Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-19 / 166. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 19. Riport A szlovákiai viszonyokra jellemző vontatottság, pénzszűke és az építkezési kapacitások hiányossága a kastély körüli teendőket sem kerülte el II. Rákóczi Ferenc borsi szülőházának jövője A borsi Rákóczi-kastély felújítási és kivitelezési elképzelései ugyan még a nyolcvanas évek második felére nyúlnak vissza, ám érdemben csak 1990-ben jelentek meg a Tőketerebesi Járási Honismereti Múzeum terveiben. D. VARGA LÁSZLÓ A szlovákiai viszonyokra jellemző vontatottság, pénzszűke és az építkezési kapacitások hiányossága a kastély körüli teendőket sem kerülte el. Tizennégy évvel ezelőtt, a Tőketerebesi Járási Honismereti Múzeum igazgatója, dr. Juraj Zadansky a következőket nyilatkozta lapunknak (Új Szó, 1988. okt. 27.): „A vízivárnak, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének külön történelme van. Éppen ezért szorgalmaztuk az épület tatarozását, amelyet a tervek szerint még is kezdünk. Ekkor fejeződik be a terebesi kastély felújítása és az említett műemlékvédelmi hivatal szakemberei átköltöznek Borsiba, ahol a munkálatok körülbelül négy évig tartanak majd.” Tekintettel arra, hogy az idő vasfoga jócskán kikezdte a masszív kőtömbökből épült monstrumot, a munkálatokat bontással kezdték, hogy elvégezhessék az objektum teljes hidroizolációját. Az igényes rekonstrukcióval megnőttek a költségek, ami lassította a tempót, akkoriban úgy becsülték, hat éven belül befejezik a teljes felújítást, vagyis 1996-ban. Ám az 1989-es rendszerváltás után a műemlék- védelmi létesítmények jogviszonyai is változtak, és elapadtak a pénzforrások is, pontosabban „átcsoportosították” őket. így a borsi kastély mostohagyerekké vált. Az a helyi igyekezet pedig, amely életre hívta a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaságot, minden erőfeszítés ellenére nem bizonyult különösen hatékonynak. Sikerült ugyan megnyerni néhány szlovákiai és magyarországi intézményt a támogatásnak, ám az anyagiak igencsak lassan csordogáltak. Hajdú Jenő, megszállott lokálpatrióta, az emléktársaság elnöke fűhöz-fához futkározott és keresi a kapcsolatokat ma is: nem szeretné, ha elveszne a sok utánjárásba fektetett energia. „Időközben az épület kihasználásának eredeti elképzelése módosult, ami nem baj, csak továbbra is szem előtt kell tartani, hogy történelmi örökségről lévén szó, az emléktárgyak és a néprajzi relikviák méltó helyet kapjanak a tervben” - jegyezte meg Hajdú Jenő. A község szerepe Megfelelő fordulatot és nagyobb lendületet azután kapott a kastély tatarozása, hogy az 1998-as választások után új vezetés került a község élére. Módosították a korábbi rekonstrukciós tervet, azaz, hozzáigazították a várható pénzügyi támogatásokhoz, amelyekhez pályázatok révén jutnak. A nagy bodrogközi árvíz után 1999 tavaszán az építkezési és környezetrendezési munkálatokkal eljutottak odáig, hogy a szlovákiai Kulturális Alap és a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma áldásán Tatarozzák a borsi Rákóczi-kastélyt kívül anyagilag is hozzájárult a felújítási munkálatokhoz. Kétoldalú szerződést írtak alá azzal a prózai kitétellel, hogy „ha az egyik anyagilag támogatja a rekonstrukciót, a másik is hasonlóan cselekszik”: ez a közös érdek. Ez a döntés mindenekelőtt az első lépés az állag megóvásához: a Pro Slovakia háromszázezer koronát adott a tetőszerkezet felújítására, az NKÖM ötmillió forintot a rekonstrukcióra és egymilliót kutatásra. „Egy évvel később, 2000-ben más- félmilliót juttatott nekünk az NKÖM a Teleky Alapítványon keresztül, itthon pedig százötvenezret kaptunk a Pro Slovakiától. 2001-ben újból ötmilliót kaptunk a NKÖM-től célirányos támogatásként az engedélyezési tervek elkészítésére (ezek jelenleg befejezés előtt állnak- a szerk. megj.), valamint kutatási kiadásokra. A Pro Slovakiától pedig tavaly kétszázezer koronát kaptunk” - tájékoztatott Szabó Mihály, Borsi polgármestere. Elkészült az előzetes hasznosítási terv is, ám nem kizártak még apróbb módosítások. A cél mindenekelőtt a történelmi háttér és hangulat rekonstruálása, melyet korhű ábrázolással szeretnének felidézni, egészítette ki a polgármester. Egyidejűleg futnak tehát az épület felújítási, valamint a régészeti-történelmi feltáró munkák, az utóbbiak fokozottabb intenzitással a szünidei hónapokban, amikor a diákok is besegítenek az ásatási és rekonstruálási teendőkbe. „Számításaink szerint július 15-ig elkészül az engedélyezési terv, amit a kivitelezéshez szükséges építkezési engedély beszerzése követ, s utána jöhet a felújítás tulajdonképpeni megkezdése” - mondta Szabó Mihály polgármester. Az előzetes kihasználási terv alapján a következő helyiségeket rendezik majd be a kastélyban: a földszinten Internet-kávéház, négy kiállítóhelyiség, szuvenírboltot, borbemutató helyiség. Az emeleten kap helyet a könyvtár, egy kiállítóterem, a Rákóczi-szoba, a pitvar, az inasok szobája, a nagy palota pitvara, a kápolna, a sekrestye, a lovagszoba (konferenciaterem), az előtér (teakonyha), a kis konferenciaterem, valamint a 42 fekvőhelyet biztosító szállodai apartman. Tulajdonképpen egyfajta történelmi-kulturális- turisztikai központtá akarják fejleszteni az épületet. A rendeltetési terv elkészítéséhez felhasználták a korabeli levéltári kutatások feljegyzéseit, hogy a lehető leghűebben megőrizzék a kastély eredeti szerkezetét és hangulatát. „Miután minden elkészül, az üzemeltetés szakmai felügyeletével akár az emléktársaságot is megbízhatnánk, mely méltóan őrizné örökségünket” - zárta elképzeléseik ecsetelését Szabó Mihály polgármester. A régész szemével „Az 1990-es évek második felében megállapodás született a szlovák és a magyar műemlékvédelmi hivatalok között a borsi kastély múltjának feltárására és kutatására. A szakmai hátteret a Tőketerebesi Járási Honismereti Múzeum régészeti osztálya biztosítja. Évente közös feltárásokat is végzünk II. Rákóczi Ferenc szülőházán és környékén, közösen a magyarországi kutatókollégákkal. Mindezt azzal a céllal, hogy megállapítsuk az egyébként vízivárként is nevezett masszív kő- és téglaobjektum keletkezésének korát, amely az előzetes becslések szerint a 16 század második felére tehető” - tájékoztatott dr. Ján Cho- vanec régész-kutatásvezető. „Míg mi a föld alatt, az alapokat kutatjuk, a sárospataki kollégák a felszínen tevékenykednek. Munkánkat mind pozsonyi, mind budapesti szakmai körök jegyzik és támogatják. A kutatás kiteljed az épületre, a kastélyudvarra és környékére. A hozzáférhető források szerint eddig azt feltételezték, hogy a reneszánsz kastélyépület egy hajdani vízivár alapján épült, ám ez a feltételezés nem igazolódott be. Egyelőre azt fogadtuk el, hogy az objektum származásának, illetve építésének időpontja a 16. század hetvenes éveire tehető. A feltárás megerősítette továbbá azt a feltételezést, miszerint a ma „U” alakú kastélyépület eredetileg egyszárnyú tömbépület volt, sarokbástyákkal a tetején. A keleti szárny kora mintegy százéves lehet”- mondta a régész. Az U alakú szárny egyik szára (Képarchívum) A történet 50 éve, 1952 Péter-Pál napján kezdődött: falubeli irigyeik a szomszéd község traktorállomásáról érkező géppel belearattak a még csak félig érett rozsba Medvesalji kálvária: a terror korszaka a családon belül is rombolt SZÁSZI ZOLTÁN Jenő bácsi hatvanöt éves múlt. Aktív korában, még fiatalon a mezőgazdaságban dolgozott, később az anyagi kényszer hatására az építőiparba állt dolgozni. Családjának története mondhatni tipikus XX. századi szlovákiai magyar sors. Csak ők még mindenen túl egy koncepciós per és falubeli irigyeik áldozataivá is váltak. A történet 50 éve, 1952 Péter-Pál napján kezdődött. Jenő bácsi nagyapja és édesapja mint közel 60 hektáron gazdálkodó földműves, az aratási előkészületekkel foglalatoskodott, amikor falubeli irigyeik a szomszéd község traktorállomásáról érkező géppel belearattak a még csak félig érett rozsba. A gazdák tudta nélkül, és azzal a nyílt szándékkal, hogy tönkretegyék őket. Jenő bácsi családjának ugyanis az átlagnál valamivel jobban ment, igaz, az átlagosnál kétszer többet dolgoztak. Volt már mindenféle gépük, gyarapodott az állatállomány, a kontingenst, a beadási kötelezettséget pedig tudták tartani. Ezt irigyelték meg néhá- nyan és fennhangon ígérték, ennek a családnak a Medves alól pusztulnia kell. Megtörtént a feljelentés, mely szerint Jenő bácsi családja elszabotálta az aratást és már zölden levágta a rozst, hogy a „dolgozó nép asztaláról lopja el a kenyeret”. Jöttek a bőrkabátos urak, kivizsgálták, jegyzőkönyveztek, felmérték a portát, aztán bevitték a két gazdát. A népbíróság Jenő bácsi édesapját négy és fél év börtönbüntetésre valamint százhúszezer korona pénzbírságra ítélte, ami azt jelentette: teljesen tönkrement. Hogy azért a nagyapa se ússza meg, bár csak egy év börtön- büntetést kapott, ám teljes vagyonát elkobozták és kitiltották a járás területéről. Az édesapát júliusban zárták börtönbe, a nagyapát pedig augusztusban. A teljes vagyonelkobzás következtében a család többi tagja, két asszony meg négy kiskorú gyerek ott állt minden nélkül, valamikori saját házukban. A hatvan hektáron megtermett gabonáért már egy fillért sem kaptak, egész évi munkájukat kisajátította a szocialista állam. A „zölden” learatott gabonatábláról a szem pedig vetőmagként kelt el, olyan kiváló lett a minősége. Persze, ezért sem kaptak már egy fillért sem. Jenő bácsi ekkor 14 éves volt. Soha nem felejti el 1952 karácsonyának böjtjét, amikor fegyveresek jöttek, felpakolták őket, és a legnagyobb hidegben elindították Csehország felé, ahol Ceská Lípa mellett egy kisközségben kaptak munkát és lakhatást. Egész életében emlékezni fog arra, hogy milyen megalázó volt az élesre töltött fegyverek közt utazni, mint valami rablógyilkosnak. Még ott sem hagyták őket békében, többször házkutatást tartottak náluk, zaklatták, faggatták őket. A már ott vásárolt, a gyerekeknek szánt ruhát nemes egyszerűséggel összecsomagolták és elvették tőlük. Jenő bácsi a későbbiekben egyedül hazautazott szülőfalujába, ahol munkát vállalt. Alig tizenöt évesen szarvasmarhákat gondozott az állami gazdaság istállóiban. Ekkor tudta meg, mi az igazság az ő kitelepítésükkel, kálváriájukkal kapcsolatban. Később, már érett férfiként, megtudta a pontos neveket is. Ám a legjobban az fájt neki, hogy saját távolabbi rokonsága fordult ellenük. Pedig, mint mondta, emlékezete szerint a családban addig soha semmilyen viszály nem volt, senki meg nem bántott senkit, inkább mindenki segíteni próbált a másikon. Csak a kor! Az embert, lelket nyomorító kor, a sötét terror korszaka, az anyagiasság, az rontotta el a kapcsolatokat és vezette távolabbi rokonait az ördögi terv felé, amellyel teljesen tönkretették az ő családját. Aki annak idején belearatott a zöld rozsba, az nem kapott büntetést, viszont az ő családjának kitelepítése után szabadon lophatott a gazdátlan portáról, a hatóság még rá is bólintott. Jenő bácsi édesapja négy hónap híján végig leülte büntetését, a nagyapa teljes mértékben. Amikor Jenő bácsi kamaszként hazajött munkát vállalni, szemtanúja volt saját gazdaságuk szétrablásának. Panaszt tenni sehol nem tudott, igaz, nem is leit volna foganatja. Adalék a történtekhez, hogy az akkori falubíró, mielőtt a közelmúltban meghalt volna, eljött bocsánatot kérni, mert tehetetlen volt az ügyben, és elmondta az igazságot, amit addigra már Jenő bácsi is kiderített. A család 1954- ben Csehországból először Péter- falára, a Rimaszombati járásba költözött, aztán a munkavállalással együtt megengedték, hogy visszaköltözzenek saját szülőfalujukba. Mert a rögök visszahúzták őket, ahogy Jenő bácsi mondta. Elvállalta hát szülőfalujában a növendék marhák gondozását, így kerülhettek haza. 1957-ben megalakult a szövetkezet, ahova ők is beléptek, igaz már nem vagyonrésszel, csak munkaerejükkel. Éreztették is velük sokszor má- sodrendűségüket. Jenő bácsi torka máig elszorul az akkor visszafojtott dühtől és ezernyi megaláztatástól. Saját rokonai, saját vére fordult ellenük. A rokonok máig is ugyanabban a faluban élnek, hívő templomjárók lettek. Azelőtt őkjelentgették a járási pártbizottságon, ki ment templomba, ki keresztelt, bérmálkozott, ki tartott egyházi esküvőt. Sok fiatal, tudásra szomjas ember karrierjét törték ketté. Jenő bácsi szerint most már van is mit meggyónniuk, megbánniuk. Máig sem érti, mi volt az oka annak az aljas provokációnak akkor 1952- ben, miért kellett családját tönkretenni?! Talán csak annyit sejt, hogy a mindenkori legrosszabb emberi tulajdonság, az irigység lehetett itt is a mozgató erő. Máig benne van a tüske az akkor történtek miatt, sem feledni, sem megbocsátani nem tud, akárhogy is igyekezne. A rendszerváltás után Jenő bácsi visszaigényelte a földjeit. Most bérbe adta őket, hiába tudja minden fortélyát a mezőgazdaságnak, már nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy újrakezdje. A medvesaljai család kálváriája talán nem egyedülálló. A történet szereplőinek nevét és a falu nevét az adatközlő kérésére nem írtuk le. Tanulságait, a kor igaz embereket próbáló szomorú realitásait ítélje meg az olvasó.
