatta, akit alig húsz másodpercig lehet látni, de a dolog így is megérintette. Az élmény hatására hátat fordított a sportnak, és ideiglenesen Los An­gelesbe költözött, bár rakéta­szerűén felívelő karrierről azért nem beszélhetünk. Továbbra is pincérkedett, majd kapott né­hány tévés jelenést, pár reklámfil­mes szereplést és volt reklámfotó­záson is. Komolyabb feladat először a Wyatt Earp című wes- ternben jutott hősünknek, ahol a címszereplő (Kevin Costner) öccsét, a szi­lárd erkölcsű Warrent alakította. Caviezel hamar népszerű lett a forgatás alatt, össze­barátkozott, Costner- rel, Dennis Quaiddel, ráadásul a rendező végig ott tartotta ma­ga mellett, noha ere­detileg mindössze négynapos forgatási ideje lett volna. Rá­adásul ekkor ismerke­dett meg jelenlegi fe­leségével, Kerrivel is, aki egykor kosárlab­dasztár volt, jelenleg pedig irodalomtanár­ként és kosaras edző­ként dolgozik. A jó kezdés azonban nem hozott közvetlen eredményeket - maradtak a tévés szerepek, mint például egy Agatha Christie soro­zatban. Az egyetlen soványka kis szerep, ami ebben az időszakban Caviezelnek jutott, az a pocsék Demi Moore-féle katonanős da­rabban, a G. I. Jane-ben volt, sőt, a Sziklában ő volt az egyik va­dászpilóta, de még az arcát sem lehetett látni. Szóval ezzel a kor­szakkal nem igazán lehet dicse­kedni. Aztán eljött 1998 és Jim egy barátjának, Sean Penn-nek köszönhetően megkapta Witt közlegény szerepét Az őrület ha- tárán-ban. A második vüághábo- rú Csendes-óceáni hadszínterén játszódó film egy csapásra meg­hozta a hírnevet. Caviezel követ­kező fümjében a Tigris és Sár­kány rendezőjének, Ang Lee-nek Kína után ismét Amerikában ját­szódó munkájában, A pokol lova­sabban - nálunk csak videón je­lent meg - ismét katonát játszott, ezúttal az amerikai polgárhábo­rúban. 2000-ben mutatták be a Frequency című sci-fí/thrillert, és a sztárparádét felvonultató A jö­vő kezdete című filmet. Az előbbiben Caviezel egy tűzoltót alakít, aki rádiókapcsolat segítsé­gével képes 30 évet visszautazni a múltba, és így azóta már halott apját (Dennis Quaid) figyelmez­tetni az életét fenyegető veszély­re. Az A jövő kezdeté-ben heroin­függő fiatalembert játszik, többek között Helen Hunt és Kevin Spa- cey partnereként és legfőbb fel­adata az, hogy szomorúan néz­zen, amit ő nagyon tud. Ezért is kapta meg az Angyali szemek főszerepét, mivel JLo emlékezett rá, hogy az a „fiú gyönyörűen tud nézni“, és bár a nevére nem emlé­kezett, de ügynökével megkeres­tette és felajánlotta neki a közös munkát. Maga a film persze nem nagy eresztés, de jó nézni, ahogy két szép ember ölelgeti egymást. Mostanra Caviezel már bőven vá­logathat a szerepek közt, és ke­ményen dolgozik is. 2001-ben a Monte Cristo grófja legújabb fel­dolgozásában magát a címsze­replőt alakítja - ki mást? -, majd a Tiszta ügy ben karrierje során először alakít rossz embert Ashley Judd és Morgan Freeman oldalán, de ezt is el kell egyszer kezdeni. Mellesleg ebben a fűmben fontos mozzanatként szerepel Jimnek az a tulajdonsága, hogy mindkét ke­zét egyformán tudja használni, bár írni bal kézzel ír. A jövő pedig fényes és mosolygós sok le­hetőséggel és nagy népszerűség­gel. Szó van egy „Paradise Park“ című produkcióról Val Kilmer-rel, egy „The Highwayman“ című mo­ziról és minden valószínűség sze­rint ő fogja majd játszani a függet­lenségi háború híres alakját, Et­han Allem a „Rebles“-ben. Aki is­meri Jim Caviezelt, mind azt állít­ja, hogy végtelenül kedves, nyitott fickó, aki szeret jót tenni mások­kal, és aki nem igazán kedveli a hirtelen jött nagy érdeklődést. Kedvenc étele pedig a mexikói konyha - de kinek nem az? (sn) plafonon tavalyelőtt elkenődött szúnyogte­temmel tudsz... Két és fél év múlva szinte menekültem vissza a szüléimhez. Mindig mellettem áll­tak. Ha nem mellet­tem, akkor mögöttem. Vigyázták az utamat. Néhány nappal ez­előtt tizennyolc éves lettem. Nálunk régóta szokás, hogy a szüle­tésnapos egy szál vi­rággal köszöni meg Édesanyánknak, hogy élhet. Én úgy gondol­tam: ezen a különle­ges alkalmon egy kü­lönleges ajándékkal lepem meg Anyát; hi­szen nekem ő a legkü­lönlegesebb. A hét­köznapok morajló sodrában valahogy nehezen fejezzük ki a szeretetünket. így hát valami igazán szívhez szóló ajándék kellene. Nem drága, de min­denképp értékes: egy napló. Édesanyám úgyis régóta mondo­gatja, hogy bánja azt, hogy nem vezetett naplót születésünktől fogva. Vezessen hát most, amikor a legkisebb gyermeke is „felnőtt“ lett. írtam egy verset az első lap­ra, amolyan mottót, hogy emlé­kezzen rá, mennyire szeretem, még százhúsz év múlva is. Ezt ki­egészítettem néhány sor szívből jövő köszönettel. Célba találtak a szavaim. Édes­anyám úgy meghatódott tőle, hogy órák múlva is könny ragyo­gott a szemében... Ennyi elég a boldogsághoz. Elis­merésem, mert el kell ismernem: nélküle sehol se lennék. Nem len­ne múltam, nem lenne jövőm. És a jelenem is sivár lenne Nélküle, így hát tizennyolc év minden böl­csességével csak azt tudom java­solni az embereknek: szeressék a szüleiket, és az sem árt, ha néha ezt a szeretetet megfogható for­mába öntjük. Higgyük el: min­dent értünk tesznek. Olykor ér­tünk szigorúak. Azt akarják, jó emberek legyünk. Mi, a holnap felnőttjei... Állatsors: a kutya Nem csak az ember­nek fontos a jó kutya. A kutyának is fontos a jó ember. Ha valamely eb az utóbbihoz kerül, bol­dog élet vár rá. Am aligha érzi jól magát az, amelyik az ellen­kezőnél talál gazdára. Természetesen senkire sem mondhatjuk egyértelműen, hogy jó vagy rossz. Létezik ugyebár sokféle átme­net a kettő között. Most azonban így yesszük: alapvetően jók, és alapvetően rosszak. Szerencsétlen helyzet, mikor tapasztalatlan emberhez kerül egy olyan kutya, amelyik hozzáértést igényel. Való­színűleg ilyen esetek miatt kö­vetkezik be sok kutyatámadás. De legyen szó egy egyszerű kis keverékről, vagy fajtiszta luxus­ebről: mindegyikük jó embert érdemel. Hogy mit kap, az már egy más dolog. Lássunk egy kis megfigyelést: az utcában nagyon sokan tar­tanak kutyát. Kis pincsitől ha­talmas újfuniandiig többfélét. Mindegyikük panelban él, de boldog, jól nevelt kutyák. Ám az utca végében lakó kis kö­lyök keveréknek nem a legjobb sors jutott. Bár szeretik, nem jól nevelik. Egy hétéves-forma kislány jár le vele sétálni. Sok­szor ordítozik a kutyussal, és veri. A kis fejebúbját üti, rá­adásul nem a ,jó” időpontban: Ha a kutya rágcsál valamit, amit nem volna szabad, a lány ráordít, magához hívja, aztán rácsap a fejére. A kutya ezt úgy fogja fel, hogy a lány azért bántja, mert ő odament hozzá. Mondanom sem kell, hogy ezek után a kis eb kissé el- züllött, nem fogad szót, és igen félős. Mindez a helytelen neve­lés következménye. Történt egyszer, hogy a lány sírva ment fel, mert a kutya nem volt hajlandó odamenni hozzá, pe- ' dig már legalább tíz­szer elhangzott a ne­ve. Megértendő dolog azonban, hogy a kis­lány még nem tudja, hogyan nevelje a ku­tyát. De a jelek szerint nem is törekszik rá, hogy elsajátítsa ezt a tudományt. A kutyust szinte már csak pórázzal lehet le­vinni sétálni, külön­ben csak nagysokára jön vissza. Se a kutya, se a kis­lány nem ismerik a gyengédséget, a közös játékot, kedves simo- gatást. • Ez volna a kutyasors?! (Soczó Gabriella) NAGYSZÜNFí' Felelős szerkesztő: Horváth Erika e-mail: nagyszunet@ujszo.com levélcím: Nagyszünet, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 s

Next

/
Thumbnails
Contents