Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-17 / 164. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 17. Kitekintő Az utcán a biciklisták amerikai zászlót lobogtattak. Egy nő a szívére tette a jobb kezét, amikor a teherautó elhaladt mellette. A WTC egy darabja az amerikai fővárosban Washingtoni tisztelgés az acélroncsok előtt Washington. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak acélroncsait szállító teherkocsi megállt a Pentagon mellett. Frances Waller kiszállt a rendőrautóból és tárt karokkal rohant oda. „Hé, szeretnélek megölelni!” - kiáltotta a roncsot bemutató körút egyik szervezőjének. YLAN Q. MŰI Waller, az amerikai védelmi minisztérium biztonsági szolgálatának munkatársa minden lehetséges szögből fényképet készített: filmszalagra került a roncs, a teherkocsit kísérő autóbusz, a körút szervezői és saját kollegái is. A nő izgalmát az összecsavarodott acél okozta. Hasonló felindulást éltek át az amerikai főváros lakosai, ahogy a nehéz jármű végigdü- börgött Washington utcáin. Turisták álltak földbe gyökerezett lábakkal a Constitution Avenue-n, ahol a menet elhaladt. A Washing- ton-emlékműnél a biciklisták amerikai zászlót lobogtattak. Egy nő a szívére tette a jobb kezét, amikor a teherautó elhaladt mellette. A washingtoni megálló csupán egy volt a tizenkét napig tartó körúton. Huszonhárom városon vitték keresztül az acélroncsot, egészen a kaliforniai végállomásig. Az akció támogatója - egy polgári szervezet, a Szabadság Lángja (Freedom’s Flame) - úgy tervezte: két emlékművet öntenek a Világkereskedelmi Központ megmaradt acéldarabjából, egyiket New Yorkban, a másikat a kaliforniai Rancho Cucamongában helyezik el. Az ötlet atyja egyébként az utóbbi településen él, mellesleg ő az illetékes San Bernandino megye főügyvédje. Dennis Stout szeretett volna emléket állítani azoknak a névtelen rendőröknek és tűzoltóknak, akik azonnal a helyükre siettek 2001. szeptember tizenegyedikén. Már egy hónappal a terrortámadás után kapcsolatba lépett a megyéjében élő szobrásszal, Lawrence Noble-lel, majd felhívta William Lecky építészt Washingtonban, aki a vietnami veteránok és a koreai háború emlékműveinek elkészítésénél is közreműködött. Stout tizenkét millió dollárra becsülte a költsé- geket.Merész elképzelései vannak. Álmaiban egy lángoló fal él, amelyből lépcsők vezetnek ki. A lépcsőn acélemberek rohannak, rendőregyenruhában és tűzoltóöltözékben, a lángok felé. Civil ruhások is szaladnak - természetesen az ellenkező irányba. Már az alakok méretét is tudja: magasságuk hét láb (körülbelül két méter) lesz. „Érzékelhető feszültséget kelt majd a kiömlő emberáradat és az ellenkező irányba menetelő rendőrök és tűzoltók látványa. Tulajdonképpen az emlékmű erre a gondolatra épül” - fogalmazott William Lecky. A Szabadság Lángja reális esélyt lát a tizenkét millió dollár ösz- szegyűjtésére. Szponzorok adományaiból, valamint pólók, plakátok és külön erre az alkalomra vert érmék eladásából származó bevételből. A körút résztvevőinek szállás- és étkeztetési költségeit közadakozásból fedezik, a tizennyolc kerekes teherkocsit szintén felajánlották, még a buszsofőr is önkéntes. Ennyi maradt. Frank Ember, a pennsylvaniai rendőrség munkatársa és James Summerall az igazságügyi minisztériumból is megérintették a WTC roncsait. (Fotó: Washington Post - Andrea Bruce Woodall) Philadelphiában fél óra alatt kétezer dollárt gyűjtöttek. A fogadtatás azonban sokkal többet ért, mondta Lecky. Több száz ember gyűlt össze a Pennsylvania fővárosában tartott kis megemlékezésen. Ahogy a teherautó a 95. számú főútra kanyarodott, tűzoltók sorakoztak fel az útpadkán. Álltak, nézték a roncsot. Mindenki tisztelgett. Washington kissé borongósan, mégis melegen fogadta a menetet. Negyven rendőr és tűzoltó gyűlt össze a Pentagonnál, hogy lerója tiszteletét a roncsnál. Egy munkás szó nélkül átadott egy öklömnyi mészkövet az építésznek. Lecky megtudta: a darab kő a Pentagon törmelékéből származott. Később a csoport még nagyobb kődarabot kapott, amely még mindig bűzlött az üzemanyagtól, és feketéllett a kátránytól. Frances Weller minden napját kitölti az emlékezés: a Pentagon áldozatainak családjainál segít. Hónapokig nap mint nap látta a támadásról készült tévéfelvételeket. Mégis felkavarta az összecsavarodott acél látványa. „Az is sokat ér nekem, ha megérinthetem” - mondja. © Washington Post Betlehemben nem állt meg az élet: ostromkor, a város körülzárása idején, a kijárási tilalom alatt is beszélgetnek, szórakoznak, veszekednek és szeretnek az emberek A lakodalmi torta megsavanyodott, a virágok elhervadtak YEHUDA LAHAV Betlehem. A város olyan csendes, mint talán még sohasem volt. Betlehemben kijárási tilalom van. Senki nem tudja, meddig tart, mikor oldják fel és mennyi időre. Nem szabad kimenni az utcára. Nem szabad kocsiba szállni és utazni. A tudósító, aki a katonai parancsnok engedélyével az utcákat rója, itt-ott megpillant egy asszonyt, amint a kertjében öntözi a virágokat. Egy ablakból a redőny mögül egy idősebb férfi integet barátságosan. A mellékutca végén egyszerre csak megjelenik egy gyümölcsöt és zöldséget szállító kis teherautó: vezetője megkockáztatta az utazást, hátha nem állja útját egy tank. De az élet nem áll meg. Ostrom alatt, a város körülzárása idején, a kijárási tilalom alatt is az emberek beszélgetnek, szórakoznak, veszekednek és szeretnek. Dzsi- hán Mitri és Ramzi Huri is szeretik egymást, meg akarnak házasodni. Már húsvétra tervezték az esküvőt, meg is hívtak több mint 400 vendéget, de a helyzet feszült volt, a Születés bazilikája, ahol az esküvőt akarták megtartani, ostromzár alatt volt, le kellett mondani az esküvőt. Utána pedig még háromszor: lövöldöztek, tankok dübörögtek a keskeny utcákon vagy a hadsereg kijárási tilalmat rendelt el. Az alighanem egyetlen normálisan működő betlehemi intézmény, a helyi televízió - a Nativity TV - útján jelentették be, hogy az esküvő elmarad és az új időpontról majd ugyanilyen módon fognak a meghívott vendégek tájékoztatást kapni. A TV-ben egy ilyen bejelentés 200 sékelbe, azaz kb. 40 dollárba kerül. De nincs más módja a tájékoztatásnak: a posta nem működik. Most már úgy döntöttek, hogy akkor is megtartják az esküvőt, ha akár csak négy órára függesztik fel a kijárási tilalmat. De nincs kihez fordulni, hogy megtudják, ez mikor történik meg? A múltban az izraeli katonai parancsnoksághoz lehetett fordulni, később a katonai parancsnokság helyét izraeli polgári közigazgatás vette át. Ott is el lehetett intézni egyet-mást. Azután a közigazgatást átvették a palesztin autonómia intézményei. Azok most nem működnek. A helyükön nincs semmi. Csak fantom-közigazgatás. Talán az izraeli ezredvagy dandárparancsnokhoz kell fordulni? Egyáltalán, hol van a parancsnokság? Eljuthat-e egy palesztin a parancsnokhoz? Múlt szombat éjfélkor a Nativity TV még nem tudta, felfüggesztik- e vasárnap a kijárási tilalmat. Hebronban állítólag igen, de Betlehemről még nem született döntés. Végre közölték, hogy a kijárási tilalmat felfüggesztik néhány órára - az esküvőt mégsem tartották meg: a menyasszonynak, nővéreinek és anyjának nem volt elég idejük, hogy elmenjenek a fodrászhoz. Anélkül pedig nyilván elképzelhetetlen a lagzi. A Mitri család egyike Betlehem leggazdagabb lakosainak. A családfő, Hannah Mitri, ékszerekkel és arannyal kereskedik. A dombon álló fényűzően berendezett hatemeletes házából az egyik oldalon a Földközi-tengerig, a másikon a Jordán völgyéig lehet ellátni. Néhány évvel ezelőtt még széleskörű üzleti kapcsolatai voltak Izraelben. Dzsihán menyasszonyi ruháját Tel-Avivban, a Dizengoff utcában vásárolták. Azután az egész család elment egy jaffai tengerparti vendéglőbe. Amikor a vőlegény, Ramzi, hatévi amerikai egyetemi tanulmányait befejezve visszatért Betlehembe, apja egy emléktárgyüzletet rendezett be neki. Akkor még úgy látszott, hogy a gazdasági fellendülés kora következik. Hol van az már! Betlehembe most nem járnak turisták. A Mitri család szívélyesen fogadja a nem várt vendégeket is. De a családfő figyelmeztet: „Ne üljenek háttal az ablak felé. Soha nem lehet tudni, mikor csap be egy eltévedt golyó”. Mit csinálnak a kijárási tilalom idején? „Alszunk és eszünk” - nevet Minette, a szép háziasszony. Politikáról is szó esik. „Nemcsak nekünk rossz, Izraelnek is rossz ez a kijárási tilalom” - mondja Hannah Mitri félig komolyan, félig tréfásan. „Az emberek tétlenül ülnek otthon, és unalmukban gyerekeket csinálnak. Minden halottra jut tíz újszülött...” De mit csinál egy szerelmes jegyespár, ha négyszer kényszerül elhalasztani esküvőjét? Mert természetesen annyira még nem „iz- raeliesedtek el”, hogy csak úgy, esküvő nélkül éljenek együtt. „E hosszú hónapok alatt mi még jobban megszerettük egymást”, mondja Ramzi. „De bizony vannak olyan esetek is, amikor a két jegyes a hosszú kényszerű együttlét alatt rájött, hogy nem valók egymáshoz. És az is megtörtént már, hogy házastársak elváltak egymástól”. Mint kiderült, a kijárási tilalmon kívül is vannak problémák és akadályok. A menyasszony, Dzsihán, nagyapja nagyon beteg. Mesterségesen lélegeztetik. Talán már csak néhány napja vagy hete van hátra. Ha az esküvő előtt halna meg, a hagyományok szerint hat hónapig kellene elhalasztani a lakodalmat. Ezért állandó készenlétben él a Mitri család, hogy a legelső alkalommal megtartsák a sietős esküvőt. Csakúgy mi a szomszédos Bejt Dzsal- lában Lidia Zárná és vőlegénye, Nader. Ők korántsem olyan gazdagok, mint Mitriék. Nekik anyagi gondot is okoznak a halasztások: a közlemény a TV-ben - 200 sékel; a halasztás miatt hervadó virágcsokrok - 2000 sékel, az esküvői torták - 2000 sékel. Nem is csoda, hogy a vőlegény betegen fekszik és senkivel sem akar találkozni. Betegsége neve - mondják a szomszédok - „az elhalasztott esküvőre várás letargiája”. Pedig egyszer már majdnem sikerült megesküdniük. Nader reggel hatkor - még a kijárati tilalom idején - el akarta vinni menyasszonyát a A kijárási tilalmon kívül is vannak problémák és akadályok. fodrászhoz, és elhozni a menyasszonyi ruhát. A katonák azonban megállították. Nem tartóztatták le, csak elvették a kocsi kulcsát. Nader gyalog ment haza, testvérétől elkérte a tartalék-kulcsot és hazahozta a kocsit. De az esküvő füstbe ment. A következő néhány nap alatt érvényben maradt a kijárási tilalom. A katonai parancsnokságon egy tiszt azt mondta: „jelentéseket kaptunk, hogy egy terrorista csoport merénylet elkövetésére készül a térségben”. Dzsihán és Ramzi, Lidia és Nader meg a többiek ismét hiába készültek. A virágok elhervadtak. A torták meg- savanyodtak. De mindenki hiszi, hogy a végén csak lesz ünnep és lakodalom Betlehemben is. Tel-Aviv, 2002. július Törékeny békesség. Néhány palesztin fiú megszegte a kijárási tilalmat Betlehemben. (TASR/AP-felvétel)
