Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-25 / 171. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 25. Közélet -hiredtés 5 A végkielégítésekről szóló szerződést csak az aláírók, az STV vezetése és a szakszervezet módosíthatja Materákot felelősségre kell vonni A Szlovák Televízió Tanácsa a tévé és a szakszervezet kő- * zötti, 12 hónapos lelépőről szóló kollektív szerződés mi­att javasolja a parlamentnek Milan Materák központi igazgató leváltását. A tévéta­nács egyhangú döntése ugyanakkor nem oldja meg a végkielégítések kifizetésé­nek kérdését. Bárdos Gyulá­val, az MKP frakcióvezetőjé­vel, a parlament médiabi­zottságának tagjával beszél­gettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Hogyan fogadta a tévétanács döntését? Nem csodálkozom, hogy az STV ta­nácsa egyhangúlag fogadta el a le­váltásra vonatkozó javaslatot, mert ami az utóbbi hetekben a közszol­gálati médiumban történt, aho­gyan a televízió és a szakszervezet megkötötte botrányos szerződését, az felháborító. Ha az igazgató min­denről tudott, akkor azért, ha pe­dig nem tudott róla, az még na­gyobb hiba, s akkor ezért kell fele­lősségre vonni. De nem hiszem, hogy ilyesmit a központi igazgató tudta nélkül el lehet intézni akkor, amikor a tévé óriási anyagi gon­dokkal küszködik. Elképzelhetet­len, hogy olyan kollektív szerző­dést kössenek, mely óriási lelépőt biztosít az elbocsátott alkalmazot­taknak. Az sem elfogadható, hogy mindez általános béremeléssel is kompenzálódna, tehát hogy min­denkinek jusson valami. Ez meg­botránkoztató módszer. » Egy indítvány sze- r rint az új igazgatót már az új parlament­nek kellene kine- veznie. NN Egyesek szerint azonban nem vé­letlen, hogy Materák meneszté­sét néhány héttel a választások, három hónappal az igazgató megbízatási idejének a lejárta előtt javasolják. Valóban elgondolkodtató, hogy mindez három hónappal az előtt történik, amikor egyébként is lejár­na az igazgató mandátuma. Azt is meg kell vizsgáim, Materák me­nesztése mit fog eredményezni két hónappal a voksolás előtt. A dolog politikai vonzatát és esetleges kö­vetkezményeit a parlamenti képvi­selőknek kell megvitatniuk. Sze­rintem minden párt és frakció fog­lalkozik majd a kérdéssel, hogy ho­gyan tovább. Személy szerint helyeselné Materák menesztését? Helyeselném ezt a megoldást, de ez a magánvéleményem. Meg kell várni, hogy a frakciónk is megvi­tassa a javaslatot, és az MKP véle­ményét csak akkor hozzuk nyilvá­Materák leváltását ugyan a tanács, az Nem szokványos megoldás, hogy olyan személyt, aki évekig stúdióigaz­gatóként tevékenykedett, automatikusan tévé igazgatóvá válasszanak. (Somogyi Tibor felvétele) nosságra. Kérdéses, a parlament­ben lesz-e politikai akarat napi­rendre tűzni a tévétanács javasla­tát. Fennáll ugyanis a veszély, hogy Materák menesztésével a választá­sok előtt problémák keletkezhet­nek a közszolgálati televízióban azzal kapcsolatban, ki és hogyan irányítsa az STV-t. A tévétanács már javasolta he­lyette Marián Kleist, a kassai té­véstúdió igazgatóját. Az nem jelent semmit, hogy java­solják, mert nem szokványos meg­oldás, hogy olyan személyt, aki évekig stúdióigazgatóként tevé­kenykedett, automatikusan tévé­igazgatóvá válasszanak. Különvá­lasztanám a központi igazgató le­váltását és a hogyan tovább kérdé­sét. Olyan megoldás is elképzelhe­tő, hogy ha esedeg megteszi az első lépést a parlament, azaz leváltja Materákot, nem biztos, hogy a kö­vetkező lépésre - az új igazgató ki­nevezésére - is sor kerül, mert né- hányan esedeg ellenezhetik Kleis megválasztását. Olyan indítvány is megfogalmazódhat, hogy az új igazgatót a következő parlament­nek kellene kineveznie, az igazga­tó megbízatási időszakának a lejár­ta után rendes pályázatot lehetne kiírni. Addig pedig egy megbízott igazgató irányítaná az STV-t. Stefan Dlugolinsky, a Szlovákiai Újságírók Szövetségének (SAN) elnöke szerint a tévétanács azért javasolja most Materák leváltá­sát, mert a televízióban uralko­dó állapotokért a testület így akarja elhárítani magáról a fele­lősséget közvetíenül a választá­sok előtt. Stefan Dlugolinskynak nincs erköl­csijoga ilyen kijelentéseket tenni, ó volt ugyanis Kubis első helyettese, ezért ebben az ügyben ő ne nyilat­kozzon! Amit pedig mond, nem kell komolyan venni. Egyébként amikor a tévétanács korábban nem javasolta Materák leváltását, Dlu- golinskyék azt mondták: a tanács politikai motiváltság miatt nem tesz ilyen javaslatot. Most, amikor ilyen javaslat született, ugyancsak azt hangoztatja: politikai motivált­ság miatt akaiják meneszteni az igazgatót. Tehát ugyanaz a szerve­zet egyszer ezért, máskor azért tá­madja a tanácsot, ezért nem kell komolyan venni a SAN állásfogla­lását. Ennek ellenére végig kell gondolni az összes megoldási lehe­tőséget, és biztosítani kell, hogy a parlamenti választások előtt és alatt, illetve a megbízatási időszak lejártáig a közszolgálatiság ne szenvedjen csorbát. javasolja a bizonyos kollektív szerződés azonban megmarad. Hogyan lehetne ér­vényteleníteni a szerződést? Megoldás lenne, ha a parlament javasolná érvénytelenítését? A törvényhozás ezzel kapcsolatban elmondhatja kételyeit és vélemé­nyét, de nem szólhat bele abba, hogy az STV-ben mi történik. A képviselők csak azt tehetik, hogy leváltják Materákot és az új igazga­tónak elmondhatják elvárásaikat, az új igazgató azonban az STV-ről szóló törvénnyel összhangban dönti majd el, mit tesz a szerződés ügyében. Ez elég összetett kérdés. Nem arról van szó, hogy valaki nem akar lépni, de nehéz jó megol­dást találni. Nem elég meneszteni Materákot, a szerződést is érvény­teleníteni kell. Ha jól értem, akkor ezt csak a szerződést aláíró felek tehetik meg? Természetesen, és a szakszervezet is kettős játékot űz. Goliásová, a szak- szervezet elnöke is idáig azért tá­madta a tévétanácsot, mert nem ja­vasolta Materák leváltását, most vi­szont ő is állítja: az igazgató me­nesztése politikailag motivált. Goliásová viselkedése logikus, hi­szen a szerződéssel szentesített in­tézkedéscsomag őt is érinti. Nagyon érdekes helyzet alakult ki, ember le­gyen a talpán, aki képes rendet te­remteni a közszolgálati tévében! Marián Kleis elfogadható utód lenne az ön számára? Nem mennék a dolgok elébe. Ha a kérdés napirendre kerül, és tár­gyalni fog róla a parlament, a Ma­gyar Koalíció Pártja kialakítja a vé­leményét. Dusán Jatjabek a HZDS-ből és Ján Budaj, a médiabizottság alel- nöke pozitívan értékelték a tévé­tanács döntését. Ennek tudatá­ban elképzelhetőnek tartja, hogy a parlament augusztus 19-i és 20-i ülésén foglalkozik a kér­déssel? Az ülés előtt a médiabizottság biz­tosan összeül, ahol ajánlást fogad­hatunk el ezzel kapcsolatban. El­képzelhető, hogy a dolog napi­rendre kerül, nehéz felmérni, való­ban lesz-e politikai akarat. Ha mégsem foglalkoznánk a javaslat­tal az augusztus 19-i ülésen, nem tartom valószínűnek, hogy később harminc képviselő indítványozni fogja egy rendkívüli ülés összehí­vását, hiszen akkor már mindenki a választási kampányra fog össz­pontosítani. Materák nem kapna lelépőt Ha a parlament menesztené funkciójából Milan Materákot, nem kapná meg a politikai okokból vagy átszervezés miatt elbocsátott alkalmazottaknak járó lelépőt, miközben az erről szóló kollektív szerződés volt az utolsó csepp a pohárban, amiért a tévétanács ja­vasolja leváltását. A mindenkori tévéigazgató ugyanis nem egysze­rű alkalmazott, őt a Szlovák Televízióról szóló jogszabály értelmé­ben a parlament választja és meneszti, még prémiumot is csak a képviselők beleegyezésével kaphat, (sza) MEGKÉRDEZTÜK Marián Kleist, a Szlovák Televízió kassai stúdiójának igazgatóját Mit tenne első munkanapján az STV élén? Mindenekelőtt átszervezném a jelenlegi rendszert. Szükség van egy külön pozsonyi stúdióra, a besztercebányai stúdiót pedig a kassaival egyenrangúvá, azaz önálló egységgé kell tenni, saját költségvetéssel, amelyet nem léphetne át. A csúcsvezetést hét­tagúra szűkíteném. Ön tegnap azt nyilatkozta, nem sokallja a csúcsvezetés végkielégítésének összegét, amely Materák leváltásának egyik fő oka volt. Magát az összeget valóban nem sokallom, mivel nemzetközi mércével nézve ez egyáltalán nem túlzás. Az újságírók egyéb­ként mindenütt a világon az át­lagnál magasabb végkielégítést kapnak, hogy ne legyenek befo- lyásolhatóak. Nálunk persze minden másként van, a pénz, amiről beszélünk, az STV jelen­legi helyzetét figyelembe véve „fiktív pénz”. Ön döglött lónak nevezte a közszolgálati televíziót. Van­nak varázseszközei egy tetem felélesztéséhez? Valakinek el kell kezdenie a rendcsinálást. Úgy érzem, meg­van ehhez a kellő szakmai ta­pasztalatom. Negyven éve dol­gozom a tévé környékén, gyerek­színészként kezdtem, végigmen­tem a szamárlétra összes fokán, sokféle funkcióban tevékenyked­tem. Mára átlátom az intézmény helyzetét. Készen van már a megszorító intézkedésekre vonatkozó koncepciója? Igen, ám koncepció nélkül is vi­lágos, hogy azonnal le kell állíta­ni az új szerződések aláírását, hi­szen akinek nincs pénze, nem vásárolhat. Válságtervet kell ké­szíteni, a televízió gazdasági helyzete ugyanis válságos. Ezt a tényt nem lehet tovább titkolni a közvélemény előtt, (juk) Rokonok vagy újságírók Lexa nem férkőzhet a sajtóhoz Pozsony. Ivan Lexa csak családtag­jai látogatásának rovására találkoz­hatna az újságírókkal, s ez a feltétel elfogadhatatlan a számára - mond­ta Juraj Trokan, a volt titkosszolgá­lati igazgató ügyvédje. Az előírások Trokan szerint nem demokratiku­sak, mert bár Lexát vizsgálati fog­ságba helyezték, a szólásszabadsá­ga nem csorbulhat. Újságíró csak akkor keresheti fel Lexát, ha erre Anton Fábry, a fegyőrtestület igaz­gatója engedélyt ad, ám ő augusz­tus 12-ig szabadságon van. Lexa két napja közölte, hogy bárkinek haj­landó inteijút adni. (TASR) RÖVIDEN Szabadlábon marad az AGW ügyvezetője Kassa. Nincs elég bizonyíték Matús Grega ellen, az AGW pénzügyi szolgáltató ügyvezetője így továbbra is szabadlábon védekezhet - erősítette meg tegnap a Kassai Járási Bíróság döntését a kerületi bí­róság is. A bíróság elutasította az ügyész érvelését, hogy Grega esetleg befolyásolhatná az AGW-vel kapcsolatos vizsgálatot. A rendőrség szerint Grega az AGW 13 ezer ügyfelének mintegy 1,85 milliárd koronányi kárt okozott. (SITA) Elítélik az SDA-ifjak kampányát Pozsony. A Szlovák Helsinki Emberjogi Csoport (SHSLP) arra hívta fel a közvéleményt, hogy az nyilvánosan ítélje el az SDA ifjúsági szer­vezetének kampányát. A Peter Weiss és Milan Ftácnik fémjelezte párt fiataljai olyan szórólapokat osztogattak, amelyek a hadsereg meg­szüntetésére és a marihuána legalizálására szólítottak fel. (SITA) „Politikai" gyilkosság és öngyilkosság Pozsonyivánka. A politikán szólalkozhatott össze az a két férfi, akik közül az egyik kocsmázás után, ittasan egy fejlövéssel meg­gyilkolta a másikat, majd - tettét tudatosítva - magával is végzett. Az eset abban a házban történt, amelyben mindketten albérlők vol­tak, s holttesteiket a harmadik albérlő, egy 19 éves lány találta meg. Azonnal szólt a főbérlőnek, aki a történteket jelentette a 158- as rendőrségi számon. (SITA) Oskar Rózsánál drogot találtak Horné Srnie. Kábítószert találtak tegnap a vámosok Oskar Rózsa neves dzsesszmuzsikusnál a cseh-szlovák határon. A zenész és ba­rátnője a csehországi Luhacovicébe utazott szabadságra. A cso­magtérből egy műanyag dobozba rejtve hat hallucinogén hatású gomba és egy zacskó LSD kábítószer került elő. Rózsa elismerte, hogy az övé a drog. A zenész együttműködött a korábban a kábító­szer népszerűsítésével vádolt Richard Müller énekessel és barátja volt a kábítószer-túladagolás következtében elhunyt ifjú muzsikus, Marek Brezovsky is. (SITA) Szlovákia végleg eltörölte a halálbüntetést Strasbourg. Szlovákia tegnap csatlakozott az Európa Tanács euró­pai emberi jogi egyezményének 13. kiegészítő jegyzőkönyvéhez, amely minden esetben tiltja a halálbüntetést. A protokollt Anna Lamperová, Szlovákia ET-nagykövete írta alá. A dokumentum a há­borús bűntettek és a terrortámadások esetében is kizárja a halál- büntetést. A jegyzőkönyvet eddig 35 ET-tagállam írta alá. Akkor léphet életbe, ha legalább tíz ország ratifikálja, ezt azonban eddig csak három tette meg. (TASR) Cseh-szlovák csatlakozási egyeztetés Brünn. Prága és Pozsony az EU-csatlakozási tárgyalások most kezdő­dő utolsó szakaszában is közös fellépésre törekszik majd - ebben álla­podott meg tegnap Pavel Telicka cseh és Ján Figel’ szlovák főtárgyaló. Remélik, hogy a koppenhágai csúcsértekezletig mindkét állam lezár­hatja a tárgyalásokat. Annak közös szorgalmazásában is megegyez­tek, hogy az EU az új tagállamok mezőgazdászainak legfeljebb 2006- ig adjon az uniósnál alacsonyabb közvetlen agrártámogatást, (s, t) Pavol Hamzík SOP-elnök indulhat az SDL listáján 290 millió a választásra ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Dusán Sveda, a belügy­minisztérium jogi osztályának ve­zetője szerint nem törvényellenes, ha egy politikai mozgalom listáján más párt képviselői is indulnak az őszi parlamenti választásokon. Nem lehet tehát kifogást emelni az ellen, hogy az SOP vezetője, Pavol Hamzík és a szociáldemokraták képviselői megjelentek az SDL lis­táján. „A kormány 290 millió koro­nát különített el a választások lebo­nyolítására, a statisztikai hivatal 60 milliót kap, a többivel a belügy­minisztérium gazdálkodik. Az ösz- szegből fedezni kell az adminiszt­rációs kiadásokat, a szavazólapok kinyomtatását és a tiszteletdíjakat is” - összegezte Jozef Liska, a bel- ügy közigazgatási főosztályvezető­je, aki szerint négy éve a tárca a vá­lasztásokra kapott 239 millióból 237 milliót költött el. Azok az állampolgárok, akik a vok­solás idején nem tartózkodnak majd lakhelyükön, idén is kaphat­nak választási igazolványt. „Eddig az önkormányzatok sokszor önké­nyes módon állították ki ezeket az okmányokat. Idén előre gyártott sorszámmal és azonosítási kóddal ellátott igazolványokat kapnak a lakhelyükön kívül szavazók. A pol­gárok akár már a jövő héten igé­nyelhetik a választási igazolványo­kat” - tájékoztatott Lívia Skultéty- ová, a Központi Választási Bizott­ság jegyzőkönyvvezetője. A bel­ügyminisztérium a választások előtt egy héttel rendkívüli informá­ciós telefonvonalat hoz létre, mivel az elmúlt évek tapasztalatai azt bi­zonyítják: a polgárok igénylik a közvetlen információkat, (rudas) ^yárí felüdülés Őrnek és lakásának az napilappal 1 m i

Next

/
Thumbnails
Contents