Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-26 / 172. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 26. TÉMA: SZÖKEVÉNYEK Valaki inkább az örökös bujdosást és az állandó rettegést választja a bírósági eljárás helyett Miért menekül, ha ártatlan? Ha nem követett el semmit, akkor miért ment külföldre? Ivan Lexát nem­rég tartóztatták le Dél-Afrikában (TASR-felvétel) A szlovák titkosszolgálat volt igazgatója két évet töltött kül­földön. Valószínűleg jó oka volt erre. Nagyon sokan in­kább választják az önkéntes száműzetést, mint az igazság­szolgáltatást. Összeállítá­sunkban róluk olvashatnak. ÖSSZEÁLLÍTÁS Egy eldugott svájci falucskában, Zugban tizenhét évig élt a világ egyik leggazdagabb embere. 2000 februáijában kapott kegyelmet az akkor még hatalmon levő Bili Clin­tontól. Marc Richet azonban a nagy­lelkű elnöki gesztus már nem tudta megszabadítani depressziójától. Bár makulátlan erkölcsi bizonyít­ványt kapott, mégsem érezte magát biztonságban. Az újságírók hitetlen- kedve nézték, ahogy Rich, fittyet hányva a híres amerikai hazaszere­tetre, felhúzza a háza mellett álló rúdra a svájci zászlót. Semmi jel nem mutatott arra, hogy valaha is visszautazik az Egyesült Államokba. Volt felesége azonban teljesen nyu­godtan járkált New Yorkban, Manhattanben, az Ötödik Sugár­úton irodát bérelt, és a high society megbecsült tagja volt. A pletyka szerint ő járt közben az elnöknél és az akkor éppen New York i szenáto- ri székre pályázó Hillary Clintonnál volt félje érdekében. Bili Clinton nagylelkűségéről adott bizonysá­got, azt azonban csak az újságírók tudják, mekkora zavart okozott New Yorkban az elnöki kegyelem. A fényes társaság összeszorított fo­gakkal kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy az adócsaló és az illegálisan olajjal kereskedő Rich esetleg megjelenhet a körükben. Csupán Caroline Kennedy Schloss­berg és Steven Rattner bankár ejtet­tek el néhány keresetlen szót. Pedig az elnöki kegyelem nem jött elsőre: Rich volt feleségének kérelmét elő­ször hivatalosan visszautasították, ő azonban kitartóan ostromolta a Fe­hér Házat és a Szövetségi Adóható­ságot (IRS). „Le kell szögeznem, hogy nagyon szívós volt. Azt hi­szem, aki elvált, az nehezen várhat el valami hasonlót a volt feleségé­től” - szögezte le Jack Blum nemzet­közi pénzügyi- és adószakértő. Denise Rich magánlevelet írt az el­nöknek- „véletlenül” nyilvánosság­ra került -, saját lánya halotti torára is meghívta. Michael Jackson eljött, Bill Clinton is. Az exfeleség akkor már tudta, hogy nyert ügye van. Egy toron általában nem szoktak aján­dékozni, Clinton aznap este mégis egy szaxofont kapott. És ez még csak filléres kacatnak tűnt az ezután következő ajándékokhoz viszonyít­va. Denise Flieh a következő néhány évben több mint egymillió dollárt utalt át a Demokrata Párt számlájá­ra, továbbá nagy összeggel járult A New York-i társaság megijedt a gondolattól, hogy Rich is megjelenik. hozzá a Clinton-könyvtárhoz. Ami­kor elérkezett az idő, ismét fényes partit szervezett, ahol bevonult az elnöki család baráti körébe. Ekkor megismételte korábbi kérelmét. Azt mondta, férjét igazságtalanul vá­dolják. „Ez nem igaz. Denise Rich nem mondott igazat. Marc Rich vádja igenis bizonyítható alapokra épül” - közölte az eljárás ügyésze, Sandy Weinberg. „Marc Rich na­gyon jól tudta, miért kell bujkálnia” - mondta később. Már 1981-ben multimilliomos volt. Ekkor követte el Amerika történelmének egyik legnagyobb adócsalását, százmilliót tartott vissza az államkasszától az olajból befolyt dollárokból. Sokáig azon fáradozott, hogy az eljárást va­lahogy megpróbálja - például elfo­gultságra hivatkozva - megállítani. „Ami 1981-ben bűncselekmény, az 2001-ben is az” - jelentette ki Weinberg. Az ügyész mellesleg gya­núsnak találja, hogy Clinton éppen hivatalának utolsó napján mégis eleget tett az exfeleség kérelmének, ám az adóhátralékot nem engedte el, csupán a büntetést. Weinberg szerint még ez is túl nagy kegy, hi­szen Rich tulajdonképpen óriási ká­rokat okozott az USA-nak, amikor megszegte a kereskedelmi embar­gót. Iránnal 1979-ben nem keres­kedhettek amerikai üzletemberek, Rich mégis 200 milliót szerzett egy svájci társaság segítségével az iráni olaj eladásából. „Ezzel egész Ameri­kát arcul köpte” - fogalmazott az ügyész. Tizenhét év alatt nagyon keveset hallatott magáról. 1992-ben már ar­ra hivatkozott, hogy nem ítélhetik el, mivel lemondott amerikai állam- polgárságáról, különben sincs ked­ve visszatérni. „Viszonylag kényel­mesen érzem itt magam” - mondta akkor egy újságírónak. Bár mindent megengedhetett magának - még egy kis lökhajtásos repülőgépet is -, nem élvezhette gondtalanul a pén­zét, az FBI ugyanis néhány esetben hajtóvadászatot indított ellene. Ké­sőbb kiderült, hogy bár nehéz ame­rikai állampolgárságot szerezni, amikor már megvan, nem lehet egy­szerűen eldobni: a bevándorlási hi­vatal nem ismerte el, hogy Rich le­mondott volna állampolgárságáról, az FBI-nak tehát minden joga meg­volt arra, hogy Svájcból hazaszállít­sa az egyre inkább depressziósabbá váló milliomost. „Külön apparátust tartott arra az esetre, ha a távolban feltűntek a nyomozók. Ha valaki Rich iránt érdeklődött a környéken, elég volt egy telefonhívás, és máris repülőgépre ült. Hogy hová repült, arról nagyon kevesen tudnak” - kö­zölte egy volt FBI-nyomozó. Hozzá­tette, hogy egyszer-kétszer majd­nem elkapták. „Perceken múlott, hogy Jamaicában a kezünk közé ke­rüljön. Egy másik alkalommal a lon­doni repülőtéren készültünk lecsap­ni, ám ismét szemfüles volt” - me­sélte a volt nyomozó. Leszögezte vi­szont, hogy bár már saját barátait is megkömyékezték, volt a világon néhány olyan állam, amely még Amerikával is kész volt dacolni Rich érdekében. „Az izraeliek, persze nem hivatalosan, nagyon is az érté­sünkre adták, hogy felesleges idő- pocsékolás arra még csak gondolni is, hogy a kormányuk esetleg segít­hetne Rich elfogásában” - mondta az US Marshals Service (az FBI-hoz hasonló elitszervezet) volt főnöke. Howard Safir szerint nyűt titok, hogy Ehud Barak akkori kormányfő is támogatta az exfeleség kérelmét. És nemcsak ő: felbérelte a Clinton- családhoz közel álló Jack Quinnt, aki jogászként ügyesen meggyőzte az elnököt, hogy távozása előtt még írja alá a kegyelmi kérvényt. Marc Rich most már nyugodtan al­hat. Nem szerepel már sem az FBI, sem a CIA, sem az US Marshals Ser­vice körözőleveleiben. A közvéle­ményt azonban eléggé felkavarta Clinton utolsó húzása. Az újságok kormánykiárusításról cikkeztek. Egy adószakértő foglalta össze a legtömörebben a helyzetet: „Kétféle igazságszolgáltatás létezik: egy a gazdagok, a másik meg a többiek számára.” (szge, i-t) Ronald Arthur Biggs nem úszta meg büntetés nélkül: hazatérése után könyörtelenül börtönbe zárták Harmincöt év egy ajándékért ÖSSZEÁLLÍTÁS Majdnem negyven év telt el azóta, hogy John Fitzgerald Kennedy el­nököt meggyilkolták. 1963 más szempontból is érdekes év, ekkor mert álmodni Martin Luther King, ekkor halt meg a népszerű XXII. János pápa, az USA, a Szovjetúnió és Nagy-Britannia ebben az évben írta alá az atomfegyverek tesztelé­sét betiltó egyezményt, Sir Winston Churchill tiszteletbeli amerikai állampolgárságot kapott, Tyereskova az űrben járt, a Pan American légitársaság megnyitot­ta kapuit New Yorkban, a konti­nens túlsó oldalán pedig, Kalifor­niában, bezárták az elhíresült Alcatraz börtönszigetet. Nem utol­sósorban abban az évben állt össze rövid időre a világ egyik legsikere­sebb bűnszövetkezete. Tizenhat férfi 1963. augusztus 8-án csütör­tökön, hajnali háromkor sikeresen rajtaütött a Glasgow-London pos­tavonaton, amely bezúzásra váró bankjegyeket tartalmazó zsákokat is szállított. Összesen 2 631 784 fontot zsákmányoltak. Jelenlegi árfolyamon ez harmincmilliót ér. A banda tulajdonképpen két lon­doni gengsztercsoport szövetsége volt, plusz egy kívülálló. Az utób­bit Ronald Arthur Biggsnek hívták, és csupán a rablás értelmi szerző­jének, egy bizonyos Reynoldsnak - akit Londonban csak a Tolvajok Fejedelmeként emlegettek volt a barátja. Segíteni akart. Álmában sem gondolta volna, hogy híres lesz, egyszerűen csak meg akart gazdagodni. Úgy vélte, elég szép születésnapi ajándék lesz a zsák­mány tizenhatodrésze. Ron Biggs 1929. augusztus nyolca- dikán született Londonban, egy al­só középosztálybeli család legki­sebb gyermekeként. 1940-ben a londoni bombázás idején először Cornwallban, majd Devonban ke­resett menedéket. 1942-ben ismét iskolába járt. Ezt onnan tudjuk, hogy a neve ekkor jelent meg elő­ször rendőrségi jegyzőkönyvben: ceruzát lopott. Később többször is letartóztatták fosztogatás, lopás és más kihágás miatt. 1947-ben végre rendbejött az élete, beállt az angol királyi légierőhöz. A RAF egy do­logra volt jó Biggs életében: meg­tanult főzni. Egyszer engedély nél­kül távozott a laktanyából, betört egy gyógyszertárba. Hat hónapot kapott, 1949-ben kidobták a kato­naságtól. Néhány héten belül is­mét a vádlottak padján találta ma­gát, ellopott egy autót. Megérte: a börtönben találkozott Bruce Rey- noldsszal, aki a Nagy .Vonatrablás kitervelője volt. Barátságuk úgy­szólván megpecsételte az életét. Az akció mégsem ment simán, több tucat személyt letartóztattak, Biggs már augusztus 24-én, alig két héttel a rablás után a rendőrsé­gen találta magát, végül szeptem­ber 4-én tartóztatták le. Tizennégy évre ítélték. Mindössze másfél évig raboskodott, ám majdnem negy­ven éven át bujkálnia kellett. 1965- ben hagyta el Nagy-Britanniát. Elő­ször Párizsba ment, plasztikai mű­téten esett át, majd karácsony előtt Ausztráliába repült. Itt találkozott feleségével és gyermekeivel. Egy év után úgy látszott, hogy viszonylag gondtalan jövőnek nézhetnek elé­be. Azonban továbbra is az újságok címoldalain szerepelt a vonatrab­lás. A banda egyik tagja, Buster Edwards 1966-ban feladta magát, Charlie Wilsont 1968 januárjában elfogták Kanadában, és a főnök, Bruce Reynolds is kézre került még abban az évben. Akkor már néhány rajz és pár fénykép is megjelent a világon a banda tagjairól, Biggs 1969. október 16-án nézett először szembe saját arcképével az tévé- képernyőn. Éppen csak annyi ideje maradt, hogy kiszaladjon a házból, feleségét néhány óra múlva letar­tóztatták. Biggs a barátainál buj­kált. Egy bizonyos Mike Haynes ad­ta neki kölcsön saját útlevelét. En­nek köszönhetően tudott átcsúszni a határon, majd 1970. február 5-én felszállt egy Panamába tartó hajó­ra. Innen Rio de Janieróba utazott. 1970. március 11-től alig mozdult ki onnan. Harmincöt év bujkálás után adta fel magát a rendőrségen. Azt mondta, szülőföldjén akar meghalni. Hetvenkét éves volt, mégis börtönbe zárták, (szge, i-t) HÍRES SZÖKEVÉNYEK Vladimiro Montezinos: a perui titkosszolgálat volt igazgatója több millió dollárt fektetett gengszterbirodalmának kiépíté­sébe. Nyűt titok, hogy a bűnszö­vetkezet kábítószer-csempészet­ből és fegyverkereskedelemből tartotta fenn magát. Montesinos egyik bizalmasa volt a nemrég le­mondott perui elnöknek, állító­lag tavaly hadjáratot kezdett Alberto Fujimori újraválasztásá­ért. Jelenleg az egész Fujimori- apparátus ellen eljárás folyik, egy magas rangú rendőrtiszt szerint a perui gazdaság katasztrofális állapotáért Montezinos is felelős. Alfred Sirven: az egykor a francia állam tulajdonában le­vő óriás olajtársaság, az Elf Aquitaine második embere volt. A vállalatból állítólag ösz- szesen 400 millió dollárt vett ki, amelynek egy részét saját munkatársai között osztotta szét. A Fülöp-szigeteken fogták el. Állítólag egyedül ő tudja az Elf Aquitaine milliós botrányá­nak titkát. Ira Einhorn: kultúrguru, szek­tavezér és hidegvérű gyilkos. 1977-ben meggyilkolta saját ba­rátnőjét. A szomszédok talátak rá Holly Maddux holttestére Einhorn lakásában: furcsa fol­tok jelentek meg a ház falán. A gyanúsított csak vállat vont és annyit mondott: „Azt találnak, amit akarnak”. Ügyvédje, Arien Specter - aki később fényes kar­riert futott be szenátorként -, elintézte, hogy Einhorn Íror­szágba menekülhessen. 1993- ban távollétében ítélkezett a bí­róság, életfogytig tartó börtön- büntetését azonban soha nem kezdte el. Állítólag Dél-Francia- országban él egy öreg malom­házban, ám minden pillanatban váija, hogy kitoloncolják. Alex Kelly: a Connecticut ál­lamban született bájgúnár - akinek mellesleg a pankráció a kedvenc időtöltése -, 1986-ban állítólag megerőszakolt két kis­korú lányt egy partiról hazafelé menet. Egy évvel később, pont egy nappal a bírósági tárgyalás előtt Kelly elmenekült az ÜSA- ból, nyolc évig Európában buj­kált, állítólag nem is ment rosz- szul a sora, főleg síelt és vitorlá­zott. Később Japánban is látták. Útjait valószínűleg dúsgazdag szülei pénzelték. 1995-ben fel­adta magát a rendőrségen, két év börtönnel megúszta, mivel csak egy kiskorú megerőszako­lását tudták rábizonyítani. Pavlo Lazarenko: kijevi kor­mányfőként bérgyilkosok segít­ségével szabadult meg politikai ellenfeleitől, több mint százmil­lió dollárt ügyeskedett ki az uk­rán államkasszából viszonylag rövid idő alatt. Svájcban és az USA-ban mosta tisztára a piszkos pénzeit, összesen 114 millió dol­lárt. Kaliforniában ugyanazt a házat vette meg, ahol egykor Eddie Murphy filmsztár lakott. Új életet próbált volna kezdeni az USA-ban, ám nevetséges módon lebukott: amikor 1999-ben megérkezett, nem volt vízuma. Martin Frankel: a Wall Street egykor ünnepelt üzletembere. Három biztosítótársaságot is csődbejuttatott, ám összesen 200 millió dollárt zsebelt be. Amikor megtudta, hogy a pénz­ügyi rendőrség érdeklődik utána, olyan gyorsan elmenekült, hogy az összes kompromittáló iratát a házában hagyta, mindössze hu­szonöt bőröndöt vitt magával, meg negyedmillió dollár kész­pénzt és kétmillió dollár értékű gyémántot. Magánrepülőgépé­vel és két nővel érkezett Rómá­ba, majd Németországba próbált bejutni, ám gyémántcsempészé­sért és hamis úüevél használatá­ért letartóztatták. (i-t) A szökés után... ...és a hazatérés előtt (Internet)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents