Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-24 / 170. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 24. Közélet 3 A gázmüveknek kell lépnie A kassai állatkertben táborozó gyerekek saját bőrükön tapasztalhatják, milyen nehéz az állatgondozó dolga (TASR-felvétel) Dunaszerdahely önkormányzata nem tart igényt a polgári szolgálatosokra Nem kellenek a katonák RÖVIDEN Többször megerőszakolta áldozatát Vágsellye. Már vizsgálati fogságban van az a férfi, aki erőszakkal kényszerített nemi közösülésre egy 24 éves lányt. A galántai férfi július 9-én délután autójával megállt az egyik vágsellyei buszmegállóban, és az ott várakozó szintén galántai lányt erőszakkal beültette az autóba. A vágkirályfai halastóhoz hajtott, a lányt mezítelenre vetkőz - tette, majd orális szexre kényszerítette, végül megerőszakolta, (gl) Nyugdíjast gázolt egy autóbusz Somorja. Figyelmetlenségéért az életével fizetett az a 69 éves helybéli férfi, aki hétfőn délután Egyhézgellén egy autóbusz elé lépett. Az idős ember a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ütközés következtében a busz letért az útról, de senki nem sérült meg. A sofőr nem fogyasztott alkoholt. (TASR) Megverték és kifosztották Vágtornóc. A Vágsellyei járás településén két álarcos ismeretlen a saját házában vert meg egy 72 éves férfit. Miután ártalmatlanná tették a nyugdíjast, a támadók átkutatták a házat. Ekkor találták meg a férfi pénztárcáját, melyben több mint tízezer korona volt. Az idős férfi tíz napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. (TASR) Épül a Billa Nagykürtösön Nagykürtös. A Billa bevásárlóközpontot épít Nagykürtösön, ahol eddig még nincs a kor követelményeinek megfelelő áruház. Minden feltétel adott ahhoz, hogy a vállalt 12 hét alatt, vagyis szeptember 4-ig elkészüljön a megszokottnál kisebb, 870 négyzetméter alapterületű hipermarket. Az alkalmazottak száma is kevesebb - várhatóan 25-30 - lesz majd. (bgy) Somorján is van igény szociális lakásokra Garzon a rászorulóknak Hamarosan lesz meleg víz Komárom. Csaknem egy hete ismét meleg víz nélkül vannak a komáromi háztartások. A távfűtési és melegvíz-hálózat új működtetője, a Városi Idegenforgalmi Vállalat már hétfőn megkapta a fűtésre feljogosító szabadalmat, és tegnap a szerződés megkötéséhez szükséges valamennyi dokumentumot átadta a gázgyár komáromi igazgatójának. Konczer József, az idegenforgalmi vállalat igazgatója elmondta, műszakilag minden készen áll a melegvíz-szolgáltatás újbóli beindítására, már csak arra várnak, hogy aláírhassák a szerződést a gázmüvekkel. A gázművek komáromi igazgatója egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben, titkárnője által csupán azt az üzenetet hagyta, hogy az új működtető által benyújtott dokumentumok áttanulmányozása egy-két napot vesz igénybe. Ha mindent rendben találnak, akkor tárgyalhatnak a következő lépésekről, (vkm) Vita a pályaudvarról Egy koronáért nem eladó Dunaszerdahely. A város nem hajlandó egy koronáért eladni a busz- pályaudvart a Szlovák Autóbuszközlekedési Vállalat dunaszerdahe- lyi részlegét részben privatizáló részvénytársaságnak. A városatyákat a társaság igazgatója sem tudta meggyőzni. Michal Humeník azzal érvelt, hogy addig nem tudnak beruházni a rossz állapotban levő főépületbe, amíg a csaknem 15 ezer négyzetméternyi telek nem kerül a tulajdonukba. A képviselők azt is megszavazták, hogy cég, amely eddig ingyen használta a pályaudvart, ezentúl mintegy másfél millió koronás bérleti díjat fizessen. Humeník szerint a döntés „szög a társaság koporsójába”. (pve) A rendőrség már elfogta Saját lányát rabolta el Zsigárd. Emberrablás címén indított eljárást a zsigárdi L.V. ellen a vágsellyei járási nyomozóhivatal. A 34 éves férfi július 21-én, vasárnap délután fél öt körül bement volt élettársa zsigárdi lakásába, és a nővel heves szóváltásba keveredett. Mivel az asszony attól tartott, hogy „látogatója” tettleg is bántalmazni akarja, telefonon a rendőrség segítségét kérte. Mikor ezt a férfi meghallotta, távozott a lakásból, de magával vitte a ház előtt játszó négyéves lányukat. A férfit a kislánnyal együtt a vágfarkasdi rendőrőrs járőre fogta el a szomszédos község, Királyrév felé vezető úton. (gl) Dunaszerdahely. A járási hivatalban alkalmazott polgári szolgálatos katonák már több mint egy hónapja nem kapták meg az étkezési hozzájárulást és biztosításukat sem fizette meg munkaadójuk. ÚJ SZÓ-HÍR A katonákat a hivatal az iskolák és óvodák épületeinek biztosításával bízta meg, viszont nem teljesíti kötelességeit. Peter Kosovsky, a területi katonai parancsnokság igazgatója lapunknak elismerte, hogy a katonák nem kapták meg az étkezési hozzájárulást, viszont elmondta, mindent elkövet azért, hogy a hivatal kifizesse a katonákSZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. A város szeretné felgyorsítani az oktatásügyi jogkörök átvételét, ám kisebb kommunikációs zavarok ezt nem teszik lehetővé. A tanárok e havi fizetését még mindig a járási hivatal számítja ki, viszont mivel a tanárok már július elsejével a város alkalmazottjai, a fizetésekért a város illetékes osztályának kell vállalnia a felelősséget. „Az átadott épületek állagát, a fenntartási költségeket folyamatosan felmérjük, és reméljük, hogy a szükséges javításokra és beruházásokra találunk elenak, ami jár nekik. Hecht Anna, a járási hivatal oktatásügyi főosztályának vezetője szerint a problémát az iskolaügyben kialakult pénzhiány okozza, és a hatásköri átruházás velejárója. Lapunknak elmondta, hogy tudomása szerint az elmaradt étkezési hozzájárulást a járási hivatal költségvetéséből a mai nap folyamán kifizetik. Az oktatási hatáskörökkel a törvény értelmében a járási hivatalban alkalmazott civil szolgálatos katonák is a városi hivatal hatáskörébe kerülnek. Az önkormányzat viszont ezt elutasítja, mivel a katonák csak további kiadásokat jelentenének a városnak. Pázmány Péter polgármester szerint nincs szükség az őrzővédő szolgálatot teljesítő katonákra, ráadásul fizegendő pénzt a város kasszájában” - nyilatkozta Komlósy Zsolt, Rimaszombat alpolgármestere. Az iskolák átvételével a város önkormányzatában is változások álltak be. Ketten távoztak a képviselő-testületből és a helyükre kooptált képviselők kerültek. Távozásuk oka, hogy a törvények értelmében a város hatáskörében lévő oktatási intézmény igazgatója nem lehet a városi képviselő-testület tagja. A Demokratikus Baloldal Pártjának két iskolaigazgatói állásban lévő képviselője ezért lemondott és helyüket a választási eredmények értelmében tésükre sincs keret. A vonatkozó törvény értelmében azonban a városnak nincs joga elutasítani a katonákat. Az egyetlen megoldás az lehet, hogy miután a katonák az önkormányzathoz kerültek, a város katonai parancsnokságtól kérvényezi, hogy vegyék őket vissza a nyilvántartásba. Ha ezt a parancsnokság jóváhagyná, a katonák új helyre kerülnének. Értesüléseink szerint a város már eljuttatta kérelmét a területi katonai parancsnokság igazgatójához, aki ezt visszautasította. A járási hivatal azzal próbálja meggyőzni a képviselő-testületet, hogy olcsóbb a civil szolgálatosokkal biztosítani az oktatási intézményeket, mint a betörésekkor keletkezett károkat téríteni, (szp) az MKP két képviselője vette át. Komlósy negatív példaként elmondta, „az 1994 és 1998 közötti választási időszakban számtalan gondot okozott, hogy az akkori alpolgármester a műszaki szolgáltató vállalat igazgatója is volt egy személyben. Hasonló a városi művelődési ház igazgatójának esete, aki képviselőként szintén önmaga főnöke és ellenőre volt”. A törvény ilyenfajta szigorítása megakadályozhatja, hogy a személyes és pártambíciók a város rovására kerüljenek érvényre - mondta az alpolgármester. ÚJ SZÓ-HÍR Somorja. Egyszobás lakásokba költöztetik a szociálisan rászoruló családokat. A város képviselő-tes- tülete így akarja megoldani a hátrányos helyzetűek lakásproblémáját. .Mivel Somorjában nincsenek szociális lakások, a megüresedett állami garzonlakásokat a város nem adja el, hanem bérbe adja azoknak, akiknek anyagi helyzete az egyszobás lakást még elbírja, a 2-3 szobást azonban már nem tudják megfizetni. A legelesettebbeknek Sámoton „menedékházban” 68 szoba áll rendelkezésükre. Ők azok, akiknek az egyszobás lakás is luxusnak számít. Domsitz Károly, Somolja alpolgármestere szerint ennek a háznak a befogadóképességét legalább egy vagy kétszeresére kellene növelni. Szociális lakások építésére a városnak nincs lehetősége, mivel a víztisztító felújítása óriási összeget emésztett fel. Viszont igény van az ilyen lakásokra, ezért a város már nem halogathatja sokáig a probléma megoldását. A következő választási időszakban feltétlenül bele kell kezdeni a szociális lakások építésébe, (szp) Két iskolaigazgató önként távozott a rimaszombati képviselő-testületből Nem lehetnek önmaguk főnökei A Biblia segít eligazodni a mindennapok útvesztőiben Evangéliumi tábor ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. A legkisebbek lelki nevelése céljából rende'zik meg Sároskőszegen (Kysak) az Evangéliumi gyermektábort, amely idén tizenharmadik alkalommal várja a 6-13 éves korosztályt. A Fireszke szervezet és a kassai székhelyű Step kulturális klub gazdag programot kínál a keresztény szellemiséget fontosnak tartó családok gyermekeinek. Tóth Kosa István budapesti lelkipásztor bibliai történetek felhasználásával segít eligazodni a mindennapok útvesztőiben, Urbán György bábrendező pedig egy ószövetségi történetet „bábosít meg” a gyerekekkel közösen. Az augusztus 5-10-ig zajló események fontos résztvevője lesz M. Csepécz Szilvia költő és meseíró is, aki az olvasósátorban új mesekönyvével várja az irodalom iránt érdeklődő táborlakókat. Az írónő előző könyvéből folytatásos bábelőadás készült, amelyet a gyerekek öt részben naponta nézhetnek meg az esti szappanopera helyett. A tábor programjában szerepel még batikolás, szappanszobrászat, nemezelés és esti ldncskeresés. Ez utóbbi tevékenység elemlámpa segítségével végezhető, közben a résztvevőknek furfangos fejtörőket kell megoldaniuk. A szervezők a szélesebb régióból is várják a jelentkezőket. Bővebb tájékoztatást a 0908/192-541 számon kérhetnek, (juk) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MARAD A MÉRSÉKELTEN MELEG IDŐ, 21-25 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.19-kor- nyugszik 20.37-kor. A Hold kel 21,13-kor - nyugszik 04.49-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 345, árad; Medve: 180, árad; Komárom: 240, árad; Párkány: 170, árad. Változóan felhős lesz az égbolt. Csapadékra jobbára az ország északi részén számíthatunk, másutt csak helyenként fordulhat elő záporeső, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok körül alakul. Éjszakára 10 és 14 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Csütörtökön is marad a változékony időjárás, helyenként eső is lehet. Napközben 20-24, éjszaka 11-15 fok várható. Pénteken megnövekszik a felhőzet és sokfelé lehet csapadék. A kisebb lehűlés következtében nappal 16-20 fokig emelkedhet a hőmérséklet. ORVOSMETEOROLOGIA Alapvetően kedvező hatású az időjárás. Legtöbbünk szellemi és fizikai teherbírása az átlagosnak megfelelő. Az alacsonyabb vémyo- másúaknál gyakrabban fordulhat elő migrénes eredetű fejfájás. Estére a reumatikus és asztmás megbetegedésekkel járó fájdalmak is felerősödhetnek, éjszaka pedig a szív- és érrendszeri betegségek tünetei is jelentkezhetnek. Az éjjeli pihenést fejfájás, ingerlékenység ugyancsak zavarhatja, s az esti órákban a közlekedésben is ajánlott a fokozottabb óvatosság. Holnap kedvezőbb hatásokkal számolhatunk. Holnap i. J. Tsr ♦ Mára újra divatba jött a tetőtéri lakás ♦ Játszva alakítható belső terek ♦ Keresett cserépfajta