Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-03 / 153. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 3. Közélet 3 Az egy év alatt felépített kávái Szent László kápolnát Tóth Domonkos püspök több száz hívő jelenlétében szentelte fel Kápolnát szenteltek Kava. Tóth Domonkos püspök va­sárnap több száz hívő jelenlétében felszentelte a Kava határában épült Szent László kápolnát és ha­rangját. Hájas László vállalkozó, a kápolna építtetője a szentmise előtt elmondta: „Amikor az ember nagy bajban van, akkor tapasztal­ja, hogy vannak barátai. Csalá­dunkban három évvel ezelőtt sú­lyos baleset történt, az orvosok fi­unk életéért harcoltak. A Szent András templomban imádkoztunk a feleségemmel, és megszólított bennünket egy fiatal káplán. Miu­tán meghallgatta bánatunkat, imacsoportot alakított fiatal hívőkből, akik fiunkért imádkoz­tak. Ó visszatért a klinikai halál­ból, és hiszem, hogy a Jóisten to­vábbi gyógyulását is segíti majd. A kápolnát hálából egy évvel ezelőtt ■elkezdtük építeni. A híveknek ezentúl nem kell Komáromba utazniuk a szentmisére. Bízom benne, hogy nagyon sokszor meg­töltik majd a kápolnát”, (vkm) A kávái híveknek többé nem kell Komáromba utazniuk szentmisére (Vass Gyula felvétele) Szlovákiában olcsóbb az üzemanyag, mint Magyarországon vagy Csehországban, ennek hatása már érezhető Fellendül a benzinturizmus Budapest/Pozsony/Komárom /Párkány. A magyarországi benzináremeléstől a szakem­berek az üzemanyag-turiz­mus fellendülését várják. ÖSSZEFOGLALÓ Hétfőtől a gázolajért a magyar Mól kutaknál 199 forintot (36,20 korona), míg a 95-ös motorbenzin literjéért 227 forintot (41,30 koro­na) kell fizetni. Ezzel szemben Szlovákiában a 95-ös oktánszámú benzin literenkénti ára 30 korona körül mozog, vagyis mintegy 66 forinttal olcsóbb. A magyar vámőrség arra számít, hogy az áremelés miatt jócskán megugrik, elsősorban a gázolaj, il­legális és legális behozatala. A magyar vámhatóság előrejelzése szerint hétfőtől a személyi forga­lom kétharmada (!) üzemanyag­behozatal céljából lépi át az ál­lamhatárt. Az „importőrök” ugyanazokat a jól ismert, szakál­las trükköket vetik be, mint koráb­ban. Vagyis például több száz lite­res gyári tankkal ellátott terepjá­rókat „utaztatnak” majd Szlovákia és Magyarország között. A szlovák benzinkutasok és a vá­mosok azt várják, tovább növek­szik a határ menti üzemanyagtöl- tő-állomások forgalma. „Várhatón 15-20 százalékkal megnövekszik a komáromi határátkelőhely for­galma, ami a várakozási idő né­hány perces meghosszabbodásá­val jár majd - jósolta Jancso Pál, a komáromi határ- és idegenrendé­szet igazgatója. Komáromban és a kivezető utak mentén egyébként öt töltőállomás üzemel, dolgozó­ik egyértelműen azt várják, hogy emelkedik majd a magyarországi ügyfelek száma. „A hét eleji magyarországi emelést még nem érzékeljük, viszont a kút Akár 15-20 százalékkal is megnövekedhet a ha­tárátkelőhely forgalma. forgalma a Mária Valéria híd meg­nyitása óta a duplájára emelke­dett” - mondta az egyik párkányi töltőállomás benzinkutasa és hoz­zátette: „A forgalom délután és az esti órákban, illetve pénteken és hétvégén emelkedik meg érezhe­tően. Az autósok teletankolják a tartályokat és nem ritka, hogy marmonkannákba is tankolnak. Arra azonban még nem volt példa, hogy a sok külföldi miatt a hazai autósok bosszankodtak volna”. Hasonló a helyzet a cseh-szlovák határ menti kutaknál is, hiszen Csehországban is drágább a ben­zin. A hodoníniak rendszeresen az 5 kilométerre fekvő holici állomá­sokon tankolnak. Nem ritka az sem, hogy a csehek mielőtt európai kirándulásra indulnának, még át- ugornak Szlovákiába, hogy üzem­anyagot vételezzenek. A benzinku­tasok állítják, pénteken van a leg­nagyobb forgalom, hosszú sorok alakulnak ki, amit a helyiek rosszul viselnek, (vkm, sz, TASR) RÖVIDEN Útmutató az önmegvalósításra Nagykapos. Ma délután 13.30 órai kezdettel tartja Szülőföldön meg­maradni című rendezvényét a Nagykaposi Regionális Vállalkozásfej­lesztési Szövetség a városháza tanácstermében. A találkozó célja, hogy megismertessék az érdeklődő fiatalokat, diákokat és pedagógu­sokat azokkal a pályázati és ösztöndíj-lehetőségekkel, amelyek révén bekapcsolódhatnak a gazdasági életet fellendítő programokba, (dvl) Erőszakoskodott a rokkantnyugdíjas Nagyszombat. Egy rokkantnyugdíjas férfi megkísérelt megerősza­kolni egy 13 éves lányt. A 36 éves férfi vasárnap egy földúton tá­madta meg a kislányt. Folyadékot fecskendezett a szemébe, lelökte a kerékpáijáról és megpróbálta levetkőztetni. Amikor a lány kiabál­ni kezdett, a támadó megpofozta és megbilincselte. Majd maga is levetkőzött és megkísérelte megerőszakolni. Ekkor a lány fulladoz­ni kezdett, mire a férfi megijedt, felöltözött, a lánynak adta a bi­lincskulcsot és elment. Azóta a rendőrségi cellában várja, hogy vizsgálati fogságba helyezzék. (SITA) A vonatban kapott szívinfarktust Zólyom. Egy haldokló férfit talált a kupéban a jegyellenőr a Zó­lyom és Gyetva között közlekedő vonaton. Az 57 éves alsósztrego- vai férfi a földön feküdt, habzott a szája és hörgött. Az ellenőr szívmasszázzsal próbált segíteni, de hiába. Gyetvában a kihívott orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A halált szí­vinfarktus okozta. (TASR) Az éves tagsági díj 300 ezer korona Bővült az eurorégió ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. A kassai megyei önkor­mányzat tegnaptól hivatalosan is tagja a Kárpátok Eurorégiónak. A belépésről szóló szavazást a képvi­selők májusban elnapolták, mivel nem tudták eldönteni, hogy a me­gye önálló jogi személyként lépjen- e be az eurorégióba, vagy az eddigi tagokat tömörítő társuláson ke­resztül. A városokat, községeket és egyesületeket tömörítő nemzetközi társulás szlovákiai közgyűlése egyébként a a megyei parlament ülésével egy időben zajlott Eperje­sen, és a résztvevők még azelőtt hagyták jóvá Kassa megye belépé­sét, mielőtt Kassán döntés született volna. A megelőlegezett bizalom nem volt hiábavaló, tegnap óta Kassa megye egyenrangú partnere a magyarországi, lengyelországi, romániai és ukrajnai közigazgatási egységeknek. A térség legrégebbi, 57 tagot számláló eurorégiójának éves tagsági díja egyéként 300 ezer korona. A társulás új szlovákiai el­nöke Rudolf Bauer megyeelnök lett. Az eddigi elnök, Zachariás Ist­ván szepsi polgármester szerint ör­vendetes tény, hogy a térség mos­tantól valóban egyenrangú félként vehet részt az eurorégió munkájá­ban. Többek véleménye szerint amiatt nem sikerült már májusban döntést hozni ez ügyben, mert a megye vezetői felsőbbrendűnek érezték magukat, és nem óhajtot­tak „közösködni” a társulás addigi tagjaival, azaz a városokkal és köz­ségekkel. (juk) Próbaaratás után a Bodrogközben is elkezdődött az aratás Nem lesz rekordtermés Egyik jelölt sem kapta meg a szükséges szavazatmennyiséget, ezért új pályázatot írnak ki a poszt betöltésére Nem sikerült megyei főellenőrt választani JUHÁSZ KATALIN Kassa. A megyei önkormányzatnak tegnap hosszas vita után sem sike­rült megválasztania Kassa megye főellenőrét. Rudolf Bauer KDH-s megyeelnök már hetekkel ezelőtt kijelentette, hogy ellenzéki jelölt megválasztását tartaná a legde­mokratikusabb megoldásnak, és bár konkrét nevet nem közölt, elis­merte, a posztra jelentkező har­mincnégy fő között akad kedvére való. A jelentkezőket előzőleg egy hat tagú, megyei képviselőkből álló bizottság hallgatta meg, négyet kö­zülük alkalmasnak találtak a fel­adatra. Róluk szavaztak a képvise­lők, ám ezt megelőzően a HZDS- SDL-SDSS-SOP ellenzéki koalíció képviselői emlékeztették Bauert a sajtóban hangoztatott ígéretére, és a várakozásnak megfelelően a ke­reszténydemokraták is osztották e véleményt. Zachariás István, a Ma­gyar Koalíció Pártjának képviselője nem találta szerencsésnek, hogy a bizottság sorrendet állított fel, úgy vélte, valamennyi képviselőnek jo­ga van véleményt nyilvánítani a tit­kos szavazás során. Mások szerint tiszteletben kell tartani a bizottság véleményét, hiszen ők voltak azok, akik meghallgatták a jelentkezőket. A négy név ezután felkerült a szava­zólapra, ám mivel egyikük sem kapta meg a voksok több, mint fe­lét, az első két helyezetett verseny­zett tovább. Közülük szintén nem tudtak győztest hirdetni. Ez az eredmény láthatóan meglepte a testületet, fél perces tanácstalan csend után Zachariás István MKP-s képviselő, a legnagyobb képviselői klub elnöke állt elő mentő ötlettel. Két megoldást tartott lehetséges­nek: vagy a fennmaradó harminc jelöltből választanak, vagy új pályá­zatot írnak ki. Hosszas vita után a testület ez utóbbi megoldás mellett döntött. Az új pályázaton a mostani négy „befutó” értelemszerűen már nem vehet vészt. A válogató bizott­ság tagjai közül egyébként legtöb­ben Pavol Hanusin ellenzéki jelölt­re szavaztak. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Bodrogszerdahely/Nagygéres/ Nagykapos. A múlt csütörtöki pró­baaratást követően ezen a héten Bodrogközben is megkezdődött az aratás. A bodrogszerdahelyi szék­helyű Agroreál Rt. a 600 hektáron termesztett repce betakarítását kezdte. „Rekordtermésre nem szá­mítunk, elégedettek lennénk a 2,5 tonnás hozammal. A repce után a búza, illetve tavaszi árpa követke­zik. Úgy tűnik, se a búza, se a gabo­na nem sült be, ám a forróság min­denképp ártott a minőségnek” - tá­jékoztatta lapunkat Léka Gyula, a gazdaság főagronómusa. A nagygéresi termelőszövetkezet 350 hektáron, búzát, őszi és tavaszi árpát, illetve repcét. „Már negyedik éve sújtanak bennünket a külön­böző külső hatások, így nem tudunk egyenesbe jönni. Sokat költöttünk vegyszerre, öntözésre viszont nem volt keretünk. Idei bevételkiesésünk 6 millió korona is lehet” - mondta Hudák Sándor, a szövetkezet elnö­ke. A nagykaposi szövetkezet Ung-vi- dék hat községének határát műveli. „Múlt héten kezdtünk hozzá a 170 hektárnyi őszi árpa aratásához Ezen a héten a repcével, illetve bú­zával folytatjuk ” - foglalta össze Iván József elnök, (déva) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, ELSZÓRTAN CSAPADÉK, 26-31 FOK A Nap kel 04.59-kor - nyugszik 20.53-kor. A Hold kel 01.02-kor - nyugszik 13.42-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 310, változatlan; rom: 210, apad, Párkány: 140, apad. ELŐREJELZÉS Medve: 145, apad; Komá­ORVOSMETEOROLOGIA Országszerte bo­rult lesz az égbolt, nyugaton napköz­ben némileg fel­szakadozhat a fel­hőzet. Csapadék­ra csak helyenként számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet a 26-31 fokot is elérheti. Éjszaka 15 és 19 fokot mutathat a hőmérő hi­ganyszála. Csütörtökön is marad a változóan felhős időjárás, helyen­ként kiadósabb záporesők, zivata­rok is előfordulhatnak. Napközben 21-24, éjszaka 9-13 fok várható. Péntekre jobbára már derült lesz fe­lettünk az égbolt, vastagabb felhő- takaró csak helyenként várható. Nappal 23-27 fok is lehet. Ma főként a reu­matikus és moz­gásszervi megbe­tegedésekben szenvedők fájdal­mai erősödhetnek fel. Gyakoribbá válhat a hátgerinc- bántalmak miatti fejfájás, erősebb fájdamat érezhetünk a régebbi se­bek helyén is. Lassulnak a reakció­ink, ezért a munkavégzés során és a közlekedésben ajánlott az óvatos­ság. A szív- és érrendszeri betegek lehetőleg kerüljék a túlontúl nagy szellemi és fizikai megterhelést. Az időjárásra érzékeny gyengébb ideg- zetűeknél depressziós roham is elő­fordulhat. Holnap a maihoz hason­ló hatásokkal számolhatunk. Holnap AUTÓ MOTOR. uubd Kiflu/n ♦ Nissan Primera ♦ Audi A6 Avant ♦ Chrysler PT Cruiser

Next

/
Thumbnails
Contents