Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-25 / 171. szám, csütörtök
8 Panoráma ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 25. Megbetegedésről szóló visszajelzés nem érkezett Ketchupos segélyírás MTI-HIR Johannesburg. Egy üveg ketchup mentette meg 31 túrázó életét, akik egy hóviharban eltévedtek a dél-afrikai Drakensberg hegységben. A bajbajutottak a paradicsompürével egy hatalmas H-t, az angol help - segítség - szó kezdőbetűjét írták a hóra, hogy így jelezzék a keresésükre indult helikopteres mentőalakulatoknak hollétüket. A hegymászók leleményességüknek köszönhetően élve jutottak le a hegységből. Lépfenespórálc Scott egykori táborában Az indonéz felségvizek a legveszélyesebbek Leleményességüknek köszönhetik életüket a hegymászók Három hónappal ezelőtt klónozott embriót ültettek be egy dél-koreai nő méhébe Klónozás a halhatatlanságért cegnő idén februárban szintén látogatást tett a műemlék tábor területén, annak a kampánynak a keretében, mely a felfedezők idején kialakított déli-sarki viszonyok megőrzésére irányul. A telepen járt turisták részéről az évek során egyetlen megbetegedésről szóló visszajelzés sem érkezett, szakértők szerint annak idején Scott és útitársai sem szenvedtek lépfenefertőzésben. Az új-zélandi egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője úgy véli, hogy a hideg időjárási körülmények között nincs abban semmi meglepő, hogy a spórák majdnem egy évszázadon át megmaradtak az épületben. A szakember szerint az itt talált lépfene csak nagy mennyiségben, belégzés által, illetve nyílt seben keresztül okozna halált. Súlyos áradások pusztítanak Venezuelában. Guasdalito városát katonák ürítették ki, mert a mezőgazdasági települést elöntötte az ár. A latin-amerikai országban az árvíznek eddig négy halálos áldozata van, és több mint 32 ezer ember vált hajléktalanná. A kitelepített lakosság 80 százaléka - mintegy 25 ezer fő - templomokban, iskolákban vagy ponyvából és kartondobozokból összetákolt alkalmi fekhelyeken töltötte az éjszakát. (TASR/AP) Mindössze pár hete fedezték fel a veszélyesnek tűnő kisbolygót Világvége 2019-ben? London. 2019. február elsején egy aszteroida valószínűleg becsapódik a Földbe, vagy ha nem, akkor csupán néhány ezer mérfölddel kerüli majd el - állítja a BBC, csillagászokra hivatkozva. ÖSSZEFOGLALÓ A 2002 NT7-es kódnevű objektum az első, amelyről a tudósok valószínűsítik: becsapódik a kék bolygóba. Persze az esélyek minden nap változnak - az is lehetséges, hogy a kisbolygó irányt változtat, és elszáguld a Föld mellett. „Ez az aszteroida az eddigi legveszélyesebb a megfigyelt kisbolygók közül - bár az ilyenfajta objektumok nyomon követésének még nincs nagy hagyománya” - állítja Benny Peiser, a liverpooli egyetem tanára. A szörnyű becsapódáskor a kisbolygó sebessége 28 km/sec lehet, ami arra elegendő, hogy a hatalmas robbanás eltüntessen egy kontinenst a földfelszínről, és globális klíma- változást okozzon. Dr. Donald Yeomans, a NASA mérnöke a hibalehetőségek sokaságára hívja fel a figyelmet: „Az, hogy az NT7 becsapódik 2019 február elsején, korántsem valószínű, sőt mi több, lehetséges, hogy elszámoltuk magunkat. A hiba akkora lehet, hogy a kisbolygó több millió kilométerrel arrébb lesz akkor”. Az égitestet 2002. július elején észlelték az új-mexikói Linear Ob- szervatórium automata keresőtávcsövével. Azóta világszerte figyelemmel követik az útját, s már közel 200 további megfigyelést végeztek el. A 2002 NT7 837 évente kerüli meg a Napot. Pályája a Mars távolságától a Föld pályáján belülre húzódik. A következő 18 hónap során jól látható marad, így tovább lehet pontosítani a pálya elemeinek értékeit. (is, o-o) Kegyetlenek a kalózok MTI-HIR Kuala Lumpur. Fokozódott és kegyetlenebbé vált a kalózok tevékenysége tavalyhoz képest a világ tengerein; az idei első félévben 171 támadást jelentettek be, és ezek hat emberéletet is követeltek, továbbá 23 személy eltűnéséhez vezettek - áll a nemzetközi hajózási hivatal kalózellenes központjának jelentésében, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra Kuala Lumpurban. Tavaly az első félévben 165 támadást jegyeztek fel, feleannyi halálos áldozattal. A legveszélyesebbnek az indonéz felségvizek számítanak, ahol 44 kalózakció történt január és június között. India és Banglades körzetében 23 támadást hajtottak végre. Külön figyelmeztetést intézett a központ azokhoz, akik Szomália környékén hajóznak. Ott ugyanis fegyveres bandák csaknem minden hajót megállítanak, és nagy pénzösszegeket próbálnak kikényszeríteni a járműveken tartózkodóktól. Az egyik aktfotókat készített, a másik erőszakoskodott Fogorvosfogások MTI-HIR Kairó. Fogyatkoznak a szabadlábon lévő fogorvosok Kairóban: egyet azért tartóztatott le a rendőrség, mert szexuálisan erőszakoskodott ifjú hölgybetegeivel, egy másikat pedig azért vettek őrizetbe, mert aktfotókat készített elkábított női pácienseiről. A két fogorvos ugyanabban a kairói negyedben rendelt. A nemi erőszak gyanújával letartóztatott fogorvos sajátosan védekezik: állítása szerint a panaszt tett lány nem a betege, hanem a háztartási alkalmazottja volt. Ám az időközben ugyancsak őrizetbe vett titkárnő azt vallotta: feladatai közé tartozott fiatal lányokat irányítani a fogorvoshoz. A jelenleg Québecben élő Rael magát Mózes és Mohamed próféták utódának tartja. Meggyőződése, hogy a klónozás lehetővé teszi majd az emberiségnek az örök életet, valamennyi betegség leküzdését. Tanítása szerint a földi életet Földön kívüliek hozták létre 25 ezer évvel ezelőtt, és az emberi lények klónozással jöttek létre. Szektájának állítólag 55 ezer tagja van szerte a világon. A Clonaid a napokban azt is bejelentette, hogy „klónozógépet“ hoztak kereskedelmi forgalomba, amelyet az interneten lehet megrendelni a cég honlapján 9919 dollárért. MTI-JELENTÉS KORRIDOR-MTI Szöul. A Clonaid cég dél-koreai leányvállalatának munkatársai klónozott embriót ültettek be egy délkoreai nő méhébe, hogy emberi lényt szüljön. A Dzsungang Ilbo című dél-koreai hetilapnak a Bio- Fusion Tech cég szóvivője elmondta, hogy amerikai és dél-koreai tudósok hajtották végre az embrióbeültetést egy húszéves nő méhébe három hónappal ezelőtt. A szóvivő hozzátette, ha a szöuli parlament a terhesség ideje alatt elfogadná a jelenleg tárgyalt, emberi klónozás elleni törvényt, akkor az anyát olyan más országba szállítják, ahol még nincsen ilyen tilalom. A Clonaid a lap szerint az év elején kezdte meg a klónozott emberi embriók beültetését, és várhatóan egy meg nem nevezett országban négy hónapon belül megszületik az első klónozott csecsemő. A dél-koreai egészségügy-minisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és leleplezi azokat a tudósokat, akik ebben a kísérletben részt vettek. A Clonaidet 1997-ben hozta létre Claude Vorilhon egykori francia újságíró, azaz Rael, a közel 30 éve működő raeliánus szekta vezetője. A jelenleg Québecben élő Rael magát Mózes és Mohamed próféták utódának tartja (Képarchívum) Wellington. Lépfenespórákat találtak szakemberek abban a déli-sarki táborban, amelyet Robert Falcon Scott brit felfedező 1912-es expedíciója során használt, és amelyet az utóbbi fél évszázad alatt turisták, kutatók ezrei kerestek fel. Az anthraxot a Cape Evans nevű tábor istállóiban fedezték fel, a spórák hordozói a feltételezések szerint a század eleji felfedezőúton használt pónilovak, öszvérek lehettek vagy azok táplálékai. A tábort ideiglenesen bezárták a látogatók előtt. A telep 25 kilométerre fekszik az új-zé- landi Scott, illetve az azzal szomszédos amerikai McMurdo állomástól, ahol a lakosság száma nyaranta mintegy ezerfősre nő. Anna brit herKos: Oroszlán: Ha függetlenségre vágyott, most közelebb kerülhet céljához. Törekn* Valaki folyton kíváncsiskodik munkájáról, és ezzel már kezd az idegeire véseivel azonban nem arat osztatlan sikert, naponta meg kell védenie a terveit, elképzeléseit. Bika: menni. Ne hagyja, hogy az illető bizalmas értesüléshez jusson. Délután kedvező híreket kap. Szűz: Figyelme olyan dolgok felé irányul, amelyeknek állandó helye lehetne az & Nincs jo hangulatban, könnyen összetűzésbe kerülhet családtagjaival, életében. Nem riad vissza attól sem, hogy harcoljon azért, amit meg akar szerezni. Ikrek: Váratlan szerencse éri a szerelemben. Hajlamos lesz a kötekedésre, és ha nem tudja, hol a határ, munkatársaival és szeretteivel egyaránt összeütközésbe kerülhet. Rák: ezért az a legjobb, ha a mai napot magányosan tölti, távol mindentől és mindenkitől. Mérleg: A mai napon bármibe is kezd, azt sikerre viheti, hála elszántságának és kivételes akaraterejének. Egy befolyásos ember bizalmas információkkal segítheti munkáját. Skorpió: Remekül veszi az akadályokat, meglepően könnyen és leleményetM2 Ha a megfelelő helyen, megfelelő időben áll elő újszerű üzleti elképzelősen oldja meg a feladatokat. Ebben fontos szerepet játszik a fel- készültsége és a tapasztalata. seivel, könnyen szerezhet magának néhány új anyagi támogatót. Este korán térjen nyugovóra. Nyilas: Ne tegye kockára eddig elért sikereit egy gyors pénzszerzési lehetőség miatt. Legyen megfontolt, válassza a biztonságosabb utat. Barátja hasznos tanácsokat adhat. Bak: Egyik munkatársa folyton kritizálja a munkáját, pedig ő se dolgozik hibátlanul. Ha vitába kezd vele, nem lesz elég ideje a feladataira és főnökével is meggyűlik a baja. Vízöntő: Legyen éber, hogy időben meg tudja ragadni a kínálkozó lehetőségeket. Szerelmével szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatát, házasság is szóba jöhet. Halak: Jó hangulatban van, ne hagyja, hogy néhány ellenségeskedő ember elrontsa azt. Egy befolyásos ember remek üzleti lehetőséghez juttatja. Este maradjon otthon szeretteivel. NAPTÁR Július 25 EGY GONDOLAT „Aki tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” Jakab apostol NÉVNAP Kristóf és Jakab A Kristóf görög eredetű név, a Krisztophoroszból alakult ki, annak rövidülése által. Jelentése: Krisztust hordozó. A Jakab bibliai név, eredetét és jelentését is homály fedi. MAI ÉVFORDULÓINK 280 éve született Fellner Jakab építész. A klasszicizáló barokk egyik legegyénibb stílusú képviselője volt. Élete fő műve a pápai templom, amely a magyar templomépítés egyik típusalkotó remeke. 205 éve született Pál würt- tembergi herceg. Hírés utazó volt, négy nagy utazást tett Észak- és Dél-Ámerikában, s múlhatatlan érdemeket szerzett a Mississippi és Missouri folyó kutatása terén. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Orosz Andrea úszónő. A nyolcvanas években Magyar- országon nemigen talált legyőzőre, akkoriban a gyorsúszásban a 100 métertől az 1500-ig minden táv országos csúcsát ő tartotta. Sok nemzetközi viadalon diadalmaskodott, de a világversenyeken sosem jött ki neki a lépés. 35 éves Magdalena Forsberg svéd biatlon-versenyzőnő, hatszoros világbajnok. 60 éves Vass István Zoltán újságíró, sportriporter, a Kossuth Rádió szerkesztője. NAPI VICC János bácsi Budapesten jár kerékpárral. Egyszer megáll a Parlament falánál és oda támasztja a biciklit. Az őrök rászólnak:- Mit csinál, bátyám? Hiszen ez a Parlament, az ország háza, ide politikusok és külföldi diplomaták járnak! Maga meg csak úgy idetámasztja a biciklit?- Politikusok meg diplomaták? Akkor le is lakatolom a biciklit! A 3. évezred prófétája A raeliták vezetője, Rael akkor hagyta el sportújságírói hivatását, és fogott „vallásalapításba” amikor - mint állítja 1973-ban harmadik típusú találkozásban volt része. Az ufó észlelése során egy sugárzó lénnyel volt szerencséje társalogni, aki feltárta számára az emberiség eredetének titkát. Az emberi faj kialakulásáért az idegenek felelősek, ők módosították saját DNS- üket, hogy az emberiség létrejöjjön. Ám ez csak egy része az igazságnak, a francia férfi azt is megtudta, hogy tulajdonképpen minden életet bolygónkon a Földön kívüliek fejlesztettek ki. HOROSZKÓP